Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-01 / 1598. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. október 1 Egyről-Másról _________________ ELMONDJA: J. Z. A HELYES IRÁNY FELÉ . . . A VILÁGESEMÉNYEKET figyelve, mind láthatóbban domborodik ki az^a tény, hogy a munkásság minden elmúló nappal nagyobb mértékben- alkalmazza szervezett gazdasági — termelő — erejét részben védekezésül a kapitalista osztály túlkapásai ellen, részben pedig annak végleges és teljes megszüntetésére. Semmit sem változtat a tényen az, hogy a kapitalista osztály lakájai - -a politikusok — újság és rádió kulijai, égi pilótái — a papság — és általában a munkásság félrevezetésére használt kegyencek és bérencek ezen megmozdulásokat igyekeznek lekicsinyelni, gyülölté tenni a munkás tömegek előtt azáltal, hogy “kommunisták által inspirált” akcióknak minősitik, a munkásság mind céltudatosabban alkalmazza azt a mindenek felett álló erőt, amelyet szervezett gazdasági erőnek ismerünk és amely a termelés szinterén — a gyárakban, bányákban, ipartelepeken és mindenütt, ahol a szükségletek termelése és szétosztása folyik — nyilvánul meg. Mi, forradalmi ipari unionis- ták mindig azt vallottuk és valljuk ma is és minden törekvésünk oda irányul, hogy a munkástömegekkel is megértessük, hogy ezen szervezett gazdasági erő céltudatos alkalmazásával a munkásság kiküszöböli a kockázatot a kizsákmányolás megszüntetéséért folytatott harcában, mint amilyeneknek számtalanszor szemtanúi voltunk a szavazó urnáknál, vagy bármely más a termelés szinterén kivül eső téren, ahol a kapitalista osztály kontrolálja a terepet. Ily tereken a kapitalista osztály cselszövésekkel, félrevezetésekkel, vagy számos esetben nyers erőszakkal sokszor meghiúsította, vagy visszaverette a munkásság akcióit, amit nem tehet meg a termelés szincsak éppen hogy tengette az életét. Vájjon az angol vezérpolitikus munkásvezéreknek sikerülni fog-e, a munkásság kenyérharcát lecsapolni, az angol és amerikai tőkés uraik által előidézett gazdasági krízis ideiglenes megoldására? Mi hisszük azt, hogy egyszer csak mégis véget kell érjen ez az észnélküli játék és végre mégis csak föl kell ébredjen a munkásosztály és közös erővel odakiálltsa nekik, eddig és ne tovább! Már éppen elég volt a kapitalista termelési rendszer által előidézett gazdasági krízisekből és az azt követő háborúkból. Uj termelési rendszer alapjai megértek az egész világon, melynek előretörését segíteni kell, nem pedig észnélküli reformokkal letartani s igy elodázni, hogy ennek a vajúdó vliágnak a helyén minél kevesebb áldozattal, uj rendszer épüljön. Mert az kétségtelen, hogy a profit rendszer terén, ahol az erőfölény a munkásság kezében van. A termelés szinterén a munkásságnak nem kell szavazólap, melyet az uralkodó osztály ellophat, vagy meghamisíthat, nem kell gyilkos fegyver, amit az uralkodó osztály megsokszorozhat, csupán beszüntetni a javak termelését, amit sem szavazó lappal, sem gyilkos fegyverrel nem lehet megindítani a munkásság hozzájárulása nélkül. MA MÁR alig szükséges azt bizonyítani, hogy a modern társadalom alapját az iparok képezik, ahol az emberiség szükségleteinek termelése folyik. Ha egy-egy iparban — vagy pláne egyszerre több iparban — bármi okból meg áll a termelés, az rögtön oly bonyodalmakat idéz elő a társadalom gépezetében, amitől méltán lesz ludbőrös az uralkodó osztály háta. Ily esetben előveszik a fenyegetés és ijesztgetés minden eszközét, de az mitse'm használ, ha a munkásság között meg van a szolidaritás. Mindenek felett fontos tehát, hogy a munkástömegek felismerjék fontos szerepüket a társadalomban, amit az erre való nevelés utján lehet elérni és ennek révén aztán képesek leszünk a társadalom minden intézményét harcunk sikerének szolgálatába állítani. Ez persze nehéz feladatnak látszik, mert a munkásság az egész világon egészen más irányú nevelésben részesült eddig. Nem csak a kapitalista osztály minden intézménye igyekszik a munkástömegeket ezen egyszerű tény felismerésétől visszatartani, hanem s magukat az osztályharc élcsapatának nevező szocialista, munkás, vagy kommunista pártok is háttérbe szorították a munkásság ily irányú nevelését. A munkástömegek azonban — lassan bár, de — kezdik felismerni, hogy amikor minden más, a termelés szinterén kivül történő akció nem hozta meg a korszaka letünőben van, aminek a pénzkrizisek olyan jelenségei, melyek a jövőbe mutatják az utat és nem visszafelé, ahová a pénzhatalmi uraink tekintenek. Nincs hát mit tétovázni, a világ munkásosztályának és az elodázó reformokra újabb reform utat keresni. A jövő megoldása a munkásosztály vállain nyugszik, végre kell hajtani a történelmi hivatását, hogy átvegye a termelést és azt a köz javára működésben tartsa, azon az alapon, hogy minden dolgozó megkapja munkájának teljes gyümölcsét. Ez az egyszerű megoldás egy csapásra lábra állítaná a vüágot kiépítené azt a gazdasági alapot, amely feltétlen szükséges ahoz, hogy boldogság legyen a földön. Ez az a kétszerkettő, amit a pénzhatalmi urak nem látnak. Ha ezt látnák, nagyon sok észnélküli intézkedéstől mentenék meg a világot. kívánt sikert, a termelés színterén megszervezett gazdasági erő biztosíthatja azt. Erre lehet következtetni azon nagyarányú sztrájkokból, melyek Európa több országában folyamatban vannak és döngetik a kizsákmányoláson alapuló rendszer falait. ANGLIÁBAN — a szocialisták “Mekkájában” — minden oka meg van a munkásságnak, hogy miután a szavazó urnánál oly hatalmas “bakot lőttek ’, kiábránduljanak azon balga hitből, hogy a “szocialista” társadalmi rendszert úgy is meg lehet valósítani, ahogy az angol “Munkás Párt” csinálja. Az Att- lee-Bevin baklövései még a MacDonald “szocialista” kormányának kudarcait is túlszárnyalják és nagy a valószínűség, hogy az angol munkásság* ily esetek megismétlődését igyekszik lekerülni, mikor mindgyak- rabban és mindnagyobb méretekben használja szervezett gazdasági erejét, mely hatalmas ipari sztrájkokban nyilvánul meg. Itáliából és más európai országokból is mind gyakrabban és nagyobb méretű sztrájkmozgalmakról számolnak bel a híradások, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a munkásság harca a helyes irányba terelődik és a termelés szinterén kivül eső akciók helyett a szervezett gazdasági erő — amellyel csak a termelő munkásság rendelkezik — jut szerephez. Reménytkeltő az, hogy az olasz, francia és más országok munkásai már nem azzal fenyegetik meg a politikusokat, hogy a következő választásoknál majd kiszavazunk benneteket, hanem egész iparban, vagy gyakran több iparban beszüntetik a munkát sérelmeik orvoslására és ez bizonyul a leghatásosabb fegyvernek a munkásság kezében. BEFEJEZŐDÖTT A CHICAGÓI NYOMDÁSZ SZTRÁJK PÉLDÁTLANUL áll a munkásmozgalom történetében az, hogy ily fontos iparban foglalkoztatott munkások ily nagy számmal és ily hosszú időn át sztrájkoljanak, mint a chicagói napilapoknál alkalmazott nyomdászok. A sztrájk 1947 november 24- én kezdődött az öt napilap nyomdáiban és a hét folyamán fejeződött be, tehát teljes 22 hónapig tartott. A sztrájkolok száma meghaladta az 1,500-t. A munkabeszüntetés oka, hogy a nyomdászok nem akartak oly szerződést aláírni, amely a Taft- Hartley törvény kívánalmainak megfelel, bár hajlandók voltak folytatni a munkát, de írott szerződés nélkül, szóbeli megállapodás alapján. A lapkiadók viszont ragaszkodtak ahoz, hogy csakis oly feltételek mellett hajlandók a munkások által követelt bérjavitásról tárgyalni, ha egy, vagy két évre aláírják a szerződést, természetesen olyan szerződést, amilyent a T-H rabszolga törvény előír, mely szerint a nyomdászoknak fel kellett adni az évtizedek óta gyakorlatban levő zárt műhely rendszert, feladni a rokonszenvi CLEVELAND ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK október hó 2-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel Cleveland west sideon a Murar Café, 3909 Lorain Avenue emeleti helyiségében TÁRSAS DÉLUTÁNT tartanak. Kitűnő szendvich, kávé és sütemény Részvételi jegy 75c. Hozza el ismerőseit, barátait erre a délutánra. sztrájk jogát, nem tagadhatják meg oly munkák elvégzését, amelyet sztrájk által érintett műhelyekből hoznak be és sok hasonló jogokat, amelyeket a nyomdászok évtizedek óta gyakoroltak. Ezen ellentétek következtében a lapkiadók bérjavitásról hallani sem akartak, amit követett a munkabeszüntetés. E SOROK írásakor még nincsen birtokunkba az uj szerződés szövege, amelyből megállapíthatnánk, hogy a nyomdászok mit adtak fel a régi jogaikból, ez azonban most nem is fontos és semmivel sem kissebbiti a harcos nyomdászok iránti elismerésünket, ami megilleti őket. De ugyanakkor megvetésünket sem takarhatjuk véka alá a nyomdákban alkalmazott többi munkások ellen, akik szintén “szervezett” munkások, de más szakszervezetekhez tartoznak, mert tulajdonképpen ők voltak a nyomdászok harcának letörői. Annyit már most is tudunk, hogy a nyomdászok kollektív szerződéséből kimaradt a zárt műhely, mely szerint eddig csak is szervezett munkásokat alkalmazhattak a munkáltatók. Ezután szervezetlen munkásokat is alkalmazhatnak és egy bizonyos próbaidő elteltével, ha az illető akar, beléphet a szervezetbe, de semmiféle “kényszerítő” eszközt nem alkalmazhatnak a nyomdászok, mert azt tiltja a T-H törvény. Az eredeti bérkövetelés heti 14.50 dollár volt. Az uj szerződés szerint heti 10.00 dollár bér- javitást kapnak a nyomdászok, ami a nappali csoportnak heti bérét 95.50 dollárra emeli 36 és egynegyed órai heti munkáért, az esti csoportokét 101.00 dollárra ugyancsak 36.25 óráért, mig az éjjeli csoportok 101.00 dollárt fognak kapni 30 órai heti munkaidőre. MINDEZEKNÉL fontosabb azonban azzal foglalkozni, hogy miért húzódott ki a nyomdászok harca ily hosszú időre és sajnos, de ezen hónapok alatt a chicagói napilapok egyetlen kiadást sem mulasztottak el. A composing termek ugyan csendesek voltak, a szedőgépek nem zakatoltak és azokat közel két éves por lepte be. A szedők és betűöntők helyét nem foglalták el sztrájktörők, ennek dacára azonban a lapok egyetlen napi kiadást sem mulasztottak el és pedig — mint gyakran dicsekedtek a lapkiadók — “szerve(Folytatás az 5-ik oldalon)
