Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-11-12 / 1604. szám
1949. november 12. bermu m k A ö 3 Oldr! A történelem megismétlődik (a.l.) Minden nagyobbszerü esemény kihatással van az egész társadalomra. Az emberiség történetében mindig voltak ellentétek. A szocialista elmélet, amely egy igazságosabb társadalmi rendszer gyakorlati alapját kell, hogy képezze azzal a gondolattal, hogy az emberi társadalom sokkal tökéletesebb lehet, ha az alapvető hibákat abból kiküszöböljük. Az emberek társadalmi osztá- lyozódását, kizárólag a gazdasági különbözetek hozták létre. Amióta a magántulajdon rendszere irányitója a mai társadalomnak, azóta a vagyon nélküli tömegek elkeseredett harcot folytatnak az élet javainak megszerzéséért. Magát a munkásmozgalmat is a fentnevezett küzdelem az élet javaiért hivta életre. Azok a harcias elemek, akik bátran vették fel a harcot az összes kizsák- mányoltaknak érdekébe mindig nagy áldozatokat hoztak. A nagy tömegek közömbösen, de mindig szívesen fogadták azokat az előnyöket, amit a harcias kisebbség kikényszeritett. Minden félreértés nélkül megmondhatjuk, hogy a munkás- mozgalom építői is állandóan a harcias kisebbségből kerültek ki. A fekete lista, a börtön, megkinzások, sokszor kivégzés volt osztályrészük azoknak, akik mindig bátran az első sorban harcoltak. A munkásosztály közömbössége nagyon sokszor magára hagyta azoknak sorsát, akiket a kapitalizmus áldozatul szemelt ki csak azért, mert bátran harcoltak a munkásosztály ügyéért. Az amerikai munkásmozgalomba is sok belső harcok dúltak és azok az elemek akik mindig kezdeményezői és tényleges vezetői voltak ezen harcoknak, végeredményben a kapitalista osztály érdekeit szolgálták a munkások rovására. Ezek a történelmi nevezetességek éppen mostan játszódnak le a CIO belsejében. Az a harcias kisebbség, akik tényleges építői voltak a CIO-nak, ma a fekete listára kerültek és úgyszólván ki- ebrudalták őket abból a szervezetből, amelynek alapkövét ők rakták le. Most, amikor a vörös hisztéria elérte tetőpontját a CIO kebeléből vörös jelzővel ellátva távolitják el mindazon haladó elemeket, akik hívei és végrehajtói a tagság akaratának. Minden emberi érzés nékül bélyegeznek meg milliókat és nyíltan megmondják a kapitalista osztálynak, lássátok ezek a vörösek, mi már kiközösítettük a CIO kebeléből, ti meg vonjátok meg tőlük a munkaalkalmat. A CIO megalkuvó vezetőségét nem a munkásosztály szolidaritása vezényli ebben a alávaló munkájában, csak az óhaj, hogy a kapitalista osztálytól várják az elismerést. Már most, még a konvenció be sem fejeződött, fölhívják a munkáltatók figyelmét, hogy a kizárt baloldali elemekkel kötött szerződéseket egyszerűen semmisítsék meg. Abban a tudatban, hogy az osztálybiróság úgyis nekik fog igazat adni. És esetleges sztrájkok esetén a CIO reakciós vezetősége hajlandó “szervezett” sztrájktörőkkel a sztrájkolok helyét betölteni, amit már néhány éve folytatnak. A közel jövőben úgy a CIO-ban, mint az AFL-ben erény lesz a sztrájktörés. A CIO-ból kizárt szervezetek egyik nagy csoportja az UE (United Electric Workers) amely szervezet 450 ezer tagot számlál, azután még vagy másik 10 különböző iparokban szervezett munkások. A tanúság az, hogy a reakcióval közösen nem lehet osztályharcot vívni. Azok, akik tényleg a munkások igazi harcát akarják vívni egy jobb társadalomért, azoknak az osztályvonalon kell építeni a szervezeteiket. Az IWW sohasem tért le az osztályharcról, azért maradtak mindig távol a reakciósok, meg a politikusoktól. A CIO jelenlegi konvenciója nyíltan kijött a haladás ellen, ezzel azután példát szolgáltatott mindenki részére, hogy a CIO ténylegesen a kapitalizmus védbástyája és az AFL nyomdokán halad. Nyugdíj a dolgozóknak (Folytatás az 1-sö oldalról) Demokrácia a szomszé dók között No de ne búsuljunk, a napokban három hónapi vakációra ment kongresszus tagjai mielőtt elhagyták Washingtont, egy uj nyugdíj törvényjavaslatot fogadtak el, amely az átlagos 25 dollárról 50 dollárra vagyis évi 300 dollárról 600 dolárra ameli a mi nyugdijunkat, de csak úgy, ha majd azt a jövő évben összeülő szenátus tagjai is jóváhagyják. Miért van az, hogy a kizsákmányoló osztály és azok közegei, ily gyéren, ily mostohán bánnak az elszegényedett, a nyomorban szenvedők, a javakat előállító milliókkal. Miért? Egyszerűen azért, mert a bérrabszolgák milliói nincsenek osztálytudatos szervezetekben tömörülve. Erejüket, amely a termelés és szétosztás színhelyén nyilvánul meg, ósdi elvalult szakszervezetekben vagy vörösfaló Murray, Reu- ther féle ipari szervezetnek csúfolt csoportokban egyesitik. Sem az AFL sem a CIO nem nevel’- tagságát osztályharcra sőt ellenkezőleg, szövetkeznek a kizsákmányoló osztállyal, a munkáltatók szövetségével a Chamber of Commerce, a Manufacturers Association rabló bandájával, a forradalmi munkásosztály tagjainak soraikból való kiirtására. A színtiszta osztályharc a mai társadalom megdöntéséért, Az a sokmülió amerikai, aki városokban lakik, méltányolni tudja a “Yardville Plan” jelentőségét. Ennek a tervnek értelmében, a város egy részében lebontják a magas deszkafalakat, amelyek az udvarokat elválasztják egymástól és barátságosabb sodronykeritéseket tesznek helyükbe. Az udvarokat kitisztítják és kerteket és játszótereket létesítenek rajtuk. A terv végcélja azonban az erkölcsi válaszfalakat, a politikai, vallási és faji előítéleteket is eltávolítani, amelyek elválasztják egymástól a szomszédos családokat, hogy a demokrácia gyakorlatát mindjárt a szomszédban kezdjük meg. A Yardville Plant a McCall cimü és a nők részére szerkesztett folyóirat indította meg Philadelphiában az elmúlt év elején, a terv a polgári és kereskedelmi egyesületek támogatásával indult meg. Az első Yardville helyét a Várostervező Bizottság jelölte ki, hogy Philadelphiát fokozatosan olyan hely- lyé változtassák, amelyben kellemesebb az élet mindenki számára. Tizenöt ház hátulsó udvarát választották ki első kísérletnek, félig lakó- félig ipari negyedben. Mint a városokban általában, a tizenöt ház lakói külömböző származásúak voltak és alig ismerték egymást. Minden család, amely nem ismerte a másikat, ellenezte a Yardville tervét, de amikor az összejöveteleken közelebb jutottak egymáshoz, a szomszédi viszony megjavult. Együtt dolgozták ki a kertek, a játszóterek és szabadtéri étkezések terveit, hogy a gyerekek a kapitalizmus, a bérrendszer eltörlését hirdető egyéneket, aljas hazugságok alapján lehetetlenné teszik, kizárják tagjaik soraiból. (Lásd a CIO Clevelandban 1949 november első hetében tartott országos konvenciójának jelentését) Egy utón haladnak a bérrabszolgák elnyomatásában a kizsákmányoló osztállyal, a kormány FBI vörösfaló intézményével. Ha a bérrabszolgák osztály- tudatra ébrednének és a forradalmi ipari szervezetbe az IWW- ba szervezkednének, amely elvinyilatkozatában félremagyaráz- hatatlanul lefektette, hogy “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Eme szervezet nem pazarolja erejét, idejét apró-cseprő reformokra, betegsegélyzés, nyugdíj másodrendű kérdés. A főcélja nem a mai társadalom foltozga- tása. hanem a termelés és szétosztás ágainak lefoglalása, a bérrendszer eltörlése. a kocsiutak helyett inkább kertekben játszhassanak. Az első Yardville kezdeményezése után, az eszme azóta kb. 40 más nagyobb városban is megvalósult és ma mái' 400 község foglalkozik azzal, hogy saját Yardville-t állítson fel. Atlanta Georgiában, érdekes Yardville áll fenn. Negyven család működik közre a fenntartásában. Egy élővirág üzlet tulajdonosa, egy fafeldolgozó vállalat alelnöke. egy redőnygyár főtisztviselője és egy vetőmagüz- let igazgatója ingyenesen szolgáltatták a szükséges anyagokat. A környék lakói, festők, kőművesek, ácsok, asztalosok in- gven munkájukkal mozdították elő a sikert. A város ingyen hor- datta el a törmelékeket és szemetet. Seattle, Washinton államban még ennél is érdekesebb Yardville áll fen. Nemzetközi udvar- városnak hívják, mert a lakói között vegyesen japánok, kínaiak, fillipinok, négerek és fehérek vannak. Tavaly márciusban indították meg az akciót, néhány üzleti és polgári szervezet közreműködésével, a Jackson Street Community Council kezdeményezésére. Yardville itt a Jackson Street hátsó udvaraiból keletkezett. Ahogy a megvalósításhoz kö zelebb értek, a jobb megértés és kölcsönös segédkező» mind erősebben nyilvánult meg a lakók között, de még a városi bi zottságokban, amelyekben kü- lömböző faji és vallási csoportok vannak képviselve és a magán egyesületekben és üzleti szervezetekben is. Áz International Yardville-t azért alapították hogy kellemesebb legyen az éle tük a Jackson Street lakóinak; a kellemesebb élet pedig jobb. embereket, jobb polgárokat ter mel. Az építkezés megindulását uzsonnával ünnepeltél-: meg. Budhista pap imádságával kezdték meg az ünnepséget, japán stílusban készültek el a virágdíszek, kínai zene szórakoztatta a közönséget és minden résztvevő, igazgató, gyári munkás, háziasszony, gyönyörűséggel vett részt a pikniken. Az International Yardville még megteremtése előtt teljesítette hivatását. A végcél a barátság és összetartozás érzetének a kifejlesztése volt, a különböző származású amerikaiak között. A régi amerikai családok, az idegenben születettel' , a különböző vallásuak, protestánsok, katolikusok és zsidók között. A szomszédok most tiszteletben tartják egymás meggyőződését, örülnek, hogy a különböző kultúrákat megismerhetik és élvezhetik a közösen megteremtett kertek kellemes, barátságos le-, vegőjét. A McCall főszerkesztője, Otis. Weese szerint: A világbékéhez vezető ut a saját udvarunknál kezdődik; döntsük le hát a válaszfalakat magunk és szomszédaink között. Common Council