Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-12-31 / 1611. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1949. december 31. Kelet és Nyugat Németország Sztrájkok (al.) A munkások harcaival szemben nagyon sok véleményt hallunk. Egy-egy nagyobb sztrájknál a rádió rikkancsok, meg a kapitalizmust képviselő sajtó, állandóan a munkásokat sajnálják, hogy mennyi munkabért veszítenek el egy sztrájk alkalmával. Azok, akik abban a régi fölfogásba ringatóznak, hogy a gazdagok azok, akik gondoskodnak a munkások megélhetéséről, nem tudják azt, hogy a kapitalizmus csak addig termeltet, amíg abból hasznot húzhat. Természetesen a haszon annál nagyobb, mennél kevesebbet kötelesek a munkásoknak fizetni. A munkások azért szervezkednek, hogy saját gazdasági érdekeiket védelmezzék. A munkások sztrájkba csak akkor mennek, ha más eszközöket kimerítettek, hogy valamilyen előnyöket elérhessenek. A sztrájk a szervezett munkásoknak egyetlen fegyvere arra, hogy kényszeríteni tudja a munkáltatókat követelésük teljesítésére. Ha a munkások bármilyen körülmények között kénytelenek elveszíteni ezen harci eszközüket, akkor teljesen a kapitalizmus prédájának esnek áldozat id. A józanul gondolkodó osztálytudatos munkás tudja azt, hogy sztrájk esetén talán bérvesztessége lesz, de azt is tudja, hogy a kapitalizmus nem a humanizmusra épült és harc nélkül nem hajlandó jobb fizetést vagy jobb munkaviszonyokat adni a munkásoknak. A könyörgő munkásnak csak alamizsna, vagyis koldus kenyér jár. Vájjon a mostanában lezajlott acélmunkások sztrájkja talán azért lett életrehijva, mert a munkások munkabért akartak veszíteni, vagy talán nem az volt az oka, hogy a milliókat összeharácsoló acéltársaságok nem voltak hajlandók a munkások aggkori biztosítását fizetni. A kapitalizmusnak nincs szüksége öreg munkásokra. ők azzal sem akarnak törődni, ha egy munkás, aki egész életet eltöltött az üzemükben, hogy profitot hajtson számukra, amikor már munkaképtelen, éhen is pusztul. Úgy az acélgyári, mint más üzembeli munkások, sokáig várhattak volna, amig a “jó” politikusoknak esetleg eszükbe fog jutni, hogy gondoskodjanak az öreg munkások nyugdijáról. A sztrájk fegyvere nélkül a munkásság még mindig a középkori rabszolgák viszonyai között tengődnének. A profit szent nevében Nyugatnémetország hirtelen felfegyverzése Amerika által és a többi nyugati országok egyesítésével szemben, kelet Németország uj demokratikus'köztársasága egy uj, erős csoportot képez a világbékéért törekvő népek csoportjában. A német nemzet, ha pillanatnyilag nem is volt elég erős egy egységes egyesülésre, a német haladó szellemű csoport elég erősnek bizonyult erejét keleten központosítani. Az a tény, mely szerint a post- dami egyezményt a Szövetségesek felrúgták: Németországot ketté szakították, megtette nyugat Németországot, egy állandó háborús hisztéria központjává, mely Európa békéjét állandóan veszélyezteti. A keleti köztársaság megalakulása meglehetős hideg zuhanyként hatott a tőkés osztály terveire. Ennélfogva előbbi terveiket alaposan át kell szervezniük. Ennek folyományaként rettenetes erőeltolódások keltek életre. Dacára minden hírnek, melyet a tőkés lapok közölnek, éppen az ellenkezője a valóság. Éhség, szenvedés, tömegnyomor, munkanélküliség, nem keleten, ellenkezőleg a nyugati övezetben található. Kelet-Németországban, ahol a termőföldeket már előzőleg felosztották a nincstelenek között, a termelés a mezőgazdaságban, mint az iparban megindult. Nélkülözhető ipari cikkeinek kivitelére nincs kilátás. Amerika, Anglia iparkodik megfojtani nem csak Nyugat-Németország, de minden marshallizált ország iparát, igy kényszerítve őket amerikai áru vásárlására, melyre eme országoknak nincs elég dollár fedezetük. Természetes tehát, hogy Nyugat-Németország kereskedelme nágyon rossz kilátásokkal kecsegtet. így a tömegnyomor, ahelyett hogy enyhülne, folyton rosszabbodik, mivel a német ipar — mint mindig — hatalmas felszivóképes- ségü külpiac nélkül, élni és fejlődni képtelen. Eme gazdasági kérdések megoldása jelen körülmények között teljesen lehetetlennek mutatkozik. Akarva nem akarva a háborús hisztéria ápolása az egyetlen mód az országot egy éhségforradalomtól ideig-óráig visz- szatartani. Hogy ez meddig sikerül, nagyban függ a világbékét óhajtó erők csoportosulásától. A vüág kapitalistáinak eme vajúdásához nagyban hozzájárul Kina népének felszabadulása a kapitalista járom alól, mely már most nagy hatást gyakoro egész Ázsia elnyomott népeire. A legdurvább erőszakkal tudják uralmukat fentartani a különböző gyarmatokon. A szocialista országokkal határos területeket csak sokmilliós pénzbeli segítséggel képesek maguk mellett tartani. A kapitalista országok vezetői félnek önmaguknak felelni a kérdésre, hogy meddig mehet ez. Valószínű, hogy ennek is van határa. Mindezekből világosan következik, hogy a tőkésosztály jelen háborús terveit, kelet-németországi köztársaság megalakulása — egyelőre — teljesen keresztül húzta. Ellenkezőleg, nagy reményeket ébresztett az európai népek között a béke kilátására, de nem csak Európa u. m. Francia- ország, Olasz, Lengyel, Cseh stb. országok népei között, hanem maga az orosz nép is nagy reményeket táplál Kelet-Német- országgal szemben a béke érdekében, de a föld kerekségén minden haladószellemü népek éber figyelemmel kisérik eme uj köztársaság fejlődését, úgy mint a béke uj harcosát a legveszedelmesebb ponton. Lévén a legsúlyosabb kérdés a gazdasági rendszer megoldva, mely mélypontját képezi a béke kérdésének, meg van a reményünk, hogy az uj Kelet-Német- ország köztársasága egy erős láncszem lesz a népek összetartásában. (bu-ká) Az Egyesült Államok orvosi karának szövetsége elrendelte, hogy minden egyes tagja 25 dollárral járuljon hozzá azon alaphoz, amellyel a demokrata párt által javasolt társadalmositott gyógykezelést, ellensúlyozzák. Az uj törvényjavaslat értelmében Amerika munkásosztálya kedvezményes orvosi kezelésben, gyógyszerben és kórházi ápolásban részesülne, amelyért kerestéből minden dollár után két és fél centet vonnának le. Kétséget kizárólag ha egy lelkiismeretes, becsületes orvosi kar kezelné a munkások egészsége ellenőrzését, előnyére válna a bérrabszolgák millióinak, de éppen ezt nem akarja az orvosi kar, a gyógy szertárosok, a kórházak szövetsége, ők minden ellenőrzés nélkül kívánják, tetszésük szerint zsarolni a beteg munkásokat. kísérletezéseinek. Az orvosi kar amelynek még az előirott törvények alapján is kötelességük volna a beteg felépítése stb., ez helyett szövetségük, amelynek ez év december elsején 143 ezer 725 tagja volt, három és fél milliós alapot kívánnak gyűjteni, hogy a szegény népet kizárják továbbra is a jutányos orvosi, gyógyszer és kórházi kezelésből. Ennek az orvosi karnak a há- tamegett állnak a nagy, hatalmas biztositó társaságok, akik több billió dolláros alaptőkével rendelkeznek, ezekkel egyetemben sorakozik fel az orvosi kar, a gyógyszer gyártók, a kórházak szövetsége, hogy minden ellenőrzés, minden felelőség nélkül továbbra is időnek előtte döntsék a sírba Amerika bérrabszolgáinak millióit, a határtalan profit szent nevében. Ez az amerikai humanizmus. ELVIAYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő' hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein belül. Amerikában a folyton növekvő népességgel szemben, szégyenletesen alacsony a kórházak befogadó képessége. Az állami, vagy megyei kórházak ingyenes kezelésére, csak különleges balesetek, szerencsétlenségek, vagy magas politikai protekció által juthat csak be, s ide is a legtöbb esetben amikor már késő. A chicagói megyei kórházból 1948-ik esztendőben több mint százezer kórházra szoruló egyént voltak kénytelenek elutasítani, tulzsufolás következtében. Ezekben a kórházakban, nem csak az a baj, hogy hely nincsen, hanem szégyenletesen kevés az orvos, még szégyenletesebben kevés az ápolók száma. A betegek túlnyomó része ki van téve az orovsnövendékek, Murray, Reuther, Green, stb. reakciós szakszervezeti basák, a Londonban megalakított Nemzetközi Szakszervezetek kongresszusán az olasz, francia, német, angol, svéd, norvég, dán, belga, ausztria, stb. részben szocialista, részben reakciós államok szakszervezeteivel az amerikai szakszervezeteket is besorakoztatták a katolikus legény- egyletbe. Odavalók! Minnél előbb tisztul meg az osztályharc eme kukacoktól, annál hamarább jut a forradalmi útjára. Minden arcpirulás nélkül a “Szabad Munkásszervezetek Szövetségének” nevezték el. De ez csak megtévesztés akar lenni, mert az igazi nevük marad a régi katolikus legényeletecske.
