Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-10-07 / 1650. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. október 7. Egy fasiszta jellemrajza AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az >ij társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. Az amerikai kereskedelmi saj-1 tó megkülömböztetett elismeréssel ir a “Committee for Consti-1 tutional Government” nevű “hazafias”, sőt ultra-hazafias egyesület működéséről. A Buchman képviselő által vezetett “House Lobby Investigation Committee” jelentése szerint ezt az egyesületet a legnagyobb amerikai korporációk támogatják, részben ajándék-összegekkel, részben pedig úgy, hogy magas áron nagymennyiségben vásárolják az egyesület munkásellenes, antiszemita, fasiszta jellegű füzeteit. Miután ezen egyesület műkő-, dése nagyban hozzájárul a jelenlegi háborús hisztéria emeléséhez s miután ezen egyesület működése veszélyezteti a szervezet munkásság eddig elért vívmányait is, erről a szervezetről és annak “eszéről” s vezéréről, a börtöntviselt Edward E. Rume- lyról Patman (D. Tex.) képviselő a képviselőház ülésén többek között az alábbiakat mondotta: Elnök Ur, — Felszólalok, hogy felhívjam az Egyesült Államok kongresz- szusának a figyelmét egy ördögi intézményre és annak ördögi igazgatójára, aki egymaga sokkal nagyobb veszedelmet jelent polgártársaink jólétére és biztonságára, mint akármelyik kommunista, noha ez az ember NEM KOMMUNSTA, de használja taktikájukat. Például állandóan nagy hazugságokat hangoztat, ellenszegül az alkotmányos hatóságok jogkörének, arrogáns, az alkotmány köppe- nyegét huzza maga körül és magát “super-duper” (túlzó) hazafinak adja ki. Úgy tünteti fel magát, mintha szabadságunkat védené, valóban azonban éppen a szabadságunkat akarja eltaposni. Évekkel ezelőtt is emlitettem már önöknek ezt a gonosz embert. Megmondottam akkor, hogy -a benszülött amerikai fa- sizták vezére Edward Rumely. Ez a Rumely ma éppen olyan igazi, hamisitatlan fasiszta, mint volt 1944-ben és az igazgatósága alatt álló “Committee for Constitutional Go ver nment” fasizta kormányt szeretne ráerőszakolni az Egyesült, Államokra s azért mindenféle törvényhozó trükkökkel igyekszenek félrevezetni ezen ország népét. Rumely és a fasizta kormányért működő bizottságának már sikerült félrevezetni igen sok papot, tanitót és üzletembert, sőt egyszerű tisztességes polgárokat is, akik nem ismerik a múltját ennek a volt fegyenc- nek s nem tudják a célját a fasizta bizottságának. De hadd mondjam el, mit nevezek én fasizmusnak és kit tartok én fa- siztának. A FASIZMUS LÉNYEGE Ki a fasizta: Fasizta az az ember, aki nem hisz abban, hogy másoknak is vannak jogai; fasizta az, aki ignorálja az emberi jogokat, de imádja a “property” (tulajdon) jogot és a hatalmat. Ilyen emberek juttatták Hitlert hatalomra és Hitler előtt Mussolinit. I Mi a fasizmus? A korában közszeretetben élő néhai Haywood Broun (a rovat-irodalom megteremtője, az újságírók megszervezője) ezt mondotta: “Fasizmus a túlzó jobb-oldal diktatúrája, olyan kormányforma, amelynél a hatalom egy kis csoport iparbáró és pénz-mágnás kezébe kerül. A Supreme Court, a kongresszus és az elnök képtelenek ellensúlyozni azt a hatalmat, amit a semmi tisztséget nem viselő néhány egyén magához ragad.” A fasizmus tagadja, hogy a nép képes önmagát kormányozni a saját maga választotta képviselők révén. Fasizmusban az egyén az állam vazalusa; a fasizta rendszerben a gazdag még gazdagabb, a szegény pedig még szegényebb lesz. A fasizta rendszerben a kormányt alkotó kisszámú csoport kezében összpontosulnak az összes gazdasági monopóliumok. Fasizmusban a munkás unionokat a munkások elnyomására használják. Fasizmusban az adókat nem a tehetség szerint fizetik, hanem a legnagyobb terheket éppen azoknak a vállaira rakják, akik legkevésbé bírják, amíg a gazdagok még nagyobb vagyonokat szerezhetnek. Fasizta kormányzatnál az olyan haladó szellemű törvény- hozást, mint például a társadalmi biztosítás, talaj-javitás és konzerválás; közlakóházak építése, veteránok segítése, köz- egészségügy, stb. kigunyolnak, rájuk mondják, hogy azok a “szocializmushoz vezetnek” s ez elegendő arra, hogy elbukjanak. A fasizták éppen úgy, mint a kommunisták kigunyolják a vallást, mert a vallásban az államnál is hatalmasabb egyénhez fo- lyamodhatik a hivő. Fasizmusban nem engedhetnek meg az államnál is magasabb hatalmat. SZENNYES HAZUGSÁGOK Az Ed Rumely csaló “alkotmányos” bizottsága által kiadott minden iratából áramlik a fasizmus bűze, még akkor is, ha nem említik benne az erőszakosságot. Amint végigolvasunk egy ilyen füzetet, kétségtelenné válik, hogy Ed Rumely és a bizottsága az amerikai népre a végletekig reakciós kormányt akar ráerőszakolni. És ez fasizmus. A Rumely füzeteit vásárló iparbárók és nagy bankárok legtöbbször nem is tudják, hogy Rumely kinek küldi el a mérges gennyel telitett kiadványait, vagy talán nem is törődnek vele. Ezen förmedvény füzetek valójában csak arra szolgálnak, hogy a nagy korporációk, avagy akár egyének is, ne szerepeljenek mint “támogatók”, hanem csak mint “vásárlók”, vagyis üzletfelek. Ebben az esetben az ily kiadásokat még le is vonják az adóból. < Rumely egyetlen fegyvere a végtelen nagy hazugságok állhatatos terjesztése. Azt hirdeti, hogy mindaz, ami Franklin D. Roosevelt vezetése alatt történt a közjó javára semmi más, mint szocializmus, kommuni z m u s, amely tönkreteszi Amerikát. Hirdeti ezt dacára annak, hogy azóta a nagy korporációk haszna egyre emelkedik. Ez a Rumely azonban úgy hazudik, hogy képes a fehérre azt mondani, hogy fekete és a feketére azt, hogy fehér. Rumely ellenez minden “izmust”; kommunizmust, szocializmust, reumatizmust . . . Ha ezen renegáttól függne, akkor} egy tolvonással megsemmisítené az 1933 óta hozott összes jóléti törvényeinket s anarkiát teremtene ebben az országban. Remélem, hogy ezen dolgokat valaki elmondja azon rövidlátó, gondolkozásra képtelen milliomos “sucker”-oknak, akik pénzelik ezt a hitvány alakot abban a reményben, hogy majd ez megvédi Amerikát. Remélem, hogy ezen bolondok egyszer felébrednek és elzárják tőle zsebeiket; remélem rájönnek, hogy a kommunizmusnak, — amelytől annyira rettegnek — csak úgy lehet útját állni, ha Amerikát olyan országgá teszik, amelyben érdemes élni minden polgárnak, nem csupán a kiváltságos néhánynak. A GAZDAG TÁMOGATÓK Ezen volt fegyenc levélpapírján többek között az alábbi támogatók neveit találjuk felsorolva: Frank E. Gannett újságkiadó, aki már többször szeretett volna alelnök-jelölt lenni a republikánus listán, de még a leg- reakciósabb “old-guard” republikánusok sem képesek követni ezt az öreg fasiztát. A másik Louis J. Taber (Columbus, O.) aki farmer-vezérnek adja ki magát s aki Hoover alatt a kormány agrár tanácsadója volt, de azt mindenki tudja, hogy mi történt a Hoover adminisztrációja alatt. A csomó republikánus politikus között kiválik a támogatók sorában az öreg Lemond du Pont, Amerika egyik legmegrög- zöttebb torryja (reakcióssá) aki még mindig nem tanulta meg, hogy nem szabad az éhes kutyának csontot nyújtani, mert lehet, hogy megharapja a kezedet. Mr. duPont a legnagyobb adakozó támogatója minden reakciós ügynek s intézménynek, így a Republikánus Pártnak is. Másik hozzáhasonló milliomos J. Howard Pew, aki szintén állandóan támogat minden reakciós mozgalmat mind a 48 államban. Ez a volt fegyenc, régi fasizta, egészen másképpen beszél, mint cselekszik. Amig a propagandájában azt hirdeti, hogy a kommunisták akarják megtörni a kongresszus hatalmát és attól akarja megvédeni az országot, ő maga ellenszegül a kongresz- szus tenkintélyének, megtagadta a válaszadást a bizottság által feltett kérdésekre, ami mutatja, hogy nem csak azokra haragszik, akik leleplezték, de becsapta azon képviselőket is, akik híven szolgálták. ÉPÍTŐ-GÁRDA 1950-1951 évre: Hering Pál, Buffalo ......... 1.00 Kollár József, Cleveland_ 1.00 Kucher András, Pittsburgh 1.00 Lelkó András, Pittsburgh 1.00 South Bendi Proli ............. 3.00 Rozsán János, Saratoga S. 10.00 Visi István, Lincoln Park _. 2.00 Páll Lajos, Ambridge ___ 2.00 Kovách Ernő, Cleveland ._ 1.00 Köhler Sándor, Chicago .... 2.00 Molnár Antal, Cleveland .. 2.00 Székely Sándor, Cleveland 1.00 Vass Károly, N. Brunswick 2.00 Farkas Imre, Akron .......... 1.00 Mogor József, Cleveland .. 2.00 Török István, Miami......... 2.00 Bikó Teréz, Cleveland....... 3.00 Lefkovits Lajos, Cleveland 2.00 Mácsay János, Detroit__ 2.00 Phillips István, So. Bend .. 5.00 Dolgos József, So. Bend .... 2.00 Zára János, Chicago ____ 2.00 Szilágyi János, Cleveland .. 1.00 Munczv József, Cleveland.. 2.00 Buzay János, Cleveland .... 2.00 Gáncs Lajos, Carolina ___12.00 Gáncs Lajosné, Carolina .12.00 Vizi József, Akron ______ 2.00