Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-01 / 1612. szám
1950 január 7. BÉRMU NKÁS 3 oldal Az év elején — Remény vagy Csüggedés Az elmúlt egy év 'csak úgy mint minden év, gazdag volt eseményekben, amelyek társadalmi jeletőségüek voltak. Ismertettük azokat, amelyek biztató hatással lehetnek a forradalmi munkásság részére. Azonban dacára annak, hogy minden jel arra mutat,hogy a társadalmi változás esedékes, a mai uralmon levő tőkés termelési rendszer óriási gazdasági hatalmának igénybevételével, ugylátszik ezt még mindig megtudja akadályozni, ami természetesen meghosszabbítja, de nem semmisítheti meg az osztályharcot, melynek folynia kell mindaddig, amig meg nem valósul az osztálynélküli társadalom, melyben nem lesz elnyomó és elnyomott. Amig a múltban háborús készülődések és háborúk a világpiac és a kifejlődött’ iparhoz szükséges termékek, nyersanyagok megkaparintásáért folytak, addig a mostani gigászi küzdelem már egészen más formát öltött. Habár a fenti tényezők is még mindig nagy befolyással vannak, ma már két világnézet, két különböző társadalmi, termelési rendszer sorsa kerül eldöntésre. Az egyik a megelvő, de korrupt és idejét múlta és ezen oknál fogva a végpusztulás felé rohan, arra van kárhoztatva. A másik pedig, amelynek el kell a helyét foglalnia, most van kialakulóban és kell, hogy jobb legyen mint a jelenlegi. Tervszerű termeléssel és szétosztással az összemberiség jólétét kell, hogy szolgálja a mostani profitra való termelés helyett, amely csak egy kiváltságos osztálynak biztosit jólétet a nép millióinak rovására. Az emberiség története az osztályharc története. Ezen harc napjainkban jutott arra a forr- pontra, ahol az egyiknek pusztulnia kell és mivel az emberiség élni akar, az észszerüség azt diktálja, hogy ne az maradjon meg, amely a létét veszélyezteti. De amint mondottuk, az uralkodó osztály gazdasági fölényének erejével annyi különböző propaganda forrást ural, hogy a nép egy bizonyos százalékát (mondhatjuk többségét) tévedésben tudja tartani. Eltudják velük hitetni, hogy az ő társadalmi rendszerük a legjobb és igy örökké fog tartani, stb. így állt be az a helyzet, hogy egyes országok vagy ország csoportoknak nem csak a velük szemben állókkal kell küzdeniök, hanem a saját országaikban élő népek egy részével is, mert amig a tőkés országokban van egy bizonyos százalék, aki elégedetlen és társadalmi változást kiván. Ugyancsak vannak olyanok, akik kényszerítve vannak harcolni azért, hogy tisztességesebb megélhetést kapjanak. De mivel az előbbi csoport a tőkések uralmát, az utóbbi pedig profitjukat fenyegeti, tehát az ő érdekük megkívánja, hogy ezen elemek bár- tni módon el legyenek hallgattatva, ártalmatlanná téve. A másik oldalon, azon országokban, ahol már megdöntötték az uralkodó osztályt és próbálkoznak az uj társadalmat felépíteni azon irányban, az átmeneti utón vannak. Itt szintén van egy bizonyos százalék, akik elégedetlenek, akik azt hiszik, hogy a múlt jobb volt. Természetes, hogy ott meg azok, akiknek a letűnt rendszerben jobb volt, vagyis könnyű élet volt nekik biztosítva, uralkodtak a népen, azok vágyódnak a régi után és folytatják a propagandát, az aknamunkát az uj kormányok megdöntésére. Természetes, hogy az uj kormányok érdeke, hogy ezeket elhallgattassák bármi módon, mert ellen esetben életveszélyessé válhatnak tervük sikeres kivitelében. És ezen a téren mondhatjuk, hogy az uralkodó osztály jegyezhet fel sikereket a múlt évben. Korántsem akarjuk azt mondani, hogy már meg is nyerték a csatát, mert a harc tovább folyik, de olyan sikereket értek el, amely hosszabb és fáradtságo- sabb küzdelmet fog igényelni azok részéről, akik kiakarják a reakciót ütni a nyeregből, amely itt az Egyesült Államokban az utolsó év alatt mindig nagyobb teret hódított és mindig szemtelenebb, felrúgva az amerikai alkotmányt. Minket amerikai munkásokat ezek érintenek legközelebbről. Nem találkoztam még egy olyan osztálytudatos, sőt még más önérzetes munkással sem, aki ne megbotránkozással beszélne arról, hogy hová juttatták a vezérek megvásárlásával az amerikai munkás szervezeteket. Az áruló vezetőség teljesen a tőkések martalékául tették azon szervezeteket, melyek vagy 15 milliónyi tagsággal, ha nem is teljesen helyes utón, de sok esetben sikeres harcokat vívott a tőkések túlkapásai ellen, hogy azok nem bánhattak egészen kedvük szerint a munkásaikkal. Ma már alig hasonlíthatók máshoz, mint Hitler munkás frontjához. Először is amikor a szervezetek egy tekintélyes számú csoportja akarta, hogy a hírhedt Taft-Hartley törvény ellen országos tiltakozási sztrájk legyen hogy ne hozhassák törvény erőre, a vezérek leparancsolták őket. Azt mondották, hogy ilyen akció nem volna helyes, nem volna amerikaias cselekedet, majd elbánunk azon politikusokkal, akik megszavazták, a választások idején és amikor megválasztották a demokratákat, mert azok Ígérték, hogy kiszavazzák azon törvényt, amikor pedig a sor arra került, együtt szavaztak a reakciós republikánusokkal és a törvény megmaradt. Most meg a munkások nem sztrájkolhatnak, amikor időszerű volna, mert a törvény szerint időhöz van kötve. Legutóbb pedig úgy szerelték le a munkások követeléseit, hogy miután a kormány tényeket megállapító bizottsága, amely egy egyetemi gazdász, egy volt biró és egy ügyvédből állott (tehát egyik sem tudja mit jelent munkás keresetből családot fen- tartani), nagy bölcsen megállapította, hogy nem jár a munkásoknak ezen esetben fizetés javítás, de ajánlják, hogy az öreg munkások kapjanak nyugdijat, melyre az alapot a munkáltatók fedezzék. Mert szerintük nem szabad egy munkást félredobni amikor már teljesen fel lett használva az életén keresztüli munka által. A vezetőség ezt kielégítőnek találta és ezen alapon minden megmozdulást, minden sztrájkot leszereltek, a munkások pedig várhatnak mig elérik a 65-ik életévüket és majd azután élhetnek könnyű életet, de csak úgy, ha 20-25 vagy 30 évet dolgoztak egy társaságnál. Ez a megegyezés valóságos rabszolgává teszi a munkásokat, mert ha otthagyja munkáját, bármiféle oknál fogva, akkor elesik a nyugdíjtól. Azonkívül olyan nagyon komplikált az egész, hogy még mindig nem számították ki, hogy ki mennyit fog kapni és mikor kezdődik. Például Akron- ban a B. F. Goodrich Co. és a unió között még október elején alá lett írva a szerződés és még mindig nem tudja senkisem azt, hogy mikor és mennyit fog kapni. Ha végre mégis kapnak valamit, csak kevés százaléka a munkásoknak fogjá élvezni, tehát a tőkések elég olcsón intézték el a múlt évi sztrájkmozgalmakat. Most még csak az a fő dolog részükre, hogy sikerüljön a szervezeteket vagy teljesen fenható- ságuk alá rendelni, vagy megsemmisíteni, valószínű megpróbálják az utóbbit, mert az első sok pénzükbe kerülne. Ugyanis a munkásvezérek állandóan zsarolnák őket, tehát ha sikerül megszabadulni tőlük, akkor ké- nyük-kedvük szernit bánhatnak a munkásokkal. Hogy ezen törekvésükben elégé nagy sikereket értek el, azt bizonyítja az, hogy a reakciós vezetőket felhasználják arra, hogy a harcias és öntudatos elemeket eltávolítják az irányításból és az általános gyűlölködés magvát olyan mértékben csempészték be a vörös mumus által, hogy ha nem is züllenek szét teljesen, de akció képtelenné válnak. Ezen pusztulási folyamatról bőven számol be lapunk hétről-hétre, hogy itt feleslegesnek tartjuk ismertetni, mert csak ismétlés lenne. Egyet azonban hozzá füzünk, hogy mivel az osztályharc alapján álló munkásmozgalom Amerikában olyan csekély számú, hogy nem sokat számit, habár megpróbálják a legjobbat, de ugylátszik a tőkés propaganda erősebb és igy a munkásság részéről süket fülekre találnak, igy azt üzenhetjük, bár legnagyobb sajnálattal az európai és más országokban élő munkástársainknak, akik a társadalmi átalakulás központjában hősiesen küzdenek a kitűzött cél érdekében, hogy ne várjanak egyelőre segítséget az amerikai munkásosztálytól, hanem támaszkodjanak saját erejükre, mert ezek itt dacára a társadalmi forradalom morajának, még mindig szép csendesen szundikálnak. Sikerült még a tőkéseknek kémeik, aknamunkát végző ügynökei által, elég sok kellemetlenséget okozni a szocializmust építő országokban úgy Magyarországon, mint Bulgáriában és egy országot, névszerint Jugoszláviát, sikerült kiszakítani a keletiek csoportjából, ami által sikerült a reakciónak egészen Magyarország közelébe férkőzni, ami részünkre nem kecsegtető dolog, de a tőkések úgy ezért, mint az amerikai munkásság leszereléséért, megveregethetik a saját vállaikat. De a régi közmondás szerint, végén csattan az ostor és reméljük, hogy ezen csattanás felfogja rázni álmából a szunnyadó óriást, az egész világ munkásságát. Akroni proli. Az elmúlt második világháború alatt az Egyesült Államokban több mint 8 ezer egyént bör- tönöztek be, meg megtagadták a hadseregbe való bevonulásukat. Ezek közül néhányszázan még mindig börtönben vannak, több mint hatezer azok száma, akik büntetésük letöltése után szabadon bocsájtattak, de minden polgári jogaiktól megfosztattak. A túlnyomó részük vallásaik alapján tagadták meg a fegyver- viselést. De mivel itt az Egyesült Államokban szólás, gyülekezési és VALLÁS szabadság van, hát ezeket nem csak bebörtönözték, hanem polgári jogaiktól is megfosztották. Sokaknak jó év volt Valahogyan furcsán hangzik, de még is igy végződött. A hatalmas iparvállalatok minden eddigi haszonnál ez évben még többet könyveltek el. Az igaz, hogy a munkanélküliek száma az 1949- ik évben meghaladta az 5 milliós számot, mindannak dacára például a General Motors a háromnegyed évi elszámolásnál 187 millió dollár értékű osztalékot fizetett ki a részvényesek között. Sokaknak jó év volt, de nem a munkanélkülieknek. Egy fejlett ipari rendszerben, mint az Egyesült Államok a munkanélküliek nem jönnek számításba, mert a termelés egyes iparágakban olyan gyors, hogy állandóan munkaerő felesleg mutatkozik. A kapitalista rendszerben akármilyen sok hasznot könyvelnek el az iparvállalatok, azért a munkások legkisebb követelését azzal utasítják vissza, hogy nem elég jó volt az üzleti év, azért nem képesek a munkások követeléseit teljesíteni. Különösen karácsony alkalmával, a legkörömfontabb fogásokkal próbálják a munkások legutolsó centjét is kivasalni, amihez nagyban hozzájárulnak az összes vallási frakciók. Az uj év eljövetelével azután markukba mosolyognak, hogy hát bizony ez jó év volt. Mi pedig, akik egész éven keresztül termeltük a zseb- revágott profitot, nem azt fogjuk mondani, hogy jó év volt, ha- ' nem csak azt, hogy megint egy évvel öregebbek lettünk.
