Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-17 / 1635. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1950. junius 17. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. “SZABADSÁG” ÉHEZVE, VAGY “RABSÁG” JÓLLAKOTTAN A KÖZELMÚLTBAN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nyilvánosságra hozta közkegyelmi határozatát, mely szerint büntetlen hazatérést biztosit mindazon magyar állampolgárok részére, akik a háborús eseményekkel kapcsolatba a fel- szabadulás előtt, vagy pedig ellenséges hirvevéstől megtévesztve a felszabadulás után elhagyták az ország területét és ma az egész világon szétszórva bizonytalanságba tengődnek. A közlemény szerint az amnesztia nem vonatkozik azokra, akik ellen bűnvádi eljárás van, vagy volt folyamatban és akiktől a jelen magyar kormány megvonta az állampolgársági jogot, valamint, akik a Sztojay és Szálasi kormányok alatt miniszteri, politikai, államtitkári, vagy katonai parancsnoksági kinevezést nyertek. Itt Amerikában ezen közkegyelmi nyilatkozatot a washingtoni nagykövetség küldte szét az amerikai magyar lapoknak és nagyrészük közölte is azt: némelyek díjazásért, mint hirdetést, mások a közügyet szolgáló kötelesség érzetből. Lehet, hogy akad több is, de egyről biztos tudomásom van, hogy megtagadta a nyilatkozat, illetve értesités közlését és azt a lap hasábjain kérkedve meg is irta. Ez a lap a New Yorkban megjelenő “Az Ember” cimü politikai hetilap. Bár a lap tulajdonosa és szerkesztője még a Horthy fehérterror elől menekült és telepedett le itt az Egyesült Államokba és a második világháború befejezéséig rendithetetlen ellenharcosa volt a Horthy és náci terrornak, az utóbbi években azonban a legvadabb élharcosa lett a “vörös mumus” hisztériának, lapja pedig lerakodó helye a mai Magyarországból elmenekült minden rendű és rangú ellenzék és ellenségnek. MINDENKINEK joga van saját véleményét megalkotni és nyilvánítani bizonyos eseményekről, de amikor ily fontos közügyekben állást foglalunk, nem csak a saját személyes érdekünket kell figyelembe venni és aszerint alkotni véleményt, hanem az általános, a nagy tömegek érdekeit, hogy vájjon az ily felfogás és annak nyilvánítása használ-e vagy árt? A jelenben, amikor az egész kapitalista világ a legszemér- metlenebbül támadja Magyar- országot, határozottan megbocsáthatatlan bűnt követnek el azok, akik szülőhazájuk és legközelebbi testvéreik ellen áskálódnak. Volt idő, amikor ez is igazolt volt, de akkor nagyrészének, ezeknek a rettenthetetlen “demokratáknak” nem volt kifogásuk Magyarország lakossága ellen elkövetett borzalmak iránt. Akkor ők urak voltak Magyar- országon és hűséggel szolgálták a magyar munkásság megrab- lóit és gyilkosait. Hogy a “demokratizmusuk” nem őszinte, abból is lehet látni, hogy állandóan a régi Ferencz Jóska majd a Horthy Magyar- országot sírják vissza, ahol ugyan nem nagyon jó módban, de dőzsölve élhették világukat cserébe a szolgálatokért, amit a magyar rabló uraknak tettek. A MAI Magyarországon, nagy részük ezeknek a múlt rendszerek támogatóinak nem találta meg a helyét, mert múltjuk következtében nem találtattak alkalmasnak arra, hogy irányitói legyenek a jelen rendszernek, legfeljebb mint a többi dolgozók érvényesülhettek volna, erre azonban ők nem vállalkoznak. Hogy ők a szellemi arisztokraták fizikai munkát végezzenek, hogy lehet ilyesmit még elgondolni is? Éppen az “Az Emberben” olvastam a svédországi “hazátlanok jajkiáltását” akiket ugyan még a nácik és nyüasok hurcoltak el Magyarországról és miután megmenekültek az ismert halálgyárakból Svédországban találtak menedéket. Svédország pedig egyike azon “demokratikus” országoknak, amilyenről ezek az emigránsok álmodoznak és amilyennek szeretnék Magyarországot is látni, azonban ugylátszik ott sincsennek megelégedve, mert amint Írják: “Azon kevesek akik megmaradtunk és felépültünk, gyárakban és más munkákkal kerestük megélhetésünket, azzal a végcéllal, hogy mielőbb az USA-ba kivándorolhassunk ...” Tehát ott sincsennek megelégedve a “demokratikus” Svédországban; az ő egyetlen vágyuk Amerikába jutni, amelyről feltételezik, hogy itt a dollárok millióit tálcán viszik eléjük, amikor partot érnek. Hogy itt majd folytathatják henye életüket, amelyre Magyarországon megszűnt a lehetőség. EZ AZ ELKÉPZELÉS nem is ok nélkül való, mert az innen odairányitott propaganda erre lovai ja fel őket és akik nem tudnak ide bejutni, azok borzasztóan el vannak keseredve. Szerte a világon siránkoznak, hogy ők mennyire ellenségei a “kommunistáknak”. Akik előbb elkerültek, nem akarnak vissza menni, mert “nem tudnának beleilleszkedni a jelen rendszerbe”, akik pedig már a jelen rendszerből menekültek azzal kérkednek, hogy ők “a kommunista rabszolgaságból” menekültek és őket mindenkinél jobban megilleti, hogy ide bejussanak. Akiknek nem sikerül bejutni, roppant méltatlankodnak, hogy becsapták őket, mert ők a propaganda ígéreteire hagyták ott az országot abban bízva, hogy igy hamar jába bejutnak az Egyesült Államokba. A Chicago “Sun-Times” külföldi szerkesztője a minap igen méltatlankodik rovatában, hogy a nyugati hatalmak ily csúfos játékot űznek ezekkel a menekültekkel. Többek között azt mondja, hogy: “A nyugat bátorítja őket, hogy jöjjenek és a rádió utján rózsás színben festik le nekik a szabadság és lehetőséget, amelyet a nyugaton találnak. De a több mint hatezer, akik havonta elmenekülnek a kommunizmus elől sem a szabadságot, sem a lehetőséget nem találja meg. “Mert mi is történik ezekkel a DP-kel? A nyugati hatalmak oly durván bánnak velük, hogy százával térnek vissza azokba a kommunista országokba, ahonnan elmenekültek. Háromszáz német származású magyar tért vissza a Vörös Magyarországba április 15. óta, amióta a Magyar Kommunista kormány nyilvánosságra hozta az amnesztiát. Az amnesztia csupán az életüket biztosítja. Az teljesen fillér nélkül hagyja őket abban az országban, ahol gyűlölik őket. De a nyugat sem adott nekik semmit. “Az utóbbi hetekben teljesen lehetetlenné vált a zsidó menekülteket rávenni, hogy Izraelbe menjenek. Ezt azon ténynek tulajdonítják, hogy néhány tucat zsidó emigráns visszatért az európai DP táborokba Izraelből és azt a hirt terjesztik, hogy ott — Izraelben — nagyon rossz viszonyok várják az emigránsokat.” Ezek után érthető, hogy nagy része az emigránsoknak hazug propaganda hatása alatt hagyja el a “kommunista” országokat és miután rájönnek, hogy becsapták őket, kezdenek visszatérni, amikor lehetőség kínálkozik. Úgy vélekednek, hogy a “szabadság” éhezve, nem ér fel a “kommunista rabszolgasággal” ahol legalább jól lakhatnak, h^ már dolgozni kell is érte. FEHÉR HOLLÓ MANAPSÁG, amikor a Szak- szervezetek országos szövetségei, az azokhoz tartozó országos szakszervezetek és lokálok nem csak szónélkül tűrik azt az a ljas denunciálást, amit “vörös veszély” néven ismerünk, hanem a legvadabb kapitalista lakájokkal vál vetve veszik üldözőbe mindazon saját fejükkel gondolkodó és saját lábukon járó munkásokat, akiknek az a véleményük, hogy a szakszervezeteknek messzebbmenő hivatásuk van, mint kiszolgálni a kizsák- mányolókat. Ebben az aljas tevékenységben, különösen a CIO központja akar kitűnni és az elmúlt évi konvenió óta több mint féltucat szervezetet zártak ki, mert azok nem akartak térdreborulni a fővezérek előtt. Mondom, valósággal fehér holló számba megy ma, — amikor mindenki — aki valaki — a vörös falással és denunciálással igyekszik megnyerni a kizsákmányolok kegyét — a Dave Du- binszky vezérlete alatt álló International Ladies Garment Workers — a női ruhakészítők szervezetének — határozata, mely szerint a “kommunisták nem zárhatók ki a szervezetből”. Ma, amikor a szakszervezetek legnagyobb erénynek tekintik alapszabályaikba bevenni azt a módosítást, hogy “kommunisták, vagy társutasok nem lehetnek tisztviselők”, sőt ha módjukba van még azt igyekeznek megakaCLEVELAND ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK és azok barátai JUNIUS 25- én vasárnap KIRÁNDULÁST tartanak a közismert Scher- haufer Farmon. Belépődíj nincsen. Esős idő esetén elég fedett hely van. Útirány: a 87-es utón a 306- os útig, ott balra a Perkins Roadig, amelyen jobbra a 4- ik épület a Scherhaufer Farm. Akiknek nincs autójuk, azok d. e. 10 órakor legyenek a Buckeye Rd. és 112-ik utcánál. dályozni, hogy tagjai lehessenek a szakszervezeteknek, a Ladies Garment Workers szervezet alapszabály módosító bizottsága a szervezet ötven éves jubileumi konvenióján nem elfogadhatónak nyilvánította az ily irányú indítványt és a konvenció helybenhagyta a bizottság határozatát. A bizottság határozata szerint a “kommunistákat nem lehet eltávolítani a munkásmozgalomból és ezzel megakadályozni, hogy tisztviselők legyenek.” Ez az én véleményem is, hogy a kommunistáknak mint munkásoknak helyük van a szervezetekben és mint tagoknak joguk van bármely tisztviselői állásra. SÖPÖRJENEK A SAJÁT PORTÁJUKON UGYLÁTSZIK a “Magyar Jövőék” kifogytak az irás anyagból, mert amint látom a lap hasábjainak jelentős részét egy tiz hónappal ezelőtt e rovatban megjelent cikk kritizálásával kapcsolatban, személyem, valamint a Bérmunkás és a Szerkesztőség elleni aljas támadásra használják fel. A szóbanforgó cikk a múlt év augusztus 6-án “Mi Történik a ‘Vasfüggöny’ Mögött” címmel jelent meg, melyet a Jövőék állítólag “nem vettek észre” Most egy “T.S. California” aláirásu olvasójuk hívta fel arra figyelmüket és a fél hasábnyi levélhez a szerkesztőség több mint egy hasábos kommentárt fűz, melyben a legaljasabb nyelvezettel és nevekkel illeti a szerkesztőséget és a cikk Íróját. Válaszolni kellene ezen kanász társaságnak, mert nem kevesebb mint hat olvasójuk értesített ezen förmedvény megjelenéséről és három el is küldte a lapszámot, amelyben az megjelent. De nem válaszolok és pedig két okból. Az egyik: mert sok oly dolgot kellene felemlítenem az akkori cikk helyességének és jogosságának bizonyítására, melyre a jelen viszonyok nem alkalmasak és abból semmi jó nem származhatna, a másik: mert az az ügy a cikk megjelenése után két hónappal már elévült, annál kevesebb értelme volna ma, tiz hónappal a cikk megjelenése után visszatérni arra. Ezeket az okokat ajánlom a “Jövő” azon jóakaratu olvasóinak figyelmébe, akik voltak szívesek a nevezett förmedvényről engem értesíteni és elnézésüket kérem, amiért nem válaszolok azokra érdemük szerint. De visszautasítom, úgy a “T. S.” levélíró, mint a szerkesztőség hazug állítását, hogy én ta-
