Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-09-24 / 1597. szám
1949. szeptember 24. BÉRMUNKÁS 3 olda1 Folyik az osztályharc Chicagóban "a nyomdászok 22 hónap óta harcban állottak a városban megjelenő öt napilap ellen. Ez a sztrájk, amelyben csak a betűszedők, tördelők vesznek részt az AFL irányítása mellett folyik. A napilapok előállításánál a munkásokat 22 különböző szervezetbe tagolják széjjel. A szedők bér javítást, zárt műhely megtartása s más követelésekkel állottak szemben a Hearstök, McCormikok és a 21 külömböző szervezetbe tömörített munkásokkal. Huszonkét hónapon át minden chicagói napilap nyomdái előtt piketeltek a betűszedők. Figyelmeztették a járókelőket, hogy ne vásárolják a scab újságokat. Mindenkit figyelmeztettek, csak saját szaktársaikat, akik minden akadály nélkül állították elő 22 hónapig a lapokat. A betűszedők ma szavaznak a lapvállalatok által felájánlott heti 10 dollár bér javítás felett. Több mint valószínű, hogy a 22 hónapos sztrájk a lapvállalatok győzelmével véget ér. Az AFL- ban tömörített nyomdászok és minden más iparban dolgozó munkások a régi, ósdi szakszervezetekben tömörülnek s a kizsákmányolok elleni harcaikat elavult, idejét múlta eszközökkel vívják. Az elmúlt ötven-hatvan esztendőben, amióta a nyomdászok az AFL-ben tömörülnek, szervezeteik, harci eszközeik abszolút nem változott, megmaradtak a régi szakszervezetek keretein belül- A nyomdászat, a gépek óriási haladáson mentek át. Ma a körforgó gépek 6 órás munkanap mellett, több mint egy millió 40, 60, 80, oldalas újságot összehajtva szállítják az olvasó közönségnek. Legújabban itt Amerikában két francia mérnök olyan szedőgépet tökéletesített, amely nem ólom betűket önt, hanem szalagra vágja a betűket a legapróbb betűktől kezdve a nagy fejcimekig. Percenként húsz uj- sághasáb sort vág ki, vagyis két és félszer gyorsabban, mint a jelenlegi betűöntő szedőgép. Egy másik nagy előnye van a gépnek, nem kell hozzá betűszedő gyakorlat, aki írógépen tud imi, könnyedén kezelheti azt. Szerkesztők, saját maguk szedhetik ki cikkeiket. A géptechnika fejlődése és az elmaradt, ósdi szakszervezeti formák azok, amelyek egy vagy két évi sztrájkra kényszerítik a munkásokat. A forradalmi ipari szervezet alapjainak lerakói élesen látták^ a szakszervezeti formák helyte^* lenségét s ennélfogva elvinyilatkozatba foglalták, hogy “A szakszervezetek olyan állapotokat ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik-csoportját az ugyan azon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le.”' SZÉNBÁNYÁSZOK HARCA A napilapok hasábjai, a rádiók állomásai jelentik, hogy egy újabb bányász sztrájk van kitörőben. A bányászok minden tonna kibányászott szén után újabb 20 cent járulékot követelnek az agg, beteg és rokkant bányászok segélyzésére. A bányászok az elmúlt néhány hónapban heti három napokat vagyis 21 órát dolgoztak, hogy megszüntessék a bányatelepeken a munkanélküliséget. Három napi keresetük nem elégséges arra, hogy abból családjaikkal egyetemben megélhessenek, kénytelenek sztrájkba lépni, hogy a bányabárókat követeléseik megadására kényszerítsék. A bányászat még itt az Egyesült Államokban is a legveszedelmesebb foglalkozás. A bányász nap-nap után ki van téve annak, hogy amikor a föld gyomrába leszáll, hogy a bánya bárók profit éhsége vagy megcsonkítja, vagy életét veszi. Ez év első hat hónapjában 369 haláleset fordult elő, különböző szerencsételnségekből kifolyólag. Ha kizárólag csak a munkanapot vesszük figyelembe, akkor ezen szám felülhaladja a napi öt halálesetet. Ugyan ezen idő alatt a sebesültek száma 20 ezer 483, amelyből kifolyólag teljeseen munkanélkülivé vált 2470 bányamunkás- Az 1948-ik esztendőben az Egyesült Államok összes szénbányáiban 1048 bányász vesztette életét. 4079 egész életére nyomorékká, munkaképtelenné lett. Több mint 50 ezer bányász szenvedett ki- sebb-nagyobb sérülést s ezt az esztendőt mondják a bányaszerencsétlenségek terén a legalacsonyabbnak. Micsoda rettenetes árat fizet Amerika bányász munkássága minden esztendőben a bányabárók profit éhségének. De nem csak a bányabárók profit éhségére ragad a bányász bérrabszolgák párolgó vére, hanem a lelketlen kufárók a washingtoni, állami és megyei politikusok Ézsai szőrös kezeihez is. A politikusok minden fajtája, demokrata vagy republikánus, a bányabárókkal összefogva minden szerencsétlenségnél a bányamunkásokat teszik felelőssé. Mindég a munkás és sohasem a munkáltató a bűnös. SZTRÁJKRA KÉSZÜLŐ ACÉLMUNKASOK Hetek, hónapok óta folyik .az eddig eredménytelen acélipari munkások bérjavitásának érdekében folyó tárgyalások. Az acélipari munkások szervezete a CIO 30 cent órabér javítást követel. 10 cent bérjavitást és 20 cent minden előállított tonna acél után, ami a munkások aggkori s az acéltelepeken történő balesetekből kifolyólag munka- nélkülivé vált munkások segélyezését volna hivatva fedezni. Az acélmunkások éppen úgy mint a szénbányászok kiomló piros vérükkel áztatják az acélt, növelik a profitot. Az acélbárók hallani sem akarnak a szervezet által felállított követelésekről. Megszakadtak a tárgyalások. Szeptember elején kellett volna letenniük a termelő eszközöket, a kormány közbelépésére szeptember 25-ig elhalasztották. Az Egyesült Államok elnöke egy bizottságot nevezett ki, amelynek hivatása volt megvizsgálni a munkások helyzetét. E bizottság olyan rózsásnak találta az acélmunkások életszínvonalát, hogy az elnöknek tett jelentésükben nem ajánlják a 10 cent órabér javítást, ellenben ajánlják a 10 centet az aggkori és csonkulási segélyzésre. Az acéltársaságok hallani sem akarnak arról, hogy az aggkori és csonkulási segélyre a bizottság ajánlatát elfogadják- Hajlandók tárgyalásba lépni a szervezet vezetőségével erre vonatkozólag úgy, hogy felét a társaság, a másik felét pedig a munkás fizeti. Az acélipari munkások, akik testi épségük, életük kockáztatásával állítják elő az ecélt, termelik a hatalmas profitot, az ő számukra nincsen aggkori biztosítás, nincsen rokkantsegély alap. Az acélbárók nem hisznek abban, hogy alkalmazottaik részére aggkori, vagy munkaképtelenségi segélyt fizessenek. Nézzük csak meg, hogy igy van-e? Az 1948-ik esztendőben az acélipari munkások 19 hatalmas acélipari vállalatnak 464 millió 245 ezer 493 dollár tiszta jövedelmet termeltek. Ebből a hatalmas összegből nem jut a munkán megrokkant, megöregedett bérrabszolgák segélyzésére. De még arra sem jut, hogy az acélipari bérrabszolgák órabérét nyomorúságos 10 centel megjavítsák. Nem mindenkivel szemben ilyen szűkmarkúak az acélbárók. A United Steel Corporation elnöke, aki lemult 60 éves, ha 65 éves korában visszavonul tisztségétől, évi 76 ezer 537 dollár, vagyis havi 6378 dollár nyugdijat élvez. A két másod elnök, az egyik 58, a másik 62 éves és ha 65 éves korukban visszavonulnak, az első 70 ezer 323 dollárt, a második 63 ezer 815 dollár nyugdijat élvez. Nem hisz az acéltársaság abban, hogy a javak, a profit előállító is részesüljön nyugdíjban. Az acélbárók a többi nagy iparmágnásokkal egyetemben arra hivatkoznak, hogy a szövetségi kormány törvénybe iktatta az aggkori segélyt. Nézzük meg a szövetségi kormány aggkori biztosítását. A mi politikus honatyáink az országgyűlés törvényhozó épületében elhangzott beszédeiből idézzük az alábbiakat. “Az Egyesült Államokban minden 20 egyén közül, akik 65-ik életévüket betöltötték, csak egy részesül nyugdíjban. A nyugdíjra jogosultak több mint háromnegyed része havi 30 dolláron aluli nyugdíjban részesül. A legmagasabb nyugdíj, amit egy munkás az államtól húzhat 1949-ben 44 dollár és 80 cent, hogy ezt megkaphassa szükséges, hogy 1937-től minden hónapban 250 dollárt, vagy azon felül keresett. Fehér holló számba megy azok száma, akik 12 éven át minden megszakítás nélkül (munkanélküliség, betegség, stb ) havi 250 dollár kerestek. Az Egyesült Államokban ma több mint 10 millió azok száma, akik 65 életévüket betöltötték. Ebből 4 millió 500 ezer dolgozik, 2 millió 375 ezer az állami szegényházakban várja a megváltóját, a halált. 500 ezer azok száma, akiket egyletek, vallási felekezetek, vagy rokonok támogatnak. 500 ezer egyén részesül nyugdíjba, akik saját maguk fizették be a nyugdíjra szóló biztosítási összegeiket. 500 ezer a szövetségi kormány nyugdíj listáján szerepel. 500 ezer a biztositó társaságoknál befizetett nyugdíjban részesül. A legtöbb ily társaság fizet ezer dollárt egy összegben, vagy havonta 7 dollárt élete végéig. Egy millió 175 ezer 65 éven felüli egyén él jövedelméből félretett összegből, részvények utáni osztalékból. Ebben a tej jel-mézzel folyó Kánaánban, nincsen az acélipari vagy más ipari munkások számára aggkori biztosítás, hogy aggkorában tisztességes megélhetésben részesüljön. Hát miért adnának az aggoknak tisztességes megélhetést, amikor a termelő hadsereget, akik a javakat az életük delén állítják elő, azoknak is a puszta megélhetés, a nyomor, a szenvedés jut osztályrészül. De a General Motors Corporation elnökének, akinek 1947. évi fizetése 446 ezer dolláron felül volt két alelnök társával egyetemben, évi 25 ezer dollár nyugdíjban részesülnek. A Stu- debaker, Chrysler, Nash és minden más autógyárak magasran- gu tisztviselői, évi 250-300 ezerdolláros fizetés mellett, nyugdíjba vonulások esetén évi 25 ezer dollárt húznak. Az automobil ipari munkások évi átlagos keresete 1947-ben 2.864 dollár volt. Amikor betöltötték 65-ik évüket s munkaképtelenekké válnak, a szövetségi kormány évi 312 dollárt fizet nyugdíj fejében- Az autóipari mágnások 1948-ik esztendőben 644 millió 952 ezer 564 dollárt vágtak zsebre, profit fejében. Az acélipari valamint a többi iparok munkásai mindaddig nyomorban, nélkülözésben részesülnek, amig profitra és nem szükségletre termelnek. Mindaddig, amig meg nem tanulják, hogy: “A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nem csak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult.” AZ IPAROK FEJLŐDÉSE A National Steel Corporáció W. V. telepén, a világ leghatalmasabb olvasztó kemencéjét állították fel. Egyszeri melegítésre 550 ezer tonna acélt olvasztanak fel, ami feldolgozva több mint 400 automobilhoz szolgáltatja a szükséges vas és acél anyagot. A General Motors Corporáció 1949- ben 6 millió automobilt állított elő, amely szám a legmagasabb a társaság fenállásának történetében. Belgrád, Yugoszláviában, egy mérnök olyan gyufát hozott forgalomba, amelyet százszor használhat egymásután. A gyufa hosszúsága 4 hiivejk.
