Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-04 / 1620. szám
1950. március 4. bérmunka» 5 old»' TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI EGY TÖRVÉNY HALÁLÁRA Minden törvénynek olyan a hatóképessége, amilyen erő van mögötte a rendelkezés végrehajtására. Elismert tény az, hogy az emberek, nem annyira törvénytisztelők, mint inkább félnek a törvények által megszabott büntetéstől. Mihelyt a törvényeket nem lehet végrehajtani, mert a vele szembe kerülő erők hatalmasabbak mint a törvényt hozó erők, akkor a törvény megbukott és csak papíron létezik. Nagyon feltűnő példa erre, hogy Amerikának két nagyon fontos törvénye, dacára évtizedes létezésének, végrehajthatatlan, mert a törvények megszegői erősebbek, mint a végrehajtó hatalom, illetve a törvény- szegők irányítják a végrehajtó hatalmat. így a törvény annyi értéket sem képvisel, mint a papiros, amelyre ráírták. Az egyik a trust ellenes törvény, amely megtiltsa a napvállalatok szövetkezését, a termelés és az értékesítés szövetkezésére, ennek dacára a legtöbb iparág, nagyon szoros szövetkezést képez, amelyek mind jobban kezükben tartják a termelés és az értékesítés nagy részét. A másik szövetségi törvény, a hazárdjátékokat tiltó törvény, a gangszterek és csalók ellen irányult, ennek dacára sehol a világon olyan nyílt hazárdjáték és csalás nincs, mint itt Amerikában. Az a körülmény, hogy ezek a törvények végrehajthatatlanok, ennek az oka az, hogy a trustö- ket és a gambling vállalatokat irányitó gangszterek és csalók, kapcsolata a törvényhozókkal és a végrehajtó hatalommal oly szoros, hogy velük szemben h törvény ereje megszűnik, vagy csak a gangek egymás közötti versenye érdekébe próbálják érvényesíteni. “MUNKÁS” TÖRVÉNYEK Ez áll minden vonatkozásban az úgynevezett munkást védő, vagy gúzsba kötő törvényekre is. A kapitalista állam, csak abban az esetben hoz munkásvédő törvényeket, ha a törvény tartalmát, már a munkásság ereje megvalósította. Ilyen például a 8 órai munkaidőt biztositó törvény, amely már az ipar nagy részében harcok által kivívott eredmény volt, amellyel együtt járt a magasabb munkabér és kedvezőbb munkaviszony is. De miután ezek az előnyök csak a szervezett gyárkban voltak meg, igy annak tulajdonosai kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a szervezetlen gyárak tulajdonosaival szembe, kiknél hosszabb munkaidő és alacsonyabb munkabér volt, tehát olcsóbban termelhettek. Szívesen támogattak egy olyan törvényt, amely kötelezővé tette a nyolc órai munkaidőt és a bérminimumot. A másik eset, amikor “munkásvédő” törvények hozatnak, ha az előrelátó kapitalisták, a nagyobb bajokat, a munkásság lázadását akarják ezzel levezetni. Természetesen ezeknek a törvényeknek a végrehajtása és fenmaradása attól függ, hogy a munkásságnak milyen ereje van annak a végrehajtására és fen- tartására. A ROOSEVELT ÉRA Az 1929-es gazdasági válság, erős forrongásba, elég gyakran helyi lázadásba kényszeritette az éhező munkanélkülieket, házaikat, kis farmaikat elvesztő embereket, amely ha szervezett formává alakult volna ki, az egész kapitalista rendszert veszélyeztette volna. Az okos, előrelátó kapitalista Roosevelt, olyan törvényeket kényszeritett ki a megijedt és meggyengült tőkés politikusokból álló törvényhozásból, amelyek bizonyos előnyöket biztosítottak a dolgozóknak, de ezekkel egyersmind biztosította a rendszer fenmaradását és újból való megerősödését is. De ezekért a törvények által biztosított előnyökért, a munkásság nem harcolt, nem hozott érte áldozatokat és a helytelen szervezeti formája képtelenné tette arra, hogy az ezek által nyújtott* előnyök megtartására és fokozására használja gazdasági erejét, azokat rábízta ‘‘munkásbarát” politikusokra és igy természetes, hogy a háború folyamán megerősödött kapitalizmus, az uj gazdasági válság idején elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezek ellen a törvények ellen támadást intézzen. A támadása, a munkásság széttagoltsága következtében, sikerrel is járt, általában sikerült a munkásság életnívóját leszorítani és a törvényhozásban keresztül vinni azt, hogy a Wagner törvények helyébe az úgynevezett Taft-Hartley rabszolga törvényt hozza be, amely megnyirbálja a munkásság szervezkedési és sztrájk jogát, eltiltsa a zártmühelyt, stb. stb. “HARC” A RABSZOLGA TÖRVÉNY ELLEN Ez a ‘.‘harc” nagyon hasonlít az amerikai munkásság szervezeti formájához. A vezérek elmentek Washingtonba, tiltakoztak a törvény ellen, a szervezetek tiltakozó táviratokat küldtek a törvényhozókhoz, de maga a szervezett munkásság, semmiféle erőt nem mutatott a törvény meggátlására, már meglevő jogainak a biztosítására. így természetes, hogy a tőkések törvényhozói zavartalanul szavazhatták meg a munkásosztály gúzsbakötését célzó törvényt. Megindult a harc a törvény visszavonásáért. Ez a “harc” éppen olyan volt mint az előbbi, abban nyilvánult meg, hogy kibuktassák a törvényt megszavazó képviselőket és megválaszszák a törvényt ellenző Truman elnököt. Ez a harc “sikeres” volt, mert sikerült egy pár reakciós törvényhozót kibuktatni és Tru- mant megválasztani, de maga a törvény továbbra is érvényben maradt, mert az uj törvényhozás nem volt hajlandó azt visszavonni. A “harc” tovább folyik, most még több törvényhozót akarnak kibuktatni. Erre gyűjtenek a szervezetek pénz és mig ez “sikerre” nem vezet, addig a szervezetek megalkusznak, ne hogy szembe kerüljenek a Taft-Hartley törvényekkel, amelynek a megszegése esetén a szervezetet s annak vezetőit hatalmas pénzbírságokkal sújtanák és ez a vezérek érzékeny oldala és igy óvatosan elkerülik a törvénnyel való szembekerülést. A BÁNYÁSZOK HARCA Kétségtelen, hogy Amerika szervezett munkásai között, a bányászok a legöntudatosab- bak, ami meglátszik az elért eredményeiken is. így természetes, hogy ez a szervezet a legnagyobb szálka a tőkések szemében és ezt a szervezetet akarják először összetörni. Ezt mutatja az a tény, hogy 8 hónapon keresztül, a bányabárók makacssága miatt a tárgyalások nem vezettek eredményre, mert itt akarták kipróbálni a Taft-Hartley törvény hatóerejét. NEGRO WEEK Körülbelül két évtizeddel ezelőtt az ultrahazafias American Legion kezdeményezésére elnevezték azt a hetet, amelybe beleesik Washington születésnapja (február 22) “Constitution Day”-nek (Alkotmány - n a p), amelyen az iskolás gyerekek pa- pagály módra dicsőítik az amerikai alkotmányt, tekintet nélkül arra, hogy a gyakorlatban betartják-e azt, vagy sem. Annyi tény, hogy az amerikai alkotmány igen szép és jó, a baj csupán az, hogy lépten-nyomon megszegik azok, akiknek éppen az volna a rendeltetésük, hogy annak a gyakorlatban is érvényt szerezzenek. Ez az alkotmány eltiprás sehol sem látható jobban, mint a négerek politikai és gazdasági elnyomásában, noha az alkotmány számukra is biztosítja mindazon szabadságjogokat, amelyeket az összes polgároknak nyújt. Éppen azért a négerek figyelmeztetésül erre az alkotmány csorbításra, elnevezték ezt az “Alkotmány-hetet” NÉGER-HÉT-nek. Az utóbbi pár évben a négerek támogatva a progresszív gondolkodású fehér polgároktól országszerte mindenfelé gyűléseket és, ünnepély eket tartanak, figyelmeztetve Amerikát, hogy a szinesbőrü népek már nem akarnak tovább is “másodosztályú” polgárok maradni. Végre is az az alkotmány, amit azon a héten annyira magasztalnak, a 13-ik függelékében tisztán kimondja: Ez a próba sikertelen volt ez- ideig, mert a bírói döntéseket, a szervezet elnökének a munkafelvételét elrendelő utasításait, a bányászok figyelmen kívül hagyták és a sztrájkot tovább folytassák még akkor is, ha a bíróság a legnagyobb pénzbüntetéseket szabja ki, még akkor is, ha tömeges letartóztatásokat rendelnének el, mert mint a bányászok mondják, sem a Taft- Hartley törvény, sem a szervezettől elrabolt milliók, szenet nem termelnek. Ha a bányászok kitartanak eme elhatározásuk mellett, akkor beigazolják, hogy egy munkásellenes törvényt nem parlamenti választásokkal, hanem a munkásság gazdasági erejével lehet megbuktatni. Nem kell sem politikusokat pénzelni, sem erőszakoskodni, csak a kezeket kell karbatenni és minden körülmények között kitartani, akkor az összes Taft- Hartley törvények hatástalanná válnak. Fokozott mértékben állna ez fenn, ha Amerika szervezett munkássága felismerte volna, hogy a bányászok harca minden munkás harca és aktivan melléjük álltak volna. Ha ez nem is történt meg, a bányászok maguk is megvívhatják az össz- munkások harcát és eljön az idő, amikor Amerika munkássága hálás lesz a harcos bányászoknak. “Az Egyesült Államok területén, avagy az Egyesült Államoktól függő bármely területen rabszolgaságban, avagy saját akaratán kívüli szolgálatban senki más nem tartható, csak az, akit az illetékes bíróság valamely bűnügyből kifolyólag arra Ítélt.” A XV. függelék pedig kimondja: “Az Egyesült Államok polgárainak szavazatát sem az Egyesült Államok, sem pedig az államok bármelyike nem korlátozhatja faji okokból, a szin miatt avagy azért, mert előzőleg rabszolga volt”. De látván, hogy a déli államokban miként fosztják meg a négereket szavazati joguktól, a “pol tax” törvényekkel, avagy a ’’fehér előválasztások” utján és látván azt, hogy szerte az országban mindenütt alacsonyabb béreket fizetnek a színes munkásoknak, egyes területekről kirekesztik őket, —»szóval csaknem az egéz országban gazdasági és politikai diszkriminációban van részük, akkor valóban jogosnak kell tartanunk a teljes felszabadításukért folyó küzdelmüket, aminek ezen a néger-héten adnak leghangoabb kifejezést. Dacára annak, hogy Negro- Week mozgalom több millió embert érint, mégis az amerikai (fehér) sajtó, semmi tudomást sem vesz róla, tudatosan agyonhallgatja. A négerek tehát jogosan panaszkodhatnak s jogosan rázhatják kétkedőén a fejeiket, amikor az alkotmányt dicsérő nagyhangú frázisokat hallják.
