Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-02-18 / 1618. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. február 18. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. . A HÉT ESEMÉNYEI AZ ELMÚLT HÉTEN a korszakalkotó — vagy romboló — események oly gyorsan követték egymást, hogy szinte lehetetlen azokkal lépést tartani. A hydrogén bomba; a bányászok harcában beállt uj fordulat; uj “kémek” felfedezése; a “túltermelés” veszélye stb. stb. úgy, hogy a Chrysler autó telepen folyamatban levő bérharcról már nem is látják a polgári lapok érdemesnek meg is emlékezni a napi hirek rovatában, hiszen ott csak száz és néhány ezer munkás harcáról van szó és az nem érdemel helyet a napi sajtóban. Ez csak akkor lesz majd megemlítésre méltó, ha a tiltóparancsokat bocsátják ki ellenük és a Taft-Hartley törvény meghatározása szerint az elnök visszarendeli őket a munkára, amig az általa kinevezendő “fact finding” bizottság megvizsgálja, hogy jogos-e a munkások követelése? Jellemző, hogy a polgári sajtó kiadói és irói mennyire lebecsülik az olvasók szellemi érettségét, amikor ily halálosan komoly társadalmi események közepette mindent háttérbe szorítanak, hogy a “legszenzációsabb” hir kerülhessen a főhelyre, ami nem más, mint hogy Ingrid Bergman movie starnak Rómába fia született. Ez ugyan akkor is “fontos szenzációt” képez ebben a szellemi mocsárban, ha az újszülöttnek az apja véletlenül a férje is a mozi csillagnak, hát hogyne volna szenzáció most, amikor Ingrid férje mit sem tudott az eseményről, mivel annak apja az olasz filmrendező Roberto Rossellini. De a tény az, hogy ez a “fontos hir” a sajtó hasábjain napokig háttérbe szorította az olyan “jelentéktelen” dolgokat, amelyek megvalósulása, vagy megnemvalósulásától az emberiség millióinak élete függ. MA MÁR köztudomású, hogy Truman elnök végre kimondotta az “igent”. Nem az “oltár előtt”, hanem a Fehér Házban, Wash- irígtonban és nem is azt kívánjuk itt hírül adni. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy mily borzalmas következményei lelenni az első akciónak, a dollár támogatásnak és a kannás élelmiszereknek a küldése csak azután kellett volna következzen. A CIO taglétszámához arányit- va a félmillió dollár 15-20 cent támogatást jelent koponyánkint, hát bizony ennél sokkal többet szedtek be minden tagtól arra, hogy Trumant újból megválasz- szák, most aztán az akkor elká-, bitott szakszervezeti tagságot, a Taft-Hartley törvénnyel akarják agyonbunkózni Trumanék, akiknek nyeregbe ültetésére az AFL és CIO egyaránt milüókat költött el. Ilyen környezetben a bányász testvéreink magukra vannak hahetnek ennek az “igennek” az emberiségre az egész világon és ebbe az Egyesült Államokat is beleértjük. Mivel az atombomba már “elavult” gyilkoló eszköz Amerikának — mert mint ismeretes, annak titkát már az oroszok is ismerik — és minden bizonnyal azokat már Chiang Kai-shek is megkaphatja egy-két szép szóért — különösen ha azokat a szavakat a felesége mondja el, mert az asszonyság igen szépen tud szavalni a demokráciáról — igy természetes, hogy “uj” és “hatásosabb” bombák készítéséről kell gondoskodni. A Washingtonban székelő újságírók hetek óta faggatták az elnököt, hogy mi lesz már azzal a bizonyos “H(ell)” bombákkal, amelyektől a világ és “demokrácia” biztonságát remélik. Kérdezgették, hogy ha ő nem tudja, vagy nem akarja megmondani, kitől tudhatnák meg? Az elnök azonban csak annyit mondott, hogy “the decision is up to me, and nobody else”, ami any- nyit jelent, hogy ebben a kérdésben kizárólag ő határoz és senki más. Az elmúlt héten aztán végre kijelentette, hogy határozott és pedig úgy, hogy teljes gőzzel nekifognak az “H” bomba munkálataihoz. MIVEL minden oknak, kell legyen okozata, igy ennek a határozatnak is fabrikáltak hamarjában egy elfogadható okozatot és ehez a mesterséghez szörnyen ért az amerikai GESTAPO (itt ugyan FBI-nak hívják) csalhatatlan főnöke J. Edgar Hoover. Ez a kopó éberebb még az angol Scottland Yark vérebeinél is és “felfedezte”, hogy az angolok “elárulták” az “H” bomba titkát az oroszoknak. Az “áruló” egy Dr. Klaus Fuchs nevű kémiai tudós, aki német születésű, de a nácizmus idején Angliába menekült és angol állampolgár lett. Ez a Dr. Fuchs 20 más angol tudóssal 1943-46 között itt volt az Egyesült Államokban és olyan fontos munkaköre volt az atombomba felfedezésében, hogy annak minden titkához hozzáférhető volt és mivel — Hoover szerint — “szocialista”, kétségtelen, gyatva, minden külső tényleges szervezeti szimpátia nélkül és bármilyen is lesz a nagy gigászi harcuknak a vége, minden tekintetben a legteljesebb elismerést és minden további támogatást érdemeltek ki. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a bányászok szerencsétlensége a bányabárók szerencséje. Ha az osztály- tályharcos ipari szervezet megfelelő erővel rendelkezne, a Taft- Hartley törvény már rég a szemetes kosárban volna és minden munkásharcnál a tényleges osztályszolidaritás lenne észlelhető. De hisz éppen ez az, amiért az uralkodó osztály mindent elkövetett, hogy ilyen szervezet ne fejlődhessen számottevő erővé. hogy “ő árulta el az atombomba titkát is az oroszoknak, azért voltak képesek az itteniek számítását két évvel megelőzni.” Ezzel a szenzációval egy csapásra mindjárt két legyet szándékoznak agyoncsapni. Az egyik: hogy Truman “elhatározását” alátámasszák, a másik: Hoover nagyobb összeg megszavazását kéri a kongresszustól, hogy 700 uj kopót állíthasson munkába a “nemzeti titok biztonságosabb megőrzésére”. Ez a “kémkedési” ügy még csak most kezd erjedni és valószínű, hogy Dr. Fuchson kívül még sokakat fognak meghurcolni. A hirek szerint Dr. Fuchs Angliába van elfogva, de a mi “igazságügyi” department ünk lépéseket tett, hogy kikérjék Angliától és itt tárgyalják. Ennek az oka az .volna, hogy “Angliában az ily kémkedési tevékenységért legfeljebb 15 évi börtönbüntetést szabhatnak ki, mig itt halálos büntetés is megengedhető a törvények értelmében.” A “TÚLTERMELÉS” JELEI A KAPITALISTA rend szerben, ha a nyomor növekszik és a nyomorgók vásárló képessége fogytán van, azt mondják, hogy “túltermelés” állott be. Ez legelőször oly áruknál mutatkozik, amelyeket a legalacsonyabb életnívón álló tömegek szoktak nagyobb mennyiségben vásárolni, amig van lehetőség. Ez a lehetőség azonban az utóbb hónapokban jelentősen megcsappant, amelynek “természetes” következménye az áruk felhalmozódása A szövetségi Munkaügyi Department jelentése szerint január hónapban a munkanélküliek tábora 991 ezerrel növekedett és még a nevezett hivatal ismert konzervatív számítása szermt is a munkanélküliek tábora január végén megközelítette az öt milliót. Ez a szám a gyakorlatban nem fedi a tényeket," de pontosabb statisztika hiányán fogadjuk el a munkaügyi department kimutatását. Ez csak azon munkanélkülieket foglalja magában, akik munkanélküli segélyen vannak és nincs beleszámítva azok családtagjai. Nem túlozunk, ha a kimutatott munkanélküliek számát hárommal megszorozzuk, mert a munkanélküliek között ugyan vannak magánosok is, de ugyanakkor és minden kockázat nélkül állíthatjuk, hogy azok nagyobb számmal vannak, akiknek a részesült munkanélküli segélyből a feleség mellett hat, vagy nyolc gyermeket .is kell élelmezni, igy ha átlag hárommal szorozzuk meg az öt millió munkanélkülit az 15 millióra emeli azok számát, akiknek vásárló képessége alaposan megcsappant. Amikor 15 millió személynek, felére, vagy ennél is alacsonyabbra kell vágni az élelmiszer adagokat, sok áru megvásáro- latlan marad az üzletekben és raktárakban, ami a termelés redukálását vonja maga u'án és még több munkás kerül a munkanélküliek táborába. Ez a kapitalista rendszerben a “túltermelés”. UGYANAKKOR, amikor a .munkaügyi department a munkanélküliek emelkedéséről tesz jelentést, a Földművelésügyi Departmentnek nagy gondot ad, hogy mit csináljanak azzal az ötven millió bushel burgonyával, amelyet a kormány összevásárolt, hogy a krumpli piaci árát magasan tarthassák. Ezen krumpli felesleg már eddig is közel száz millió dollárba került és minden lehetőséget figyelembe véve a leggazdaságosabbnak kínálkozik ezen ötven millió bushel krumpli megsemmisítése. Felajánlotta a kormány a farmereknek az élő állatok etetésére és a szeszgyáraknak szeszgyártásra le.-ért száz fontját, de azok csak oly körülmények között hajlandók azt elfogadni, ha a kormány azt odaszállítja, ahol használni fogják, ami 15-20 millió dollárt igényelne szállítási költségekre és igy valószínű, hogy az 50 millió bushel krumpli máglyára kerül, vagy méreggel öntözik le, hogy használhatatlan legyen. Hasonló a helyzet ma a tojással, amelyért még néhány hónappal ezelőtt a nagy városokban 85 centtől egy dollárig fizettünk tucatjáért, ma 35-40 centért kínálják tucatját, sőt farmközponti városokban két tucatot 55 centért. Ezek azonban olyan áruk, amelyek romlandók és gyors elhasználásra valók. Mi lesz a többi életszükségleti árukkal, amelyek egyelőre a raktárakba hevernek? Mert mennél hosszabb ideig lesznek munkanélkül a munkások és mennél nagyobb lesz a számuk, annál több áru fog felhalmozódni. NEM ELŐSZÖR állunk a kellős közepén ily ipari válságnak, amikor a munkásság milliói vásárló képtelenekké válnak és “túltermelésről” fecsegnek az ország irányitói. De amig a múltban a tudatlan tömegek elfogadták ezt a mesét és a viszonyok természetes következményének tartották, hogy “túlsókat termeltünk” azért következett be a válság — nem pedig azért, mert a munkanélküli tömegek vásárló képtelenekké váltak — ma sokkal több magyarázatra lesz szükség ennek elhitetésére. Mert az ország irányitói állandóan azt hangoztatják, hogy a magán vállalkozási (privat enterprise) rendszer a legjobb a világon, ugyan akkor azt látjuk, hogy a tervezett gazdálkodási rendszerre tért országokban, nem hogy munkanélküliség volna, hanem munkáshiány van minden iparban. Azokban az országokban nagy erőfeszítést fejtenek ki, hogy kineveljék a szükséges ipari munkásokat és kielégíthessék a szükségleteket, ugyan akkor itt a képzett munkások milliói munkanélkül lógnak és könyörado- mányokon tengődnek. Nem állítom, hogy azokban az országokban minden a legtökéletesebben működik és különösen sok panasz van a szükségleti cikkek egyenlőtlen elosztása körül, de feltételezhető, hogy ez a szükségleti cikkek elégtelenségének a következménye és mennél fejlettebbek lesznek a I
