Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-08 / 1599. szám
1949. október 8. BÉRMUNKÁS 5 oldaJ TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI VÉGSŐKIG FOKOZNI A TERMELÉST Az elmúlt héten világszenzáció volt az elnök bejelentése arról, hogy az oroszoknak is van atombombájuk. Mindenki feszülten várta a fejleményeket, vájjon mi lesz most? A könnyen hivők, vagy mondjuk úgy, hogy az emberien gondolkodók, azt várták, hogy ezek után nem marad más hatra, mint hogy az érdekeltek leüljenek a zöld asztalhoz és megtárgyalják azt, hogy mikent lehet elhárítani az emberiség feje felől az atombomba szörnyűségét. De nem csak emberien gondolkozókból áll a világ, illetve Amerika. Vannak itt politikusok, akik hűségesen kiszolgálják a hadiszer, repülőgép, agyú és sok más a háborúval kapcsolatos ipar urait. , .. Ezek ugyan elenyésző kisebbségek, de az ipar, a tőke az ezzel járó hatalom az o kezükben van, ők dirigálják a lapjaikon, rádióikon keresztül a közvéleményt”. Legalább is egyelőre az ő szavuk a döntő es ok profitot és nem békét akarnak es ezert a politikusaik, lapjaik utján kimondották a szentenciát: A végsőkig fokozni az atombomba termleését”. Természetesen ezzel vele jár a repülőgépek gyártásának a fokozása, de nem csak támadásra, hanem a vedelemre is el kell készülni, meg több re pülőgép, még több radar, különleges autók, harci kocsik, yagy- is az egész hadfelszerelesunket át kell laakitani és így minden hadiszer gyáros megtalálja a maga számítását a Szovjet atombombájával kapcsolatba. A Szovjetek most is a iegna- gyobb nyugalhat tanúsítják. Kijelentették, hogy az elnök nem mondott újságot, hiszen Molotov már 1947-ben bejelentette, hogy Amerika atom monopóliuma megszűnt. Vishinszky a beké biztosítására nagyhatalmi konferenciát javasolt, amelyet a politikusaink és lapjaink ke- rckcn Glu’täsitotts.k. A külpolitikai és katonai szakértőink Csinálják és ismert^ az atom háború terveit Megal lapítják, hogy Amerika nagy fölényben van, mert több atom bombája van mint a Szovjetnek. Megállapítják azt is, hogyAme rika készen van arra, hogy óra kon belül elpusztítja Moszkvát Leningrádot es meg ep tucat orosz várost. Ehsmenk azt is hogy ugyan akkor a Szovjet bombázói elseperhetik a fe néről Londont, Parist, Romát, nem beszélve holmi milliós kis VáMelXitiák,hogya-eland nnp-vságu városnak két atom Sa -ükséges, de három elégséges New York elpusztíts.- sához mert az magasan tehat rikibl miként fogja szállj a Szovjet az atombombát, repülő eénen vagy rockét agyúval. S Ezt’ ugv számitgatjak, mintha Moszkva, New York csak egy lövöldözési céltábla volna és ott nem laknának milliói és milliói az ártatlan embereknek, öregeknek, asszonyoknak, gyerekeknek. A második világháborúba több mint öt évig kellett milliós hadseregnek a frontokon és még több milliós tömegeknek a gyárakban dolgozni, amíg 20 millió embert elpusztítottak, ezt a műveletet most órák alatt szándékoznak elvégezni, órak alatt akarnak megsemmisítem évszázados városokat és azok lakóit, ha csak azok akiknek a bőrére megy ez az egész tervezés, fel nem ébrednek és veget nem vetnek a hadiszer gyárosok uralmának. Nyugat Európa nepe rádöbbent már, hogy mit jelenthet egy atomháború és el van szanva arra, hogy ezt megakadalyozza. Amerika népe vájjon mire vár, mikor fog ráébredni arra, hogy mi vár rá, vagy tálán csak az atombomba robbanása ébreszti majd fel, csak annak a rettenetes pusztításánál latja majd meg, hogy hova vezettek a profit harácsolok. Felo, hogy Amerika népe borzalmas arat fizet, sok milüó ember pusztulásával azért, hogy nem csak a saját, hanem az egesz emberi kultúra, az egész embenseg jövőjét rábízta azokra, akik előtt csak egy szentség van — a profit. Egyetlen lehetőség van arra, hogí az atomháború szörnyűségéit elkerülje az embenseg, ha idejekorán összefog es a társadalmi rendszeréből kiküszöböli a háborúk okozóját, a profitot. Csak egy szocialista társadalmi rendszer adhat az emberiségnek jólétet, nyugalmat, toldog ságot és minden támadástól va ló biztonságot. nincs uj a nap alatt mondom bölcs Salamonnal mikor a lapunk múlt heti sza mában elolvastam Köhler munkástárs kitűnő cikket, a femekről és Judasokrol. Ha lehet az aljasságnak fokozata, bizonyos, hogy a Judást tartom az aljasak között a legaljasabbnak ki az ezüstért eladja a társait az eUDe miként a patkányok ezek a kémek is ha lelepleződnek, el tűnnek az emberek szemei elöl érzik és tudják. hogy js szerepükért meg a, ntlannak megvetik, megbízhatatlannak tartják, mert őket is elárulja ha valaki többet fizet nekik. himler cáfol Szorosan ide tartozik, Himler- ville Márton szereplese is, amely a budapesti tárgyaiason leplez dött le, amely szérepet itt a mei tó utóda és unokaöccse, mint nevetséges kitalált vadat caf "“felejtsük el, hogy mit mon- jntt a tárgyaláson Rajk, az an íf lapoky a tudósításaikban megírták, hogy Himler a kemelháritó csoporthoz volt beosztva a háború idején és jelenleg is. Mindenki tisztában van azzal, hogy minden országnak van egy ilyen “kém elhárító” hivatala, amely azonban nem annyira elhárít, mint inkább aktiv kémkedést folytat. Az a hivatása, hogy kémeket küld nem csak ellenséges, de barátságos országokba is. Egész kémrendszereket szervez meg, azokat irányítja, utasítással látja el és az illetékes hivatalokhoz juttatja el a kémek, katonai, politikai és gazdasági jelentéseit. Ez a tény nem csak Amerikába, hanem a vliág minden kémelháritó hivatalába. Természetes ha Himler ebbe a hivatalba szolgált és szolgál, akkor az ő hivatása is az, hogy kémkedjen, vagy kémeket szervezzen és irányítson, miután Márton magasabb rangú beosztásban volt, kézenfekvő, hogy kémeket szerzett és irányított, miután mint magyarországi születésű, a magyarországi viszonyokat ismerő egyén lett a kémosztályon alkalmazva, kétségtelen, hogy a tevékenysége is Magyarország felé irányult. Kézenfekvő az is, hogy ha Rajk kém és rendőrspicli volt, akkor Himler mint magyar szakértő, a magyar kémcsoport irányitója, tudott Rajk szerepéről és azt közvetve, vagy közvetlenül irányította. ► Érthető, hogy az unokaöccs. Szept. 30-án végétért a gumigyári sztrájk, amely 5 hétig tartott. A B. F. Goodrich Co. és a unió megegyezésre jutottak, körülbelül azon az alapon, amit Truman elnök tényeket megállapító bizottsága ajánlott az acél iparban. Az uj szerződés feltételeit még ezen sorok Írásakor nem ismerjük teljesen, csak annyiról értesültünk, hogy a unió a 25 centes béremelési követelést elejtette azon feltétellel, hogy erre vonatkozó tárgyalásokat jövő év május 15-én újra felveszik bármelyik fél kívánságára. A 65 évet betöltött munkások nyugdíjazására úgy állapodtak meg, hogy 20 éves szolgálattal rendelkező egyének havi 100 kapni, ezen összegbe beleértető- dollár körüli nyugdijat fognak dik a Social Security által kiutalt összeg is. Tehát ezen nyugdíj alap jobb mint a Ford Motor Co. munkásai kapnak, mert ott 30 évi szolgálat kell ahoz, hogy 68 éves korában ezen összeget megkaphassák. amihez azonban igazán acél szervezetű ember kell, hogy még 68 év után élvezhesse is valaki ezen nyugdijat. Azt csak azután tudjuk meg. hogy a társaság mit követel ezután a munkásoktól ellenértékűi, hogy ennyire képes volt menni a munkások érdekében, de a társaság elnöke már kijelentette, hogy elvárja, hogy ezután a munkások gyorsabban fognak dolgozni mint ezideig. Igaz ő nem ép ezt a szót használja de ez az értelme. Szerinte vannak az üzemben egyes osztályok, ahol nem egéaki eddig hősként szerepeltette a Marci bátyját, szégyelte ezt a szerepet, de ezt ilyen “cáfolattal” nem lehet meg nem történté tenni. TITO is idejutott, a legjobban gyűlölt és utált vörösből, ime a reakció kedvence lett. Ma már nem díszeleg abba a szerepbe, hogy ő minden Comintern támadás dacára is a keleti, kommunista csoporthoz tartozik, a budapesti tárgyalás őt is pőrére vetköztette és igy kénytelen volt nyíltan az imperializmus szolgálatába állni. Ma ők adják az anyagot a hideg háborúhoz, Chiang és Tito valamint barátai emeltek vádat a Nemzetek Szövetsége előtt, hogy a Szovjet és a Népi Demokráciák veszélyeztetik a békét és szítják a belső forradalmat. Erélyes akciót követelnek ellenük. Ezirányu beadványukat Amerika és a reakciós dél- amerikai államok támogatják, ezzel igyekeznek elgáncsolni a Szovjet békés megegyezésre vonatkozó ajánlatát. Persze ez a támogatás kézzel fogható formában is megnyilvánul. Anglia és Amerika nem csak áruival, hanem nagy kölcsönökkel is segíti Tito tabban a törekvésében, hogy felrobbantsa a Szovjet és a Népi Demokráciák szoros védelmi szövetségét. szén gazdaságosan folyt a termelés, de ezután elvárják, hogy minden munkás lássa be. hogy az üzemet csak úgy lehet fentar- tani és a munkát biztosítani, ha olyan lesz a termelés költsége, hogy a piacon a versenyt kibírják. azonkívül tisztességes profit is maradjon. A tárgyalások folyamán legtöbb időt vett el az úgynevezett no strike pledge tárgyalása, vagyis hogy a unió biztosítsa a társaságot, hogy a termelésben nem lesz semmi fennakadás, úgy értve helyenkénti munkabeszüntetések, melyek sokszor előfordulnak. A local elnöke kijlenetette, hogy ezen követelésbe a unió soha nem fog beleegyezni, most a jelentések szerint ezen pont el van intézve, de ezidáig nem jutott köztudomásra, hogy hogyan, pedig minden munkás arra kiváncsi. Mert ha ezen Ígéretet sikerült aláíratni, akkor a munkások nem bírnak visszaütni a túlkapások ellen, amely munka gyorsítás, bérek levágása formájában nyilvánul meg. Tehát a munkások sorsa még nehezebb lenne mint ezideig. Ha a szerződés teljes szövege kezünkben lesz, ismertetni fogjuk. Akroni proli A római pápa nagy kitüntetésben részesítette William R. Hearst munkásfaló újság vállalat tulajdonosát. St. Sylvester érdemjelet és a Laterán keresztet ajándékozta neki. A pápa tudja, hogy kik érdemlik meg az ő kitüntetéseit. Mi tudjuk, hogy Hearst rászolgált eme kitüntetésre. A madarat tolláról, embert barátjáról ismerik fel. Végétért a gumigyári sztrájk