Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-01-01 / 1560. szám

1949. január 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA_______________ UJ SZELLEM A MAGYAR ISKOLÁKBAN Két héttel ezelőtt szóvátettem a rovatban, hogy egy csomó uj iskolai tankönyvet kaptunk Ma­gyarországról, amelyeket nagy érdeklődéssel néztem át, mert kiváncsi voltam, hogy mire és h°Syan tanítják ma a magyar ifjúságot. Ezen tankönyveket 1948-ban Írták és a magyar Val­lás- és Közoktatásügyi Miniszté­rium kiadásai, tehát a szó szoros értelmében “hivatalos” tanköny­vek, amelyeket az általános is­kolák V-VIII. osztályaiban hasz­nálnak, vagyis a 10-15 éves ta­nulók nyernek oktatást belőlük. Két héttel ezelőtt irt szemlém­ben nem valami nagy elragadta­tással írtam a történelem, iroda­lom és az irodalom-történet kö­rébe vágó tankönyvekről, mert azokban jókora adag nemzeti sovonizmusra, sőt valamennyire még “kurzus” irányzatra is ta­láltam, mint azt kifejtettem, nem lennék azonban igazságos az uj rendszerhez, — sem önma­gamhoz, — ha meg nem említe­ném, hogy a kifogásolt tanköny­vekkel szemben olyanokra is akadtam, amelyek igen nagy mértékben megnyerték tetszése­met. Minden éremnek két oldala van, — mondja a közmondás és én is^ úgy vélem, hogy hibát kö­vetnék el, ha ezt a másik oldalt nem mutatnám be. Ha ezt nem tenném, már csak ezert is hibát követnek el, mert jól tudom, hogy e rovat olvasói, — legnagyobb részt idősebb em­berek, — érdekkel olvassák, hogy mennyiben változott a ta­nítás anyaga azóta, hogy kikei rültek a magyar iskolák padjai­ból. Természetesen ez a nagy vál­tozás csak most történt a fel- szabadulás óta és valószínű, hogy még mindig folyamatban van, vagyis nem teljes. De azért mégis mondhatom, hogy ha a mi időnkben, — Apponyi Albert kultuszminisztersége idején,__ valamelyik talpnyaló tanár ur meglátta volna nálam azt a könyvet, ami itt előttem fekszik, akkor nem tudom, megúsztam volne-e a másodfokú megrovás­sal, avagy mint valami nagy go­nosztevőt zártak volna ki a kö­zépiskolából ? A RÉGI SZELLEM És ime ez a könyvecske ma az általános iskola VIII. osztályá- nak a hivatalos tankönyve. A cí­me: “Az Ember Élete”, nem is egy, de három pedagógus közös munkájának az eredménye. így is van rányomtatva: “Ez a könyv Havas Ernő, Gleiman An­na és Mérei Ferenc munkája”. Hogy miért jártam volna oly pórul, ha annak idején egy ilyen könyvet találtak volna nálam? Azért, mert ez a könyvecske na­gyon ügyesen és érdekesen is­merteti a termelési (gazdasági) rendszereket. Nem csak az ó- és a középkori rendszereket, ha­nem a jelenlegieket is. Ismerteti a külömböző rendszerek keletke­zését, fejlődését igen ügyes pél­dákkal mutatja be, hogy min­den rendszer egyes népcsopor­toknak, — osztályoknak — ked­vezett, aminek eredmenye lett az “osztályharc”. A mi időnkben bizony az “osz­tályharc” fogalmával nem igen ismerkedhettünk meg. A törté­nelemben ugyan tanultuk, hogy voltak rabszolgák, majd jobbá­gyok is, de azokat már regen felszabadították és a müveit or­szágokban (a cári birodalmat le­számítva) mindenütt a polgári szabadságokat élvezik, csupán itt-ott okvetetlenkednek a szo­cialista” név alatt említett elége­detlenek és lázitók, akiket azon­ban nem kell komolyan venni. ' Ha az iskolán kívül hallottunk is valamit a szociálista tanokból, gondosan eltitkoltuk, mert tud­tuk, hogy azok ellenkeznek az “isten, király, haza” jelszavak által irányított iskolai szellem­mel és hangoztatásukkal csak bajokat vontunk volna magunk­ra. Ez a kis könyv mutatja, hogy ez a szellem már a múlté és ma nemcsak, hogy nem tilt­ják a társadalmi fejlődés isme­retét, de nagy súlyt helyeznek arra, hogy az ifjúság meg is ért­se az osztályharcot. Minden to­vábbi magyarázat nélkül idezek pár szakaszt ebből a kitűnő kis könyvecskéből, hadd élvezzenek a többi magamfajta “öreg diá­kok” is, elgondolva, hogy mit is szólt volna X. Y. osztályfőnök, vagy N. N. igazgató ur, ha ilye­neket mondottunk volna nekik: ANARCHIA A TERMELÉSBEN Képzeljük el azt a nagy fejet­lenséget, amely beállt akkor, mi­kor egyik tőkés sem tudta, hogy mit termel a másik, nem alkal­maz-e vájjon újabb gépeket, amelyekkel sokkal olcsóbb a ter­melés, mint az ő gyárában? A vállalkozók úgy őrizték gyártási titkaikat, mint a hadseregek ve­zérkara a haditerveket, vagy az uj fegyverek titkait. Mindegyik hajszolta a maga munkásait, mérnökök légióit mozgósította még tökéletesebb gépek szer­kesztésére, mert minél jobb volt a gép, annál kevesebb munkást kellett foglalkoztatniok, annál kevesebb munkabért kellett fi­zetniük. Az üzletek megteltek a legkü- lömbözőbb árucikkekkel, de ki vásárolta meg ezen árukat? A munkanélküliek milliói éheztek és fáztak. Szívesen vásároltak volna ruhát, cipőt, élelmet ma­guknak, ha lett volna miből, de a gyárak nem alkalmazták őket. A munkásokkal senki sem törő­dött. A tőkés nem azért csinált cipőt, hogy az emberek ne járja­nak mezítláb, hanem hogy azt haszonnal el tudják adni. Csak amikor kiderült, hogy a raktá­rakban felhalmozott áruk nem kellenek senkinek, amikor kirob­bant a GAZDASÁGI VÁLSÁG, vette észre, hogy elszámitotta magát. A válságok abban jelentkez­nek, hogy a tőkések nem tudják termékeiket eladni, az árak zu­hannak, a gyárak lecsukják ka­puikat s a munkásaikat az utcá­ra dobják. Ilyenkor a munkanél­küliség óriásira nő, az éhező és lerongyolódó munkanélkü 1 i e k nem juthatnak ruhához, élelem­hez és ugyanakkor a raktárak duzzadnak az el nem adott áru­tól. Ilyen válságok a tőkés ter­melésben rendszeres időközön­ként lépnek fel, eleinte 10 éven­ként, később azonban mind sű­rűbben jelentkeznek. MARX ÉS ENGELS TANÍTÁSA Marx és Engels fellépése uj irányt szabott a munkásosztály harcainak. Megmutatták, hogy az ősközösség felbomlása óta az elnyomott osztályok mindig har­coltak helyzetük javításáért és hogy ez a harc mindaddig tarta­ni fog, amig a társadalom osztá­lyokra szakad. Az elnyomott osztályok harca jogos és erköl­csös küzdelem. Az ő munkájuk tartja el az egész társadalmat: a gazdagok palotáit kőművesek építik, a gabonát a mezőgazda- sági munkások termelik, a vas­munkások állítják elő a mozdo­nyokat, a gépeket, a textilmun­kások a szövetet, stb. Méltán kö­vetelhetik tehát, hogy ők is ré­szesülhessenek a termelés gyü­mölcseiből, a kultúra áldásaiból, hogy a javak tulajdonán azok osztozzanak, akik termelik azo­kat. Ugyanakkor jogtalan és er­kölcstelen az, hogy egy kisszá­mú embercsoport élvezze a ter­melés minden előnyét. A gépeket a társadalom munkája hozta létre, a társadalom tartja üzem­ben, tehát a tulajdonosuk is a társadalom legyen. \ A szocialista társadalomban a föld, a gyárak, a bányák, a köz­lekedési eszközök társadalmi tu­lajdonba kerülnek. Ezzel lehetet­lenné válik az, hogy bárki egy másik embernek a munkájából éljen, hogy egyik ember a mási­kat kizsákmányolja. A szociális­ta rendszer ily módon megszün­tette a kizsákmányoló és kizsák­mányolt osztályokat. Az embe­rek képességeik szerint dolgoz­nak és teljesített munkájuk sze­rint kapják a társadalomtól a szükségleti cikkeket, mert a technika még nem érte el azt a fejlődési fokot, amelyen minden­kinek minden szükségletét ki le­het elégíteni. A társadalom dol­gozói: a munkások, parasztok s értelmiségiek közötti külömbség egyre jobban elmosódik és a szo­cialista társadalom fejlődése so­rán teljesen eltűnnek az osztá­lyok. A fejlődés következő szaka­szában, — a kommunizmusban, — a technika már olyan fejlett, hogy mindenkinek minden szük­séglete biztosítható. Itt a “min, denki képessége szerint, minden­kinek szükséglete szerint” elv érvényesül. A TERVGAZDASÁG A nép igazi uralmát a szociá- lizmus valósítja meg, mert ott minden rendelkezés, minden in­tézkedés a nép egészének az ér­dekeit szolgálja. Hazánkban azonban még nincsen szociáliz­mus. A munkásság és a paraszt­ság nálunk nem buktatta meg forradalommal a tőkésosztályt, hanem viszonylag békés utón — ez a nép számára is kevesebb ál­dozattal járt, — fejlődéssel akar eljutni a szociálista társa­dalom felépítéséhez. Nálunk még vannak tőkés vállalkozók és bérmunkások. Az állam — a nagybirtokrendszer megszünte­tése után — államosította a bá­nyászatot, a nagybankokat és a nagyipart és ezzel a gazdasági élet egyre nagyobb területeit ve­szi birtokába. És mert az államhatalom va­lóban a nép, a dolgozók kezén van, ami az államé, az a munká­soké, a parasztoké és az egész magyar dolgozó népé. A népi de­mokrácia tehát előkészíti az át­menetnek az alapjait. Ezért kell megkülönböztetnünk a mi de­mokráciánkat a polgári demok­ráciától. Ezért nevezzük az egész magyar nép érdekét szolgáló ál­lamunkat népi demokratikus ál­lamnak. A tőkés társadalomban senki sem tartja számon, hogy a nép­nek mire van szüksége. Előfor­dulhat például, hogy háromszor annyi fazekat készítenek, mint amennyire a háziasszonyoknak szükségük van, de ugyanakkor nem jut anyag a mezőgazdaság­ban hiányzó ekékre, vagy csép­lőgépekre. Magyarország a há­ború után nem tért vissza ehhez a tervszerűtlen termeléshez. Amikor a második világhábo­rú szörnyű pusztításai után meg­indult az élet a romok felett, a kiosztott földeken 650,000 addig nincstelen paraszt jutott méltó élethez, a vidéken megin­dult a termelés, megkezdődött a munka a városokba is. A mun­kások éhezve és fázva kaparták ki a gépeket a romok alól, újjá­építették a vasutakat, a hidakat, ismét füstölögtek a gyárak ké­ményei, liszttel, burgonyával, gyümölccsel telt vagonokat hoz­tak a vonatok, az üzletek meg­teltek árukkal. Hősies küzdel­met vívott az ország népe, mert megértette, hogy csak a munka, a termelés hozhatja meg szá­mukra a boldogulást. Ez a küzdelem ma is tart, a pusztítás nyomait nem lehet egyik napról a másikra eltüntet­ni. Takarékoskodnunk kell nyersanyagainkkal, gépeinkkel, a munkaerővel, hogy azt termel­jük, amire valóban szükségünk van. Olyan intézkedésekre volt, szükség, ’ amelyek megszüntetik a rendszertelenséget s úgy sza­bályozzák a termelést, hogy az ország egész lakosságának az érdekeit szolgálja. Ezt a felada­tot látja el a hároméves terv, amely 1947 augusztus 1-én vette kezdetét s mire a tervet végre­hajtjuk, minden magyar ember több élelmet, ruhát és egyéb hol­mit vásárolhat magának és csa­ládjának, mint vásárolhatott a háború előtt. New York államban nagy megrökönyödést okozott a vá­lást tömegprodukcióvá gyártó vállalat felfedezése. — New Yorkban eddig az elválásokat csak a gazdagok részére szóló élvezetnek tartották s börtönbe akarják vetni azokat, akik nagy ipart, vagy tömegprodukciót csi­náltak belőle.

Next

/
Thumbnails
Contents