Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-11-26 / 1606. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. november 26. A HÍREK NYOMÁBAN gozni, a régebbi munkásnál és egyharmad fizetést kapott. Ez persze az ipari munkásokra vo­natkozott, akiknek már volt va­lami szakmai képzettségük. Olyan úrhatnám féle intellektu- ellek mint Nagy Ferencék és társai azokban az időkben leg­feljebb csak mint edénymosoga­tók helyezkedhettek el, föltéve ha elég erős fizikai állapotban voltak. A fizetés volt: ebéd és vacsora vagy reggeli és ebéd és egy dollár naponta. Az ilyen ál­láshoz bejutni meglehetős jó protekció kellett. Olyan idősebb emberek mint Peyer Károly, már ilyen munká­ra sem számíthattak és föltéve, ha abban az időben adtak alkal­mat az Amerikai Magyar Nép­szavánál hetenként egy-két cikk megírására, hát számíthattak három dollár “tisztelet“ díjra. Az ilyen nagynevű íróknak az otthona rendszerint a new yorki Önképző Kör volt, ahol a jószí­vű barátok által fizetett vacso­rán tengedték életüket és sóvá­rogták vissza, a régi tunya ká­véházi jólétet. Nem volt akkor kormány szubvenció mint most, nem volt Voice of America sem, tiz perces beszéd elmondásáért 3-4 ezer dolláros évi fizetéssel. A régi amerikás bevándorlók előtt, akiknek a bevándorlás hosszú évekig tartó kálváriát, nélkülözést és a legmélyebb fo­kú kizsákmányolást jelentett, akik valóban verejtékesen épí­tették föl Amerikát és tették az­zá ami ma, a legszerencsétle­nebb senkiházi fráterek azok, akik most visszaküldéssel kér­kednek. De különben is várjunk csak még egy kicsit. A szubven­ció sem fog örökké tartani s a gazdasági helyzet sem annyira kecsegtető, valamint a tőke és munka állandó harca is a kimé­lyülés stádiumában áll. Ne prédikáljanak hát nekünk újonnan jött hívatlan prókáto­rok amerikanizmust, mert azt mi a saját bőrünkön gyakorlati­lag tanultuk meg és készek va­gyunk mindenáron megvédel- mezni, különösen a kizsákmá- nyolóinkkal szemben, akik az amerikanizmust a népnyuzés te­rén gyakorolják olyan előszere­tettel. Ezek azok, akik millió­kat harácsolva, csekély béreme­lést hetekig és hónapokig tartó sztrájk harcok után hajlandók csak úgy tessék-lássék adni, mint az acélipari, a bányászok és az autó munkások helyzeté­ben láttuk. Ezekben a harcok­ban egységes a munkások érde­ke, mintahogyan egyforma a ki­zsákmányolásuk is. Az igazi amerikai szellem abban nyilvá­nul meg legkimagaslóbban, ami­kor a munkásnép egységes joga­iért egységesen síkra száll. Az Egyesült Államok kormá­nya — a pénzügyminiszter jelen­tése szerint — augusztus, szep­tember és október havában 3 billió dollár deficittel dolgozott. Az AFL konvencióján elvetet­ték ama indítványt, hogy politi­kai harcaikat a reakciós szená­torok és képviselőkkel szemben, együttesen végezzék a CIO szer­vezettel. Nem akarnak ők együt­tesen harcolni, mert annak hat­hatósabb eredménye lenne a Taft-Hartley rabszolga törvény eltörlésére. A hírek szerint Korea lesz a soron a hideg háborúból, forró golyókká alakítandó háborúban. Chennault generális, aki Chiang Kai-sheket is igyekezett meg­menteni a vörösöktől, most Ran­dall generálissal és Knowland californiai szenátorral Koreában tanácskoznak, hogy lehetne oly hatalmas repülőgép osztagokat kiépíteni amerikai pénzen és ve­zetőséggel, hogy sikerüljön le­verni az esedékes forradalmat, melyet Kínában nem sikerült. Szenátor Knowland, olyan okosnak tartja magát, hogy eget-földet meg akart mozgatni, hogy Chiangot megmentse. Több katonai felszerelést, pénzt és amerikai tiszteket akart oda- küldeni még a nyáron is. Most Koreában akarja azt megtenni, amit Kínában nem tudott. Azt tartja legjobb amerikai hadibá­zisnak a vörösök elleni háború­ban. Ezek a generálisok, politiku­sok nyíltan megmondják, hogy olyan erős légiflottát akarnak kiépíteni Koreában, mellyel ké­pesek leverni az északi népkor­mányt, melyet a vörösök szer­veztek. Ez megkezdené a koreai polgárháborút, reméljük ezt sem végezné másképen, mint a kína­it. BÍRÓKRA is rájár a rúd Detroitbaif nagy harc folyik a bevándorlási biztos és Patrick O’Brien biró között. Az egész harc akörül forog, hogy Adcock nevű biztos megtagadta Sam Sweet-től a polgárpapirt, ame­lyet O’Brien bíró megadott. Sam egy nagyon ügyes em­ber, ismerem jól, a CIO-nak na­gyon erős tagja és Plymouth - ban a művelődési osztály igaz­gatója. Tudtommal csak egy­szerű szocialista, akinek sok harca volt a kommunistákkal. Még most sem rúgták ki a CIO vezetőségéből, tehát azok sem hiszik, hogy kommunista, mégis Adcock nagyon megharagudott O’Brien bíróra, amiért meg­adta Sweetnek a polgárpapirt. Adcock Sweetet vörösnek tartja és O’Brien biró meg nem. A NAGY PROBLÉMA Nem csoda, hogy sok államfő belezavarodik a nagy problé­mákba. Most a legnagyobb kér­dés, hogy mit tegyenek a vörös Kínával? Elismerjék-e és keres­kedjenek velük, vagy tagadják létezését és igy elveszítsék az alkalmat a piac szerzésre. Az angolok nem mint munkáspár­tiak, amint illene nekik, hanem mint üzletemberek, hajlandók elismerni a vörös Kínát, az ame­rikai üzletemberek ellenére is. Ezzel kapcsolatosan több ang­liai gyarmat, társország elisme­ri majd, valamint India és^ más ázsiai országok elismeréséről be­szélnek. Ezzel kapcsolatosan most agyon vannak ijedve, a határo­zatot nem lehet sokáig halasz­tani, mert a pekingi vörös kor­mány hivatalosan kéri az Egye­sült Nemzetek tanácsát, hogy őket ismerjék el a kínai nagy­hatalom képviselőjének, nem az ország nélküli Chiang képvi­selőjét. Ezt a hivatalos kérést körültáncolni nem lehet, vagy elismerik és akkor a vörös kor­mány legnagyobb győzelmét se­gítik elő, vagy nem ismerik el és akkor az egész világ előtt kimu­tatják a foguk fehérét, de emel­lett elvesztik a nagy piacot is és az ázsiai népek között csökken­tik befolyásukat. Nagy probléma ez, és bizony a legjobban öltözött úriember is belezavarodhat, amikor két ol­dalról szorongatják a nyakát. A reakciósok nem akarják elis­merni és a piacra éhes tőkések pedig elakarják ismerni, hogy több árut tudjanak eladni. A LEGÚJABB GYÁMSÁG A volt hires Perzsia, melyet Irán néven ismertek, most me­gint a régi nevén amerikai gyámságot keres. Az Isten — a mohamedán Isten — kegyelmé­ből való uralkodójuk, itt jár hó­dolatot tenni a dollár őszentsége előtt. Ugyan akkor kéri az ame­rikai sast, hogy az angol orosz­lánt helyettesítse a perzsiai ci­vilizáció védelmében, a barbár orosz medvével szembe. Rövid, és virágos nyelvezet nélkül, több dollárt, fegyvert, amerikai generálist, tiszteket adjanak nekik, hogy azt a hires perzsa civilizációt, — jobbágy­rendszert — megvédjék tovább is, nem annyira a jegesmedvé­től, mint a forró vérü perzsa forradalmároktól, a néptől, mert már megakarják szüntet­ni a jobbágyrendszert, feloszta­ni a földbirtokokat, lefoglalni a gyárakat. Ez baj, mert az utazgató sze­nátor urak búzával és más dol­gokkal kereskednek és- azt sze- ! rették volna eladni. Az nem volt baj, hogy jó demokrata po­litikus társuk Jim Farley hajó­számra szállította a Coca Colát a Marshall dollárok fejében. A Bubié Gum-ot biztosan valami republikánus politikus szállítot­ta és az a baj. Ezek az utazgató minta de­mokraták Angliát is megsértet­ték. A lousianai szenátor, Eilen­der megmondta nekik, hogy a spanyol diktátor Franco, sok­kal közelebb áll az ő nagy de­mokrata szivéhez, mint azok a két urat szolgáló munkáspárti­ak Angliában. Sokkal nagyobb segítséget, biztonságot vár Francotól, mint az angoloktól. Igaza van, sokkal közelebb áll­nak ők Francohoz, mint akár a svéd, akár az angol politikusok­hoz. Furgeson michigani szenátor sokkal okosabb, vitt magával egy iródiákot, újságírót, Blair Moodyt, azzal mondatja el amit ő nem merne megmondani, akár­mennyire szeretné. Ö csak hall­gat nagy bölcsen. Titoval, Fran- coval parolázgat és nem is fog­ja be az orrát, mint Thomas és McLellanek a svéd, angol szoci­alistákkal való társalgásaik al­kalmával. Furgeson azt kutatja, hová lehetne jó amerikai hadiközpon­tokat felállítani, igy ő vesze­delmesebb, mintha McLellan, Thomas, Eilender lenne kiküld- ve ilyen utazgatásokra. Furge­son a kisebbséget képviseli ért­I NEW YORK FIGYELEM! Az Egyetemes Védelmi Bi­zottság 8-as számú csoport­ja az osztályháboru áldozatai­nak segélyzésére a rendes évi összejövetelét rendezi szomba­ton, december 17-én a Finnish Hallban, 43 E. 125th St. Szórakoztató magánszá­mok, tánc és hűsítők. Kérjük a tagok és barátaik tömeges megjelenését. Jegy kapható: O. Sokol, 219 W. 81th Street. A rendező bizottság. ve alatta a nagy korporációkat és amint tudjuk azok csak okos és alkalmas politikusokat fogad­nak fel. Ezek hozzák be Francot a hátsó ajtón, amig az első aj­tón a Thomasok, Mcl^ellanok lármáznak, csődületet idéznek elő. Azt meg kell hagyni, hogy drága mulatság az ilyen töme­ges kirándulás, de örvendünk neki, hogy az európai munkás­ságnak van alkalma megismer­ni ezeket a minta amerikaiakat. Azt reméljük, hogy a svéd, az angol, a francia és más szociál­demokraták, a munkássággal egyetemben tanul és nem fogja olyan hűségesen imádni az ily- fajta amerikaikat, amelyek sze­rint még a sárga szocialista is büdös, utálatos. Karácsonyi üzleti hangok (a.l.) Az áhitat, a Krisztus ta­nítása ma már egészen eltörpül azok mellett az üzleti érdekek mellett, amit a vallás leple alatt véghezvisznek. Akiknek nincsen i hályog a szemükön, azok bizto­san látni fogják, hogy a vallás­ból müyen jó üzlet lett. Novem­ber 19-én érkezik meg már az úgynevezett Mikulás, amit itten Saint Clausnak neveznek. Nagy lármával beharangozzák, hogy hajóval érkezik meg a folyón és éppen Chicagóba a fő üzleti ne­gyedbe fog majd végig sétálni hosszú ősz szakáiéval és piros bársony ruhába. Természetesen lesz is elég bámulója. A sok szü­lő, akik még mindig ámítani igyekeznek saját gyermekeiket, hogy a kis Jézuska karácsonyi ajándékot fog hozni, ha lega­lább még karácsonyig jók fog­nak lenni. Azt hiszem, hogy né­hány hajót kellene fölvonultat­ni a folyón, ha azt a sok Miku­lást, akik a sok nagy üzletekbe fogják ámítani a gyerekeket, mind ide akarnák hozni. Mert hát itt ilyen a szokás, minden vallásos ünnepnapból ami leg­főbb, jó üzletet csinálnak.. Az üzletemberek azt mondják a “pénznek nincsen szaga”. A Krisztus pedig már úgysem lát­ja, mert hiszen régen meghalt és a sok farizeusok az ő nevét és tanítását csörgő aranyakra be­váltották. A Ford Motor Company a vi­lág minden részében széjjelszórt tiihb mint százezer bérrabszobrá- ia együttesen még egy százalé­kát sem takarították meg an­nak, amit a Ford család egymá­sra rabolt el tőlük, ki nem fize­tett munkabér fejében.

Next

/
Thumbnails
Contents