Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-02 / 1586. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. julius 2. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A SZERVEZETT ERŐ GYAKORLATI DEMONSTRÁLÁSA AZ UTÓBBI négy évtizedben gyakori vita tárgyát képezte az amerikai munkásmozgalomban a direkt akció használata az indirekt akció helyett a munkás- osztály falszabadulási harcában. A munkásmozgalom osztályharc alapján álló frakciói a legtöbb országban — kivéve szin- dikalista mozgalmakat —,az indirekt akciót tartották célravezetőnek, mely szerint a munkásság közvetve járul hozzá a társadalmi rendszer megváltoztatásához. Eszerint a munkásság a (munkás) politikai pártok utján képviselőket választ, akik az ország törvényhozó testületéiben a törvényeket átreformálják fokozatosan, amig beevezünk a szocialista társadalmi rendszerbe. Ilyenformán a munkásság csak közvetve vesz részt a társadalmi rendszer átalakításában — indirekt — a politikai megbízottak képviseltetése révén, akiket a törvényhozó testületekbe küldött. AZ AMERIKAI munkásmozgalom is ebben a kerékvágásban haladt 1905-ig az Industrial Workers of the World (IWW) megalakulásáig, amikor bonckés alá került az amerikai munkásmozgalom és az IWW mega- lakitói igyekeztek kioperálni mindazon kinövéseket, amelyek hátráltatják a munkásságot a cél — a bérrendszer megszüntetésének — a lehető legrövidebb időn belüli elérésében. Elsősorban természetesen a technika fejlődése folytán már hátrányossá vált szakmai szervezkedés helyett az ipari szervezkedés elméletének elhintése volt a legfontosabb feladat. E mellett azonban törekedett az IWW kiküszöbölni az időt és energiát pazarló indirekt akciót és a munkásmozgalmat a direkt — közvetlen — cselekvés bázisára épiteni. Ellentétben az akkor létező munkásmozgalmi frakciókkal az IWW úgy találta, hogy a munkásság felmérhetetlen energiát pocsékol el az indirekt akció utján, ami beláthatatlan időkre kitolja a munkásosztály felszabadulását. Ennek felismeréséhez pedig a következő tények vezették. A TÁRSADALOM alapját az iparok képezik és minden fe- lülépitmény a gazdasági alapnak a függeléke. A politikai, jogi, közoktatási és minden más intézmények a gazdasági alapból nyerik az életerejüket és a gazdasági rendszer megváltoztatásával ezek mind átváltoznak, vagy megsemmisülnek. Már most a mi — IWW — felfogásunk szerint ezen felülépit- mények mind a mi harcterünkön kivül esnek, amelyek felett a kontrol megszerzése csakis közvetett — indirekt — akció utján lehetséges, ugyan akkor, amikor a mi célunk a társadalom alapja az iparok feletti kontrol megszerzése. A felülépitmények feletti kontrol megszerzésében a munkásságnak más erőkre — nem a saját erejére — kell támaszkodni, melyek nagy általánosságban megbizhatatlanok és mint szemtanúi vagyunk, számtalan esetben elárulják a munkásságot. Minden ilyen árulás visszaveti a munkásság harcát és sok időt és energiát emészt fel azokat helyrehozni. A mi. felfogásunk szerint a munkásság erőt csakis a termelés szinterén képvisel, ha a termelő erejét ott egyesiti a forradalmi Egy Nagy Szervezetbe. A termelés szinterén megszervezett munkaerő hatalmasabb minden más erőnél a társadalomban és azt minden külső befolyás és akadály nélkül érvényesítheti a munkásság történelmi hivatásának megvalósítására. Ez a közvetlen cselekvés — direkt akció — útja, melyet a munkásság a termelés szinterén érvényesít, mig a másik — a politikai képviseltetés útja — a közvetett cselekvés — indirekt akció — mely esetben a munkásság harcterén és ellenőrzésén kivül álló erőkre támaszkodik. A MUNKÁLTATÓ osztály sokkal előbb felismerte a munkásság ily direkt akciójának veszélyét az ő érdekeiket illetőleg, mint a munkásság annak üdvösségét és igyekezett a társadalom minden felülépitményét akcióba léptetni annak megakadályozására. Nem csak a politikai állam- hatalmat — kormányt, törvény- hozást — hanem a sajtót, iskolát, szószéket és minden más függvényét a társadalomnak, sőt még a (munkás) politikai pártokat és szakszervezeteket is. A törvényhozással Taft-Hart- ley és egyéb törvényeket hozat a munkásság közvetlen cselekvésének megakadályozá sara, úgy, hogy annak értelmében a munkásság csak oly akcióba léphet, melyet a munkáltatók engedélyeznek. A kormány igyekszik a munkásság minden megmozdulását tiltó parancs, oiró- sági ítéletek, vagy ha szükséges fegyveres erővel megakadályozni. A sajtó és egyéb közoktatási intézmények — melyek mind a munkáltató osztály kegyétől függnek — mindent elkövetnek, hogy az ily eszmét meggy ülöl- tessék a munkássággal, nert azok “állami és társadalom ellenesek’’. A szakszervezetek és munkás politikai pártok attól való félelmükben, hogy a munkásság felismeri létezésük haszontalansá- gát, a munkáltatók egyéb szolgáival összhangban támadják a közvetlen cselekvés eszméjét és sajnos nem teljesen sikertelenül, mert ezeknek köszönhető elsősorban, hogy az amerikai munkásság nagy tömegei még ma is képtelenek a viszonyok által megkövetelt cselekvésre. A CSELEKVÉS hiánya azonban nem cáfolja meg a direkt akció elméletnek helyes és üdvös voltát. Az a tény, hogy egy ilyen kimondottan a munkásság ellen irányuló Taft-Hartley törvény, amelyet annak idején még Truman elnök is megvétózott, mint a munkáltatók érdekeit szolgálót, ily fenekestől felborította a szakszervezetek működését, kizárólag a vezetők ge- rinctelenségének tudható be. Mert ha az osztály szolidaritásnak csak egy parányi kis része volna a szakszervezetek veztő- ségében, a Taft-Hartley törvény által teremtett káoszban nem egymás nyakát vágnák, hanem egyesítenék a harcot az ellen a termelés szinterén és már régen a múlt emléke lenne ez a rabszolga törvény. Ehelyett azonban amint látjuk a szakszervezeti vezérek túlnyomó többsége behódolt ennek az aljas — a munkáltatók által direkt a szervezetek felrobbantására szugerált — törvénynek és a munkáltatók és lakájaik boldog megelégedéssel dörzsölik kezeiket, amikor látják, hogy a szakszervezetek tagsága egymást üti, veri és gyilkolja e törvény által teremtett ellentétek következtében. Pedig a 15 millió szervezett munkás direkt akcióval egy hét leforgása alatt megsemmisíthetné ezt a törvényt, amennyiben az alapvető iparokban úgyszólván száz százalékos szervezettel rendelkeznek. A szakszervezetek azonban nem ezt teszik, hanem az indirekt akció utján igyekeznek a törvényt visszavonatni ugyan azzal a kongresszussal, amely azt meghozta. Az elmúlt novemberi választásoknál a szakszervezetek nagy hévvel verték a dobot oly jelöltek mellett, akik Ígéretet tettek, hogy ezen törvény visszavonását fogják támogatni. A választások után a szak- szervezeti vezérek féltéglával verték a mellüket és győzelmi mámorban úsztak, mert a jelöltjeik győztek. De amint látjuk, csak a jelöltek győztek, a munkásság éppen ott van, ahol volt hat hónappal ezelőtt. Az uj kongresz- szus hat hónapja ülésezik és az első hónapokban csak kerülgette a Taft-Hartley törvényt mint a macska a forró kását, mig végre készítettek egy törvényjavaslatot annak helyettesítésére, azonban amikor az a kongresszus elé került kitűnt, hogy a munkásságnak a jelen kongresszusban éppen annyi ellensége van, mint volt a múltban. A “munkásbarát” jelöltek megválasztásuk után a munkásság ellenségeivé váltak és valószínű, hogy a Taft-Hartley törvénynek csak a nevét fogja megváltoztatni, a munkásság ellen irányuló részek mind benne lesznek az uj törvényben. így ugyan ígéretüket beváltják, mert a T- H törvényt megváltoztatják — legalább is a nevét — de a munkásság egy jottányival sem lesz kedvezőbb helyzetben, mint a jelenben. A szakszervezetek most készülnek, hogy a jövő évi választásoknál köszörülik ki a csorbát és ha akkor nem sikerül, majd az 1952 évinél és igy tovább. És ez egyik módja az idő és energia pocsékolásnak mely az indirekt akcióból ered. MENNYIVEL gerincesebb, hatásosabb és szervezett munkásokhoz illőbb a bányászok direkt akciója, amelyről az elmúlt héten ismét gyakorlati szemlél- tetővel szolgáltak. Mint ismeretes a szénbányákba a múlt héten az egész országban szünetelt a munka az “ipar stablizilására”. Ami figyelemre méltó ezen munkaszünetnél, hogy nem a munkáltatók rendeleté folytán, mint más iparokban, ahol állandóan tizedelik a munkásokat a munkáltatók a formán intézett kipucolása, mint ahogy az itteni lapok jelentik, megbontják ezt az egységet, mert magukkal fogják sodorni azokat is, akik csak inkább a körülmények áldozatai és jószándékkal vannak a magyar nép harca iránt. Nem ismerjük a vádakat, de a szemeink előtt vannak a példák itt az Egyesült Államokban, hogy igenis lehetnek a legnagyobb pártvezérek árulók és kémek. Itt van Budenz és társainak az esete, az a több mint féltucat kommu- nista\ vezető, aki a tanuszékben vallotta, hogy mint FBI kémek voltak beültetve a kommunista pártba. Tudjuk a múltból az IWW szervezetében csaknem ugyanígy voltak az agent provokátorok elhelyezve, akik aztán direkt frame-upot alkotva százakat juttattak a börtönbe. Szóval árulók lehetnek minden pártban és szervezetben és Rajk és a többiek is nagyon könnyen azok lehetnek. Én azonban azt nem hiszem, hogy valaki csak azért mert mondjuk Trotzkyista ez már magával vonja az árulási megbélyegzést is. Rajk és társai ha rájuk bizonyítják, hogy az imperialisták szolgálatában állottak, hát árulók mint Budenz, aki mint Stalinista sülyedt le az árulási nívóra. Ha soha nem is, de ebben a feszült világ- helyzetben legalább azt kellene megértsék a pártok és szervezetek élén állók, hogy az elméleti viták közti különbségeket sokkal hasznosabb volna a bitófa helyett, a megértés és megegyezés alapján elintézni. Ez persze nem vonatkozhat a tényleges árulókra, akik viszont mártírok lesznek ha elvi ellentétek alapján kerülnek a bitófa alá. A magyar nép harca egy uj stádiumba lépett, ami sokkal veszedelmesebb mint az előbbiek voltak és nagyon kell vigyázni, hogy ez aztán az eddigi gyönyörű szép építő munkát meg ne zavarja. Mert amilyen nehéz a megértés útját egyengetni, any- nyira könnyű a gyűlölet szitása, mely aztán ha megindul, senki sem tudja, hogy hol is áll meg. Mindent el kell követni, hogy az eddigi példás egység megmaradjon a magyar nép élén, sőt tovább fejlődjön, mert csakis annak nyomában haladhat tovább a magyar nép az igazi társadalmi fölszabadulás felé.
