Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-08-06 / 1591. szám

1949. augusztus 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ Az IWW magyar tagjai, a Bérmunkás fentartói SZEPTEMBER 4-én, VASÁRNAP D.E. 9 ÓRAI KEZDETTEL ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETET tartanak Cleveland, O.-ban 11123 Buckeye Roadon levő Munkás Otthon nagytermében. Kérjük a magyar nyelvű ipari unionistákat és a Bérmun­kás olvasóit, hogy szeptember 4-én Clevelandon legyenek, hogy további irányát megszabják az ipari unionizmust hirdető Bér­munkásnak. Munkástársi üdvözlettel, a Bérmunkás Lapbizottsága. A NATHAN RIPORT Végre alkalmam volt átnézni azt a jelentést, amit Robert Nat­han hivatásos “ekonomista“ a CIO részére készített az acél­iparról. Mint ismeretes, a CIO erre a “Nathan Riport”-ra tá­maszkodva követeli az acélbá­róktól, hogy emeljék fel az acél- munkások béreit és azonkívül bizonyos ideig tartó munka után nyugdijat adjanak a munkások­nak. Mielőtt magával a jelentéssel foglalkoznék, talán jó lesz, ha pár szóval megmagyarázom, hogy tulajdonképpen milyen munkakört is tölt be ez a Mr. Nathan, aki ilyen jelentéseket készít, mert félek, sok olvosó nem igen érti, hogy ki vagy mi is az a hivatásos “ekonomista", amely cim alá a gazdaságtani kérdések szakértőit, tehát a gaz- daságtudósokot értik. A gazda­ságtudósok eddig leginkább csak az egyetemi tanszékben vagy pedig állami s más hasonló in­tézményeknél működtek. Mun­kájuk leginkább statisztikai adatok gyűjtéséből, osztályozá-, sából és azok magyarázásából áll. Még a háborút megelőző idő­ben az egyik ilyen gazdaságtu­dósnak az az ötlete támadt, hogy független irodát nyit és szolgálatait éppen úgy árulja, mint például az ügyvédi, mér­nöki vagy más hasonló profesz- szionális foglalkozásúak. Ilyen irodát nyitott Robert Nathan is, aki már több Ízben végzett gaz­dasági kutatásokat és tett je­lentést egyes szakszervezetek­nek, de különösen a CIO-nak. A mostanában közzétett 52 oldal­ra terjedő, számos grafikai kép­pel ellátott jelentés természete­sen igen sokba került, mert gon­dos kutatások eredményeit tar­talmazza. De mint az egyik CIO tisztviselő mondotta: “A mi uni­ónk már elég erős arra, hogy ép­pen olyan jó szakembereket fo­gadjunk fel, mint a Steel Trust, amikor bizonyítani akarjuk, hogy jogosak vagyunk a bér­emelésre.” a Magyarok Világszövetségé­nek jelentése, mint a magyar- országi lapok örömmel állapíta­nak meg és pedig, hogy: “Az összeesküvők között egyetlen munkás, vagy paraszt sem volt”, tehát valamennyien az intellek- tuelek, értelmiségek, vagy la­te jnerek közül valók. Ez a megállapítás csak iga­zolja 3 mi felfogásunkat ezen elemek iránt, akik csak akkor és addig hivei a munkásmozga­lomnak, amíg vezérek lehetnek és ha ettől elesnek,' legtöbb eset­ben árulókká válnak. Ezt érde­mes figyelembe venni minden ország munkásságának és bár a mai körülmények között úgy­szólván mellőzhetetlenek, de a munkásságnak nagyon kell vi­gyázni, hogy csak annyi biza­lommal legyen irátuk, amennyit megérdemelnek. Más szavakkal: AZ EGYRE EMELKEDŐ PROFIT Megjegyzem ez már a máso­dik Nathan Riport. Az elsőt még 1946-ban készítette a CIO részé­re ugyancsak az acéliparra vo­natkozólag. Az 1946-os jelenté­sében Nathan az egyre emelke­dő árakat termelési rendszerünk “rákfenéjének” nevezte, amely ellen csak a munkabérek fele­melésével lehet védekezni. Ak­kor az infláció rémét hangoz tat.ták egyre-másra, ma, három évvel később, a Nathan jelentés nem ajánlja az árak lenyomását hanem inkább csak az újabb, vagyis negyedik béremelést. A Nathon jelentés statisztikai adatokkal bizonyítja a követke­zőket: 1) Az acéltermelés ma maga­sabb, mint bármikor is volt az utolsó 10 évben, tehát a hábo­rús éveket is figyelembe véve. Ma 15 millió tonna acéllál ter­melnek többet, mint 1939-ben. 2) Az utóbbi, években beveze­tett uj gépek és uj módszerek következtében az acél előállítá­sának költségei nagyban estek, de az árakat még eddig nem szállították le. Az árakat sok­kal nagyobb mértékben emelték, mint azt a munkabérek feleme­lése megkívánta. Ugyancsak es­tek az acélgyártásnál * használt másféle anyagok árai is, ami még inkább növeli az acélgyá­rak profitját. 3) Az acéliparban a profit sokkal nagyobb emelkedést mu­tat, mint a nehéziparok bárme­lyikében. A statisztikai adatok szerint a másféle (nem acél) korporációk profitja 1946-48 év­ben megkétszereződött; az acél­ipar profitja ugyanezen idő alatt három és félszeresre nőtt. Sőt ez év első felében, amikor más iparokban már megállt a profit emelkedése, sőt egyesek­nél már esést is mutat, az acél­iparban még egyre tart az emel­kedés. JOGOS A BÉRKÖVETELÉS 4) Dacára az acélipar nagy prosperitásának abból a munká­sok csak igen keveset kaptak. a munkásságnak résen kell len­ni, hogy az ily elemek ne paran- csolói, hanem munkásai legye­nek a mozgalomnak. Mert elvégre ez a harc a mun­kásosztály harca és ezt a mun­kásságnak kell megvívni. Ha a magunk erejére támaszkodunk, még ha hibát követünk is el, azt könnyebben helyrehozzuk, mint­ha saját köreinken kívül álló erőket veszünk igénybe, melyet ellenőrizni nem tudunk és hely­rehozhatatlan baklövéseket kö­vetnek el a munkásság rovásá­ra. Ne egyesek gyakoroljanak kontrolt a tömegek felett, ha­nem fordítva, a munkástömegek gyakorolják a kontrolt a tiszt­viselők, képviselők, vagy akár az ország kormányzói felett is. És a munkásság ezt megteheti, ha szervezett erejét céltudato­san alkalmazza. Arnig az acéliparba fektetett tő­ke hozadéka 165 százalékra emelkedett az utolsó 10 évben, a munkások vásárló képessége csak 14 százalékos emelkedést mutat. 5) Ebből következik, hogy az acélmunkások jogosak a bér- melésre s arra is, hogy öreg ko­rukra nyugdijat kapjanak. Az acélipar nagyobb megerőltetés nélkül kibírná az óránkénti 30 centes béremelést is. Ha az acél­gyárak a mai kapacitással dol­goznak, akkor a 20 centes óra­bér felemelést észre sem ven­nék. Ez év első hat havi jelen­tése szerint ebben az évben az acél korporációk 800 millió dol­lár hasznot fognak huzni, ami 15 százalékkal magasabb a múlt évinél. A munkások követelése csak a profitnak ezt az újabb emelkedését venné igénybe. Mint ismeretes, az acélbárók nem voltak hajlandók belemen­ni a munkabérek felemelésébe és amikor a sztrájk megakadá­lyozására Truman elnök kine­vezte a “tényeket megállapító bizottságot,” kijelentették, hogy ezen bizottság ajánlatait nem fogják figyelembe venni. Ez a kijelentés alkalmasint azt je­lenti. hogy a Nathan jelentés valóban tényeket tartalmaz. Éppen azért rám — s a velem egyformán gondolkozókra — hi­deg zuhanyként hatott a riport utolsó mondata, amely igy hang­zik: “A munkabérek felemelése most nem csak a munkások, hanem a munkáltatók érdekeit is egyformán szolgálná, igy az egész ország nagy hasznát lát­ná”. És ilyen formán hangza­nak a konklúzió többi mondatai is. Nathan, Murray és a többiek szinte tüntetőleg hangoztatják, hogy a munkásoknak és az acél­ipar tulajdonosainak közös ér­dekeik vannak. NEM AKAR ÁRCSÖKKENTÉST Ezelőtt a tőke és a munka kö­zös érdekeltségét csak a profi­tot élvező tőkések és felbérelt írnokaik, tudósaik hangoztat­ták. A munkások jól látták, hogy a “munkás és a munkálta­tó osztály között semmi közös­ség sincs”, hiszen a termelőesz­közöket is maguk a munkások hozták létre, mégis most mun­kájuknak csak egy hányadát kapják vissza, amikor dolgozni engedik őket azon gyárakban, amiket ők építettek fel; amikor használják azon gépeket, ami­ket ugyancsak ők készítettek és feldolgozzák azon nyersanyago­kat, amiket szintén ők, a mun­kások termeltek ki. A nagy profitot felismerő és kikutató Nathan, aki három év­vel ezelőtt a magas árakat a ter­melési rendszer rákfenéjének nevezte, most azt mondja, hogy “az árak általános csökkentése most nem ajánlatos, mert na­gyon lassú és bizonytalan”. így csak hadd maradjanak az árak magasan, ők csupán azt akarják, hogy a nagy profit egy részét osszák el az acélmunkások kö­zött, másokkal mit sem törőd­nek. A munka és a tőke érdekkö­zösségének gondolata uralja a Nathan jelentést elejétől kezdve véges-végig. A közelgő depresz- szió meggátlására például indor- szálja és ajánlja a Natonal As­sociation of Manufacturers (NAM) kutyaszövetség azon ja­vaslatát, hogy “az államnak tá­mogatni kell a privát tőke (pri­vate investment) bel- és külföl­di elhelyezkedését, részben ka­matmentes kölcsönökkel, rész­ben pedig közvetlen segítség nyújtással.” SZAKSZERVEZETI ESZME A Nathan jelentés valóban ti­pikus kifejezője az amerikai szakszervezetek hivatalos gaz­dasági felfogásának, amit rövi­den igy összegezhetünk: A pro­fitra alapított tőkés termelési rendszer nagyon jó, amit tehát állandósítani kell. De éppen úgy, mint ahogyan a “munkásnak tisztességes napibér jár a tisz­tességes napi munkáért”, úgy a tőkének is csak “tisztességes” profit jusson. A szakszervezet arra való, hogy a profit túlzó ré­szét kiharcolja a szervezet tag­jai részére. A termeléshez a munkáltatók szolgáltatják a termelési eszközöket, a szak- szervezeti vezérek pedig a mun­kásokat szállítják, amiért jogo­sak a profit bizonyos részére. De mi történik akkor, ha a profit esik? Mint a General Mo­tors céggel kötött szerződés mu­tatja, a szakszervezeti vezérek hajlandók elfogadni a munka­bérek leszállítását is. És végre mit ajánlanak azon munkástö­megek javára, akiket kizárnak szakszervezeteikből? Avagy mit ajánlanak arra az esetre, ha le­zárják a gyárakat és megfoszt­ják a munkásokat attól a lehe­tőségtől, hogy az élethez szük­séges javakat előállítsák? A Nathan riport figyelme er­re már- nem terjed ki. Mint a vallásos emberek a tulvilági életben, úgy hisznek abban, hogy ha a munkáltatók és a szakszervezeti vezérek leülnek a zöldposztós tárgyaló asztalhoz, akkor a munka és a tőke “test­vérisége” alapján létre tudják hozni a mindenkinek boldogsá­got hozó földi jólétet.

Next

/
Thumbnails
Contents