Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-04 / 1620. szám
1950. március 4. BÉRMUNKÁS í ui(t; Hol volt, hol nem volt... IGAZ MESE A MAGYAR FALURÓL AZ IDŐ ÉS TÁVOLSÁG MESSZESÉGÉN ÁT. IRTA: GERÉB JÓZSEF II. A legrégibb dolog, amire visz- szaemlékszem, körülbelül 3 vagy 4 éves koromban történt velem. A házunk közelében sáros pocsolyával telitett árok volt. A szomszéd gyerekekkel együtt az árok körül játszottunk s egyszer csak beleestem, vagy belelöktek s egészen elmerültem a sürü, fekete, ragadós lében.' Nem történt semmi baj, kihúztak, a kúthoz vittek, ahol az anyám lemosott s aztán rámadta a nálam- nál két évvel idősebb Hona nővérem szoknyáját, amig az én ruhám megszárad, mert lehet, hogy nem volt más tiszta ruhám. Én persze visszaszaladtam a gyerekekhöz, akik elkezdtek csúfolni, mert lány-ruha volt rajtam. Nagyon felbosszanthattak. mert nekik rohantam, ütni kezdtem őket, mire most már csakugyan mégegyszer belelők- tek az árokba. Hogy aztán már milyen ruhát adott rám az anyám, nem emlékszem, de még ma is csodálom, hogy tudta kétszer is lemosni rólam azt a sarat? Mert az a sár ragad ám úgy, mint a legfinomabb enyv. ősszel meg tavasszal lehúzta a csizmát, hacsak alaposan ki nem tömték kapca ronggyal. Általában véve az ilyen fekete televény talaj jó termőföld, de a szóláti földek azért még sem voltak elsőrendüek s azért a parasztok is szegények voltak, de az uribirtokok sem hajtottak olyan hasznot, mint kellett volna. Hogy miért volt ez igy, arra is csak Amerikában jöttem rá. A szóláti földeknek egyetlen nak. Ö felmentette a szakmai szervezeti formát a felelőség terhe alól a bukásáért. Azonban ő szoros szövetséget akart létrehozni a rakparti munkásokkal, azáltal remélte visszaállítani a bizalmat a munkásokba és visz- szatartani azokat az IWW-hoz való csatlakozástól. Végeredményben Furuseth elérte, hogy Thompsont elmozditották a szerkesztőségből, majd a szervezetből kizárták.” A TÉNYEK BRIDGES VALLOMÁSÁVAL SZEMBE “Ezen tények a leghitelesebb dokumentumot adják, amely található az ügyre vonatkozólag és azok összhangba vannak más forrásokból eredőkkel. És ezek teljesen ellentétbe vannak Bridges visszaemlékezésével. Az egyedüli Thompson, aki az ügygyei kapcsolatban felmerül, J. Vance Thompson, aki nem titkára volt a SUP szervezetnek, hanem a hivatalos lap szerkesztője. Az pedig nem volt tagja az IWW-nak, hanem ellensége. Andrew Furuseth ugyan vádakat kovácsolt ellene, de ugylát- szik, hogy a történészek nem adtak hitelt ezen vádaknak. Amennyiben ellenfele volt az igazi nagy baja a talajkopás, — az erózió volt. A keskeny kis földsávok rendesen a dombról a völgy felé szaladtak és csakis úgy lehetett szántani, ősszel tavasszal a viz, nyáron meg a szél hordta a termőtalajt le a völgybe, onnan meg a Tárnába. Évről-évre kopott a talaj, amit nagyon kevés istálótrágyá- val nem tudtak helyrepótolni. A trágyát is 5-8 kilométernyire kellett vinni ki a földekre a faluból, milyen rettenetes energia veszteség volt az! Az uribirtokok még csak védekezhettek volna a /talajkopás ellen, mert elég nagy darab földjük volt a kontúr szántásra, amely gátolja a vízmosást, de nem igen tudták, mert bizony a szóláti határ tele volt mindenféle nagy vízmosásokkal, amikbe aztán fűzfa gátakat csináltak, vagy akácfákat ültettek. Szóval próbálták orvosolni a bajt, amikor a viz már megcsinálta a nagy kárt, de a megakadályozáshoz nem értettek, a kis földsávokon pedig nem is lehetett. Most talán ösz- szefognak és megküzdenek a földművelés eme rettenetes nagy rémével is. Abban az időben a szóláti határban búza volt a legfontosabb termény. Az uribirtokoknak már vetőgépjük volt, de a parasztok még mindig kézzel szórták el a magot. Aratni is természetesen csak kézzel arattak. Az aratás volt a parasztok legfőbb kereseti forrása, arató bandákat formáltak és idejében elszerződtek. Előbb mindenütt tizenegyedébe arattak, vagyis minden 11-ik csomó az aratóké lett. Később IWW-nak nem érdekünk tagadni, hogy a munkáltatók kéme volt, de mivel semmi bizonyíték nincs annak alátámasztására és semmi említés arról nem történik, nincs okunk azt elhinni. (“Többen akik olvasták Brid- gesnek ezen vallomását, abba a téves hitbe kerültek, hogy talán a néhai James P. Thompson-ról van szó, aki abban az időben a Leaventworthi szövetségi börtönben, ült azért, mert hirdette azt, hogy a munkásoknak joguk van sztrájkolni, még akkor is, amikor Wilson azon munkálkodott, hogy ‘biztosítsa a világot a demokrácia számára’ ”.) “így tehát Bridgesnek nagyon sánta mentsége van annak igazolására, hogy miért hagyta ott az IWW-t. Egy azonban bizonyos, hogy akkor hagyta ott az IWW-t, amikor a kommunisták elhatározták “likvidálni” az IWW-t, ha lehetséges belülről, amely körülmény is igazolja, hogy ő csak eszköz volt és nem egyike a pártnak, már abban az időben is. És ugylátszik, hogy azóta is változatlan maradt. Egyrészről ez igen sajnálatos, mert lehetett volna belőle nagyon jó szervezett munkás, de nem “vezér”, ha jobb társaságba keveredett volna.” Fred Thompson azonban, amikor talajkopás következtében rosszabbak és rosz- szabbak lettek a termések, követelni kezdték a tizedébe való aratást. Több évi huza-vona után meg is kapták, de emlékszem, hogy Pircsi Mihályt, aki leghangosabb volt a követelők között, elővették a csendőrök és megfenyegették, hogy jó lesz, ha abbahagyja a “cucüoskodást” mert . . . Búzán kívül természetesen termeltek kukoricát is, amit kézzel ültettek és kézzel kapáltak be. A parasztoknak az ekén kívül semmiféle más gépük nem volt, mindent kézzel csináltak. Az aratásnál az arató levágta a búzát, a marokszedője kévébe szedte, amiket szalmakötéllel kötöttek át, a kévéket aztán csomókba hordták, onnan megint be a házhoz, avagy a tanyára, ahol kazlakba rakták. Aztán jött a cséplés. Az uradalmakon voltak nagy cséplőgépek, de a parasztgazda lóval “kinyomtatta” a búzát, a pelyvát kézzel hajtott rostával választották el. Igazán hihetetlenül megdolgoztak a kenyérért. Ezt is csak akkor láttam igazán, amikor a 20- as években farmot vettem, ahol minden ilyen kézimunka már túlélt dolog volt. Magyarországon nem láttam még kaszálógépet sem. Szóláton még egyetlen uribirtoknak sem volt. A szénát mindenütt kézzel vágták le, rendesen az aratok munkája volt az is. Épen ilyen nehezen dolgoztak a szőlőkben is. A szólátiak szőlőhegye az Eger felé vezető ut mentén feküdt. A nyolcvanas évek vége felé a filoxera egész Magyarországon kipusztitotta a szőlőt, de 1900 után már kezdték ültetni az uj szőlőt, amit amerikainak neveztek. A szakértők ezt tanácsolták, hogy a szőlőföldet nagyon mélyen meg kell fordítani igy a filoxera még megmaradt petéi messze alóra kerülnek, ahol elpusztulnak. Erre nekiálltak a szőlőgazdák és csak kéziásókat használva 50-60 sőt 70 centimétemyire is megfordították az egész földet. Előbb nagy árkot ástak, aztán ebbe az árokba dobálták bele a következő földsávot s igy tovább, amig az egész darabot megfordították. Még csak rágondolni is szörnyűség, — olyan rettenetes nagy munka volt az. Később a nagybirtokok óriási gőzekéket béreltek, amelyek sodronykötélen húzták ide-oda a mélyen szántó ekét. A verpeléti határ felé volt egy lankás domb, amelyet diny- nyeföldnek használtak talán azért, mert “déli veretű” volt, tehát egész nap sütötte a nap. Az egyik uribirtokhoz tartozott és a parasztok ötven krajcárért, vagy egy forintért béreltek egy- egy darabot. Mi is béreltünk s az idősebb testvérek engem is elvittek a füvet gyomlálni. A dinnyékre persze ügyelt egy “pásztor”. A faluban nagyon sokféle pásztor volt. Ismertem a szőlőpásztort, a kerülőt az erdőcsőszt, akik mind valamilyen termésre ügyeltek. Annak meg- felelőleg mindegyik nagy szakértőnek tartotta magát a föld- füvelés azon ágában, amelyben pásztorkodott. Talán hét vármegyében sem | volt olyan dinnyeszakértő, mint Estvány bácsi, a dinnyepásztor. Mert nem olyan könnyű ám megmondani, hogy mikor érett a görögdinnye, mikor lehet leszakítani. Lám Erzsi is odahívta a szakértő pásztort: — Nézze mán meg, Estvány bácsi, leszakithatom-e ezt a dinnyét ? Erre Estvány bácsi alaposan megvizsgálta a szóbanforgó dinnyét. Megnézte, hogy a kocsánya elhervadt-e már; megemelte egyszer-kétszer, hogy milyen nehéz, aztán megkopogtatta, először csak bütyökkel, majd a tenyerével is, hogy milyen hangot ád, beleszurta a körmét pár helyen, hogy müyen kemény a kéreg. Mikor aztán ilyen alaposan megvizsgálta, kimondta a szentenciát: — Hát Örzsi, úgy tetszik, mintha már érett volna, leszakíthatod, aztán lékeld meg, mielőtt felvágnád, őzt ha látod, hogy még ződ, hát tedd a kazal alá pár napra, ott majd beérik! (Folytatjuk) MRS. VILÁGPOLGÁR HOLLYWOOD, Cal. — A feltűnő szépségű Audrey Peters táncosnő értesítette az újságírókat, hogy rövidesen Haitü szigetre megy, ahol találkozni fog Gary Davis “világpolgárral” és házasságra lépnek. A 28 éves Gary Davisről sokat írtak a lapok két évvel ezelőtt, amikor Párisban kijelentette, hogy lemondott amerikai polgárjogáról, mert “vüágpol- gár” akar lenni. Davis a világpolgárság eszméjének igyekszik propagandát csapni és abból kifolyólag irt néhány levelet Miss Petersnek, aki ugylátszik nem csak ezen nemzetközi eszmébe, hanem annak propagandistájába is szerelmes lett s most a Mrs. Világpolgár címre pályázik. A jelenleg Strasburgban időző Davis azt mondotta, hogy ő még mitsem tud a Miss Peters által tervezett románcról, de nem ellenzi, mert alkalmat ád arra, hogy a világpolgárság eszméjét az újságolvasók elé tárják. Ez a dolog természetesen jó hirdetés a publicitásra vágyó táncosnőnek is. A Hong Kong Supreme Court a kínai kommunista kormánynak ítélte azt a körülbelül 20 millió dollár értékű 70 darab repülőgépet és felszerelést, amelyet az amerikai (vörösfaló) Claire L. Chennault generális, Chiang Kai-shek segítője szeretett volna megkeriteni.A bírósági végzés után a gépeken a “repülő tigris” jelvény helyére a vörös zászlót festették, igy a tigris (falánk) Chennault álla ezúttal nagyot koppant. A BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT minden olvasónak kiküldtük még decemberben, de még sokan nem vettek maguknak időt, hogy annak az árát borítékba tegyék és elküldjék. Kérjük azokat, akik beküldhetik a naptár árát tegyék azt meg, hogy mi is kifizethessük a nyomda számláját.
