Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-03-26 / 1572. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. március 26. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. AZ IGAZSÁG MEGFESZÍTÉSE AZ UTÓBBI hetekben a haladás kerékkötői és önmagukat “liberális” “progresszív” sőt “szocialistáknak” nevezők is sokat fecsegtek az “igazság megfeszítéséről”, mert a Magyar Népköztársaság kormánya végre lépéseket tett, hogy Magyar- országon a királyság visszaállítása érdekében buzgólkodó reakciós társaság aknamunkájának végetvessen, Mindszenty hercegprímás és társai letartóztatásával és elítélésével. Heteken keresztül, naponta nem telt el egy fél óra, hogy a szószék, a rádió, sajtó és egyéb közvéleményt informáló — de inkább mondhatnánk formáló — eszközeiből a legvadabb uszítást ne hallottuk, vagy olvastuk volna azért a “határtalan vakmerőségért”, hogy a magyar kormány a római pápa magyarországi helytartóját — a “herceg- prímást” — vád alá helyezte és a bíróság — uram bocsá’ — életfogytiglani börtönre Ítélte. Az a “vakmerőség” a reakció zsoldosai szerint példa nélkül áll a történelemben és “világ katasztrófának” minősítették és nem kis csalódásban volt részük, hogy a “demokrácia” lovagjai nem indították meg a “szent háborút” annak megtorlására.^ A magukat “haladóknak” nevezők, bár elismerik Mindszenty bűnösségét az ellene emelt vádakban, de gyávaságból, vagy képmutatásból a világreakció székerére kapaszkodnak s a magyar kormány lépését “stupid” (buta) gesztusnak minősítették, csak azért, mert Mindszenty a római katolikus egyház feje volt Magyarországon. A tárgyalás előtti napokban azt az ostoba hirt bömbölték világgá, hogy Mindszentyt megdó- polták valami kémiai szerrel, amely lerombolta a szellemi el- lentálló képességét, hogy előkészítsék a tárgyalásra, ahol nyilvánosan beismeri az ellene emelt vádakat. Bár a tárgyaláson jelenlevő külföldi laptudósitók ezt részben megcáfolták, részben elhallgatták, a “stupid” hir itteni terjesztői azt továtíbra is hitelesnek minősitik, hogy a közvélemény ellenszenvét fokozzák. Ezen félrevezető, rosszakaratú hirt illetőleg George Seldes kérdést intézett több, a tárgyaláson résztvevő laptudósitóhoz és válaszul Szatmári Jenő, a Hearst lapvállalat budapesti képviselője (amely lapvállalat egybként a legreakciósabb érdekek kiszolgálója és képviselője Amerikában) a következőkben nyilatkozik: “MINDEN jelentés a kardinális “előkészitéséről”, gyógyszer, hipnotizis, kínzás, stb. utján, merő esztelenség. Úgyszintén esztelenség azon állítás is, hogy a kardinális kimerült volt, vagy pedig oly , borzalmasan nézett volna ki, mint némely amerikai lap irta. “Én ismerem a kardinálist nagyon jól, többször beszéltem vele Esztergomban és állíthatom, hogy ugyan olyan hangon beszélt amikor szabad volt és nem látszott kimerültebbnek, mint bárki más 40 napi fogság után. “Ő nem volt börtön cella foglya, hanem egy szobában volt a Honvédelmi iroda épületének földszintjén, melybe volt egy ágy, íróasztal, papír és ceruza; engedélye volt Írni és olvasni, magánál tarthatta az arany óráját és biborosi gyűrűjét és amikor bort akart, csak kérni kellett a honvédelem parancsnokától, Gábor Péter ezredestől. Amikor misét akart szolgáltatni és borra volt szüksége, kapott. Amikor szivart kért, azt kapott. Ilyen “kínzásba” volt része a kardinálisnak. “Azon állítás is esztelenség, hogy külföldi tudósítók mozgási szabadsága korlátozva volt és hogy a telefon és távirati közléseiket cenzúrázták. Ez mind valótlanság. És nem szükséges rejtélyes okok után kutatni a kardinális magatartását ületőleg, a tárgyalás előtt és utána. Az ok egyszerű: ő (Mindszenty) minden nagyobb egyéniség nélküli ember, igazi vidéki plébános, akit a történelmi események sodortak abba a pozícióba, melyet elérni sohasem remélt. Amikor azonban elérte, nagyon ambiciózus lett és éppen megfelelő ember a magyar reakciónak. Minden egészséges ítélőképesség hij- ján, készséggel fogadta azok imádását és eszköze lett azoknak az elemeknek. Határozottan hitte, hogy őt senkisem meri bántani. Amikor azonban letartóztatták, illúziói eloszlottak. A börtönben ült és senkisem segített rajta; sem a pápa, sem az Egyesült Államok. Mi maradt? Egy, az életéért aggódó ember. Ez az egész. Nincs ebben semmi rejtélyes, hanem nagyon is logikus. “A tárgyaláson bebizonyult, hogy Mindszenty egyáltalán nem olyan jellem, aki mártír akart lenni. Ő csak addig játszotta a mártiromságra hajlandó szerepet, amig hitt valami fanatikus mentelmi jogban saját biztonságára — mely szerint őt senkisem érintheti.” Eszerint, tehát Mindszenty nem az a “rettenhetetlen hős” mint amilyennek az egész világ reakciósai fel akarták tüntetni. És minthogy a tárgyaláson beismerte az ellene emelt vádakat a nyilvánosság előtt, semmi kétség sem lehet aziránt, hogy a jelen rendszer ellen és a királyság visszaállításán dolgozott: tehát a Magyar Népköztársaság árulója; idegen valutával üzérkedett és százezrekkel károsította meg az országot, stb. A vádak mind valóságnak bizonyultak és csak az elfogult rosszakarat állíthatja, hogy a tárgyalás az “igazság megfeszítése” volt. DE HA VALÓBAN szó lehet az igazság megfeszítéséről, akkor ne a Mindszenty és társai tárgyalásáról beszéljünk, akikről minden kétséget kizáróan bebizonyult, hogy árulói és ellenségei a fennálló rendszernek és idegen hatalmakkal szövetkeztek annak megdöntésére, hanem nézzünk szét itt a saját portánkon. Éppen abban az időben, amikor a reakció szolgái oly ádáz dühhel támadták a magyar nép- biróságot az árulók elítéléséért és a sajtó, rádió, szószék szünet nélkül üvöltött az “igazságtalanság” miatt, New Jersey állam Trenton városában hat néger fiút álütottak az akasztófa árnyékába oly bűnért, amelyet el nem követtek. Ez ellen azonban egy tiltakozó hangot nem hallattunk az “igazság bajnokaitól”, sőt még a hirt magát is teljesen agyonhallgatták. Persze, itt nem kardinálisról, vagy herceg Eszterházyról van szó, hanem hat szerencsétlen néger munkásfiuról, akiktől tényleg oly eszközökkel kény szeritették ki a “vallomást”, mint amilyenről a Mindszenty üggyel kapcsolatba hazudtak, de amely valótlannak bizonyult. Ez esetben a kínzás utján való vallatás valóban megtörtént és a fiuk a vallomást a tárgyaláson visszavonták. A TRAGÉDIA ott kezdődött, hogy Trentonban a 213 North Broad St. alatt levő ócskavas kereskedés tulajdonbsát William Hornért a múlt év január 27-én betörők annyira összeverték, hogy sebeibe belehalt. A felesége, aki szintén megsérült azt állította, hogy “két néger ember” volt a támadó. Ezen a nyomon indulva a rendőrség letartóztatott kettőt a fiuk közül, akik a kínzó vallatás alatt még négy másik fiú nevét említették, akiket szintén letartóztattak és hasonló “vallatás” után mindannyian “beismerték” a gyilkosságot. A “vallatás” nem órákig tartott, hanem teljes öt nap és éjjel folyt és a fiuk a kínzás, éhség és szomjúságtól gyötörve “mindent beismertek”, csak szabaduljanak hóhéraiktól. A tárgyalás júniusban kezdődött és a vádlottak mindegyike visszavonta az előzőleg tett “vallomást”, mint amelyet kínzás utján kényszeritettek ki belőlük. Mind a hat vádlott tanukkal igazolta, hogy abban az időben amikor a gyilkosság történt hol tartózkodtak ; három a rendes mindennapi munkahelyén dolgozott, a másik három pedig lakóhelyén volt, akik közül egyik csal: egy héttel azelőtt hagyta el a kórházat, ahol egyik karját amputálták. A vádhatóság három szemtanút vonultatott fel, akik közül kettő , határozottan tagadta hogy a vádlottak bármelyike azonos volna a gyilkosokkal. A harmadik tanú az agyonvert üz- letessel vadházasságban élő feleség volt, aki a gyilkosság napján azt állította, hogy “két néger ember” követte el, a tárgyaláson mind a hat fiút “felismerte” mint a “gyilkosokat”. A tárgyalás 55 napig tartott és az esküdtszék 9 órai tanácskozás után, mind a hat fiút “bűnösnek” nyilvánította, a biró pedig a halálos Ítéletet szabta ki rájuk. A vádlottak nyolc hónap óta vannak a siralom házban és háromnak hozzátartozóik havonta egyszer 20 percnyi látogatási időt kapnak; a másik háromnak nincsennek hozzátartozói itt az északi államokban és a déü államokban valószínűleg nem is tudják, hogy itt mi történik. De ha tudják sem sokat tehetnek, mert az ott uralkodó terror a feketék ellen éppen elég gondot ad nekik saját életük épségben tartására. Az ítéletet John O. Rogge, az ismert liberális ügyvéd megfellebbezte és egyelőre még bizonytalan a hat fiú sorsa, de kétségtelen, hogy az ítélet a leggyalázatosabb megfeszítése az igazságnak, amelyet az “igazság bajnokai” agyonhallgatnak. A FENTI ítélet azonban nem az egyedüli, amelyről minden lelkifurdalás nélkül állíthatjuk, hogy a legalávalóbb megfeszítése az igazságnak. Nem is kell sokat lapozgatni a történelmet, csak igy emlékezetből felemlíthetünk több ítéletet, amelyek örökös szégyenfoltjai az igazságszolgáltatásnak itt az Egyesült Államokban. Még élénk emlékezetünkben a Scottsboro-i eset, amikor 8 néger fiút ítéltek halálra, mert állítólag két fehér nőn erőszakot vettek. Vagy a Sacco és Vanzetti kivégzése, akiket koholt vádak alapján Ítéltek halálra, mert mint munkásszervezők sok “kellemetlenséget” okoztak a new englandi államok munkáltatóinak. Ford és Shur, a califomiai komló szedők szervezőinek elitéltetése. Centraliai (Wash.) tragédia mártírjai, akik életüket védelmezték a csőcselék támadással szembe. Mooney és Billings, akiket a San Francisco-i bomba dobással vádoltak és Ítéltek halálra, melyhez minden bizonyíték szerint semmi közük nem volt. Az IWW tagjai százainak elitélése Sacramento, Wichita, Chicago, stb. városokban, mert mint osztálytudatos munkások ellenségei voltak az imperialista háborúnak. Joe Hill kivégzése Salt Lake Cityben oly gyilkosság vádja alapján, amit el nem követett, de amelyért törvényesen meggyilkolták. És amikor az igazság megfeszítéséről van szó, nem lehet elhallgatni a chicagói Haymarke- ti tragédia mártírjait, Engel, Fisher, Neebe, Parsons és Spies agilis munkásszervezőket, akiket 1887 novemberében húztak akasztófára és amely Ítéletről Illinois állam későbbi kormányzója John P. Altgeld, amikor a börtönbüntetésre Ítélt vádlottakat feltételnélküli szabadlábra helyezte, megállapította, hogy a történelemben a legszégyenletesebb megfeszítése az igazságszolgáltatásnak s végtelenül sajnálja, hogy nincs módjában életre kelteni a kivégzetteket. Ezeket az igazságszolgáltatás elleni merényleteket nagyon is ajánlatos volna figyelembe venni azoknak az “igazság bajnokoknak”, akik annyira háborog- nak az áruló Mindszenty elitélése felett.
