Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-17 / 1635. szám
1950. junius 17. BÉRMUNKÁS 3 oldal Békeremények gadtam volna Rajk bűnösségét. A tény az, hogy sem nem tagadtam sem nem állítottam, de elítéltem az eljárást, amelyet a Rajk üggyel kapcsolatban tanúsítottak. Tettem pedig ezt azért, mert Rajkot elítéltették a néppel mielőtt az ismerte volna Rajk bűnét. Az összes országos, helyi, gyári szervezetek határozati javaslatokkal bélyegezték meg, anélkül, hogy tudták volna, hogy mi a bűne. Mielőtt a bizonyítékokat nyilvánosságra hozták, a Rajk bűne csak állítás volt a benfentesek részéről. De hagyjuk a Rajk ügyet, ugv ahogyan azt elintézték két hónappal a cikk megjelenése után. A “Magyar Jövőék” azonban nagy szolgálatot tennének a munkásosztálynak, ha szennyes nyáladékaikat nem fröcskölnék mások szemébe. A Bérmunkás úgy elvi, mint erkölcsi szempontból oly magasan áll felettük, hogy köpködéseik azt el nem érheti. A Bérmunkás fenntartói, annak Lapbizottsága és írógárdája teljesen illetékes a lap szellemi irányvonalának megállapítására és a Bérmunkás még nem züllött le a tudatlan tömegek kegyeinek megnyeréséért a mocsárba, mint tették azt a “Jövő- ék”. Azért csak azt üzenem a “Magyar Jövőéknek”, hogy ne üssék az orrukat oly dolgokba amihez nem értenek, hanem söpörjenek csak a saját portájukon, mert van ott éppen elég söpörni való. ÜLDÖZIK A JAPAN KOMMUNISTÁKAT TOKYO — Douglas Mac Arthur rendeletére a japán kormány erélyes üldözést indított a kommunisták ellen, dacára annak, hogy a kommunista párt olyan gyenge, hogy a múlt hetekben tartott választásoknál csak három jelöltjük kapott mandátumot. Miután MacAr- thur a kommunista párt 24 vezetőjét eltiltotta a politikai működéstől, ezt a japán kormány úgy értelmezte, hogy megint életbeléptették azon törvényeket, amelyekkel a háború előtt és alatt keményen büntették a véleménynyilvánítást. Ezen uj eljárásnak adtak kifejezést azzal, hogy házkutatást tartottak az ismertebb kommunistáknál, közöttük Sanzo Nosa- ka házánál is, aki a kommunistáknak csak teoretikusa és nem gyakorlati politikus. Házkutatásokkal, letartóztatásokkal és börtönökkel igyekszenek véget- vetni annak a szólás- és véleményszabadságnak, amit a háború befejezte után megengedtek. OROSZ BÚZÁT VESZNEK GENF, Svájc, — Gunnard Myrdal, az Egyesült Nemzetek gazdasági bizottságának ügyvivő titkára jelenti, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott az oroszokkal a nyugat-kelet közötti kereskedelem újbóli felvételére. Az oroszok hajlandók nagymennyiségű búzát eladni a nyugati államok részére. Gunnard szerint az Egyesült Nemzeteknek csak ez az egyetlen bizottsága működik teljes mértékben. (Vi.) Mint a vízbe fuldokló ember, mi is úgy kapaszkodunk minden szalmaszálhoz, kijelentéshez, melyek a béke mellett nyilvánulnak meg. Ilyen szal- mászál lehet az egyik legnagyobb háborús uszító McArthur legújabb kijelentései, melyeket C. L. Sulsbergernek, a New York Times tudósítójának mondott. Berlin után Japán a legveszedelmesebb pont, mivel még nincsen béke kötve velük, hadiállapotok vannak, haditörvényszék elé viszik azokat, akik a megszálló csapatok ellen vétenek. Mint mostan Japánban többeket hadbíróság elé vittek, mert megvertek egynéhány amerikai katonát. A berlini tüntetésből várt veszély elmúlt. De nagyobb bajok lettek Japánban, Tokióban, ottan még nagyobb és véresebb tüntetések voltak, a megemlékezés — Memorial — napján. Ez az Ázsiát féltő, Chiang mellet kardoskodó generális, aki még egy pár hónappal ezelőtt kész volt lángbaboritani Ázsiát, barátja Chiang védelmére, még az amerikai sajtó előtt is mint legnagyobb háborús uszító volt ismeretes, most már más hangon beszél, ezeket mondja: McARTHUR BESZÉL “Az alap ok, ami engem arra a meggyőződésre vitt, hogy nem lesz egyhamar háború, mert annyira megváltozott a háború természete. “A nagy tömegek véleménye háború ellenes. Ezek leginkább újabb fejlemények, amelyek kiterjednek minden tömegre, minden országban. “Ők (az állam vezérek) úgy tekintettek a háborúkra, mint megrövidített ut a nagyobb hatalomhoz. Mind a két oldalon nagy készülődések voltak, nem csak hadifelszerelésekben, hanem lélektani, psychologiai értelemben is. A közönség véleméAZ EGYETLEN, IGAZI OK EZ AZ IGAZI LÉNYEG, ez az igazi issue’, ami felett a hidegháborút vívják, ami miatt az emberek farkasszemet néző két táborban sorakoznak fel egymás kiirtására,” — mondja az a cikkünk, amely valóban bámulatos tisztánlátással és ugyan olyan egyszerűséggel mutat rá a mai nagy világfeszültség EGYETLEN IGAZI OKÁRA. Ezt a rendkívüli erejű tanító s felvilágosító cikkünket a julius elsei számunkban hozzuk “AZOK AZ ELIDEGENÍTHETETLEN JOGOK” — Gondolatok a Fourth of July ünneplésével kapcsolatban — címen és eddigi szokásunktól eltérően már most felhívjuk rá munkástársaink figyelmét, mert ez a cikk valóban a jelen történelem kulcsát adja az olvasók kezébe. Kérjük minden olvasónkat olvassa el, mutassa meg barátainak, ismerőseinek ezt a valóban nagy horderejű cikket! nye, helyeselte és az nagyon fontos. “Most jelenleg nem úgy van, a közönség megérti, a múlt háború példáján, hogy nem lehet biztos győzelem a jövő háborúban, igy egyik oldalon sem lehetséges a psychologiai előkészítés. Az orosz tömeg éppen úgy ellene van a háborúnak, mint az anglo-szakszon tömegek. “Én úgy gondolom, hogy bolondság azt hinni, hogy az oroszok kívánnák megkezdeni a támadó háborút. Az oroszok olyan jól haladnak a mostani, hidegháborúban, hogy ők lehetőleg és logikusan remélik folytatni ezen létező és sikeres rendszert.” McArthurnak megbízható kémei vannak egész Ázsiában, sokakat megnyert, olyan japánokat, akik évekig voltak Oroszországban és visszakerültek, valamint Japánban, akikre nagyon számítottak az amerikai hadvezérek, hogy felhasználhatják őket az oroszok ellen. Most már tudják, hogy a “tömegek békét akarnak” mindenfelé, minden országban. Mostan már Japánban is mind élesebbé válik az ellenállás, bajban vannak a meg nem hivott vendégek, a megszálló csapatok. JELENTÉS A FRANCIAKRÓL Több amerikai napilapnak a tulajdonosa, Mr. John Knight utazgat az öreg Európában. Legújabban Párisból, vezércikkben adja le a jelentését a háborús beszédekről, készülődésről remélt jelenteni és dacára, hogy nem a munkásokkal, nem a néppel beszélgetett, érintkezett, hanem hozzá hasonló tőkésekkel, gyárosokkal, politiku sokkal mégis csalódottan ismeri be, hogy Franiaországra sem nagyon számíthat Amerika egy megkezdendő háborúban. Knight a következőket jelenti: “Mint Angliában, úgy Francia- országban is sokkal kevesebb beszéd van a háborúról, mint Amerikában. Ez érthető, olyan országban, melyet háromszor támadtak meg a németek az utóbbi 70 évben. A franciák azonban olyan természetellenes (unrealistic) és gúnyos álláspontot foglalnak el, hogy a harc a világhatalomért, az Egyesült Államok és Oroszország között folyik, melyen ők nem tudnak változtatni. “Egy nagyon befolyásos lap, a “Le Monde” még azt is tanácsolja, hogy Franciaország, mint semleges zóna maradjon, ha az amerikaiak és az oroszok megkezdenék a lövöldözést. “Engem több müveit francia kérdezett, hogy Amerika akar-e háborút az oroszokkal? Ez azt bizonyítja, hogy sokan Európában nem sok reményt táplálnak a mi békés kijelentéseinkre. Valahol a vonalon a mi propagandánk sikeretelenné lett. Az én véleményem az, hogy nagyon lármás volt, nem meggyőző. “Meglehet látni a lényeges külömbséget a francia sajtóban. A megismételt támadásoknál! Truman elnök és Acheson által az oroszok ellen és a francia kormány emberek békéltető, nyugtató kijelentései között. “Trygve Lie moszkvai látogatásával kapcsolatosan, mely nagyon jó szemléltető pont. Több amerikai tisztviselőkkel beszélgetve Párisban, tisztán látszott, hogy ők megvannak győződve, hogy Lie próbálkozása az oroszokkal való megegyezés felé, teljesen sikertelen. Ezzel szemben a franciák reményteljesnek látják ezt az utat, úgy hiszik, hogy az ilyen egyezkedést meg kellene kezdeni. Én bevallom azt, hogy a franciákkal értek egyet, nem a mieinkkel.” Hát ha még a francia munkássággal beszélgetett volna Mr. Knight, akik már békét akarnak, nem hajlandók újabb ágyu- töltelékké válni. És ha már harcolni kellene nekik, akkor saját uraik, elnyomóik, a háborús uszítok ellen szállnak harcba. Mr. Knight, a sok napilap tulajdonosa, Mr. Truman, Acheson, MacArthur, Marshall mind nagyon jól tudják, hogy a francia, japán, olasz, német néptömegek nélkül nem lehet többé háború. MacArthur beismerése szerint, ez a tömeg: “Minden tömeg, minden országban háború ellenes”. Mi és az egész világ tudja, hogy még csak Amerikában lehetséges a háborús uszítás. Még csak az amerikai népet tudnák psychologiailag előkészíteni egy világháborúra. De a franciák, németek, japánok nélkül már MacArthurék sem látják azt lehetőnek. Minden országban nagy tömegeket szerveztek, mozgattak meg a béke érdekében, a béke védelmére. Hiába tiltották ki Amerikából a béke apostolokat, de annál jobban meglátták a franciák, németek, japánok, hogy csak is Amerika akarna háborút. És az amerikai békehangok, kiálltások, úgy hangzanak, mint az amerikai indiánok csatakiálltásai, úgy látják azt a franciák, meg a tőkés urak és politikusok is. Mi eddig csak reméltük, hogy a világ munkássága, a tömeg megtudja akadályozni a háborút, most a nagy vezérek állítják, ismerik azt be. így biztosabbak a kilátások a békére. GYÖNYÖRŰ LÁTVÁNY VOLT LONDON — A királyi családot imádó londoni népet megfosztották attól a rendkívüli nagy élvezettől, hogy a 18 hónapos Charles királyi csemetét (az anyja Elizabeth trónörökösnő, az apja . . . annak is van valami hivatala az udvarnál) bukdácsolni lássák. A leendőbeli trónörököst eddig a St. James parkba vitték “levegőztetni”, ahol a járni tanuló “felséges ur” éppen úgy bukdácsolt, mint akármelyik más gyerek. Ezt a túlzóan lojális nép igen nagy áhítattal nézte. Hivatalos helyen azonban mégis úgy találták, hogy a nép ne lássa, miként esik ülepére a jövendőben uralkodójuk s a királyi csemetét most már privát parkban, a közönségtől elzárt helyen levegőztetik. így fosztották meg a londoni népet ettől a nagyszerű látványtól is.