Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-02-25 / 1619. szám
\ 1950. február 25. BÉRMUNKÁS Hol volt, hol nem volt.» IGAZ MESE A MAGYAR FALURÓL AZ IDŐ ÉS TÁVOLSÁG MESSZESÉGÉN AT. IRTA: GERÉB JÓZSEF Rendesen át szoktam nézni azt a kőnyomatos heti értesítőt, amiben a Magyar Világszövetsége a hazai lapokból összegezi a magyarországi esemény eket. Ennek jórésze természetesen a három-, illetőleg most már az ötéves tervvel kapcsolatos eseményeket adja tudtunkra; hogy hol építenek egy-egy gyárat, hidat, iskolát, nyaraló telepet, ön- . töző csatornát, lakóházakat, stb. stb. Az “Épül az ország” cim alatt egy-két mondatos rövid hírekben a falvak ilyirányu tevékenységéről is hallunk valamit. Amint nézegetem ezt a rovatot, megakad a szemem ezen a kis híren: “Egerszólát község Nagy Pál Józsefné parasztasszonyt választotta meg a község birájává.” Nini, hir az Én falumból”, — mondom magamban. Az “én” falum annyiben, hogy ott születtem s nevelkedtem fel, de amelyet teljes 4 évtizeddel ezelőtt hagytam ott s ez az első eset, hogy nyomtatásban látom a nevét. Ahogy elmélázok a kis híren s magam elé képzelem Nagy Pál Józsefné “biróasz- szonyt”, előttem áll maga az egész falu, amint a század elején kinézett s amint a magyar falvak általában kinéztek a század fordulóján. Gondolom, érdemes lesz megfesteni ezt a képet, mert a változást hajtó nagy történelmi kerék eljutott már Magyarországra, sőt eljutott még Szólátra is. (Csak 906-7 körül biggyeszetették az “eger” bevezetést az egerkörnyéki falvak nevei elé.) és gondolom, hogy ez a visszapillantás érdekelni fogja a Bérmunkás olvasóit, akiknek többsége szintén abban az időben vándorolt ki Magyar- országról. De máskülönben is érdekes falu volt (vagy talán még ma is az) ez a Szólát. Egertől 10 kilométernyire fekszik a nyugati irányban, ahol a Bükk és a Mátra hegység nyúlványai találkoznak. Gyerek koromban mindig izgatott a kérdés, hogy vájjon a szóláti dombok a Bükk, vagy a Mátra hegyekhez tartoznak-e, de rámbizták, hogy sorozzam oda, ahová éppen akarom. nem kívánják, hogy három idegen állapítsa meg a bérüket, a munkaviszonyaikat, életszínvonalukat s szabjanak határt gyermekeik nevelésének lehetőségeire.” Mindezeket ismerve, a ‘‘national emergency” tényleg itt van, amely sokkal messzebbre nyúló a szénhiánynál és ha a munkáltatók elérik céljukat a bányászokkal szembe, sorba jönnek a többi iparok munkásai. Ezt nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni az amerikai munkásságnak és a bányászok e harcát minden elképzelhető módon győzelemre kell vinni. Nem csak a bányászokról van itt szó, hanem az összmunkásságról, mert “egynek sérelme, valamennyi sérelmét jelenti”. Ezen a vidéken az északra fekvő hegyek már ellaposodnak s mindinkább szélesedő völgyeket alkotva beleolvadnak az alföldi síkságba. Az első ilyen völgy az Eger patak völgye, a másik a Laskó völgy, azután következik a Szóláti völgy, amelyben azonban már csak olyan patak folyik, amely egész nyáron át szárazon áll. A következő völgy aztán a Tárná völgye, amely már a Mátra keleti oldaláról vezeti le a vizet Sírok, Szent Mária, Verpelét, stb. községeken keresztül. A szóláti völgy viszont Baktánál (most már Egerbakta) kezdődik és Szóláton keresztül lemegy Ke- recsend faluig. Azért irom le ilyen körülményesen, mert el akarom mondani, hogy ennek a Szólátnak a többi falvakhoz hasonlítva igen nagy határa volt, Baktától egészen le Kerecsendig, — 15-16 kilométer hosszúságban s 6-7 km. szélességű ami igen nagy a felvidéki falvak között. A feltűnő nagy határt talán az magyarázza meg, hogy ez a falu régi nagy “urifészek” volt. Nem volt ugyan ott igazi, sok ezerholdas nagybirtok, de több közepes uribirtok feküdt a határban. Ilyenek voltak a Brez- vay, a Borrhy, az Andreanszky, a Simonyi és egyéb birtokok. Valószínű, hogy az eredeti ősi nagybirtok a Brezvayak kezében volt, mert azokról még az én gyerek koromban csak mint az “Udvar”-ról beszéltek. Egészen jól emlékszem például erre a párbeszédre: — Hé, Mari, gyössz-e kapálni? — Hát az Udvarba hívogatnak. — Oszt mi a napszám? — Lányoknak 30, embereknek meg 40 krajcár. Hogy a lány neve Mari volt-e, azt már nem állítom, de a 30-40 krajcáros napszámra egész biztosan emlékszem. Sőt azt is mondhatom, hogy néha lement még 20 krajcárra is a lányok napszáma, amiért azonban 10 ’óra kemény munka járt. Az ilyen keresetből természetesen nem igen lehetett megélni, de hát kellett a jövedelem a Brezvay uraknak. Az gyik Brez- vay, azt hiszem Endre, vagy András volt a neve, Ferenc Jóska testőrtisztje volt, sok pénzbe került a bécsi élet, a Feherváry drabbant kormány alatt Borsod megye főispánjává nevezték ki. Ezen politikai működésén kívül úgy emlékszem, hogy mulatozásairól volt hírhedt. A birtokot a “gazda” tisztséget viselő parasztember irányította, aki oly arányban gyarapodott, mint amilyen módon szegényedett az Udvar. Nem csoda tehát, ha napszámra nem jutott. Azt hiszem, hogy igy volt ez az egész Magyarországon. A falu különben a völgy irányában futó, de többször is görbülő főutcából és néhány mellék- utból állt. Az “utca” nevet csak képletesen kell venni, mert a végtelenül sáros, gödrös kocsi- uton kívül semmi más utcai jellege sem volt. A szólátiak járdát csak Eger városban láttak. A körülbelül 1000 lelket számláló “nagyközség”-et az urilakáso- kat leszámítva párszáz vályogház alkotta. A fehérre meszelt házak véggel álltak az útnak; az ut felé eső részén volt a “tiszta szoba”, azután a “pitvar” (konyha), majd megint egy szoba, mellette a kamra s ugyancsak hozzáépítve az istálló és a kocsiszín. Az egészet az egyforma zsuptető fedte. A házban természetesen nem volt padlózat, legfeljebb csak az istálló részben, — de nem a szobákban. A menyezetet a nagy “mestergerenda” tartotta, mely sok helyen már olyan alacsony volt, hogy a magasabb emberek beverték fejeiket, ha mem vigyáztak. Talán az is arra tanította őket, hogy fejüket léhajtva, alázatosan járjanak. Arra is emlékszem, hogy ez a mestergerenda volt a “könyvtár”, mert azon tartották a kalendáriumot meg az álmoskönyvet, — akkoriban ez a két könyv képviselte ott az irodalmat. A konyha közepén lyukat ástak, amelyet kővel vagy téglával kibéleltek; ez volt a tűzhely, ahonnan a füstöt a tető közepére épített kémény húzta ki. A konyhából tüzelték a kemencét is, amely benyúlt a szobába, ahol “búbost” építettek feléje. Télen át ezzel melegítették a házat. Sok esetben az ilyen igen kezdetleges házban két család is lakott s az asszonyok többet veszekedtek, mint főztek a konyhán. Majdnem minden háznál ástak kutat, hogyisne, amikor 18- 20 lábnyira már kaptak vizet, de a viz legtöbb helyen nem volt valami jó. Akkor nem tudtam, hogy mi volt annak az oka, csak itt,. Amerikában, amikor farmot vettem s tanulmányoztam ezt a kérdést, jutott eszembe, hogy a legtöbb háznál azért volt ihatatlan a viz, mert a szűkös paraszti portán a kúthoz nagyon közel volt a trágyadomb. A mi kutunkban is rossz volt a viz, de hogyisne, amikor a szomszédunk trágyadombja (volt két lova és egy-két tehene) csak pár méternyire esett a kuttól. Persze akkor még nem gondoltak arra, hogy a trágyalé átszivárog a pár méter vastag földrétegen. Ahol a kút mindjárt az ut mentén, — tehát az istálótól a legnagyobb távolságra volt, ott igen jó volt a viz, mi is olyan szomszédtól hordtuk az ivóvizet jó nehéz vödrökben. Bizony Szóláton akkor még nem igen törődtek a higéniai kérdésekkel. Nem hiszem, hogy féltucat parasztháznál volt valamiféle toilet helyiség, amit ott finomabb nyelven “árnyékszéknek” mondottak, talán azért, mert fedezéknek elégségesnek tartották az “árnyékot”, amit a napraforgó-kóró kerítés nyújtott. Azt hiszem, igy volt ez akkoriban a legtöbb magyar faluban, azért érdekes visszaidézni ezt a képet, mert csak igy láthatjuk az utóbbi évek nagy változásait. Mert eddig bizony ez a változás nagyon de nagyon lassú lehetett. A New Yorkban lakó CLEVELAND ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK fébruár hó 26-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel Cleveland west sideon a Murar Café, 3909 Lorain Avenue emeleti helyiségében TARSAS DÉLUTÁNT tartanak. Kitűnő szendvich, kávé és sütemény. Részvételi jegy 65c. Hozza el ismersőseit, barátait erre a délutánra. 5 Olda; Bachner M. barátom, aki a szomszédos Szent Mária községben született, a második világháborút megelőzőleg hazament látogatóba vagy 25-30 évi amerikai tartózkodása után. Meglátogatta természetesen “Szemmarit” is, (ott úgy ejtették ki a falu nevét) s visszatérte után, amikor találkoztam vele, megkérdeztem tőle: — Nos, mi újság van Szemmarin? Vállat vont, aztán kérdéssel válaszolt. — Emlékszik még arra a két nagy sárgödörre a főutcán a templom előtt, amibe ha bezők- kent a kocsikerék, akkor alig tudták kihúzni a lovak? — Emlékszem, — mondtam neki csodálkozva. — Nos, — felelte fontoskodva, — az egyiket már betömték! Nem lepett meg ez a fene nagy haladás, mert igy volt az Magyarországon az én időmben s ugylátsszik igy volt a Horthy korszak alatt is. Legalább is ilyen volt Eger környékén. Azért az sem lepett meg, amikor a Világszövetség értesitőj ében ezen sorokat olvastam: “Egerben a hároméves terv során most csatornákat fektetnek le; épitőállványok emelkednek itt is, ott is, ácsolnak, téglahalmokat raknak a járdák szélén. Az ilyesmi szokatlan volt itt azelőtt. Eger a csend városa volt s csak a sürü harangozás szakította félbe az élettelensé- get. Megállóit ott az idő, illetve inkább megállították, hogy ne zavarja a bárok paloták hangulatát. Pedig éltek ott munkások és nincstelen parasztok is elég számosán, az ő sorsuk azonban nem érdekelte a város urait. Egerben egy darab feudális kort dédelgettek dicsekvően s mutogatták idegenforgalmi látványosságnak.” Ez a “darab feudális kor” perszer ráhuzódott az egész vidékre s most, hogy mulóban van, elmondok róla egyet-mást, talán akad benne valami tanulni való is. (Folytatjuk) A 200 fontos súlyú ember a Mars csillagon csak 80 fontot nyomna, mert a Mars jóval kisebb a Földnél és igy a gravitációs ereje is kisebb. Boldogok lesznek a szegények az Ur 2000-ik évében. A mi elnökünk jóslata szerint 12 ezer dollár lesz az évi átlagos kereset. Hát csak várjuk türelemmel amíg ez elérkezik, addig millió ■és millió családnak évi ezer dollárból vagy még annál is keve- I sebből kell megélnie. \
