Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-12-31 / 1611. szám
1949. december 31. BÉRMUNKÁS 7 oldal A Mi Világunk A történelemről az emberi társadalomról ezernyi sötét hazugságot tömött az emberek fejébe a burzsoá “tudomány”. És vájjon a természetről, a világ szerkezetéről, kialakulásáról igazab- bat tanított? Nem! A természettudományos oktatás is nagyon gyakran arra volt jó a múltban, hogy eltakarja a világ arcát és ezzel elősegítse a társadalomról szóló hazugságok terjesztését. Az iskolában én azok közé tartoztam, akik a fizikát sosem értették. Mintha szántszándékkal az akarták volna bebizonyítani a tankönyvek, hogy a világ nem érthető, homályos, teli van gyanús ellentmondással, s hogy ez mindig is igy lesz. Aki elvégezte a középiskola nyolc osztályát, szinte kevesebbet tudott a világ szerkezetéről, minémüségéről, mint amikor beiratkozott: magára maradt, teljes bizonytalanságban: az iskola a szilárd törvények helyett csak a hit dogmáit a “hiszem, mert lehetetlen” arcpiritó elvét adhatta . . . Belenyugodtam, hogy nincs tehetségem a természettudományhoz, hogy a középiskolával egy életre befejeztem a fizikát, matematikát, biológiát is. Később mégegyszer nekiálltam, hogy megértsem milyen a világ, amelyben élek, honnan származom, mivé leszek, mi a célja mindennek. Kiadóink az időben egész könyvtárravalót adtak ki a “legmodernebb” “legdivatosabb” professzorok munkáiból; ezekhez folyamodtam. Szép könyvek voltak, rengeteg képpel, sok levelezéssel. A tényekből indultak ki, az olvasó egy darabig követhette okfejtésüket. De néhány fejezet után hirtelen kezdtek megzavarodni, vissza-vissza kellett lapozni, akkor a dolog még homályosabbá vált; a szerző maga is azt tanácsolta, hogy hunyjuk le a szemünket, vonatkoztassuk el magunkat a világtól, úgy próbáljuk, ne is elképzelni — mert hisz azt úgysem lehet — hanem elgondolni mindazt, amit olvastunk. Nekem ez sosem sikerült, s nem hinném, hogy sok olvasó meg tudta volna tenni. Ahogy az ember lapozta a könyvet, kétségek rohanták meg, az ellentmondások egyre szaporodtak, növekedtek; végül is a szerző az előadottak summázásaként egy filozófiai “kitenkintést” adott, amelyben ilyesféle igazságok állottak : a világ végső fokon meg- ismerhetetlen, mindnyájan “Isten térdén“ nyugszunk (Jeans), a világ nem egyéb, mint gondolat (Eddington), az ember nem élőlények sorozatából fejlődött, hanem “konstans variációs szféra”, s hogy ebből következőleg a “jövő égető társadalmi problémája egész bizonyosan inkább a stabilizálás, mint a fejlődés körül fog forogni” (Heri- bert-Nilsson). Aki ezeket a könyveket elolvasta, nem lett okosabb tőlük. “Megtanulhatta" belőlük, ha az iskolában nem tanulta még meg, hogy egy ellenséges, számára soha meg nem érthető világban él, hogy az élet értelme nem az élet, hanem a halál, hogy a “körülmények” ellen fölösleges lázadozni, hogy az ember mindig az volt, mindig is az lesz, ami ma, vagyis, hogy jobb feltételeket csakis a túlvilágon remélhetünk. Mindezt a mocskot — ma már világosan látom — az imperializmus szolgálatába állt “tudósok” zúdították ránk; a sokféle elmélet célja egy volt: elnyo- maritani, sötétbe burkolni a ta- nulnivágyó olvasót, meggyőzni arról, hogy a világot megismerni nem lehet, megváltoztatni pedig még kevésbbé: vagyis magyarán azt bizonyították itt be ezek a professzorok olvasóiknak, hogy tőkés rend, a kizsákmányolás, az uralkodó osztályok kiváltsága örökkévaló dolgok, hogy mindez isten akarata, de legjobb esetben a Sors parancsa. Aki olvasott ezekből a természettudományos könyvekből, felejtse őket el, mintha sose olvasta volna. A világ, a föld, a csillagok, az élőlények, az ember nem olyan, mint amilyennek ezek a professzorok leírták. Hogy valójában milyen, azt sok hiába átrágott könyv után csak most tudtam meg, amikor a kezembe került a Szikra most induló Természettudományos Kiskönyvtárának nyolc kis füzete. Szovjet tudós munkája valamennyi. Mi biztosítja a szovjet tudósok hitelét szemben az imperializmus szolgálatában állt professzorok tudatosan rosszhiszemű locsokásával ? Az, hogy a szovjet kutatók materiálisták, vagyis abból indulnak ki, hogy “a világ természetére nézve anyagi”, hogy “objektiv valóság amely tudatunkon kívül és attól függetlenül létezik és hogy e “világ és törvényszerűségei igenis megismerhetők” (Sztálin). Mért olyan vonzó, mért olyan elragadóan izgalmas a materialista kutató tudománya? Azért, mert a világegyetem beutazására induló olvasót az emberi értelemmel vezérli: mind a nyolc kis füzet ennek dicséretét hirdeti. S. F. Polák például, a “Min- denség szerkezete“ cimü füzet szerzője leírja, miként fedezték fel a csillagászok a Neptunusz bolygót. Annakidején még az Uránuszt, a Naptól számított hetedik bolygót tartották a legkülsőbbnek, de amikor e szabad szemmel már alig látható csil- lagocska pályáját kiszámították, kitűnt, hogy az Uránusz nem egészen úgy mozog, mint ahogy a tömegvonzás törvénye értelmében mozognia kellene. Mintha valami erő állandóan eltérítette volna utjából. Föltételezték, hogy az Uránusz mögött kell egy másik bolygónak lenni amelyet még nem láttak, és ez az ismeretlen bolygó okozza vonzásával az Uránusz mozgásában az eltéréseket. A csillagászok ez eltérések alapján meghatározták, hogy az égbolt melyik helyén kell lennie ez uj bolygónak, s valóban mikor a látcsövet az égnek erre a részére irányították, felfedezték az uj bolygót, a Neptunuszt. Az élet születése volt az a kérdés, amellyel az idealista kutatók leggyakrabban éltek vissza. Évszázadok óta hirdetik, hogy az élettelen anyagból nincs átmenet az élőbe, hogy az élet “isteni szikra”, földöntúli erők adománya. V. A. Dorfman, az “Élő és élettelen világ” cimü füzet szerzője egyszerűen, mindenki által könnyen megérthető, akos szavaival szétoszlatja a homályt amelyet a tudomány ellenségei és a babona terjesztői árasztottak e sarkalatos probléma köré. Száz esztendővel ezelőtt — írja — még a tudósok is azt tartották, hogy az összetett, szerves anyagokat amelyeket például az emberi test termel, lehetetlen laboratóriumban előállítani. A kísérletek eredményei azonban rég megcáfolták e tételt. A fehérjeanyagok mesterséges előállítása vezeti tovább a tudományt ezen az utón. “Bizonyosak lehetünk benne — írja —, hogy a közeljövőben sikerül megtalálni azokat a feltételeket, amelyek mellett élő lesz az élettelenből”. Ez a harcos, igazi kutatóhoz illő beszéd! A tudományok fejlődésének minden eddigi szakaszában voltak, akik megpróbálták szembeállítani a már ismertet a még ismeretlennel. Ma is akadnak még olyan professzorok, akik azt állítják, hogy “bizonyos határon túl” a jelenségek megismerhetetlenek, csak a hit adhat malasztot. A tudomány fejlődését azonban nem ezek az idealisták vitték előre, sőt gátolják azt. Előre éppen ellenkezőleg azok vitték, akik a világ megismerhetőségét vallották, akik bíztak tudásuk fejlődésében, akik nem gátolni, hanem segíteni igyekeztek a további kutatást. Csodálatos utazás ez, amire a szovjet kutatók viszik a kis füzetekben olvasóikat. A világ- egyetem, amely eddig ellenségünk volt, amely titkaival elijesztett, most kitárul, a tudomány derűs fénye árad szét benne. Nem elhagyatva állunk többé egy rémisztő és zord min- denség közepén, hanem nyitott szemmel egy folyton alakuló és szüntelenül fejlődő világban. És ez a világ baráti, ismert megismerhető: a miénk! Késő este kerültem haza, fáradtan és álmosan, de nem tudtam lehunyni a szemem, amig mind a nyolc füzetet végig nem olvastam. Kevés ilyen izgalmas olvasmányra emlékszem. Az Írók között, akiket ifjúkoromban megismerhettem, szokás volt lekicsinylőén beszélni a természettudományokról: Nem vehet tollat a kezébe, aki nem ismeri a társadalmat, de én azt hiszem, a természettudomány is ’’kötelező olvasmány” minden írónak: minden embernek meg kell ismerkednie e derűs természet szerkezetével. A mi táborunk, az igazság tábora az erősebb. És erőnket megsokszorozza a tudás. És ha tájékozódunk a titokzatosnak kikiáltott világ- egyetemben, ha biztos lábbal járunk a Tejut végtelen csillagködén, a rég felolvadt jégkorszakok tábláin, az őstengerek párás és életet termő partjain, úgy még biztosabban állunk és harcolunk a talpunk alatti földön, hiába fog össze az ember ellen a középkor, a babona, a homály minden garabonciás diákja! Karinthy Ferenc Háborús foglyok Amerika elnökségére áhítozó “hősi csatát nyert” McArthur generális ukázt küldött az orosz kormánynak, hogy a 316 ezer japán hadifoglyot, haladéktalanul szállítsák vissza Japánba. Oroszország az elmúlt novemberben szállította vissza Japánba a még hátralevő 94 ezer hadifoglyot és kijelentette, hogy körülbelül 10 ezer foglyot, azon oknál fogva, hogy megszegték a háborús törvényeket, nem hajlandók szabadon bocsájtani, amig a rájuk szabott büntetést le nem szolgálják. Az orosz fogságba esett japánok száma meghaladta a másfél milliót. Az a “vitéz” McArthur követeli a japán foglyok azonnali szabadon bocsájtását, aki a háború befejezésének ötödik esztendejében is megszállva, fogságban tartja egész Japánt. Úgy gondolja a generális ur, ha nem lehet az Egyesült Államok elnöke, hát a Mikado helyett ő kormányoz Japánban. Eme követelésének a hátterében van, hogy a japán nép lázong az amerikai hadsereg öt év utáni megszállása ellen. McAr- thurnak esze ágában sincsen kivonulni Japánból, ő a japán hadsereg megszervezését irányítja, hogy kellő pillanatban megtámadhassa Oroszországot. Amerika szövetségi bíróságának történetében a legmagasabb pénzbírságot 1949-ben hajtották be, amely egy millió 420 ezer dollárt tett ki. A szénbányászok szervezetét sújtották ezzel az ítélettel, amiért 1947- ben a bírói tilalom ellenére is sztrájkban maradtak. Ugyanezen intézmény Kenosha Mountain Landis (a Bérmunkás olvasói előtt nagyon emlékezetes ez a név) nevű bírája 1907-ben megbüntette a Standard Oil Company of Indiana (Rockefeller intézmény) 1467 ízben elkövetett törvényszegésért 29 millió 240 ezer dollárra, melyből egy vörös centet a mai napig a társaság nem fizetett meg. Csodák-csodájára 42 esztendőn keresztül nem akadt egy szövetségi biró, szövetségi állam- ügyész vagy igazságügyi miniszter, aki a Standard OU társaságot bírói rendelet megsértése címén pörbe fogná, vagy azt a hatalmas összeget megkísérelné Rockefeller billióiból behajtani. Nem! Mert tudják azt, hogy a Rockefeller társaságnak gazdasági hatalmánál fogva sokkal nagyobb ereje van, mint az Egysült Államok összes szövetségi biráinak. Jövedelmező üzlet a CIO politikai gépezete, amelynek feje Kroll jelenti, hogy a CIO union isztviselősége közül ezideig 718 tagja van mint állami, megyei, városi képviselő a nép által megválasztva. Milyen jó! Néhány évtized múlva elfoglalják a városi, megyei, állami és szövetségi kormány hivatalait és megfogják szüntetni a Taft-Hartley féle rabszolga törvényt és helyébe Amerika bérrabszolgáit az Ígéret földjére, a Reuther-Mur- ray által patronizált katolikus legényegyletbe viszik.
