Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-11-18 / 1656. szám
1950. november 11. BÉRMUNK.S 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI Lezajlottak a választások, amelyben először vettek részt “egységesen” a szakszervezetek és megállapíthatjuk, hogy a szakszervezetek “egységes politikai akciója” tökéletes vereséggel végződött. A jelszó az volt, hogy ki kell buktatni a törvényhozásból azokat, akik megszavazták a Taft- Hartley rabszolgatörvényt, főleg a törvény értelmi szerzőjót Taft szenátort. Az eredmény ismeretes, Taftot óriási többséggel választották meg, igy nem csak újra a szenátusba került, de a nagy győzelme valószínű, hogy elősegíti, hogy 1952-ben mint republikánus elnök-jelölt szaladjon, előreláthatólag a győzelem esélyével. Bármi is a véleményünk az .egész választási komédiáról, nagyon fontos, hogy analizáljuk, nem csak a szakszervezeti csoport vereséget országos vonalon, de hogy általában van-e remény ilyen választási győzelemre és hogy érdemes-e ilyen erőt kifejteni, hogy még “győzelem” esetén is milyen ereményeket érhet el a munkásosztály. A VERESÉG OKA A mai társadalmi rendszerben, főleg itt Amerikában, a legkisebb esélye sincs egy ilyen Demokrata párt és Szakszervezeti összefogásnak. Először is maga a Demokrata párt nemkevésbé tőkés alakulat és reakciós, mint a Republikánus párt. A párt vezetői nagyon vigyáznak arra, hogy olyan jelöltek kerüljenek a listára, kik a nagytőkének megbízható kiszolgálói. A jelen esetben a nagytőke megakarta és meg is tudta mutatni, hogy miután a gazdasági hatalom az ő kezében van, nem csak, hogy megtudja védeni a kiszolgálóit, de elég erősnek bizonyult arra is, hogy a törvény- hozásban levő egy pár nagyon halvány liberálist kibuktasson. Az egész propaganda szervezet a nagytőke kezében van, az újságok, rádiók, politikai felhajtok, mind a tőke szolgálatában vannak és ennek tudható be, hogy a 16 milliót számláló szervezet munkások, kik családtagjaikkal együtt a leszavazott választók többségét teszik ki, nem a szakszervezeti bószok, hanem a nagytőke szájaize szerint szavaztak le. Éhez még az is hozzájárul, hogy a szakszervezetek urai nagyon vigyáznak arra, hogy a tagság öntudatra ne ébredjen, sőt a legnagyobb propagandát fejtik ki, hogy elismerjék a tagok azt, hogy a tőkés és a munkás érdekei azonosak. Az igy nevelt tagság, amely különben is gyűlöli a reakciós vezetőit, már bosszúból is az utasításai ellen szavaznak. A vereség nem változtassa meg a union vezérek taktikáját. Ők továbbra is hirdetni fogják a mai társadalmi rendszer nagyszerűségét, ami érthető is, hiszen nekik igazán meg ad minden jót, amit meg is érdemelnek, mert nem a munkások, hanem a tőkések érdekeit védik. Valószínű a következő 2 évben azzal bolonditsák a tagságot, hogy a következő választáson buktatják meg a rabszolga törvényt. Ez arra is jó lesz, hogy újra megadóztassák a tagságot és jól fizetett állásokat juttassanak egy pár politikai fékernek. A MEGOLDÁS Ha a unionok ténylegesen a munkásság érdekképvisele t e i volnának. Ha a 10-15 millió tag ténylek tudatában volna az érdekeinek, akkor minden harc nélkül erőtlenné tehetné a Taft- Hartley törvényt azzal, hogy nem venne tudomást róla. Ha ez a tagság tudatos volna, úgy tudná azt, hogy a szervezettségnek a hatalmával nem a választási bódéknál, hanem a munka színhelyén, semmisíthetne meg minden akadályt, amely gátolja az előrehaladását. Ha öntudatos volna, úgy tudná azt, hogy amit elért, azt nem a törvényhozás, hanem a saját erejével érte el. Mert amit a politikusok adtak neki, azt csak kényszerből adták és amint arra alkalmas helyzet adódik, — úgy mint a jelen esetben is — vissza is veszik. A bányász szervezet harcos tagsága már ismételten beigazolta, hogy a szervezet ereje erősebb minden törvénynél és ha a többi szervezetek tagsága felébredne és saját kezébe venné a sorsát, ők is túl tudnák tenni magukat nem csak a Taft-Hart- ley törvényen, de az egész kizsákmányolásra épített társadalmi rendszeren is. Harcos, öntudatos ipari uniók, melyek nem a féker polgári politikusok uszályhordozói, kiknek nem “vörösök” elleni harc a jelszavuk, hanem a kizsákmányolás megszüntetése, képesek arra, hogy megvédjék a tagság érdekeit a tőkével szemben és megakadályozzák azt, hogy az imperialista érdekekért vágóhidra vigyék a népet és megszüntessék nem csak a háborút, a kizsákmányolást, de ezek szülőanyját, a kapitalista társadalmi rendszert is. Ma még messze van Amerika szervezett munkássága attól, hogy ilyen szervezetei legyenek, de a reakció előretörése, a háborús őrület terhei, felfogják ébreszteni és megtalálják az utat a boldog, szabad, kizsákmányolástól mentes élethez, a polgári tőkés politkiusok szekértolása nélkül, sőt azok ellenére. CONVENTRYZÄLUNK A háború idején minden jóér- zésü emberből óriási felháborodást váltott ki, az a szörnyű gaztett, hogy Hitler repülői, kiszámított gonoszsággal, a földdel egyenlővé tették Conventry angol várost. Nehéz robbanó és gyújtó bombák ezreit szórták le, elpusztítva nem csak a várost, de annak lakóit is, mert a repülőgépek százai lehetetlenné tették a békés lakoság, asszonyok, gyermekek, öregek, betegek menekülését a lehulló bombák elől. Még emlékszem arra az óriási felháborodásra, amelyet Amerika népéből ez a szörnyű gaztet kiváltott, amely nagy mértékben idézte elő a nácik elleni gyűlöletet. Az azóta eltelt idő, nagyon megváltoztatta Amerika hivatalos nézetét. Ma már nagyon sok, akkor gyűlölt és megvetett náci törvényt tett magáévá az amerikai kormányzat. Ma már nem is légies csókot ad, hanem sziwel-lélekkel magához öleli Hitler gyilkos bandáját és a Legfelsőbb Hadúr MacArthur tábornok, azután hogy magánkihallgatáson fogadta Truman elnököt, még jobban hitlerizálta a hadvezetés formáját, mint megelőzőleg, pedig az ideig se lehetett humanizmussal vádolni. Amiért ezelőtt 6 évvel a végsőkig felháborodott Amerika és a világ népe, ugyan azt ma a legtermészetesebbnek tekintik és eszük-ágában sincs rajta felháborodni. Mélységes megdöbbenés kell, hogy elfogjon minden emberséges embert, nem azért mert Amerika repülői is conventryzál- nak, hanem azért mert ezt olyan természetesnek találják ma már.Azért, mert ez a harci módszer előreveti az árnyékát annak, hogy mi fog történni az asszonyainkal, gyermekeinkéi, öregjeinkéi, betegeinkéi, városainkat az egész kulturánkal, ha a háborús őrülteknek sikerül felgyújtani' a világot. Még akkor is, ha a hadakozó felek nem használnak atombombát, csak “stratégiai” bombázásokat hajtanak végre. Pedig erre jó lenne előre gondolni a világ és Amerika népének is. Mert egy világháború esetén, nem csak olyan ellenféllel állhatunk szembe, kinek nincsenek repülőgép armadái, hanem egyenlő ellenféllel és akkor Amerika hatalmas városai és azok népei is megtudják, hogy mit jelent “coventryzálni”. rura uszítanak. Hány millió ember kiirtására uszítanak a katolikus papok csak azért, mert állítólag azon emberek nem hisznek istenben, vagy legalább is nem úgy hisznek, mint a római pápa rendeli? Mi a Sátánban vagy bármilyen más természetfeletti lényben való hitet egyformán babonának tartjuk s nekünk egyformán ellenszenvesek. De azért azt mondjuk, hogy a st. pauli sátániizők nem olyan bigottak és veszedelmesek, mint a háborúra uszító papok. Végre is Mrs. Christensen és társai csak önmagukat sanyargatják, a háborús uszítok ugyancsak az isten nevében, a Sátán kiűzésére készek vérbefojtani az egész földtekét, hogy babonás uralmukat mindenkire kiterjesszék. Nem holmi “vörös propaganda” alapján Íródnak e sorok, hanem amerikai lapokban megjelent leírások alapján, amelyek nagyon gyakran hasonlítanak Mussolini fiának rajongó Írásaihoz, aki gyönyörködve irta le, hogy miként bombázta szét Ethiopia sárból épült falvait és ölte meg az eszeveszetten menekülő asszonyokat és gyermekeket. Legutóbb a # Cleveland News tudósítója Hal Boyle, irta le, hogy miként történik egy város megölése: “A City is Killed” — Írja Mr. Boyle. “Mint a gyújtogatok, kik mesterei ennek, ismerik a szerszámaikat, az északi végen kezdték bombázni a várost. Repülőgép, repülőgép mellett, dobta le a bombáját. Lépésről-lépés- re hulltak a bombák és a város szét lett rombolva. Az agyag falak összedültek, a szalmatető lángbaborult, a fák égtek. A nép ott halt meg a romok alatt.” Egy north-koreai városról volt szó, amelynek százezer lakosa volt, amely az előnyomuló amerikai hadsereg elől menekültekkel együtt, majdnem megduplázódott. Amint Mr. Boyle leírja a repülőgépek százai repültek át őrült sebességgel és pillanatok alatt 600 tonna bombát zúdítottak a védtelen, mit sem sejtő lakosságra. Vájjon kikből állt ez a lakosság? Kilencven százalékban asz- szonyok, gyermekek, öregek, be- betegekből, mert az egészséges férfiak a hadseregben vannak, igy csak a harcképtelen lakosság halt meg a városukkal egyetemben. Ebben a “kis” koreai háborúban nem ez az első város, a városok, a kis és nagy falvak tucatjai jutottak erre a sorsra. Egész Ázsia népe, amely a saját sorsát látja a koreai nép tragédiájában, fokozódó gyűlölettel, elkeseredett felháborodással fordul a bombázók felé és joggal kérdi, mi szükség volt erre, miért kell az asszonyok, gyerekek tízezreit legyilkolni. Magyarázatot nehéz erre az elvadultságra találni, mert hadászati értéke nincs. A városok elpusztítása nem ad hadászati előnyt, ezt igazolta a második világháború is, mert Hitler hordáinak hasonló hőstettei, nem tudták hason- dásra kényszeríteni Angliát, csak még nagyobb gyűlöletet és ellenállást idéztek elő, amely gyűlölet még ma is él a nép szivében. / Kis, elmaradt, agyagfalukat, szalmatetejü házakat, szegényes kis városokat töröltek el az amerikai bombázók. A lakosoknak vére pirosra festette a romokat, nem lesz hiábavaló ezer és tízezer asszony és gyermek mártír halála. Amint a jelek mutatják, a népek rádöbbenek, hogy mit jelentene az emberiségnek egy világháború. Az európai népek tiltakozása meghökkentette a kormányaikat és az angol, francia, stb. kormányok már húzódoznak, hogy kövessék az amerikai kormányt a végzetes utján. Soha még közelebb nem álltunk a világ katasztrófához mint ma. Korea szétszaggatott városai, falvai, gyermekei, asz- szonyai, kell hogy felébresszék az utolsó pülanatban az emberiséget és megálljt kiálltának a háborús gyuj tagatoknak, mert különben az egész világ városai, asszonyai és gyermekei, évezredes kultúrája a koreai városok sorsára fog jutni.
