Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-02-18 / 1618. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. február 18. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. . A HÉT ESEMÉNYEI AZ ELMÚLT HÉTEN a kor­szakalkotó — vagy romboló — események oly gyorsan követ­ték egymást, hogy szinte lehe­tetlen azokkal lépést tartani. A hydrogén bomba; a bányászok harcában beállt uj fordulat; uj “kémek” felfedezése; a “túlter­melés” veszélye stb. stb. úgy, hogy a Chrysler autó telepen folyamatban levő bérharcról már nem is látják a polgári la­pok érdemesnek meg is emlékez­ni a napi hirek rovatában, hiszen ott csak száz és néhány ezer munkás harcáról van szó és az nem érdemel helyet a napi saj­tóban. Ez csak akkor lesz majd megemlítésre méltó, ha a tiltó­parancsokat bocsátják ki elle­nük és a Taft-Hartley törvény meghatározása szerint az elnök visszarendeli őket a munkára, amig az általa kinevezendő “fact finding” bizottság meg­vizsgálja, hogy jogos-e a mun­kások követelése? Jellemző, hogy a polgári saj­tó kiadói és irói mennyire lebe­csülik az olvasók szellemi érett­ségét, amikor ily halálosan ko­moly társadalmi események kö­zepette mindent háttérbe szorí­tanak, hogy a “legszenzáció­sabb” hir kerülhessen a főhely­re, ami nem más, mint hogy Ingrid Bergman movie starnak Rómába fia született. Ez ugyan akkor is “fontos szenzációt” ké­pez ebben a szellemi mocsárban, ha az újszülöttnek az apja vé­letlenül a férje is a mozi csillag­nak, hát hogyne volna szenzá­ció most, amikor Ingrid férje mit sem tudott az eseményről, mivel annak apja az olasz film­rendező Roberto Rossellini. De a tény az, hogy ez a “fon­tos hir” a sajtó hasábjain na­pokig háttérbe szorította az olyan “jelentéktelen” dolgokat, amelyek megvalósulása, vagy megnemvalósulásától az emberi­ség millióinak élete függ. MA MÁR köztudomású, hogy Truman elnök végre kimondotta az “igent”. Nem az “oltár előtt”, hanem a Fehér Házban, Wash- irígtonban és nem is azt kíván­juk itt hírül adni. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mily borzalmas következményei le­lenni az első akciónak, a dollár támogatásnak és a kannás élel­miszereknek a küldése csak az­után kellett volna következzen. A CIO taglétszámához arányit- va a félmillió dollár 15-20 cent támogatást jelent koponyánkint, hát bizony ennél sokkal többet szedtek be minden tagtól arra, hogy Trumant újból megválasz- szák, most aztán az akkor elká-, bitott szakszervezeti tagságot, a Taft-Hartley törvénnyel akar­ják agyonbunkózni Trumanék, akiknek nyeregbe ültetésére az AFL és CIO egyaránt milüókat költött el. Ilyen környezetben a bányász testvéreink magukra vannak ha­hetnek ennek az “igennek” az emberiségre az egész világon és ebbe az Egyesült Államokat is beleértjük. Mivel az atombomba már “el­avult” gyilkoló eszköz Ameriká­nak — mert mint ismeretes, an­nak titkát már az oroszok is is­merik — és minden bizonnyal azokat már Chiang Kai-shek is megkaphatja egy-két szép szó­ért — különösen ha azokat a szavakat a felesége mondja el, mert az asszonyság igen szépen tud szavalni a demokráciáról — igy természetes, hogy “uj” és “hatásosabb” bombák készítésé­ről kell gondoskodni. A Washingtonban székelő új­ságírók hetek óta faggatták az elnököt, hogy mi lesz már azzal a bizonyos “H(ell)” bombákkal, amelyektől a világ és “demokrá­cia” biztonságát remélik. Kér­dezgették, hogy ha ő nem tud­ja, vagy nem akarja megmon­dani, kitől tudhatnák meg? Az elnök azonban csak annyit mon­dott, hogy “the decision is up to me, and nobody else”, ami any- nyit jelent, hogy ebben a kér­désben kizárólag ő határoz és senki más. Az elmúlt héten az­tán végre kijelentette, hogy ha­tározott és pedig úgy, hogy tel­jes gőzzel nekifognak az “H” bomba munkálataihoz. MIVEL minden oknak, kell legyen okozata, igy ennek a ha­tározatnak is fabrikáltak ha­marjában egy elfogadható oko­zatot és ehez a mesterséghez szörnyen ért az amerikai GES­TAPO (itt ugyan FBI-nak hív­ják) csalhatatlan főnöke J. Ed­gar Hoover. Ez a kopó éberebb még az an­gol Scottland Yark vérebeinél is és “felfedezte”, hogy az ango­lok “elárulták” az “H” bomba titkát az oroszoknak. Az “áruló” egy Dr. Klaus Fuchs nevű kémiai tudós, aki német születésű, de a nácizmus idején Angliába menekült és an­gol állampolgár lett. Ez a Dr. Fuchs 20 más angol tudóssal 1943-46 között itt volt az Egye­sült Államokban és olyan fon­tos munkaköre volt az atombom­ba felfedezésében, hogy annak minden titkához hozzáférhető volt és mivel — Hoover szerint — “szocialista”, kétségtelen, gyatva, minden külső tényleges szervezeti szimpátia nélkül és bármilyen is lesz a nagy gigászi harcuknak a vége, minden tekin­tetben a legteljesebb elismerést és minden további támogatást érdemeltek ki. Nyugodtan meg­állapíthatjuk, hogy a bányászok szerencsétlensége a bányabá­rók szerencséje. Ha az osztály- tályharcos ipari szervezet meg­felelő erővel rendelkezne, a Taft- Hartley törvény már rég a sze­metes kosárban volna és minden munkásharcnál a tényleges osz­tályszolidaritás lenne észlelhető. De hisz éppen ez az, amiért az uralkodó osztály mindent elkö­vetett, hogy ilyen szervezet ne fejlődhessen számottevő erővé. hogy “ő árulta el az atombomba titkát is az oroszoknak, azért voltak képesek az itteniek szá­mítását két évvel megelőzni.” Ezzel a szenzációval egy csa­pásra mindjárt két legyet szán­dékoznak agyoncsapni. Az egy­ik: hogy Truman “elhatározá­sát” alátámasszák, a másik: Hoover nagyobb összeg megsza­vazását kéri a kongresszustól, hogy 700 uj kopót állíthasson munkába a “nemzeti titok biz­tonságosabb megőrzésére”. Ez a “kémkedési” ügy még csak most kezd erjedni és való­színű, hogy Dr. Fuchson kívül még sokakat fognak meghurcol­ni. A hirek szerint Dr. Fuchs Angliába van elfogva, de a mi “igazságügyi” department ünk lépéseket tett, hogy kikérjék Angliától és itt tárgyalják. En­nek az oka az .volna, hogy “Ang­liában az ily kémkedési tevé­kenységért legfeljebb 15 évi bör­tönbüntetést szabhatnak ki, mig itt halálos büntetés is megen­gedhető a törvények értelmé­ben.” A “TÚLTERMELÉS” JELEI A KAPITALISTA rend szer­ben, ha a nyomor növekszik és a nyomorgók vásárló képessége fogytán van, azt mondják, hogy “túltermelés” állott be. Ez leg­először oly áruknál mutatko­zik, amelyeket a legalacsonyabb életnívón álló tömegek szoktak nagyobb mennyiségben vásárol­ni, amig van lehetőség. Ez a le­hetőség azonban az utóbb hó­napokban jelentősen megcsap­pant, amelynek “természetes” következménye az áruk felhal­mozódása A szövetségi Munkaügyi De­partment jelentése szerint janu­ár hónapban a munkanélküliek tábora 991 ezerrel növekedett és még a nevezett hivatal ismert konzervatív számítása szermt is a munkanélküliek tábora janu­ár végén megközelítette az öt milliót. Ez a szám a gyakorlatban nem fedi a tényeket," de ponto­sabb statisztika hiányán fogad­juk el a munkaügyi department kimutatását. Ez csak azon mun­kanélkülieket foglalja magában, akik munkanélküli segélyen van­nak és nincs beleszámítva azok családtagjai. Nem túlozunk, ha a kimutatott munkanélküliek számát hárommal megszoroz­zuk, mert a munkanélküliek kö­zött ugyan vannak magánosok is, de ugyanakkor és minden kockázat nélkül állíthatjuk, hogy azok nagyobb számmal vannak, akiknek a részesült munkanélküli segélyből a fele­ség mellett hat, vagy nyolc gyer­meket .is kell élelmezni, igy ha átlag hárommal szorozzuk meg az öt millió munkanélkülit az 15 millióra emeli azok számát, akiknek vásárló képessége ala­posan megcsappant. Amikor 15 millió személynek, felére, vagy ennél is alacso­nyabbra kell vágni az élelmiszer adagokat, sok áru megvásáro- latlan marad az üzletekben és raktárakban, ami a termelés re­dukálását vonja maga u'án és még több munkás kerül a mun­kanélküliek táborába. Ez a ka­pitalista rendszerben a “túlter­melés”. UGYANAKKOR, amikor a .munkaügyi department a mun­kanélküliek emelkedéséről tesz jelentést, a Földművelésügyi Departmentnek nagy gondot ad, hogy mit csináljanak azzal az öt­ven millió bushel burgonyával, amelyet a kormány összevásá­rolt, hogy a krumpli piaci árát magasan tarthassák. Ezen krumpli felesleg már eddig is közel száz millió dollárba került és minden lehetőséget figyelem­be véve a leggazdaságosabbnak kínálkozik ezen ötven millió bushel krumpli megsemmisíté­se. Felajánlotta a kormány a farmereknek az élő állatok ete­tésére és a szeszgyáraknak szeszgyártásra le.-ért száz font­ját, de azok csak oly körülmé­nyek között hajlandók azt elfo­gadni, ha a kormány azt oda­szállítja, ahol használni fogják, ami 15-20 millió dollárt igényel­ne szállítási költségekre és igy valószínű, hogy az 50 millió bushel krumpli máglyára kerül, vagy méreggel öntözik le, hogy használhatatlan legyen. Hasonló a helyzet ma a tojás­sal, amelyért még néhány hó­nappal ezelőtt a nagy városok­ban 85 centtől egy dollárig fi­zettünk tucatjáért, ma 35-40 centért kínálják tucatját, sőt farmközponti városokban két tucatot 55 centért. Ezek azonban olyan áruk, amelyek romlandók és gyors el­használásra valók. Mi lesz a töb­bi életszükségleti árukkal, ame­lyek egyelőre a raktárakba he­vernek? Mert mennél hosszabb ideig lesznek munkanélkül a munkások és mennél nagyobb lesz a számuk, annál több áru fog felhalmozódni. NEM ELŐSZÖR állunk a kel­lős közepén ily ipari válságnak, amikor a munkásság milliói vá­sárló képtelenekké válnak és “túltermelésről” fecsegnek az ország irányitói. De amig a múlt­ban a tudatlan tömegek elfogad­ták ezt a mesét és a viszonyok természetes következményének tartották, hogy “túlsókat ter­meltünk” azért következett be a válság — nem pedig azért, mert a munkanélküli tömegek vásár­ló képtelenekké váltak — ma sokkal több magyarázatra lesz szükség ennek elhitetésére. Mert az ország irányitói ál­landóan azt hangoztatják, hogy a magán vállalkozási (privat en­terprise) rendszer a legjobb a világon, ugyan akkor azt látjuk, hogy a tervezett gazdálkodási rendszerre tért országokban, nem hogy munkanélküliség vol­na, hanem munkáshiány van minden iparban. Azokban az országokban nagy erőfeszítést fejtenek ki, hogy ki­neveljék a szükséges ipari mun­kásokat és kielégíthessék a szükségleteket, ugyan akkor itt a képzett munkások milliói mun­kanélkül lógnak és könyörado- mányokon tengődnek. Nem állítom, hogy azokban az országokban minden a legtö­kéletesebben működik és külö­nösen sok panasz van a szükség­leti cikkek egyenlőtlen elosztása körül, de feltételezhető, hogy ez a szükségleti cikkek elégtelen­ségének a következménye és mennél fejlettebbek lesznek a I

Next

/
Thumbnails
Contents