Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-04 / 1620. szám
i uiüai a É K M U N K A S 1950. március 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 One Year ......... $2.00 Félévre .............................. 100 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ................ 5c Esomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még 'em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás tivataios felfogásával. Published Weekly bv the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerika külpolitikája Egész héten át tartó előzetes beharangozás után Washington születésnapján végre megtartotta Truman elnök azt a beszédét, amelyben az előzetes beigérés szerint minden félreértést elkerülő módon körvonalazta az Egyesült Államok külpolitikai irányelvét. Az Alexandria (Va.) városban elmondott beszédből azonban sajnos semmi újat sem tudtunk meg, mert Truman elnök most is csak megismételte mindazon nyilatkozatokat, amiket úgy ő, mint Dean Acheson külügyminiszter már számos esetben tettek. Truman elnök beszédének a lényege ez: Az Egyesült Államok népe nam akar háborút. Most azonban nagy veszedelem fenyegeti függetlenségünket, — a kommunizmus veszedelme. Ez ellen védekezni kell fegyveres erővel. De nem csak minket, hanem az egész világot fenyegeti ez a veszedelem, azért a “szabad országokkal” szövetségben kell védekeznünk a “kommunista imperializmus” ellen. Ezen “szabad országokat” tehát támogatnunk kell úgy anyagüag, mint fegyveresen. És noha jól tudja, hogy milyen nagy katasztrófát jelent egy újabb világháború, nem tartja szükségesnek, hogy a Szovjet Unionnal felvegye a direkt tárgyalásokat az ily végső katasztrófa elkerülésére, mert arra való a United Nations organizáció, hogy megteremtse azt a felsőbb erőszakszervezetet, amely végetvet a háború eshetőségének. Beszédének tónusára jellemző ezen szószerinti idézet: Már George Washington elismerte, hogy vannak idők, amikor a katonai erő használata elkerülhetetlen a demokrácia védelmére. Amerika most hasonló viszonyok közé került. ' Nekünk is kötelességünk nem csak a demokrácia életképessé tétele, hanem annak védelme minden ellenséggel szemben. Ezek közül a legagresszivabban támadó a kommunizmus. — a fegyveres imperializmusnak egyik karja, amely ellen védekezni kell, noha jól tudom, hogy az újabb nagy háború győzőt és legyőzöttet egyaránt elpusztíthat. De dacára ezen tudatnak Truman elnök nem tartja szükségesnek, hogy a Szovjet Unionnal közvetlenül tárgyaljon a béke érdekében, hanem csak az Egyesült Nemzetek kerétén belül kivan ilyen egyezségre jutni; azon Egyesült Nemzetek szervezetén belül, amelyben az Egyesült Államoknak óriási többsége van s ahol az amerikai kormány szava valósággal törvény erővel bir. Truman elnök még azt is kijelentette, hogy olyan egyezséget akar létrehozni az Egyesült Nemzetek utján, amelyben egyetlen nagyhata- . lomnak se legyen “vétó” joga. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Nemzetek szervezetében a Szovjet Union legjobb esetben is csak 7-8 szavazatot tud felsorakoztatni az amerikai közel ötven szavazattal szemben, nyilvánvaló, hogy a Szovjet részéről valóságos öngyilkosság lenne ezen amerikai ajánlat elfogadása. Az amerikai sajtó meg az “Amerika Hangja” természetesen ezt nem igy adják a világ tudomására, hanem a Szovjet Uniont meg a népi demokráciákat vádolják “imperialista” támadással. Az az ország, amelynek népe és kormánya a kollektív termelés felé törekszik, — az amerikai információ szerint — kommunista imperialista támadó még akkor is, ha mindjárt “vasfüggönnyel” zárkózik el a világ többi részétől. Ellenben azon országok, amelyekben a nép akarata ellenére, amerikai pénzzel és fegyverekkel támogatott kormányok tartják kezükben az uralmat és kényszerítik népeikre a tőkés termelő rendszert, színtiszta “demokráciában” élnek. s Amig a Szovjet Union részéről a szabadságukért küzdő népek felé küldött szimpatikus megjegyzés már “kommműsta imperialista beavatkozás”, addig az amerikai anyagi támogatás, amerikai fegyverek küldése, sőt még a hadibázisok felépítése soksok ezer mérföldnyire az Egyesült Államoktól is csak a “demokrácia védelme”, noha időközönként kénytelenek elismerni, hogy az alattvalóikat legerősebben kizsákmányoló, korunk legkorrup- tabb embereiből összeszedett kormányokat támogatnak. Nem a Szovjet Union, vagy a népi köztársaságokkal szembeni behódolás íratja velünk ezen sorokat, mert mi minden habozás nélkül rámutatunk azok hiányosságaira is, ha arra alkalmat szolgáltatnak, hanem csak a napi eseményeket analizáló történetíró tísztánlátsását rögzítjük meg papíron. Hogy mennyire tisztán látjuk mi ezt a dolgot, abban maga Truman elnök is megerősített, midőn az említett beszédében kihangsúlyozta, hogy a “szabad országok” (vagyis az amerikai befolyás alatt álló országok) részére nem elegendő az amerikai (köz) segítség, hanem meg kell teremteni a lehetőséget “az amerikai magántőke elhelyezkedésére is”. Az amerikai magántőke elhelyezkedése tehát a fontos. Mi jól látjuk, hogy az a legfontosabb. Az amerikai magántőke tovább terjeszkedése, az amerikai kapitalisták világuralma az, amely az amerikai külügyi politikát irányítja; az amerikai tőkések profitéhsége az, amely támadást üitéz a világ összes népei ellen. Ez az, amit mi igen jól látunk és ez az oka annak, hogy nem valami nagy lelkesedéssel írunk á Truman elnök adminisztrációjának külpolitikai irányáról. És miután mi is éppen olyan jól tudjuk, mint maga Truman elnök, hogy a következő világháborúban úgy a győző, mint a legyőzött elpusztulhat, ne vádoljanak bennünket önzéssel vagy ha- zafiatlansággal, amikor azt mondjuk, hogy mi a saját bőrünket, épségünket többre becsüljük az amerikai tőkések profitjánál. A SZÉN KÉRDÉSE (a.l.) A mai társadalomnak a gépkorszakban a szén az egyik alapvető tényezője. Ma mindenki a szénkérdéssel van elfoglalva. Sokan azt kérdezik, hogy miért nem megy vissza a 370 ezer bányász, amig követeléseiket szerződéssel nem tudják biztosítani. Már 10 hónapja húzódik a tárgyalás, a bányászok és bányatulajdonosok között. Akik azonban nem figyelik meg alapjában az egész szénkérdést, azok nem látnak annak hátterébe. Az egész amit a bányászok követelnek tisztességes megélhetést nehéz munkájuk után és valami biztosítást öreg napjaikra. A 450 ezer bányász az Egyesült Államokban, a mai körülmények között már túl sok. A kapitalista társadalomba, pedig úgy gondolkoznak, hogy legyen állandóan elég felesleges munkás a munka piacon. Ez a helyzet ma a szénbányákban. A bányászok követeléseiből lehet látni, hogy 200 napi munka biztositását akarják évente mert a mostani beosztás szerint a bányászok évi keresete nem haladja meg a 2500 dollárt. Most nagy az ijedelem, hogy nincsen szén. # Az egész elodázás az egyezményre vonatkozólag csak azért történt, hogy kiéheztessék a bányászokat. Maga a munkaügyi hivtal is megállapítja, hogy nincsen szükség, hogy a bányászok többet dolgozzanak hetenként négy napnál. Azután azt is tudták a bányatulajdonosok, hogy a Taft-Hartley törvény arravaló, hogy a munkásokat guzsbakössék. A három napos munkahét is elegendő arra, hogy a szénszükségletet kielégítse. Azért a bányatulajdonosok még sem tartották elégségesnek és azért tiltóparancsot vettek ki a háromnapos munkahét ellen. ■ Még a bányászok semilyen bér javítást nem kaptak, de mivel szénhiány van, azért már a szén árát 5 dollárral emelték tonnánként. Azért a vásárló közönség nem fog zúgolódni az árak ellen, az a fő, hogy szenet kapjon. Az egész komédiának majd azt lesz a vége, hogy a bányászok valamilyen formába bér javítást kapnak és a bányatulajdonosok pedig a szenet a jól felemelt árakon fogják árusítani és a tudatlan tömegek az éhező bányászokat fogják okozni, mert tisztességes megélhetésért harcba mertek szállni. Az itteni munkásmozgalomnak pedig az a legnagyobb hibája, hogy hiányzik belőle az ipari szolidaritás. A kapitalizmus ezt nagyon jól tudja és azért nem is leszünk meglepve, hogy ha a közel jövőben olyan utasítást fog adni a politikai cselédeiknek, hogy meg a Taft-Hartley törvénynél is szigorúbb törvényt hozzanak a munkások teljes gúzsbakötésére. ELVIIVYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem (ehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”- A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épititik a régi társadalom keretein belül.
