Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-18 / 1622. szám
4 oldal títlí M U N K A S 1950. március 18. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Esry évre .....................$2.00 Félévre .......................... 100 *.gye? szám ára ........... 5c ■'sornasros rendelésnél 3c tílőfizfetés külföldre vagy Subscription Rates: One Y ear ....... $2.00 Six Months ..................... 1.00 dingle Copy .............. 5c Bundle Orders ............... 3c .ba egész évre ................. $2.50 profitot hajtsanak, hanem azért, mert arra a népmillióknak nagy szükségük van. És noha örömmel regisztráljuk a bányászok győzelmét ezen pillanatnyi előnyökért folytatott harcban, mi mégis azt a tanulságot látjuk, hogy az Uyen küzdelem nem elegendő. Nem elegendő, mert az a nagy erő, amit a munkások képviselnek, ha összetartanak, mint ebben a sztrájkban demonstrálták, kivívhatná részükre az iparok feletti uralmat is, ami megnyitná az utat a bőséges ter- meléshöz. A munka jutalma “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio \lájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még ’em jelenti azt, Hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A bányász sztrájk tanulságai Most, hogy végétért a hetekig tartó bányász sztrájk, az újságok csaknem mindegyike megeresztett egy-egy “dörgedező” vezércikket a sztrájk tanulságairól. Ugyancsak ezt hallottuk a rádió kommentátoroktól is és semmi kétség, hogy igen sok templomban a szószékről elhangzott beszédekben az isten dicsőítését ezzel a tárggyal cserélték fel. Mert az elkeseredett bérharc látszólag a bányászok győzelmével végződött. Megkapták azt a szerződést, amely nélkül nem akartak dolgozni. Az uj szerződésben megkapták a körülbelül 70 centet kitevő bérjavitást, továbbá újabb 10 centet minden kibányászott tonna szén után a bányász jóléti (nyugdíj) alapra. A bányászokra vonatkozólag ez a két pont volt a legfontosabb és miután ezt megnyerték, a 370,000 bányász újból munkához látott. A bányászok sztrájkját nem csak a munkáltatók, hanem egyes állami közegek is szerették volna megtörni. Ezért újból bírói parancsot adtak ki a bányászok munkába kényszerítésére, mint tették egy évvel ezelőtt s miután a bányászok nem engedelmeskedtek, megint a bírósági parancs megszegése miatt emeltek vádat a United Mine Workers Union ellen. Most azonban a union ügyvédeinek sikerült bebizonyítani, hogy a bányászok nem engedelmeskedtek sem John L. Lewis, sem a szervezet azon rendeletének, hogy vegyék fel újból a mimkát a szerződés aláriása nélkül is. Ebből következik, hogy a bányász sztrájk igazi tanulsága azon régen ismert közmondás bizonyítása, hogy ÖSSZETARTÁSBAN REJLIK AZ ERŐ. íme, a bányászok példaszerű összetartásán zátonyra futottak a munkásellenző erők. A munkás és a bányászokkal rokonszenvező liberális sajtó általában ezt a tanulságot vonta le ebből a sztrájkból. Mi azonban továbbmegyünk egy lépéssel. Továbbmegyünk pedig azért, mert nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy a bérköveteléseket a bányabárók ellenezték-e olyan vehemensen, mint a sajtó azt beállította. Oh, a világért sem akarjuk azt állítani, hogy a bányatulajdonosok szivei csordultig tele vannak a bányászok iránti jóakarattal, de igenis állítjuk, hogy erre a nagy hü-hóra, a szerződés aláírásának megtagadására és a közvélemény felzuditására azért volt olyan szükségük, hogy igy a szénárakat felemelhessék. Várjunk csak egy rövid ideig s meghalljuk, hogy a szén árát felemelik, avagy a már is ideiglenesen felemelt árakat rögzíteni fogják. Szerintünk tehát ennek a bányász sztrájknak egyik legfontosabb tanulsága az, hogy dacára a felemelt béreknek és jóléti alapnak a bányabárók profitja nem fog esni, sőt talán még emelkedni is fog. A bányászok ugyan nyertek pillanatnyi előnyt, de azt nem a bányabárók, hanem a szénfogyasztók fizetik meg. És igy van ez mindenféle más sztrájkkal is. Az amerikai munkások nagy sztrájkokat vívnak, nagy béremeléseket nyernek s aztán kisül, hogy a munkáltatók, akik VESZÍTETTEK A SZTRÁJKBAN, a bérharc utáni időkben nagyobb profitot zsebelnek be, mint tették a sztrájkot megelőző időkben. Ennek a bányász sztrájknak, meg minden hasonló más sztrájknak tehát valóban az az igazi tanulsága, hogy nem maradandó értékű az a nyeremény, amit a munkások egy-egy csoportja az osztályára való tekintet nélkül csak a saját maga részére vív ki, mert a győzelem terhét a munkáltatók áthárítják a dolgozó tömegekre. A munkásság harcaiban csak az olyan vivmány maradandó, amely beilleszkedik a munkásosztály végcéljába, — a termelés átvételébe s ezzel a munkásság teljes felszabadításához vezet. Kétségkívül nagy győzelmet arattak a bányászok, de ennek a győzelemnek igazi hasznát csak akkor látnák a sztrájkot eré-l lyesen segítő amerikai munkások, ha a United Mine Workers Union kimondottan arra törekedne, hogy a bányaipart a termelést végző munkások kezeibe juttassa, mert akkor a szenet nem azért szednék ki a föld gyomrából, hogy pár tucat bányabárónak nagy Phoenix, Ariz. városból jövő hírek szerint az Arizona államba csalt vándormunkások, akik, miután munkájukat elvesztették, most munkatáborokban laknak, ahol oly hihetetlen nagy nyomorba kerültek, hogy végre az egészségügyi hivatalok beavatkozására Thomas J. Croaff biró elrendelte, hogy a megyei hatóságok élelmet és orvosságot szállítsanak a nyomortanyákra. A vizsgálatot végző tisztviselők egyike, John E. Thompson jelentése szerint a munkatáborokban több mint 100 gyermek az éhhalállal küzködik. Hogy ez az állítás nem túlzó, annak bizonyítására felsorol eseteket, mint például azt, amikor egy éhező családnál, amelynél hat gyermeket talált, — 17 hónapostól kezdve 11 évesig — már tiz napon keresztül nem volt semmi élelem. Thompson és társai a ‘‘Juvenüe Court”-hoz (gyermekbiróság) fordultak segítségért, hogy a rettenetes állapotokon enyhítsenek. Nem kívánjuk kiszínezni ezt a dolgot, csupán hasonlítani akarjuk azon hírekkel, amiket az amerikai sajtó nagy méltatlankodás közepette tár olvasói elé, ha oly munkatáborokban uralkodó éhezésekről számol be, amelyek állítólag a népi köztársaságokban történnek. Elég gyakran látjuk az ökölnyi betűkkel szedett fejci- meket, hogy a Szovjet Union területén miként éheznek azon munkatáborok lakói, akiket valami vétség, — mondjuk politikai felfogásuk miatt kényszermunkára Ítéltek. Könnyen elsuhanhatnánk ezen arizónai eset felett, ha egyedülálló lenne. Azonban pár hittel előbb hasonló hireket hallottunk Kaliforniából is. És még azt is figyelembe kell vennünk, hogy a legnehezebb munkát végző migratori munkások ily borzalmas kizsákmányolásáról szóló hireket nem az oroszok, még csak nem is a kommunisták — tehát nem az “ellenség” —, hanem maga az amerikai sajtó hozza napfényre. A népi köztársaságokban előforduló állítólagos hasonló eseteket azonban nem az ottani sajtó Írja meg, sőt ott mitsem tudnak az ily dolgokról, hanem csupán itt, az “ellenség” gyanánt szereplő lapok Írják. Az érvelés kedvéért tegyük fel, hogy van valami igaz abban, hogy a Szovjet Unióban is vannak munkatáborok, amelyekben éheznek a foglyok, akiket valamilyen bűntény elkövetése miatt rendeltek ilyen fogolytáborba. Igen ám, de az arizonai táborok lakói nem követtek el semmiféle vétséget, hiszen hívei a jelenlegi politikai és gazdasági rendszernek, azt a legnehezebb munka végzésével igyekszenek támogatni. így semmi kétség, hogy az éhínséggel határos életszínvonalat nem büntetés gyanánt, hanem JUTALMUL KAPJÁK hasznos munkájukért. így tehát ha hitelt is adunk az amerikai sajtónak, akkor legfeljebb azt a következtetést kell levonnunk, hogy az egyik rendszer az éhezéssel párosult legalacsonyabb életszínvonalat büntetés gyanánt adja a rendszer ellenzőinek, a másik pedig igy jutalmazza azokat, akik a legnehezebb fizikai munkával tartják fenn rendszerüket. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem 'ehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiói között s az étet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” v A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az u.l társadalom szerkezetét énitiiik a rftri társadalom keretein bellii.
