Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-06-04 / 1582. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. junius 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ........................$2.00 One Year ____ $2.00 Félévre .—........................ 1-00 Six Months ...................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még sem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Forrestal öngyilkossága Régi irattan törvény, hogy a halottakról csak jót, vagy semmit se szóljunk. Ragaszkodnánk mi is ehez a tradícióhoz, ha nem látnánk, hogy a “csak jót mondók” milyen hihetetlen mértékben élnek vissza ezzel a szokással. Mert a dicséretnek azon özöne, amivel az öngyilkossá lett volt honvédelmi miniszter emlékének áldoznak, sokkal több a halottnak kijáró kegyeletnél; a dicshimnuszoknak ez az áradata nem egyéb, mint a népellenes politikai irányzat propagandája. A Forrestalt magasztaló írók és szónokok nagyon erősen kihangsúlyozzák, hogy micsoda NAGY TEHETSÉG is volt ez az ember, amit bizonyít az, hogy mint bankár milyen nagyszerű üzleteket kötött s igy felvirágoztatta a Dillon, Reed & Co. bankcéget, amely a német bankokkal egyesülve segített kiépíteni a nagy karteleket. Forrestal a “brilliáns” képességét a haza oltárára helyezte, bevonult a kormányba, ahová magával vitt egy csomó bankártársát s attól kezdve érezhetővé lett a bankár-uralom Amerikában. Forrestal tipikus képviselője volt a hatalomra törekvő kizsákmá- nyolóknak, alig foglalta el helyét az amerikai kormányban, csakhamar döntő befolyást szerzett magának úgy a bel-, mint a kül- ügyek irányításában és végül is hatalmi őrületbe esett. Miután látta, hogy karteljeinek és igy a kizsákmányolási területének a Szovjet Union útját állja, minden áron bele akarta vinni Amerikát az oroszok elleni háborúba. Egy évvel ezelőtt már el is rendelte a mozgósítást miután kémei jelentéseiből azt magyarázta ki, hogy az oroszok már pár napon belül megkezdik a háborút. Csak a véletlenen múlt, hogy nem sikerült neki megindítani a “megelőző” háborút, mint ő nevezte. Ettől kezdve rohamosan fogott rajta az oroszoktól való félelem, a “russofóbia”, amely végre kitört belőle és mint annak idején nyilvánosságra jutott, egyik este, midőn az elvonuló tűzoltók zaját hallotta, elsóruhában öltözve, rémülten rohant az utcára, kiabálva, hogy jönnek az oroszok. Ez csak pár héttel azután történt, hogy a tisztségből elmozdította az elnök. Nyilvánvaló, hogy már hetekkel előbb meghibbant agyú ember töltötte be a honvédelmi minisztérium fontos tisztségét. Az amerikai közvéleményt irányítók jobban tennék, ha hálásan említenék a nagy szerencsét, amely megszabadította Amerikát, meg az egész világot attól a nagy veszedelemtől, amit ennek a James Forrestal “brilliáns” üzlemetbemek a honvédelmi minisztersége jelentett, mintsem hogy krokodilus könnyeket hullatnak és álszenteskedve beszélnek a “nagy veszteségről”, holott ezt a halálesetet most valóban az emberiség nagy NYEREMÉNYÉNEK kell elkönyvelnünk. A magyar választások A magyar belügyminiszter hivatalos adatai szerint a május 15-én lezajlott választásoknál 6,053,972 választójogosultból 5,730,- 519 adta le szavazatát, vagyis a szavazóknak 94.7 százaléka élt szavazati jogával. A leadott szavaztokból 5,478,515 esett a Népfrontra, vagyis a szavazatok 95.6 százaléka; 165,283 szavazott ellene, 86,721 szavazatot pedig érvénytelenítettek. A szavazás titkos volt és annak tisztaságát a külföldi ujságirók is ellenőrizték. Ennél a szavazásnál, amelyről az örömmámorban úszó magyar lapok dicshimnuszokat írnak, a szavazók nem annyira a jelöltekre szavaztak, hanem inkább arra a kérdésre, hogy helyesük-e azon intézkedéseket, amelyekkel a Népfront pártjaiból alakított kormány oly alapvetően és gyökeresen megváltoztatta a magyar nép társadalmi, politikai, gazdasági és kulturáüs életét? A választásokat megelőző “korteskodás” ezt nagyon tisztán megmagyarázta. Ezért a kormány méltán dicsekedhetik el a 95.6 százalékos győzelemmel és jogosan álüthatja, hogy a magyar nép helybenhagyta, értékeli az eddigi intézkedéseket és mandátumot adott annak további folytatására. Ha a választásokat csak ily szempontból nézzük, akkor meg tudjuk érteni a magyar sajtóból áradozó dicséretet és mi is gratulálnánk minden rezerváció nélkül. Azonban mi azt is láttuk, hogy a magyar választások követték az oroszok által kitalált úgynevezett “egy listás” mintát, amelynek célja az ellenzék teljes kiküszöbölése és elhaügattatása. Az ily választásoknál csak az adminisztráció jelöltekre, vagy ellene szavaznak a választók s a választások után a kisebbségnek semmi képviselete sem marad. A magyar választásoknál például a több mint negyedmilliót kitevő ellenzőknek semmi képviseletük sem lesz az uj parlamentben. Lehet vitatkozni azon, hogy az ilyen választások a legmegfelelőbbek nagy társadalmi átalakulások idején; lehet vitatkozni azon, hogy az ellenforradalomtól félő uj rendnek kötelessége megtenni mindent a forradalmi vívmányok megvédésére és ez a választási módszer a védelmi intézkedések egyik legfontosabbika; lehet kimagyarázni, hogy a választásoknak ez a módja csak ideiglenes és mihelyt az uj rend megerősödik, az ellenzék is alkalmat nyer politikai és gazdasági 'Iveinek ismertetésére és képviseletére és akkor tudomásul vesszük, mint szükséges rosszat, de az egy- listás választásnak oly felmagasztalása, hogy az a demokrácia legelőrehaladottabb formájának a kifejezője, — szerény véleményünk szerint csak túlságosan szolgalelkü dicséret, behódolos és hízelgés. Az Eisler-ügy tanulságai Nemcsak a kommunisták, de az igazságot szerető emberek világszerte örömmel vették tudomásul, hogy Sir Lawrence Dunne angol biró szabadlábra hely»:zte az Amerikából elmenekült Gerhardt Eisler német kommunistát, akit itt szerfelett nagymérvű zaklatásnak tettek ki, majd börtönre is Ítélték azért, mert megtagadta a válaszadást az amerikaeüenes cselekedeteket kutató “boszorkány üldöző” kongresszusi bizottság kérdéseire. Eisler a háború elején mint háborús menekült került az Egyesült Államokba. A háború befejezte után vissza akart térni Németországba, ámde innen nem engedték ki, noha ugyanakkor de- portálási eljárást indítottak ellene. Azon az alapon, hogy a hazautazási engedélyt kérő irataiban nem vallotta be, hogy tagja a kommunista pártnak, a hamis eskü vádját emelték ellene s börtönbüntetésre Ítélték. Az ítéletet természetesen megfelebbezte és a felsőbb bíróság döntéséig 23,500 dollár biztosíték ellenében szabadlábon hagyták. Eisler már nem bízott az amerikai bírák pártatlanságában és azért a Báthory nevű lengyel hajóra szökött, de útközben felfedezték és Amerika kérésére Angliában levették a hajóról. Az amerikai kormány ekkor nem mint politikai menekült, hanem mint közönséges bűnösnek, hamisesküvőnek a kiadását kérte, de az angol biró nyílt őszinteséggel kimondotta, hogy bármennyire is csűrik és csavarják a dolgot, Eislert nem lehet másnak, mint politikai menekültnek tekinteni és ennélfogva jogos arra a menedékjogra, amit Anglia a politikai menekülteknek nyújt. Az Eisler-ügyben az amerikai kormány valóban szégyenteljes módon viselkedett. Nyilvánvaló lett, hogy egyrészről a belső reakciót igyekezett vele szolgálni, mert hivatalosan is alátámasztotta a reakciósok amaz álü- tását, hogy az amerikai kommunistákat az Európából idekiildött kommunista ügynökök irányítják, másrészről pedig segített elmélyíteni az idegháborut. Tetézte még ezt a szégyenteljes eljárást az a módszer, amivel Eisler kiadatását követeltek. Mert igazán nem válik dicséretére ennek a hatalmas országnak, hogy egyik kormányközege, — a Department of Justice, — az igazságnak meg nem felelő, tehát hamis alapon kérte a menekült kiadatását. Sir Lawrence Dunne angol biró Ítélete nem csak azt mondotta ki, hogy Eisler végre mehet oda, ahová akar, hanem azt is, hogy az amerikai kormány meghamisította az Eisler-ügyre vonatkozó tényeket. ELVIN1TLATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi h vatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipar szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
