Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-01 / 1598. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio OF THE WORLD under the Act sf March 3, 1879 VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1949 OCT. 1 NO. 1598 SZÁM Az angol birodalom csődje ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) ... (Vi.) Most már egész nyilvánvalóvá vált, hogy az angol birodalmat kiárusitják 30 százalékos árcsökkentéssel, amint a megbukott üzletek portékáját szokták. Ezt jelenti a font leértékelése, melyen kereszítül alkalmat adnak a Wall St.-nek, hogy összevásárolják az angol birodalom roncsait, ilyen leszállított áron. Hiába fogadkozott Cripps, hogy csak az ő halott testén keresztül fogják az angol fontot leértékelni, nagyon szépen belement Washingtonban /a leértékelésbe. Ez leegyszerűsíti a világ gazdaság: rendszerét két fő csoportra, eddig három volt, a sterling azaz font, dollár, és a cserekereskedelem, melyet leginkább a szocialista tervgazdaságra tért országok űznek. Ez a font leértékelése, egyszerűen kivégezte a “Sterling Blockot”. A dollár istennője vette át a birodalmat. Ez a szó-szoros értelmében megtörtént. Mert a kevésbé titkolt egyezmények között az is van, hogy úgy Angliában, mint az összes Sterling országokban, könnyebbé teszik a dollár bevonulását, az ottani üzemek, gyárak és más értékek összevásárlására a 30 százalékos árcsökkentéssel. Ez magába foglalja India, Burma, Malay, Afrika és az arab államokat, valamint Ausztrália, New Zealand és más kisebb-nagyobb gyarmatok és szigetek egész láncolatát. Amíg az angol népnek, de leginkább a munkásságnak úgy akarják beadni ezt a nagy és keserű pirulát, hogy majd több árut fognak tudni ide Amerikába szállítani. De ha 30 százalékkal többet is kell majd nekik szállitani, akkor sem kapnak egy dollárral sem többet, mint most kaptak, igy akkor “ott lesznek ahol a mádi zsidó”, vagy ahol a “part szakad”. Ezzel szemben amit innen Amerikától vesznek, azért 30 százalékkal többet kell fizetni nekik és még Kanadának is 20 százalékkal többet, mint a múltban. Ezzel megindították az inflációt, vagy is a pénznek elértéktelenitését, spekulációk láncolatát. Ezzel együttesen a munkásokat bérharcokra, sztrájkokra kényszerítik, hogy az emelkedő árakkal szemben a fizetéseket is felemeljék. Erre legjobb példa volt Franciaország, két évvel ezelőtt, ahol szántén 40 százalékkal értékelték le a frankot, de az eredmény csak nagyobb drágaság, sztrájkok láncolata lett. Mindenképen ezek az amerikai bánkárok, tőkések nyernek, mert ha több árut fogadnak el az angoloktól mint a múltban, 30 százalékkal olcsóbban, azon is több hasznot csinálhatnak és a külömbséget az angol munkássággal fizettetik meg. Valamint ha átveszik az angol gyárakat, befektetéseket a gyarmati országokban, ottan gyártanak olcsó munkaerővel, akkör a meghódított piacot onnan láthatják el, ennek pedig az amerikai munkásság issza meg a levét. Egyszóval egyeduralmat kapót az amerikai tőke az egész világ tőkésrendszeren maradt piacai felett. Mert amint a nagy birodalomban meglátha tjük, nem csak Anglia, hanem minden Marshallizált, illetve kapitalista rendszeren maradt ország sietett versenyezni, hogy melyik tudja majd olcsóbban eladni az ipari terményeit az amerikai tőkéseknek. Nem csak ipari terményeket, hanem iparaikat is. A munkásságnak legborzasztóbb csapás az infláció, a pénznek értéktelenitése. Ezen keresztül már nagyon sok ország ment tönkre. Ezt a példát láthatjuk nagy mértékben Olasz, Francia és Görögországokban, nem is szólva Kínáról és más ázsiai országokról. A legszigorúbb kormány ellenőrzés mellett is az árak emelkednek és a jegyekre sem lehet árut venni, csak a szabad, illetve a fekete piacon. Franciaországban egy év alatt közel száz százalékban emelkedtek az árak. Erre nagyon sokan emlékeznek Magyarországon is, amikor ott is volt pénz rogyás- ig, de nem volt értéke. A pénznek az értékét legtöbbet a rendszerben és a kormányban vetett bizalom szabja meg. Máskép az csak értéktelen papír. A font értéktelenné tételében, magát a munkáskormányt és rendszerükben való bizalmat is lerombolják. A munkásokat, de az átlag népet, örökös forrongásba hozzák, nagy nélkülözésnek, bizonytalanságnak teszik ki, nem tudják másnap mit és mennyit lehet lesz venni azon a pénzen, amit esetleg ma kapnak. Mert a lejtőn megállni nem lehet, ha az angol kormány maga azt mondja, hogy a pénzük csak 70 százalékát éri a megnevezett egységnek, akkor a spekulánsok, kereskedők meg azt látják, hogy még annyit sem ér a forgalomban. Még kevésbé remélhetik, hogy meg marad ezen megszabott ponton, vagy megy a kínai dollár után, a megsemmisülésbe. Most aztán mondhatjuk, hogy ismét egy eseményekben oly gazdag hét vonult el szemeink előtt, melyre aztán méltóan ráillik a mai összekevert világ- rendszer szellemi szegénységi bizonyítványa. A szellemi szegénység legfeltűnőbben ott nyilvánul meg, ahol pénzhatalmi ténykedésről van szó, vegyük hát elő ezt a kérdést és hagyjuk egyelőre a múlt hét többi világszenzációit. Különben is sokan azt tartják, hogy akinek az isten hatalmat adott, észt nem okvetlen adott hozzá, Ugyanúgy akiknek a pénzhatalom a kezükben van, rendszerint észt kell nekik kölcsönkérni. Ezt csinálták az angol pénzhatalmi vezérek akik Washingtonban egy egész hétig azon tanácskoztak, hogy hogyan és mennyire tudják leszállítani az angol font értékét. Ez volt az első eset, hogy az angolok Washingtonban voltak, de nem pénzért, hanem észért. Tény az, hogy Washingtonban van a világ pénzhatalom legerősebb vára, pénzt adni és kölcsönözni lehet onnét bőven. De ész dolgában bizony ott is üres a raktár. Erre vall a washingtoni engedéllyel ellátott angol font értékleszállitása. Ez olyan bölcs intézkedés, mint annak a szenátornak a bölcs tanácsa, aki az élelmiszerárak emelkedése ellen azt ajánlotta, hogy egy lyukkal beljebb huzni a nadrágszijjat. Amikor valaki azt mondta neki, de szenátor ur, már nincs több lyuk, a legutolsón vagyunk, erre azt válaszolta, az semmi, csináljanak rajta még egy lyukat. A vüággazdasági krízist, mely a Marshall terv dacára a teljes összeomlás felé éviekéi, ilyen tanácsokkal számítják megmenteni a végpusztulástól. Észnélkül kapkodnak ide-oda, mindent látnak, csak azt az egyet nem akarják meglátni, hogy a kapitalista termelés régifajta világpiaci terjeszkedése és termelési módja csődöt mondott. Egyide- ig mehetett úgy, hogy a külföldi piacnak először átszállították a pénz és aztán az árucikket, amit az átküldött pénzért megvásároltak. Ez azonban csak olyan megoldás volt, mely a gazdasági válságot még jobban ki- mélyitette. A Marshall terv aztán ezen igyekezett segíteni, az átküldendő pénzekért itt vásároltak árut és azt küldték át. Látjuk aztán ennek az eredményét, nemhogy lábra állította volna az európai országokat, hanem inkább a fejük tetejére állította azokat. Az angol vezérek, akik saját maguk is részesei és végrehajtói voltak ezeknek az észnélküli intézkedéseknek, most aztán újra tanácskérők és végrehajtók akarnak lenni a gazdasági krízis megoldásánál. Hát csak természetes, hogy hasonló intézkedéseket várhatnak ettől a vezérpolitikus társaságtól a világ népei és elsősorban akikről legelőször szó lehet az angol munkásosztály. Habár nagybölcsen kijelentették, hogy az angol font értékének a leszállítása csak a külföldi piacra vonatkozik, a belső értéke és vásárló alapja ugyanaz marad mind eddig volt, ez csak olyan megszéditési módszer a fájdalmas operáció ideiglenes érzéktelenitésére. Mintha csak azt mondanák az angol munkásoknak, akiknek csak egy kis vékony szeletke hús jut a tányérra, az étkezés ideje alatt, tessék nagyitó üveggel a tányérba nézni. Nehogy bárki is azt gondolja, hogy az angol font dilemmája most aztán ezzel az intézkedéssel el volna intézve. Dehogy! Most kezdődik majd annak az intézkedésnek a látható és érezhető következménye, ami újabb bizonyítékot fog adni arra, hogy a világ pénzhatalmi vezérek észnélküli intézkedéseket csinálnak. Anglia még mindig azok közé az országok közé tartozik, ahol még mindig a jegyre való vásárlás van meg a fontosabb élelmi cikkekre. Az első nap, amikor az angol vezérek visszamentek, megcáfolták washingtoni kijelentésüket és már arról csevegtek, hogy a kenyár árát emelni kell, de csak a kenyér árát, igy hát az angol munkásoknak béremelésre még csak gondolniok sem szabad. Egyes vezérek aztán egy kissé halkabban arról csevegtek, hogy a kenyéren kívül még legfeljebb a tojás és a hús áremelkedéséről lehet szó. A rágógumi, a fogpiszkáló és hasonló igen fontos árucikkeknél, az angol font vásárló ereje ugyanaz marad mint eddig volt. Rövidesen fölmerül az az egyszerű kérdés, hogy vájjon az angol munkásság, mely eddig is csak a legszükösebb adagolással jegyre szerezhette be, a legfontosabb élelmiszereket, belenyugszik-e majd abba, hogy ezután még kevesebbet kapjon, azért a munkabérért, melyből eddig is hetMrónika
