Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-09-10 / 1595. szám

1949. szeptember 10.

BÉRMUNKÁS

3 oldai

Nagy Ferenc barátai

(Vi.) “Maradat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni”. Ez a közmondás olyan igaz, hogy egyszerű mértéknek lehet használni egyének, sőt csoportok lemérésére Ha más mértéket nem is használnánk Nagy Feri lemérésére csak azt a tényt, hogy a világ legnagyobb trösztje, a General Motors keblére ölelte és egy félmillió példányban kinyomatta és ingyenesen széjjelszórta a neve alatt összeszedett hazugságokat, elegendő minden munkásember előtt és minden magyar előtt legjobb bizonyíték arra, hogy elárulta hazáját és a munkásságot.

Mi, akik évtizedeken keresztül itt éltünk, dolgoztunk, tudjuk, hogy milyen irgalmatlan kizsákmányoló ez a General Motors. Emlékszünk még az 1937- es éveket megelőzőleg, illetve mielőtt a uniont sikerült elismertetni nagy harcokkal hogy milyen kegyetlenül dobálták ki azí elöregedett munkásokat a General Motors telepeiről. Emlékszünk, hogy csak a társulat kémei, a munkavezetők kedvencei dolgoztak állandóan, mig a többi munkás minden nap jelentkezett munkára, de csak 8-10 órát dolgozott hetenként. Sokszor két-három órát vártak a gyárban és csak akkor mondták meg nekik, hogy ma nincs munka. De nem fizettek ezért az elveszett időért. Sok munkás volt, a harmincas években, aki alig keresett 10 dollárt hetenként mielőtt a uniont megszervezték és négy havi kemény harc és sztrájk után elismertették.

Mi tudjuk, hogy milyen terror, erőszak, feketelista és más megfélemlitési eszközökkel ijesztették el a munkásokat a szervezkedéstől, munkaviszonyoknak egyetlen megjavitási lehetőségétől éveken keresztül. Tudjuk, hogy milyen elszántan harcolnak még most is olyan egyszerű munkásbiztositás ellen, mely már Magyarországon régen meg van. A munkásnak és egész családjának ingyenes orvosi és kórházi kezelés, két héttől egy hónapig terjedő vakációk, öregségre penzió.

Ez a világtmszt, amely az amerikai munkásság ellen minden terroreszköz igénybevételével harcolt, most a magyarországi munkásság sorsa felett segít Nagy Ferinek siránkozni. Hogy még is legyen valami látszata a krokodil könnyeknek, egy csomó szemenszedett hazugságot közölnek Magyarországvolt valami hatása, mert másnap a munkáltatók megbízottai és a sztrájkbizottság egész nap szünet nélkül tárgyalt, melynek eredménye a megegyezés, mely- szerint: a soffőrök 10 cent órabér javítást kapnak; az öt napos munkahét; mely hétfő reggeltől péntek estig tart továbbra is érvénybe lesz és a szombat és vasárnapi munka túlórái fizetéssel lesz. A munkaviszonyok körüli panaszok is orvoslást nyernek részben és a 15 évig egy helyen dolgozók három heti fizetéses szabadságra jogosak évente.

ról, a (Munkás Paradicsom) “Workers Paradise” címen a Readers Digestből átvett és sok százezer példányban kiadott förmedvényben.

Hogy milyen nagy hazugságokat irkáltak össze Nagy Feri nevében, azt leginkább azok tudjuk, akik megjártuk Magyarországot a közel múltban. No meg azok is tudják, akiknek vannak olyan rokonaik, akik siránkozás helyett az igazat Írják meg hazulról, még akkor is, ha nem megyen a szeretet csomag, mert nem koldulnak.

Három esetet említenek meg, melyet Nagy Feri szerint is csak hallott valakitől, aki viszont másoktól hallotta, hogy az olyan munkások nyomtalanul eltűnnek, akik kritizálják a kormányt, vagy a norma rendszert.

Mi tudjuk, hogy még nagyon sok kormány és szacializmus ellenes agitátor, nyíltan agitál a kormány és a rendszer ellen és nagyon is szabadon járnak-kel- nek az egész országban- De ennél még nagyobb s könnyebben megcáfolhatok azok a hazugságok, melyeket az árakra és munkabérekre vonatkoztatnak. Például ezeket írja:

“1938-ban egy képzett géplakatos Magyarországon hat font kenyeret vehetett egy órai munkabérből. A háború alatt, amikor Magyarország gazdasági helyzetét Berlinből irányították, diktálták, egy óra alatt három font kenyér árát kereste meg, most egy óra munkabér kell egy font kenyérért.”

Ezt először ezen év áprilisában nyomtatták ki a Readers Digestban, tehát jóval a mult- évi után, amiket én személyesen ismerek. A múlt nyáron és még ősszel, tehát októberban is, egy képzett géplakatos órabére 5 forint körül volt, némelyeknek egy kicsit több, némelyeknek kevesebb, amint itten sem egyformák az ilyen bérek, ugyanakkor egy kiló, tehát két font kenyér ára egy forint volt, tehát tiz font kenyeret vehetett egy órai munkabérből egy képzett gépla- i katos.

“Egy pár cipő, amely két dollár volt, most 10 dollár. Egy öltöny ruha, amely 20 dollár volt, most 100 dollár. Eközben a munkabéreket levágták legtöbb iparban 10-tól 20 százalékig. A munkás alig képes megvenni azt az élelmet, melyet a jegyére adnak neki. Házbért fizetni egy olyan helyért, melyet öt évvel ezelőtt nem tarhatott volna lakhatónak, vagy pótolni a ruhát, melyek már esnek széjjel, nem

Ezen szakaszban egy egész képesek.”

csomó hazugságot sűrítettek össze. Először is nem tudjuk mikor volt egy pár cipő két dollár, de mostan, illetve a múlt ősszel egy jóminőségü férfi öltöny 40-45 dollár volt. A munkabéreket nem vágták, sőt ellenkezőleg némely esetben emelték. Már Nagy Feri sem meri megemlíteni, hogy a házbérek olyan alacsonyak aránylag, hogv két- három napi munkabér fedezi a havi házbért. Éppen a lakóhelyekre volt legkevesebb panasz otthon. Mert nagyon is méltányosan igyekeztek mindenkit elhelyezni. Ezen hazugságot még ők, nagyferi kisértetei szúrták be és mindenki tudja, hogy milyen bődületes hazugság- Magyarországon kevesebben éheznek, mint Angliában, vagy Franciaországban. No meg az adagolás. Semmi se volt adagolva, még a múlt ősszel sem, csak kenyérjegyek voltak, hogy egy forintért legyen biztosítva mindenki kenyér részének kilója.

“Az átlag munkavezető több adagolási jegyeket kap és szabad vakációt.” — Fizetett vakációt nem csak a munkavezetők, hanem a munkások is megkapják, némely esetben harminc napot. Itt a General Motors még két hetet sem akar adni a termelő munkásoknak, csak nagy huza-vona után. Ámbár nagy harcok után a union kiharcolta, hogy két heti fizetést a vakációra megadja a társulat, de vakációt csak kénye-kedve szerint ad a munkásoknak, sokesetben megtagadták és bármikor megvonhatják.

Megemlítik, hogy Magyarországon hetenként két este az ipari munkásoknak munkás szemináriumokat kell látogatni, ahol ipari, társadalmi problémákat tanítanak, majd később igy siránkoznak: “Ezen állandó

szakszervezeti és párt funkciók nagyfokú megterhelés. Egy ember, aki nyolc órától ötig dolgozik, majdnem lehetetlen, hogy hazakerüljön a pártgyülésekről éjfél előtt, két-három órai utazás és gyaloglás után, másnap meg vissza a munkába, igy nem sok alvási ideje marad.”

Amíg ezen tételt az itteni munkásoknak azon szándékkal írták, hogy ők se menjenek párt és union gyiüésekre, elismerik, hogy a magyarországi munkásság nagyon is aktiv résztvesz az ország igazgatásában. Tanul és tanít és rifeakis igy lehettek egyszerű munkásokból gyárvezetők, polgármesterek és főispánok, melyet ezen cikkben, mint gúnyos megjegyzést közölnek, de elismerik, hogy legtöbb üzemvezetők, mert tanultak, gyárban ilyen munkások lettek

Hogy miért siránkozik annyira a General Motors a magyar- országi munkásság sorsa felett mostan és nem akkor, amikor Horthyék halomra gyükolták őket, megmondják ők maguk, amikor az amerikai unionokat intik az ellen, hogy itt is Moszkva fog nekik diktálni, ha nem vigyáznak és nekik is iskolákba, szemináriumokba kell majd járni tanulni, hogy üzemvezetők lehessenek. Másszóval az amerikai munkásokat, de leginkább azon szervezett munkásokat akarja agyon ijeszteni, akik ellen olyan vehemensen harcoltak és még ma is harcolnak. Nagy Feri nem csak a magyar, hanem az amerikai munkásságot is elárulta a General Motorsnak.

Levél az óhazából

Schweitzer Lajosné, Tatabányáról a Bérmunkás olvasója, az alábbi levelet írja Gajdos István new yorki rokonának:

Kedves Dka és Pista!

Vártunk egy kicsit az írással, mert ugygondoltuk, hogy leveleink megint kerülik egymást, de most már Írunk nem bírunk várni. Lajos Siófokra megy nyaralni. Én meg a gyerekekkel elutazom erre a pár napra Várpalotára, had örüljenek egy kis utazásnak. Majd küld a Lajos lapokat, hogy a reakciós érzel- müek had lássák, hogy igenis mehet a munkás nyaralni.

Aki 35 éve kint van, nem tudja azt, hogy itt mi volt a Horthy rendszer alatt, azt csak mi tudjuk, hogy mennyi a külömbség a múlt és a jelen között.

Én gyűlölöm áz urakat, mert köztük voltam, sokat szolgáltam, tudom, hogy mi volt nekik és mi volt egy munkásnak.

Természetes, hogy ez nagyon fáj nekik, itt volt a mennyországuk, most meg nincs itt se külön strandjuk, meg külön kaszinójuk mint valaha.

Most én is azt mondom, meg- védjük ha kell fegyverrel is a szabadságunkat.

Sokszor csókolunk benneteket

Dús és a gyerekek.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjiik a régi társadalom keretein belül.