Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-05-14 / 1579. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. május 14. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z.______________ MEGINT FENYEGET A BÉKE VESZÉLYE » BÁR A VALÓSÁGBAN a harmadik világháború kezdetét jelentő ágyuk döreje még nem hangzott el, de ha az ember a háborút óhajtók által kontrolált sajtó, rádió és egyéb közvélemény formáló intézmények híreiből ítél, vagy a hivatalos közegek mindgyakrabb “elszólásait” figyeli azt lehetne hinni, hogy az már befejezett tény, csak éppen a jelszó elhangzására várnak, hogy a gyilkolás elkezdődjön. A képzelt, vagy kinevezett “ellenség” elleni gyülöletszitás minden téren és vonalon oly arányokat ölt, mintha a háború már ténylegesen folyamatba volna és ily alkalmakkor minden jó hazafinak kötelessége gyűlölni és ezt a gyűlöletet terjeszteni és ha a hazaárulás vádját elakarjuk kerülni, nehogy mentséget találjunk az “ellenség” javára, vagy “békéről” tegyünk említést nyilvánosan, mert ez ma már a legveszélyesebb tevékenységnek számit a hivatalos körök szemében. HOGY TISZTÁN lássuk a dolgot meg kell jegyeznünk, hogy a második világháború még nincs befejezve, hanem még mindig “fegyverszüneti” állapot van és amint látszik “békekötés” nem is lesz, mert a “győzők” összevesztek a koncon. A tegnapi főszövetséges “ellenség” lett a béketárgyaláson és a tegnapi főellenség — a német-olasz tengely — mindfontosabb szeremunkabér, annál tisztességesebb a tőkés részére. A különbség csak annyi ebben a kérdésben, hogy a tőkés ezt elismeri és ilyen célból irányítja minden akcióját, míg a munkássággal elhitették azt, hogy a tőkés és munkás között, közös az érdek. De erről már számtalan ismertetést irtunk és fogunk Írni, az IWW ipari unionista szervezkedési forma alapján. A lakbér emelési kérdésnél maradjunk csak meg Washingtonban és az ottani lobby demokrácia alapján próbáljuk megvizsgálni az igazságot. Eszerint hát minden olyan egyénnek, aki tőkét fektetett be, joga van a 25-30 százalékos tisztességes haszonra. Ha ezt a befektetési demokráciát jogunk van gyakorolni az ingatlan vagyonnál, akkor csak egyszerűen demokratikus igazság szerint, ugyanez kell vonatkozzon az ingó vagyonra is. Ilyen értelemben pedig a munkásságnak az ingo vagyona a munkaereje. A washingtoni megállapítás szerint, ha a tőkebefektetés után jogos a 25-30 százalékos haszon, úgy legalább ennyinek jogosnak kéne lenni a munkaerő befektetés után is. Ha tehát, vegyük aránynak, egy munkás heti 60 dollár fizetéssel évente három ezer dollár fizetést kap, a munkaerő befektetése után, úgy ezen fölül pet kap az uj alakulatban, mint “szövetséges”. Ha nem ismernénk az utóbbi egy-két évtized történelmét és véleményeinket a jelen események ismertetéséből kellene megalkotnunk azt kellene hinnünk, hogy a még mindig befejezetlen második világháborút nem is a német-olasz náci-fasiz- ta hatalmak indították meg, hanem Szovjet Oroszország. Mert ma már minden gyűlölet éle Oroszország ellen irányul és mindig több és több elnézést és engedményt adnak a náci-fasiz- táknak. Eltekintve attól, amit a “demokrácia túlbuzgó védelmezői” Görög, Olasz és más nyugati körzetbe tartozó országokban véghez vittek a fegyverszünet óta, csak egy pillantást kell vessünk a nyugat Németországban történő eseményekre és semmi kétség sem lehet aziránt, hogy nem csak mindent megbocsátottak a náci bestiáknak, hanem minden lehetőt elkövetnek a “demokrácia” ezen dicső bajnokai, hogy visszaállítsák náci Németországot a történelem legvérengzőbb hadsere g é v e 1 egyetemben. ELTEKINTVE attól, hogy nyugat Németországban miután a régi náci párt tagjai 30 százalékának kivizsgálása után a “de-nacifikálást” abba hagyták és a 30 százalékból bűnösnek találtak jelentékeny részének is kegyelmet adtak utólag, a 70 százalék kivizsgálását már “szükségtelennek” tartják és semmi akadályt nem gördítenek akárcsak a háziurak, még joga van 25-30 százalék “tisztességes haszonra” is. Viszont ha a munkabéren kivül az év végén még mondjuk úgy ezer ' dollárt az egyenlő demokrácia kedvéért, mint befektetés utáni jövedelmet kapna minden munkás, úgy a lakbéremelés elviselhető volna. **De a mai helyzetben, amikor munkanélküliség kezd ijesztő arányokat ölteni, a munkásságnak nagyrésze a munkanélküli segélyeken és aztán a városi segélyen éppen csak tengődve lélegzik, lakbéremelésről beszélni a “tisztességes haszonra” való hivatkozással, hát ez csak újabb bizonyíték arra, hogy a kapitalista termelési rendszer, mindenfélekép kiélte magát és megérett a pusztulásra. És az tény, hogy az első héten a lakbér adminisztrátor bejelentése után az egész országban, azonnal akcióba lépett az ingatlan tröszt, még egy napot sem akarnak elmulasztani a lakbéremelés kisrófo- lásánál azt bizonyítja, hogy egy törvényes hold-upról van szó, melyet kenési művelettel sóznak a munkásnép nyakába. Mindezt látva, még fájdalmasabban érint bennünket, mert tudjuk azt, hogy a helyes szervezkedés hiányában, csaknem tehetetlenek vagyunk a házbéruzsorások attakjával szemben. az elé, hogy azok a jó nácik ismét elfoglalják régi helyeiket a közigazgatásban, elvégre a cél szentesíti az eszközt. Még azt sem lehet talán bűnül felróni a ^demokráciáknak” hogy a yaltai megegyezést a német iparok leszerelésére sutba vágták, mert iparok nélkül nem csak háborút nem lehet csinálni, hanem Németország nem is élhet. Még az is érthető, hogy a német nehézipar központját, a Ruhr vidéket szőröstől-bőröstől német fenhatóság alá helyezték, de az a tény gondolkodóba kell ejtsen mindenkit, hogy a nácizmus felépítőit, a régi német iparmágnásokat is teljes jogaikba helyezték. Az a tény is kell jelentsen valamit a gondolkodó emberek számára, hogy a magasszáru csizmás volt náci generálisok és hadnagyok már nem a börtönökben ülnek, hanem erélyesen szervezik a hírhedt német hadsereget. És ez nem csak a “demokráciák” tudtával és belegyezésével történik, hanem azok támogatásával, mert úgy vélekednek, hogy a közelmúltban megalakult Észak Atlantic Szövetség csak papirrongy marad olyan megfelelő haderő nélkül, amely a legborzalmasabb vérengzésre is kész minden utógondolat nélkül. Már pedig a paktumot aláirt országok egyike sem rendelkezik ily haderővel, tehát feltétlen szükség van a német vérebekre. MINDEHHEZ hozzáadva azt a hisztérikus készülődést, amely itthon folyamatban van, józanul gondolkodó előtt, aki össze tud adni kétszer-kettőt, alig lehet-- kétséges, hogy nem babaruhát készülnek játszani, hanem a történelem legborzalmasabb vérontására készülnek. A kongresszus számolatlanul szavazza meg a billió dollárokat a hadsereg felszerelésére, a Marshall terv és az Észak Atlantic Szövetséghez tartozó országok hadseregeinek felfegyverzésére, amelybe most már — bár egyelőre még “nem hivatalosan” — a német hadsereg is szerepel és nagy igyekezettel egyengetik az utat, hogy Franco fasiszta Spanyolországát is részesítsék. Mert a két utóbbi nélkül a “demokrácia” győzelmének sikere kevés reménnyel kecsegteti a “béke bajnokait”. BÁR HIVATALOSAN (nem tudni melyik) “béke megóvására” van a nagy készülődés, melyet egy meg nem nevezett “ellenségtől” féltenek, vigyázatlan pillanatokban azonban el-elszól- ják magukat a főkolomposok, amikor nem mint elnök, külügyminiszter, képviselő, stb. szerepelnek, hanem “Truman”, “Ac- heson”, vagy “Cannon”, mint “magánegyének” ha egyáltalán lehetséges a két személyi — Trumant az elnöktől, Achesont a külügyminisztertől, Cannout a képviselőtől — elválasztani. így akár Trumantól, akár az elnöktől, akár pedig az amerikai fegyveres erő főhadsereg parancsnokától jött az a kijelentés, hogy: “nem fogunk habozni Oroszország ellen az atombombát használni”, csak egy értelmet lehet abból kihámozni, hogy: a nagy készülődés Oroszország ellen van. Most, hogy a “béke veszélye” ismét “kitörőben” van, mert Oroszország lépéseket tesz arra, hogy a berlini blokádot megszüntessék, akár Acheson, akár a külügyminiszter tette a kijelentést az “American Newspaper Publishers Association.” hirdetési osztályának bankettjén, mely szerint: “We won’t sell out to Russia” (nem adjuk el magunkat Oroszországnak) csak úgy lehet értelmezni, hogy ha Oroszország tárgyalni akar, csakis a “mi” feltételeink alapján történhet meg, mert igy módunkban van biztosítani a béke veszélyének kitörését. AMIKOR a United Nations gyűlésén Gromyko, a szovjet delegátus azt a kijelentést tette, hogy az Atlantic Szövetség támadó fegyver, melyet a nyugati hatalmak Oroszország elleni háborúra szerveztek és annak aláírása lerántotta a leplet a tervről, Austin az Egyesült Államok delegátusa erélyesen tiltakozott ily “gyanúsítás” ellen, hogy az a Szovjet Union ellen alakult volna. Ugyan az nap, amikor Austin letagadta Gromyko gyanúsítását, Clarence Cannon, a szövetségi kongresszus alsóházának tagja és a ház Appropriations Committe-jének elnöke, amely bizottság vizsgálja felül a költségvetéseket, amikor a nem tudom hány billió dollár költség- vetés előirányozását ajánlotta a háznak az Atlantic Szövetség felfegyverezésére, kijelentette, hogy: “a háború megnyeréséhez, amelybe esetleg belekeveredünk, az atombombát kézbesíteni kell megfelelő időben és megfelelő helyen. A háború első három hetében Oroszország minden katonai központját pul- verizálni kell az atombombával, mert megtörténhet, hogy 60 napon belül az egész európai kontinens Oroszország kontrolja alá kerül ... Az Atlantic paktum aláírásával megvannak a bázisaink és amire még szükségünk van, azok a repülőgépek a bombák szállítására.” Értelmes beszéd ez ugyebár, amit nem lehet félremagyarázni. NEM HIVATALOSAN úgyszólván, a hangadó körök mind elismerik, hogy háborúra készülnek és pedig Oroszország ellen, hivatalosan azonban azzal vezetik félre a közvéleményt, hogy mindennek Oroszország az oka, mert nem akar úgy táncolni, ahogy mi dudálunk. Az Oroszország elleni gyűlölet szitásban első helyen vannak a Hearst lapok, amely lap vállalat által az egész országban kiadott lapok hasábjain az Atlantic paktum aláírása utáni napokban megjelent vezércikk szerint: “Nem elégséges csupán felfegyverezni nyugat Európa egy részét és védelmi pozícióba helyezkedni azon a korlátolt területen, a kommunista imperializmus visszaverésére. Az ‘Európai Várunknak’ bástyákra van szüksége a védelmi állásaink megerősitésére, amely ugródeszkának szolgáljon támadás ese-