Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-01 / 1598. szám
1949. október 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal Árulók az osztályharcban Szomorú de nem meglepő hirt hoz a táviró Magyarországból. Budapesten a népbiróság tárgyalja Rajk Lászlóék árulási ügyét. Rajk négyórás beszédében bevallotta, hogy 1931 óta játsza a két kulacsos szerepét a kommunista pártban. Beösmer- te, hogy Titoékkal szövetkezve elhatározták a magyarországi kommunista párt vezető elemeinek kivégzését, Magyarország megszállását. Yugoszláviáh o z való csatolását és Titot kiáltják ki diktátornak. Mindezek keresztülvitelére szövetkeztek az angol és amerikai kémrendszer tagjaival. Rajk vallomásában két amerikai magyar gyászvitézt emlit fel. Az egyik Kovach György névre hallgat, aki az amerikai katonai missziónak volt a feje Magyarországon 1946 elejétől 1946 végéig. Nincsen semmi kétségünk aziránt, hogy Kovach missziója a magyar kormány, de legfőképen a kommunista párt ellen irányult. Kovach az újságírók kérdésére kijelentette, hogy neki soha semmi összeköttetése nem volt Rajkai, többször látta őt, de soha sem beszélt vele. Rajk bevallotta, hogy Kovach Magyarországra érkezésekor felkereste őt és megfenyegette, hogy ha nem teljesiti az ő rendelkezését, lelepdezi őt, Rajk megegyezett Kovachal. A második gyászmagyar, a mi kedves Himler Márton bátyánk, kell ezt a férget bemutatni. Rajk bevallotta, hogy Kovach Budapestről való távozása után Himler Mártontól kapta az utasításokat. Himler Márton, ez az amerikai uniformisba bujtatott Iskárot Judás csengő aranyakért elárulta saját hazáját, saját faját. Mi nem csodálkozunk ezen. Mi éveken át tudtuk és figyelmeztettük Amerikai magyar dolgozóit Himler judási szerepére. A magyar népbiróság a második világraszóló árulási port tárgyalja. Mindszenty, ez a feketét lelkű csuhás, szintén bevallotta, hogy az angol és amerikai hatóságokkal szövetkezett a magyar kormány, a munkás demokrácia magbuktatására. Mindszenty vallomásában megnevezte Seiden Chapin amerikai nagykövetet, mint közbenjárót. Rajk szintén Chapint nevezi meg a harmadik amerikainak akivel összeköttetésben állott, hogy a kizsákmányoló osztály aljas munkáját, a magyar munkás demokrácia megbuktatását végrehajtsák. Rajk, Mindszenty, Kovach, Chapin, Tito, Pálffy, Rankovich, Himler, micsoda egy gyönyörű rózsacsokor. Még ezek az aljas árulók sem voltak képesek egymás között megegyezni. Mindszenty, Magyarország Raspu- tinja, Ottó főherceget kivánta Magyarország uralkodójává tenni. Rajk pedig Titot óhajtotta. Nincsen semmi kétségünk aziránt, hogy Rajk és Mindszenty érdekeik végrehajtására számtalan esetben együttesen tervezték a demokrácia megbuktatását. Remélhetőleg Budapest nép- birósága mérlegelni fogja Rajk és hét társának bűnét és a világ osztálytudatos munkásságának megnyugtatására kielégitő ítéletet hoz. Nem csak Magyarország van abban a szerencsétlen helyzetben, hogy az árulók zömével kell megküzdenie. Csehszlovákiában nap-nap után tartóztatják le a fekete csuhába bujt gaponokat, akik a csehszlovák munkás demokrácia ellen szövetkeznek a kizsákmányoló osztállyal és lakájaikkal. A hatalomra való vágy, a szabadságra vágyó népek leigázására való törekvés, a kapitalizmus életének meghosszabbítására, minden osztálytudatos munkásmozgalomba befurakodnak a Gaponok, Rasputinok az Iskárot Judások, a világ minden részében. Itt Amerikában a kommunista párt 11 vezetőségi tagjának már nyolc hónap óta folyik a tárgyalása New York városban. Azzal vádolják őket, hogy arra törekszenek, tagságukat arra tanítják, hogy a “jelenlegi kormányrendszert erőszakkal, fegyverekkel kell megdönteni.” Ennek bizonyítására a kommunista párt tagjai közé elhelyezkedett árulók tömegeit sorakoztatja fel a kormány. Budenz, aki a kommunista párt lapjának volt szerkesztője, a legaljasabb vádakkal illeti egykori elvtársait. Browdert kizárták a pártból, mert a new deal kormánnyal szövetkezett. Sajnálatos, de az osztályharc megteremti ezeket a férgeket, sehol a világon tőlük nem mentes, némelyeket idejekorán sikerül leleplezni, mások mint Rajk is, csaknem két évtizeden át végezte aljas munkáját. A kommunista párt Amerikában 1919-ben megjelent legelső angol lapjának szerkesztője Farina is a kormány szolgálatában állott. A kezdet kezdetén ott voltak a férgek. Farina nem csak a kommunista párt ellen végzett kémszolgálatot, hanem az IWW ellen is. Ez a féreg, nem csak két, hanem három kulacsos volt. A kommunista párt angol lapját megjelenésétől kezdve az IWW nyomdájában készítettük és igy alkalma volt a nyomdában elkészült irodalmakból beszerezni és azt még mielőtt a nyilvánosság elé kerülhetett volna, a hatóságoknak kiszolgáltatni. Nagyon sok esetben eltűntek kéziratok, szedés előtt és szedés után is. Minden gyanúsnak vélt alkalmazottat elbocsájtottunk a nyomdából, mindenki gyanús volt, csak Farina nem. E sorok írója volt a nyomda üzletvezetője. Kellemetlen helyzetbe sodort, minden egyes kézirat. füzet, vagy röpirat eltűnése, de addig jár a korsó á kútra, mig el nem törik. Farina is eljátszotta szerepét az IWW nyomdájában. Folyton, folyvást kérte az IWW lapjainak, magazinjainak, osztálytitkároknak, szervezők, delegátusoknak címeit. Minden esetben megtagadtam. Ezer és ezer cim volt a szekrényekbe# zár alatt. Farina nem nyugodott meg az én elhatározásomban, cselhez folyamodott, a cimzőgép kezelő leányt akarta megvesztegetni, ötven dollárt ígért a leánynak, ha mindenki tudta nélkül, neki kiszolgáltatja a címeket. A leány elmondta nekem Farina tervét és én rögtön az akkor gyülése- ző Egyetemes Végrehajtó Bizottságnak jelentettem. Tiz perc sem telt bele, elhatároztuk Farina lapjának kizárását az IWW nyomdájából. Ennek történte után nem veszett el többé kézirat a nyomdából. Néhány hónap elteltével a kommunista párt tagsága is leleplezte és kizárta tagjai sorából. Az orosz proletáriátus az első világháború befejezte előtt, egy a világot megrengető hatalmas forradalommal elsöpörte a kulákokat, a czári uralkodó osztállyal egyetemben. Lenin, Zi- novjev, Trotzky, Radek, Bucha- rin stb. nevei peregtek a világ ösztálytudatos munkásainak ajkán. Bámulatba ejtett mindenkit ezeknek a forradalmároknak hősies elszántsága, felkészültsége, amellyel sikerre vitték az orosz forradalmakat. Lenin halála után Sztálin került az orosz kormány élére. Trotzky, aki az orosz vörös hadsereg megszervezője, parancsnoka volt, másképpen látta a sikeres orosz forradalom tovább terjesztését, mint Sztalinék. Radek, Buckharin, Zinovjev stb. vezérekkel szövetkezve Sztálin és kormányának megbuktatására. Hasonlóan Rajk és társainak árulásához, a kizsákmányo- ‘pSun ‘pAi3iiouX§n Áp3}zso 91 amerikai s a Hitler kormányával szövetkeztek. A hatalomra való vágy, a “Rule or Ruin’ szelleme hatotta át őket. Az orosz forradalom lezajlása után a világ proletáriátusát az első nagy megrázkódtatás érte, amikor a táviró hirül hozta Trotz- kyék letartóztatását. A tárgyason beismerték az ellenük emelt vádakat, Radek és hét társát kivégezték. Trotzkyt, aki nagy népszerűségnek örvendett, Szibériába száműzték és rövid időn belül megengedték Trotzkynak, hogy kiutazhasson Angolországba Svájcba, majd Mexicoba telepedett le, ahol egy kebelbarátja nézeteltérések miatt meggyil- ta. Trotzkynak nem csak Oroszországban voltak számottevő hívei, hanem az egész világon. Végtelenül lesújtó a világ prole- táriátusára az, hogy amikor valamely ország munkásmozgalmának vezetői meghasonla- nak Sztálin kormányának rendszerével mint Tito, Rajk stb. és szövetkeznek a kizsákmányoló osztállyal a hatalomra való jutásuk érdekében, Trotzkyisták- nak bélyegzik őket. Az orosz proletáriátus három évtizeden keresztül rettenetes akadályokkal küzdve, külső és belső ellenséggel egyaránt, halad az utján és építik a jövő társadalmát. S.L.P. AZ ÁRULÓK KÖZÖTT A Szocialista Labor Párt országos szervezője Carm, az osztálytudatos forradalmárok 112 tagjának tárgyalásán a kormány részéről mint tanú szerepelt. Kihallgatása alkalmával a legszégyenletesebb, a leggazabb vadakat szórta a vádlottak ellen. A kormány megfizetett bérenceit is túllicitálta, mert díjmentesen ( ?) szolgáltatta a legaljasabb vádakat. Scabelt a megfizetett stool pigeonokon. Az IWW által békeidőben kiadott füzetek, folyóiratok, lapok tömegét szolgáltatta át. Általa vagy az SLP központi bizottsága által az IWW irodalmából kijelölt cikkekre hivta fel Nebe- ker, a szövetségi kormányt képviselő államügyész figyelmét. Az 3LP országos szervezője, központi vezetősége segítette az IWW 112 tagját 5—10—15 és 20 évi börtönbe juttatni. Soha meg nem torolták országos szervezőjüket eme Iskáriot .Tudást megszégyenítő árulásáért, ennélfogva beigazolást nyert az hogy maga a párt vezetősége, tagsága is jóváhagyta azt. Ezek az igazi Iskáriot Judások a szocializmus köpenyébe bújva árulták és ma is árulják az osztály- harcot. ÁRULÓK AZ IWW-BAN A Világ Ipari Munkásainak Szervezete gazdasági szervezet, amely az iparok, a termelés térén szervezi a bérrabszolgákat, minden politikai párt vagy parlament mellőzésével. Azt tanítja és nagyon helyesen, hogy a munkásosztály felszabadítása csak a munkásosztály, csak a bérrabszolgák müve lehet. Harcait az iparokban vívta és vívja, ennélfogva sokkal nagyobb mértékben van kitéve az árulók, a kémek, az uralkodó osztály bérenceinek. Chicagóban J922 tavaszán e§Y gyárban a női ruha készítő munkások sztrájkba léptek. Az alkalmazottak többsége magyar volt, ennélfogva a harcod az IWW alig egy évvel azelőtt megalakult magyar csoportja irányította. A sztrájkolok buzdítása angol és magyar nyelven tolyt.. Az angol szervezési mun- kazlatokat az IWW chicagói első számú angol csoportjának titkára McDonald végezte. A sztrájk harmadik hetében e so- r°k _ íróját és egyik magvar sztrájkoló munkást mindenáron arra akart rávenni, hogy az épü- let, hftsó részében levő teherszállító elevátoron egy galon petróleummal menjünk fel és gyújtsuk fel az épületet. A tervet St. John, az akkori egyetemes titkár tudomására adtuk, akivel egyetemben másnap korán reggel a picket lineon voltunk, kerestük McDonaldot, rövid keresés után egy üzletajtóba húzódva megtaláltuk, ' ott vart ránk a gallon petróleummal. Ft. John odaugrott hozzá es leütötte McDonaldot és a gallon petróleumot McDonald közvetlen közelében a földhöz vágta. Mi magyarok vádat emeltünk ellene az első számú angol csoportnál. A vádat elejtették mivel nem volt meg a kellő bizonyíték (a petroleum), St. Johnt, mint központi titkárt nem fogadták el tanúnak. Mc- Donald azt állította, hogy az üvegben viz volt és nem gyúlékony anyag. Alig egy'év elteltével összeve- í Folyta tás a 6-ik oldalon)