Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-10-21 / 1652. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. október 21. OSZTÁLYELLENTÉT A második világháborúban egyedül Angolországban Lon­don és környékén 1940 szeptem­ber havától 1945 május haváig a légi támadások 60 ezer 585 férfi, nő és gyermek életét vet­ték. 85 ezer súlyosan sebesültet hagytak hátra a polgárság kö­réből. A Szövetséges hadsereg Né­metország elleni légi támadásai­nak 350 ezer halott, 430 ezer sú­lyosan sebesült áldozata volt. 1941 május havában egyedül London városában több mint 3.000 volt a halottak száma. Borzalmas volt az a pusztítás, amelyet a légi támadások okoz­tak Európa minden államának főbb városaiban, úgy ember, mint vagyonban. De még ennél is borzalmasabb hirt hozott a táviró 1945 augusztus 6-án. Tud­tunkra adták, hogy az ameri­kai repülők egy atombombát dobtak Hiroshima nevű Japán városra. Ez az egyetlen bomba, 78.150 férfi, nő és gyermek éle­tét oltotta ki, 13.893 egyént so­ha nem találtak meg, 37.425 volt a súlyos sebesültek száma és 176.897 egyén maradt bete­gen és teljesen hajléktalanul. Ez az egy bomba, teljesen megsem­misített egy 300 ezernyi lakosú, szépen virágzó várost. Hiroshima megmaradt lakos­sága hetekig nem volt tudatá­ban annak, hogy mi történt. Az amerikai hadvezetőség teljes tudatában volt annak, hogy a japán kormány béketárgyaláso­kat foytat az amerikai hadveze­tőséggel, amikor egy másik atombomba Hiroshimához ha­sonló virágzó várost, Nagasaki városát robbantotta a poklok fenekére. Mindkét bombázás al­kalmával (az akkori híradások szerint) az Egyesült Államok hadseregének fő hadvezére, aki elrendelte eme két város atom-1 bombázását Washington egyik templomában fohászkodott az istenhez, hogy bocsása meg bű­nét. Hatvanöt esztendővel eme borzalmas pusztítás bekövetkez­te előtt, 1880-ban Amerika egyik alezredese, aki tudatában volt a háború borzalmaival, Colum­bus, Ohioban tartott beszédében a következőket mondta: “Sokan vannak ma itt a fiuk között, akik úgy tekintenek a háborúra mint egy dicsőségre. Fiuk az egy förtelmes pokol.” És ma, hetven esztendővel ké­sőbb, amely idő alatt két borzal­mas világháborút éltünk át, amely az emberiség minden át­kát magával hozta, millió és mil­lió ember, nő és ártatlan gyer­mek számára és ma öt eszten­dővel a második világmészárlás után a világ nagy hatalmai egy harmadik, egy az eddiginél is barbárabb, ember és vagyon pusztításra készülődnek. A cél ugyanaz, hogy a világot átfor­málják, megmentsék a BÉKE ÉS DEMOKRÁCIA számára. 1939-től 1945-ig tartandó vi­lágháború alatt azt Ígérték szá­munkra, hogy “Egyszer és min­denkorra megszüntetjük a há­borút, ha elpusztítjuk a német és a japán militarizmust.” Sta­lin, Churchill és Roosevelt egy­behangzóan tették ezt az igére­I tét. Ma ezek a kormányok, ame­lyek eme ígéreteket tették ne- ; künk, egyik a másikat készülőd­nek megsemmisíteni. A viszo­nyok nap-nap mellett feszülteb­bé válnak. Az államférfiak mé­zes szavakkal szónokolnak a néphez és ígérik, hogy a szabad­ság, az igazság és a jog nevé­ben beszélnek. Az államatyák, a politikusok minden ígérete mel­lett is, a nép tudatában van an­nak, hogy egy pokol van kiala­kulóban számára. Ma tudatában vannak annak, amiről 1939-ben még nem tudtak, hogy egy újabb világháború, a “civilizá­ció” az emberiség végpusztulá­sát vonhatja magaután. Ennélfogva ma, amikor még nem késő, az egész világ népé­nek, beleértve Oroszország és Amerika népességét is, arra kell törekednie, hogy BÉKÉT te­remtsenek. Azt a békét, amelyet a kereszténység kétezer eszten­dővel ezelőtt a krisztusi szere­tet tanításában hirdet “Békes­ség az embereknek a földön”. Roosevelt, aki a második világ­háború előtt és alatt számtalan­szor beszédébe foglalta, hogy “gyűlölöm a háborút”. Igen gyűlölte, mert tudatában volt annak a szörnyű nyomornak, szenvedésnek, pusztulásnak, me­lyet ma a legborzalmasabb esz­közökkel idéznek fel az emberi­ség számára. ROMA, Olaszországbél tud­tunkra adja a táviró, hogy az olasz ipari munkások, lefoglal­ták Olaszország leghatalmasabb acéltelepét, a szociálisták és kommunisták vezetése mellett. Az olasz rizsaföldeket az éhe­zők és nincstelen parasztság, vé­res összeütközések árán foglal­ja le. Az Ansaldo acéltelepet, melyet a munkások lefoglaltak Genpa városában van és 23 ezer munkást alkalmaz. Ezen hatal­mas acéltelep igazgatását a munkások vették át. Ugyan akkor Németország­ban és Ausztriában is nagy lá­zadások voltak. A lázadó “vörö­sök” lefoglalták a vasúti háló­zatokat és a közigazgatási épü­leteket. A kormány, az amerikai, angol és francia hatóságokhoz folyamodott, hogy teremtsenek rendet Ausztria területén. Több mint 300 gyár munkásai letet­ték a szerszámot, az üzletek, színházak zárva vannak. Mon­danunk sem kell, hogy eme “za­vargások előidézői“ a mi kapi­talista sajtóink szerint, azok az átkozott “oroszok”. Még vélet- lenségből sem Írják meg, hogy a lázadást a végtelen elnyoma­tás, kizsákmányolás, nyomor idézte fel. Ilyesmi nincsen az ő szótárukban, őnekik a “szabad ipar és keresekedelem, boldogsá­got, jólétet biztosit. ANGOLORSZÁG — London­ban a gázmüvek munkásai 21 napi sztrájk után újból felvet­ték a munkát. A sztrájknak oka az volt, hogy a magas megélhe­tési viszonyok miatt három és fél cent javitást kértek és a tár­saságok egy és háromnegyed centet ajánlottak fel. A “szocialista” munkás kor­mány a sztrájkoló munkások AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szer 'te/p érit ifik régi t4r»Á<i«lon> keretein keiflD. helyeit katonákkal töltötte meg. A sztrájkoló munkások 10 veze­tőjét elfogták és 30 napi börtön­re ítélték, mert nem engedélye­zett sztrájkot irányítottak. Az angol “szocialista” mun­kás kormány szuronyokkal töri le az angol bérrabszolgák köve­teléseit. A munkásoknak helyze­tük javítása érdekében sztráj­kolni tilos. Az IWW évtizedes tanítása, hogy az államkapitalizmus (amelyre Anglia az elmúlt vi­lágháború után lépett) sokkal veszedelmesebb a munkásosz­tályra nézve, mint a magánka­pitalizmus. A világ munkásságá­nak egy teendője van és pedig felvenni a harcot egy hatalmas általános sztrájk keretében, úgy a magán mint az államkapita­lizmus ellen, az HVW elvei, taní­tásai alapján, amely kimondja, hogy “A munkásosztály és a munkáltató osztály között sem­mi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bir­ják, akikből a munkáltató osz­tály áll. “E két osztály között küzde­lemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osz­tály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelőeszkö­zöket és megszüntetik a bér­rendszert.” Hol van a világ bármely for­radalmi munkásosztályának egy szebb, egy világosabb alapelve, mint az IWW-nak. A legrövi­debb és leghathatósabb ut, a világ bérrabszolgáinak felszaba­dulásához. Az IWW alapelvei “építi a jövő társadalmát a régi társadalom keretein belül”. Most, hogy közeledik a szená­torok és képviselők választása, a politikusok és a szakszerveze­tek basái minden eszközt fel­használnak, hogy saját önző ér­dekeiket érvényre juttassák. Egyik tengerparttól a másikig, száz és száz millió dollárt költe­nek az érdekelt felek. A szak­szervezetek vezérei már néhány éve nyargalnak a Taft-Hartley rabszolga törvény visszavoná­sán. Beállítják, hogy milyen ve­szedelmet rejt magában a szer­vezetek és azok tagsága ellen. Ennek tudatában ők a politikai téren kivánják megdönteni ama rabszolga törvényt, milliókat pa­zarolnak el a munkásosztály ke­servesen megkeresett pénzéből, ámítják, hitegetik, hogy jó és munkásérzelmü egyéneket kell a kongresszusba beválasztani, (mintha ilyenek volnának) hogy azok visszavonják a Taft- Hartley rabszolga törvényt. Az elmúlt napokban ez a mun­kásérzelmü kongresszus még a Taft-Hartley rabszolga törvény­nél is szégyenletesebb határoza­tot hozott, amelynek alapján nem csak sztrájk ellenes tiltópa- ranesot lehet biróilag kiadni, hanem a gondolat szabadság nyilvánítását .köti gúzsba, a jelenlegi szakszervezetek vala­mennyiét a megsemmisülésbe kergeti. Hitlert is megszégyení­tő állami szervezetekké alakít­hatják az amúgy is megalkuvó és a kapitalizmus védbástyájá- vá alakult és sülyedt szak- és úgynevezett ipari szervezeteket. Politikai utón kivánják a mi szakszervezeti basáink elérni, eme törvények megszüntetését. Politikai utón, mert ez nekik gondtalanabb életet biztosit, éve­ken át. A mi szakszervezeti basáink irtóznak attól, hogy a hatáskö­rükbe tartozó 15 vagy 16 millió bérrabszolga a direkt akció fegyverét vegye elő és az által kényszerítse a kongresszust oly törvények hozatalára, amely Amerika bérrabszolgáinak javá­ra szolgálna, ilyen törvények használatát, ilyen törvények ho­zatalát csak iparilag, forradal­mi szervezetekbe tömörített munkásság képes alkotni. En­nélfogva a fenálló szakszerveze­tek saját maguk ássák meg sír­jukat a Taft-Hartley és a kom­munista ellenes törvények elle­ni hatástalan állásfoglalásaik­kal. Köhler

Next

/
Thumbnails
Contents