Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-08-06 / 1591. szám
1949. augusztus 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ Az IWW magyar tagjai, a Bérmunkás fentartói SZEPTEMBER 4-én, VASÁRNAP D.E. 9 ÓRAI KEZDETTEL ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETET tartanak Cleveland, O.-ban 11123 Buckeye Roadon levő Munkás Otthon nagytermében. Kérjük a magyar nyelvű ipari unionistákat és a Bérmunkás olvasóit, hogy szeptember 4-én Clevelandon legyenek, hogy további irányát megszabják az ipari unionizmust hirdető Bérmunkásnak. Munkástársi üdvözlettel, a Bérmunkás Lapbizottsága. A NATHAN RIPORT Végre alkalmam volt átnézni azt a jelentést, amit Robert Nathan hivatásos “ekonomista“ a CIO részére készített az acéliparról. Mint ismeretes, a CIO erre a “Nathan Riport”-ra támaszkodva követeli az acélbáróktól, hogy emeljék fel az acél- munkások béreit és azonkívül bizonyos ideig tartó munka után nyugdijat adjanak a munkásoknak. Mielőtt magával a jelentéssel foglalkoznék, talán jó lesz, ha pár szóval megmagyarázom, hogy tulajdonképpen milyen munkakört is tölt be ez a Mr. Nathan, aki ilyen jelentéseket készít, mert félek, sok olvosó nem igen érti, hogy ki vagy mi is az a hivatásos “ekonomista", amely cim alá a gazdaságtani kérdések szakértőit, tehát a gaz- daságtudósokot értik. A gazdaságtudósok eddig leginkább csak az egyetemi tanszékben vagy pedig állami s más hasonló intézményeknél működtek. Munkájuk leginkább statisztikai adatok gyűjtéséből, osztályozá-, sából és azok magyarázásából áll. Még a háborút megelőző időben az egyik ilyen gazdaságtudósnak az az ötlete támadt, hogy független irodát nyit és szolgálatait éppen úgy árulja, mint például az ügyvédi, mérnöki vagy más hasonló profesz- szionális foglalkozásúak. Ilyen irodát nyitott Robert Nathan is, aki már több Ízben végzett gazdasági kutatásokat és tett jelentést egyes szakszervezeteknek, de különösen a CIO-nak. A mostanában közzétett 52 oldalra terjedő, számos grafikai képpel ellátott jelentés természetesen igen sokba került, mert gondos kutatások eredményeit tartalmazza. De mint az egyik CIO tisztviselő mondotta: “A mi uniónk már elég erős arra, hogy éppen olyan jó szakembereket fogadjunk fel, mint a Steel Trust, amikor bizonyítani akarjuk, hogy jogosak vagyunk a béremelésre.” a Magyarok Világszövetségének jelentése, mint a magyar- országi lapok örömmel állapítanak meg és pedig, hogy: “Az összeesküvők között egyetlen munkás, vagy paraszt sem volt”, tehát valamennyien az intellek- tuelek, értelmiségek, vagy late jnerek közül valók. Ez a megállapítás csak igazolja 3 mi felfogásunkat ezen elemek iránt, akik csak akkor és addig hivei a munkásmozgalomnak, amíg vezérek lehetnek és ha ettől elesnek,' legtöbb esetben árulókká válnak. Ezt érdemes figyelembe venni minden ország munkásságának és bár a mai körülmények között úgyszólván mellőzhetetlenek, de a munkásságnak nagyon kell vigyázni, hogy csak annyi bizalommal legyen irátuk, amennyit megérdemelnek. Más szavakkal: AZ EGYRE EMELKEDŐ PROFIT Megjegyzem ez már a második Nathan Riport. Az elsőt még 1946-ban készítette a CIO részére ugyancsak az acéliparra vonatkozólag. Az 1946-os jelentésében Nathan az egyre emelkedő árakat termelési rendszerünk “rákfenéjének” nevezte, amely ellen csak a munkabérek felemelésével lehet védekezni. Akkor az infláció rémét hangoz tat.ták egyre-másra, ma, három évvel később, a Nathan jelentés nem ajánlja az árak lenyomását hanem inkább csak az újabb, vagyis negyedik béremelést. A Nathon jelentés statisztikai adatokkal bizonyítja a következőket: 1) Az acéltermelés ma magasabb, mint bármikor is volt az utolsó 10 évben, tehát a háborús éveket is figyelembe véve. Ma 15 millió tonna acéllál termelnek többet, mint 1939-ben. 2) Az utóbbi, években bevezetett uj gépek és uj módszerek következtében az acél előállításának költségei nagyban estek, de az árakat még eddig nem szállították le. Az árakat sokkal nagyobb mértékben emelték, mint azt a munkabérek felemelése megkívánta. Ugyancsak estek az acélgyártásnál * használt másféle anyagok árai is, ami még inkább növeli az acélgyárak profitját. 3) Az acéliparban a profit sokkal nagyobb emelkedést mutat, mint a nehéziparok bármelyikében. A statisztikai adatok szerint a másféle (nem acél) korporációk profitja 1946-48 évben megkétszereződött; az acélipar profitja ugyanezen idő alatt három és félszeresre nőtt. Sőt ez év első felében, amikor más iparokban már megállt a profit emelkedése, sőt egyeseknél már esést is mutat, az acéliparban még egyre tart az emelkedés. JOGOS A BÉRKÖVETELÉS 4) Dacára az acélipar nagy prosperitásának abból a munkások csak igen keveset kaptak. a munkásságnak résen kell lenni, hogy az ily elemek ne paran- csolói, hanem munkásai legyenek a mozgalomnak. Mert elvégre ez a harc a munkásosztály harca és ezt a munkásságnak kell megvívni. Ha a magunk erejére támaszkodunk, még ha hibát követünk is el, azt könnyebben helyrehozzuk, mintha saját köreinken kívül álló erőket veszünk igénybe, melyet ellenőrizni nem tudunk és helyrehozhatatlan baklövéseket követnek el a munkásság rovására. Ne egyesek gyakoroljanak kontrolt a tömegek felett, hanem fordítva, a munkástömegek gyakorolják a kontrolt a tisztviselők, képviselők, vagy akár az ország kormányzói felett is. És a munkásság ezt megteheti, ha szervezett erejét céltudatosan alkalmazza. Arnig az acéliparba fektetett tőke hozadéka 165 százalékra emelkedett az utolsó 10 évben, a munkások vásárló képessége csak 14 százalékos emelkedést mutat. 5) Ebből következik, hogy az acélmunkások jogosak a bér- melésre s arra is, hogy öreg korukra nyugdijat kapjanak. Az acélipar nagyobb megerőltetés nélkül kibírná az óránkénti 30 centes béremelést is. Ha az acélgyárak a mai kapacitással dolgoznak, akkor a 20 centes órabér felemelést észre sem vennék. Ez év első hat havi jelentése szerint ebben az évben az acél korporációk 800 millió dollár hasznot fognak huzni, ami 15 százalékkal magasabb a múlt évinél. A munkások követelése csak a profitnak ezt az újabb emelkedését venné igénybe. Mint ismeretes, az acélbárók nem voltak hajlandók belemenni a munkabérek felemelésébe és amikor a sztrájk megakadályozására Truman elnök kinevezte a “tényeket megállapító bizottságot,” kijelentették, hogy ezen bizottság ajánlatait nem fogják figyelembe venni. Ez a kijelentés alkalmasint azt jelenti. hogy a Nathan jelentés valóban tényeket tartalmaz. Éppen azért rám — s a velem egyformán gondolkozókra — hideg zuhanyként hatott a riport utolsó mondata, amely igy hangzik: “A munkabérek felemelése most nem csak a munkások, hanem a munkáltatók érdekeit is egyformán szolgálná, igy az egész ország nagy hasznát látná”. És ilyen formán hangzanak a konklúzió többi mondatai is. Nathan, Murray és a többiek szinte tüntetőleg hangoztatják, hogy a munkásoknak és az acélipar tulajdonosainak közös érdekeik vannak. NEM AKAR ÁRCSÖKKENTÉST Ezelőtt a tőke és a munka közös érdekeltségét csak a profitot élvező tőkések és felbérelt írnokaik, tudósaik hangoztatták. A munkások jól látták, hogy a “munkás és a munkáltató osztály között semmi közösség sincs”, hiszen a termelőeszközöket is maguk a munkások hozták létre, mégis most munkájuknak csak egy hányadát kapják vissza, amikor dolgozni engedik őket azon gyárakban, amiket ők építettek fel; amikor használják azon gépeket, amiket ugyancsak ők készítettek és feldolgozzák azon nyersanyagokat, amiket szintén ők, a munkások termeltek ki. A nagy profitot felismerő és kikutató Nathan, aki három évvel ezelőtt a magas árakat a termelési rendszer rákfenéjének nevezte, most azt mondja, hogy “az árak általános csökkentése most nem ajánlatos, mert nagyon lassú és bizonytalan”. így csak hadd maradjanak az árak magasan, ők csupán azt akarják, hogy a nagy profit egy részét osszák el az acélmunkások között, másokkal mit sem törődnek. A munka és a tőke érdekközösségének gondolata uralja a Nathan jelentést elejétől kezdve véges-végig. A közelgő depresz- szió meggátlására például indor- szálja és ajánlja a Natonal Association of Manufacturers (NAM) kutyaszövetség azon javaslatát, hogy “az államnak támogatni kell a privát tőke (private investment) bel- és külföldi elhelyezkedését, részben kamatmentes kölcsönökkel, részben pedig közvetlen segítség nyújtással.” SZAKSZERVEZETI ESZME A Nathan jelentés valóban tipikus kifejezője az amerikai szakszervezetek hivatalos gazdasági felfogásának, amit röviden igy összegezhetünk: A profitra alapított tőkés termelési rendszer nagyon jó, amit tehát állandósítani kell. De éppen úgy, mint ahogyan a “munkásnak tisztességes napibér jár a tisztességes napi munkáért”, úgy a tőkének is csak “tisztességes” profit jusson. A szakszervezet arra való, hogy a profit túlzó részét kiharcolja a szervezet tagjai részére. A termeléshez a munkáltatók szolgáltatják a termelési eszközöket, a szak- szervezeti vezérek pedig a munkásokat szállítják, amiért jogosak a profit bizonyos részére. De mi történik akkor, ha a profit esik? Mint a General Motors céggel kötött szerződés mutatja, a szakszervezeti vezérek hajlandók elfogadni a munkabérek leszállítását is. És végre mit ajánlanak azon munkástömegek javára, akiket kizárnak szakszervezeteikből? Avagy mit ajánlanak arra az esetre, ha lezárják a gyárakat és megfosztják a munkásokat attól a lehetőségtől, hogy az élethez szükséges javakat előállítsák? A Nathan riport figyelme erre már- nem terjed ki. Mint a vallásos emberek a tulvilági életben, úgy hisznek abban, hogy ha a munkáltatók és a szakszervezeti vezérek leülnek a zöldposztós tárgyaló asztalhoz, akkor a munka és a tőke “testvérisége” alapján létre tudják hozni a mindenkinek boldogságot hozó földi jólétet.
