Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-12-10 / 1608. szám

BÉRMUNKÁS 7 oldal

1949. december 10.

Politikusok manőverezése

Az IWW tagsága tisztában van a politikai pártoknak az osztályharcban betöltött szerepével. Tudatában van ama elvitat- hatlan tényeknek, hogy a politikai pártok erejét a mögötte álló gazdasági erő adja meg, legyen az polgári vagy az úgynevezett osztálytudatos munkások pártja.

Minden néven nevezendő politikai párt a gazdasági erők benyomása alapján működik, oly törvényeket alkot, mint amilyenre a mögötte álló gazdasági erők kényszerítik.

Itt Amerikában a két polgári párton kívül nincsen számításba vehető politikai párt. A Republikánus párt a 'hatalmas trösztök, korporációk, a finance tőke istápolója. A Demokrata párt ugyan ezen csoportoknak a védelmezője azzal a külömb- séggel, hogy életben kívánja tartani az előbbi párt által halálra ítélt középosztályt.

Mindkét amerikai párt programjába foglalja a mai társadalmi rendszer hibáinak javítását. Beférkőznek a mai rendszer minden intézményeibe. Felhasználják a templomi szószéket, a kutya szövetség gyűléseit, a munkások összejöveteleit és minden alkalommal szivükre tett. kézzel esküsznek, hogy az előttük álló tömeg érdekeit fogják a szenátus vagy kongresszusban megvédeni. Vessünk egy pillantást szemünk előtt lejátszódó eseményekre Hoover idejétől kezdődőleg.

1928 novemberében Amerika szavazó polgárai demokrata szenátust, kongresszust és republikánus elnököt választott.

Az első világháború utáni határtalan prosperitás, mely 1920- ig tartott, csaknem egyidőben Hoover elnöki székének elfoglalásával, zátonyra jutott. Hoover nem volt képes kortes beszédeiben tett ígéreteinek egyetlen pontját sem megvalósitani. Az ígért “chicken in every pot, two cars in every garage”, helyett a történelem legrettenetesebb nyomorát zúdította a profitrendszer Amerika népére. Millió és millió családot fosztottak meg nem csak munkájuktól és a kereseti lehetőségtől, hanem a

ét követelő tömegek demonstráció jain felrepitett fehér galambokra csak azt mondták, hogy “megtévesztő propaganda”, az ilyen nehéz és könnyű súlyú repülőgépekre akarják ráfogni, hogy azok az igazi békegalambok. Akik ezt nem hiszik el, azok csak veszedelmes rendbontók, vörösök és ahol a hadsereg rendet, békét csinál, ottan olyan béke van, mint a teremtőben.

AZ ELKÉSETT

POLITIKUSOK

Az amerikai nagy lapok ve- zércikkezői sokszor beismerik, hogy úgy Kínában, mint sok más helyen lekéstek a barátaik megmentését illetőleg. Ezen lekésett politikusok közül, most Chiang legjobb amerikai barátja a californiai szenátor Knowland mutatta be, hogy mennyire lekéstek. Ugyanis, hogy mint

bankok tízezreinek lezárása folytán, utolsó centjeiktől is. Milliók veszítették el jó részben kifizetett hajlékaikat. A népet képviselő honatyáink, az elnökkel egyetemben, tehetetlenek voltak. Amikor a korporációk a finánc kapitalisták mindent felfaltak, a munkás s középosztályt mindenéből kifosztották, odaállították Rooseveltet mint egy messiást, aki megfogja váltani Amerika népét a nyomortól, a szenvedéstől.

Roosevelt 1933 januárjában foglalta el az elnöki széket. A legelső intézkedése volt a bankok bezárása, amikor helyreállították a kormány pénztárából a pénzintézetek biztonságát, újból megnyíltak.

Második teendője a kongresz- szuson keresztül a munkanélküliek közmunkákra való beállítása (W.P.A.). Ügyvédek, doktorok mérnökök, professzorok ezrei vegyültek a kérges tenyerű bérrabszolgák millió közé, havi 30 dollár vagy annál is alacsonyabb fizetésért.

Az első és második terminusa alatt Roosevelt megtévesztő, ügyes politikája még az osztálytudatos munkások óriási részét is magával ragadta.

Harmadik megválasztása érdekében tartott kortesbeszédeiben sűrűn hangoztatta, hogy megfogja akadályozni a háborút (I hate war) és hogy az “amerikai szülők gyermekei nem fognak idegen földön vérezni” és mi történt? A Wall street parancsára az amerikai anyák gyermekeit besorozták, nem kérdezték sem az anyát, sem a gyermekét, hogy akarnak-e menni, vagy nem, hajóra, röpülőgépekre rakták és az amerikai fiuk, lányok milliói hullatták vérüket Európa, Ázsia és Afrika földjein a “veszélyben” forgó amerikai “demokráciáért”.

Roosevelt kormányzását teljesen eltérően intézte az előbbe- ni kormányok módszereitől. Kabinetjébe nem csak hangzatos frázisokat pufogtató politikusokat, hanem a nagy ipari vállalatok vezérigazgatóit foglalta bele. Az ipar és kereskedelem minden ágából voltak tanácsadói. A szakszervezetek vezérei, Green,

szemtanú aki mindent látott bölcs beszélhessen, barátja Chiang érdekében, Korea és Japán mellett Kínába is elment. Éppen akkor érkezett Chungkingba, amikor már Chiang és társai készen voltak a futásra, hogy hány órát, percet tudtak Knowland- dal beszélgetni, arról nem Írnak, csak azt Írják meg, hogy nagyon melegen ajánlották Knowland- nak, aki a nemtudók országából való, hogy mentői hamarább fogja az első repülőgépet, vagy más jármüveket és szaladjon el Chunkingből, nehogy a vörösek ott találják.

Szégyen a szaladás, de nagyon hasznos. így Knowland is megtanulta azt. Ha le is késett Chiang megmentéséről, de a repülőgépről nem, igy megint visszakerült Mr. Knowland, a Know Nothing Landbe, de mégis ő fog tudni mindent.

Lewis, Dubinsky, Whitman, Wohl, Murray, Thomas, stb. egymásnak adták a küincset az elnökkel való tanácskozásra, vélemény nyilvánításra, sőt mi több a kommunista párt akkori titkárát, Browdert —akit börtönbüntetés alól szabadított fel

— kihallgatáson fogadta. R sevelt eme szakszerű politikájával megnyerte a nép bizalmát, még az osztályharc alapján álló szervezetek, pártok hivatalos és félhivatalos támogatását is. Roosevelt látszólagosan lerombolta a tőke és a munka közötti válaszfalat, amely által megmentette a haldokló társadami rendszert és bevezette Amerika népét az “Uj Osztás” birodalmába, amelynek következménye volt az a borzalmas háború, amely 22 millió ember feláldozását és száz és száz müliók részére borzalmas szenvedést teremtett. Felírhatjuk eme szomorú eseményeket a világ parlamentáris politikájának dicsőségére.

Vizsgáljuk meg, hogy érdemes volt-e Amerika osztálytudatos munkásságának felsorakozni Roosevelt által képviselt “New Deal” kormány támogatására. Mit adott az “Uj Osztás” a bérrabszolgáknak ? Legyünk igazságosak adtak! Megadták a szabad szervezkedési jogot. A munkás szervezkedhetett, sőt követelték, hogy szervezkedjen. Sztrájkolhatott a munkás háború előtt, alatt, amikor éppen kedve telt. Eltűntek a pennsylvaniai kozákok, a Klu Klux Klan, a companyk fogadott és mindenre kapható gyász alakjai. Úgy nézett ki, hogy demokratikus államban élünk.

Elmúlt a háború, változtak a viszonyok. A kizsákmányoló osztálynak nincsen szüksége a munkásosztály szervezett erejére. Megnyerték (?) a háborút, uralkodni kívánnak tovább, minden akadály nélkül a termelés és szétosztás eszközei felett.

A szocialista, kommunista kormánynak titulált honatyáink megcsinálták a modem idők

— Taft-Hartley — második rabszolga törvényét. Amerika bérrabszolgáit eltiltják a szabad szervezkedési jogától— lásd a kommunista párt elleni hajszát a sztrájkokat bírói tiltóparancsai szerelik le és ha annak ellenszegülnek, millió és millió dollár bírságot szabnak ki a sztrájkot intéző szervezet és annak tisztviselői ellen. Szomorú példa erre a szénbányászok 1947 évi betiltott sztrájkja. De az uj osztás kormánya adott mást is, amit szocializmusnak neveznek a mi polgári nemzetgazdászaink. Törvénybe iktatták a munkanélküli segélyt, amelynek alapján segélyben részesül a bérrabszolga. Heti 20 dollár segélyre jogosult 26 héten át tekintet nélkül, hogy magányos, vagy hat vagy több tagú családja van. De csak akkor kapja ezen segélyt, ha az elbocsájtás munkamegszü- nés alapján történik, semminemű más okokat nem vesznek figyelembe. i

Van egy másik intézménye is a mi “Uj Osztás” kormányunknak. Az aggkori segély. A 65-ik életévüket betöltött egyének átlagosan kapnak ma havi 25 dollárt. Nem élelemre, ruházatra, de még hajlékra sem elegendő! Amikor e törvényt életerőre léptették, egyik new yorki polgári lap tudósítója megkérdezett egy iparmágnást, hogy mit vehetnek a munkások az aggkori segélyből, amikor a stake ára fontonként egy dollár. Az ipar mágnás az felelte, hogy “Egyenek babot, az olcsóbb!”

A nagy drágaság, a munka- nélküliség kezdi osztálytudatra ébreszteni Amerika bérrabszolgáit és már megunta bevárni az “Uj Osztást”. A mi washingtoni honatyáink tudatában vannak a népmilliók elégedetlenségének és elejtették az “Uj Osztás” jelszót és helyébe a “Fair Deal” “Igazságos Osztás” jelszavával kívánják ámítani a horogra került hiszékeny bérrabszolgákat. Nem csak a mi balkezes politikusaink, hanem a szak- szervezetek — a kutyaszövetség által lekenyerezett — vezetőségei is behódoltak az uj maszlagnak, azért van szükségük arra, hogy a szövetségeik vezetőségéből, sőt magából a szervezetből kizárjanak, még az ország területéről is deportáltassanak minden osztálytudatos bérraszolgát.

De a munkásosztály félrevezetését, becsapását nem csak a polgári politikai pártok végzik, hanem a mai napig bármely néven nevezendő parlamentáris alapon választott politikai párt. Emlékezzünk vissza az 1914 évben kezdődő első világháborúra. Németország szociál demokrata pártja volt a parlamentben túlnyomó többségben Carl Liebknecht és Rosa Luxenburg kivételével egyhangúlag megszavazták Wilmos császár háborús költségvetését. Olaszországban Mussolini, aki az “Avanti” olasz szociáldemokrata lap szerkesztője volt, megszervezte a fekete inges bitangokat és Mateottit társaival kivégezték. Franciaországban a Blum-féle szocializmus állíttatta a francia bérrabszolgákat a pellengérre.

Ausztrália, New Zealand, Belgium, Svájc, Dánia, Norvégia, Finnország, Svédország még ma is a szociáldemokrata többségű parlamentáris politikai pártok kormányzata alatt van és legújabban Anglia proletáriátusa nyög a szocialista munkás kormány uralma alatt. A fent felsorolt államokban akár sújtva voltak a háború borzalmaitól akár nem, az évtizedes szocialista kormányzat alatt a munkásság nyomorban és jogtalanságban él.

Itt aztán felmerül az a kérdés, mit tettek az uralomra jutott kommunista pártok a bérrabszolgák felszabadítása érdekében. Előre kell bocsájtani azt, hogy nincsen a föld kerekségén egyetlen ország sem, ahol parlamentáris alapon került a kommunista párt uralomra. Kezdjük élőről. 1917-ben az orosz hadsereg megverve, letörve, megunta a háborút, eldobálta fegyvereit, cserbenhagyta vezetőit és rohant vissza szülőföldjére, elsöpörve utjából minden ellent- állást. Nem bízott Kolcsak, Ke- renszky ígéreteiben, jogot, földet követelt, hogy létezését biztosíthassa. Oroszország legkis- sebb pártja — földalatti pártja — a bolsheviki párt bukkant fel, amelynek vezetői mint Lenin, Trotzky, Bucharin, Radek, Zi- novjev, sok száz más forradalmár száműzetésből mentek visz-