Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-02-25 / 1619. szám
4 uldai BÉRMUNKÁS 1950. február 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ......................$2.00 Félévre .............................. 1-00 Egyes szám ára ............ 5c Gsomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ....... $2.00 Six Months ..................... 1.00 Single Copy __________ 5c Bundle Orders ______ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ......... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még -»em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 m Mit akar Amerika? Az amerikai sajtóból nem váltott ki kedvező visszhangot a szenátus atomenergia bizottság elnökének, Brien McMahon (D. Conn.) szenátornak azon ajánlata, hogy a hideg-háború beszüntetésére az Egyesült Államok ajánljon fel 50 billió dollár gazdasági segítséget, amelyet a Szovjet Unionnal egyetértve az össszes országok között osztanának fel. “A hidrogén-bomba gyártása nem fog végetvetni a hidegháborúnak”, — mondotta szenátor McMahon, — “Meg kell mondanunk a vasfüggöny mögött élő népeknek ,hogy Amerika népe nem akar háborút és mi eget-földet megmozdítunk a béke érdekében”. “De a baj ott van”, — mondotta a szenátor, — “hogy ezt nagyon lassan mondjuk, valóságosan csak suttogjuk. Suttogjuk az Amerika Hangján keresztül, noha arra 29-30 mülió dollárt költünk évenként”. A szenátor tehát azt ajánlja, hogy millió meg millió röpcédulákat kellene leszórni a vasfüggöny mögötti területekre, hadd tudja meg ott a nép, hogy mit akar Amerika? Amikor McMahon szenátor ezen kétségtelenül jóakaratu ajánlatát hallottuk, mindjárt arra gondoltunk, hogy miért csak a vasfüggöny mögötti népeknek akarják megmondani, hogy mit akar Amerika? Miért nem mondják meg nekünk, amerikai polgároknak is? Mert ha igaz McMahon, még a társainak azon álütása, hogy a vasfüggöny mögötti országok népeit eltiltják attól, hogy Amerika akaratát megismerjék, ez semmi szül alatt sem állhat reánk. És mégis, amikor Amerika külpolitikájáról beszélünk, mi, amerikai polgárok éppen úgy nem tudjuk, hogy mit akar Amerika, mint ahogyan állítólag a vasfüggöny mögött lakó népek nem tudhatják. Mert amikor igy megszemélyesítve beszélünk egy országról, akkor első sorban is kérdeznünk kell, hogy tulajdonképen KIT ÉRTSÜNK AMERIKA ALATT? A hidegháborúval kapcsolatban ki képviseli Amerika népét? Talán az a sajtó és rádió, mely azonnal agyonütötte McMahon szenátornak az 50 billió dolláros ajánlatát? Avagy Dean Acheson külügyminiszter, aki az elnök tudtával tette azt a nyilatkozatot, hogy “a békéhez vezető ut nem könnyű, mert a Szovjet kormánynyal összeférhetetlen (incompatible) ez a cél.” Avagy azon müitaristák képviselik Amerika akaratát, akik amerikai hadibázisokkal akarják telerakni a földtekét és akik csak azért nem dobnak atombombát a vasfüggönyön túlra, mert félnek, hogy visszaugrik. Avagy talán Truman elnök és a hozzáhasonló “államférfiak” mondják meg, hogy mit akar Amerika? Itt meg az a baj, hogy Truman elnök beszédei és cselekedetei között rendkívül nagy ellentét van. Melyiknek higyjünk, amit mond, vagy amit cselekszik? De jól tudjuk, hogy minden beszédnél többet ér a tett. Már pedig látjuk, hogy az amerikai kormány minden országban a népet elnyomó kisebbségi csoportokkal azonosítja magát, azokat támogatja, hogy uralmon maradhassanak. És ha már valahonnan sikerült elkergetni, idejönnek, ahol tárt karokkal fogadják őket, támogatást kapnak, hogy még innen is fondorkodjanak az uralmuk alól felszabadított népek ellen. És végre amikor egy másik szenátor, Millard E. Tydings (D. Md.), a hadügyi bizottság elnöke azt javasolta, hogy az elnök hivjon össsze egy nemzetközi tanácskozást a lefegyverezésre, Truman elnök visszautasította azzal az indokolással, hogy az oroszok “csak a zárt ököl nyelvén” értenek. Azért rendelte el a hidrogén bomba gészitését, hogy Amerika elég erős legyen minden potenciális ellenséggel szemben. Lehet, hogy Amerika népe nem akar háborút, — a nép nagy többsége ritkán lelkesedik a háborúért. Ma pedig még kevésbé lelkesedik, mert jól tudják, hogy az atombomba háborúból nem menekülnek olyan könnyű karcolással, mint az előző háborúkból. De Truman elnök, Acheson külügyminiszter, a militaristák, a bankárok, a sajtó és a rádió nyilatkozataiból nem ezt értjük ki, hanem csak a háborús uszítást. Nagyon jámbor ember lehet ez a McMahon szenátor, ha úgy lüszi, hogy az állítólagos vasfüggöny mögött élő népek ezt nem tudják és mihelyt egy csomó röplapon, — amelyeket a levegőből szóratunk rájuk, — tudatjuk velük, hogy az amerikai nép menynyire nem akarja a háborút, akkor mindjárt fellázad, elkergeti a “zsarnok” kormányait, visszaülteti az idemenekült árulókat, visszaállítja a régi kizsákmányoló rendszert és szent lesz a béke. Higyje el McMahon szenátor, hogy nem szavakkal, hanem cselekedetekkel mutatják meg, hogy mit akar Amerika. És jelenleg ezen cselekedeteket az atombombát tartó zárt ököl ábrázolja. Amiről beszélnek... EUTHANASIA (Kegyelem-halál) Országszerte nagy megelégedéssel fogadták azon esküdtszék döntését, amely Bridgeport, Conn, városban a gyilkosság bűne alól felmentette a 21 eves Carol Ann Paight egyetemi hallgatónőt, aki nem tudta tovább tűrni a rákbetegségben szenvedő atyja szenvedéseit s azért egy kegyelemdöféssel kioltotta a beteg ember életét Az “euthanasia” münéven ismert kegyelem-halál problémája ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Adataink vannak rá, hogy már az ős-görögök is vitatkoztak azon, hogy vájjon bűntény, avagy kegyes jócselek- mény-e végetvetni olyan ember életének, aki már menthetetlenül a halál karjaiba esett s az élet számára csak rettenetes szenvedést jelent.. A történelem feljegyzése szerint az ősgörögök Spárta államban gyakorolták a kegyelem-halált, jelenleg azonban egyetlen állam sem törvényesítette és igy az orvost, (avagy magánszemélyt) aki elköveti, gyilkosságért törvény elé állítják. A kegyelem-halál mellett és ellene általában az alábbi érveket hozzák fel: Meg kell engedni mert: 1) Az ilyen betegeket az orvos fájdalomcsillapító szerekkel (vagyis mérgekkel) lassan öli, ahelyett, hogy egyszerre végetvetne az összes fájdalmaknak. 2) Sok orvos képtelen a fájdalom további figyelésére és titokban úgyis megteszi. 3) A visszaéléseket meg lehet akadályozni úgy, hogy a kegyelem-halált ne egyes orvos, hanem egy bizottság rendelje el, ha abba a család is beleegyezik. 4) A kegyelem-halált már alkalmazzuk az állatoknál, miért nem részesítjük ebben az előnyben a reménytelenül szenvedő embereket is. 5) Az élet “szentsége” olyan mithosz, amit nem kell tiszteletben tartani abban az esetben, amikor jól tudjuk, hogy a szó- banforgó élet nem más, mint végtelen szenvedés. 6) Ebben az esetben nem a beteg életéért kell sajnálkozni, hanem inkább azért, hogy mennyit szenved. Ellene: 1) Humánusnak látszik elméletben, a gyakorlatban azonban visszaélésekre adhat alkalmat és az ily visszaéléseket nem lehet jóvátenni. 2) Hihetetlen nagy felelőséget tenne azon orvosok vállaira, akiknek el kellene határozni a szóbanforgó beteg megölését. 3) Sok betegség ma gyógyíthatatlan, holnap azonban már felfedeznek valamit, ami gyógyítja, vagy legalább is a nagy fájdalmakat olyan türhető'vé teszi, mint sok más betegségben észlelhetők. 4) A német nácik számtalan gonosz gyilkosságra mondották, hogy azok csak az euthanasia körébe tartoznak. 5) Sem egyes embernek, sem bizottságnk nincs morális joga kioltani olyan ember életét, aki nem követett el bűntényt. Amig az évszázad vagy az évezred időhosszuságot jelölnek, a fényév vonaltávolságot jelent; azt a távolságot, amit a fény egy év alatt megtesz. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem «ehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk \ agy kizárás van annak valamelyik osztályában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitiük a régi társadalom keretein belül.
