Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-05-14 / 1579. szám

1949. május 14. BÉRMUNKÁS 3 olűai Losangelesi Tükörkép Noha az április 23-án tartott los angelesi mulatságról már be­számoltunk mutheti lapszá­munkban, most újból foglalko­zom vele, mert több olyasmi öt­lött ott a szemembe, amelyeket érdemesnek tartok felemlíteni. Mint megírtuk és a hirdeté­sekben is jeleztük, a mulatságot a 4201 So. Main Street címen fekvő Munkás Otthonban tar­tottuk. Nem árulok el semmi titkot, midőn megírom, hogy ez a privát otthonnak épült he­lyiség már nagyon szűk az ilyen célokra. Az utolsó évtized alatt valóságos népvándorlás indult meg California felé s az ide vándorló milliók- között a ma­gyarság is nagy számmal szere­pel, ezek hatalmasan felduzzasz- tották a Los Angeles és környé­ke magyarságának létszámát. Amig a kisszámú magyarság osztálytudatos munkáselemei ta­lálkozó helyének megfelelt a pár kicsi szobával rendelkező Munkás Otthon, ma már túlsá­gosan szűkké lett s nem csak a legkisebb mulatságnál is zsúfolt, de a kultur igények kielégítésé­re teljesen képtelenné lett. Senki jobban nem tudja ezt, mint a Munkás Otthon vezetősé­ge és általában azon lelkes mun­káscsapat, amely nagy áldoza­tokkal és fáradságos munkával tartja fenn ezt az intézményt. Azért most azon fáradoznak, hogy a megnövekedett dél-cali- forniai magyarság számára egy nagyobb, modernebb és az ily célra megfelelő uj otthont vásá­roljanak. Ismerve az ilyen intéz­mény fontosságát s azon ered­ményeket, amiket az ily intéz­ményeken keresztül el lehet ér­ni, ha azok valóban osztálytuda­tos munkások tulajdonában és tén, amely nélkül mi meg nem nyerhetjük a háborút . . . “Nagyobb botlás volna Olasz­ország kirekesztésénél (az At­lantic Szövetségből) a katolikus Spanyolország visszautasítása. “Amint látható védelmi vona­lul a Rhine területét választot­tuk anélkül, hogy második vo­nalról gondoskodtunk volna, ahová visszavonulhatunk. Euró­pai stratégiánk kulcsa Német­országban van. A katonai kor­mányunk Németországban al­kalmaz német egyenruhás ren­dőrséget . . . “Amit megteszünk kicsiben, meg lehet tenni nagy méretek­ben is és a németek nyugati fegyverekkel és irányítás alatt kétséges, hogy elárulnák a de­mokratikus szabadság Ígéretét a kommunista rabszolgaság el­lenében. És az csak a propagan­disták regéje, hogy a német mi- litarizmus közeli veszélyt jelent. “A németek jobban megvédel­mezik nyugat Európát Német­országból, mint mi innen a ten­gerentúlról ...” MINDEN hivatalos tagadás elenére, tehát kétségtelen,, hogy a háborúra való készülődés min­den téren és eszközzel folyik. Elképzelhető, hogy mily rette­netes veszélyt jelentene a “béke kitörése”. Nem csak a horribi­lis profittól esnének el kapita­vezetésében vannak, ŐSZINTÉN KÍVÁNJUK, hogy az uj NAGYOBB, SZEBB ÉS A CÉL­NAK JOBBAN MEGFELELŐ OTTHON VÁSÁR L Ä S Ä R A IRÁNYULÓ MOZGALOM GYORS ÉS TELJES SIKER­REL JÁRJON. Az ilyen Munkás Otthonnak első és legfontosabb célja az osztálytudatra való nevelés. Ter­mészetesen erre első sorban is össze kell hozni az embereket és ezt yiszont a jó éltelekkel és frissítőkkel lehet legkönyebben elérni. Azért korántsem akarom lekicsinyleni azon munkástárs­nők érdemeit, akik a jobbnál- jobb süteményekről gondoskod­nak és vigyáznak arra, hogy a sült csirke ne csak Ízletes le­gyen, de egyben “jól mutasson” is a tányéron. Mindazonáltal mi, “régiek” azt tartjuk, hogy az íz­letes fizikai táplálék mellett az ilyen helyeken “szellemi táplálé­kot”, — nevelést is kell adni. Ebben kell, hogy a Munkás Ott­hon különbözzön a másféle ét­termektől vagy klubhelyiségek­től. Tekintetbe veszem, hogy a he­lyiség alkalmatlan volta nagy mértékben korlátolja a “szelle­mi táplálék” szervirozását, de még igy is meglepett, amikor beszédem elmondása után a hallgatók egyike hozzám jött és azt mondotta, hogy nagyon tetszett neki a beszédem dacá­ra annak, hogy Ő MÁR 35 ÉVE A NÉPSZAVA OLVASÓJA. Az első pillanatban azt hittem, hogy a régi szociáldemokraták közé tartozik és megkérdeztem: — A budapesti vagy a new yorki Népszaváról beszél? — Én csak a new yorki Nép­listáink, amelyet már most a készülődésből és később a tény­leges háborúból zsebrevágnak, hanem ami még ennél is fonto­sabb, a magánkapitalizmus rendszerének további megerősí­tése is alapos csorbát szenved­ne. Mert normális időkben a kapi­talista rendszer, amelyet az Egyesült Államok képvisel, nem veheti fel a versenyt a tervezett gazdálkodással, amelyet a “kom­munista” országokban bevezet­tek és igyekeznek tökéletesíte­ni, hogy a javak termeléséből ne csak egy kisszámú csoport dúskáljon minden jóban, mig a dolgozók nagy tömegei nyomo­rognak, hanem a? összlakosság élvezhesse a modern technika áldásait. Az a kisszámú érdekeltség, amely ettől retteg és amelynek szolgálatába állnak a fent emlí­tett egyének és eszközök, sem­mitől sem riad vissza és azok­nak nem okoz lelkifurdalást az, hogy hány tiz, vagy százmillió emberéletet fognak feláldozni azért, hogy ezt a pusztulásra érett rendszert még megvédel­mezzék. A világ munkásságára hárul a feladat, hogy ennek bekövet­kezését megakadályozzák, erre azonban a gyűlölet szitás he­lyett szervezkedni kell, hogy szervezetten cselekedhessünk. szavát olvasom, — vallotta be, — meg aztán néha még a cle­velandi Szabadságot is, — tette hozzá. — Hát szégyelheti is a tudat­lanságát, hogy azzal éppen itt, a Munkás Otthonban dicsekszik, — mondottam neki pár körül- álló munkástárs megelégedésé­re. Igaz, amikor jobban megnéz­tem ezt a Népszava olvasót, lát­tam, hogy már többet forgatta a poharat, mint neki szabad lett volna. De azért ez az eset mégis csak azt mutatja, hogy a töltött káposztán meg a sült csirkén kívül súlyt kell fektetni a szel­lemi táplálékra is. Erről egy másik “vendégünk” is meggyőzött, aki szintén na­gyon melegen szorongatta a ke­zemet, hogy igy, meg úgy, mi­lyen nagyon élvezte a beszéde­met és hogy milyen sokat ta­nult belőle. — Hát akkor miért nem ren­deli meg munkástárs a Bérmun­kást? — kérdeztem tőle, — hi­szen abban állandóan ilyesmiket írunk. — Nem kell már én nekem többet tanulni, — lepett meg a válaszával, — mert nem jó az, ha a proli túl sokat tud. Megta­nultam már én mindazt, amit egy prolinak tudni kell. Jól megnéztem ezt a munkást is. Hát lehet még ennyire is egy- ügyü valaki, hogy a túlságos sok tudástól fél? Hát annyira tudatlan ember gratulál a be­szédemhez ? Váltottam még vele pár szót s arra a meggyőződésre jutot­tam, hogy nem a túlságos tu­datlan, hanem a TUL-OKOS munkások egyike került elém. És az már köztudomású, hogy a TUL-OKOS munkás sokkal ér­téktelenebb a tudatlannál, mert mig ez utóbbit esetleg lehet ta­nítani, az előbbiről lepattannak a nevelés szikrái. Amikor ezt a dolgot elmon­dottam a munkástársak egyik csoportjának, cseppet sem cso­dálkoztak, sőt válaszul felemlí­tettek egy asszonyt, aki nem en­gedte meg, hogy férje előfizes­sen a Bérmunkásra. Hogy miért nem engedte meg. Nos, hát az­ért nem, mert fél, hogy az ura OKOSABB LESZ MINT Ő, amit már nem bírna ki. Ez az asszony — mint mondották, — túlságosan el van foglalva, (ta­lán a pletykázással) és nem jut ideje a tanulásra, — legalább is azt állítja. így aztán nem akar­ja, hogy az ura tanuljon és fej­lődjön, nehogy okosabb legyen nálánál és a házi vitáik során értelmesebben beszéljen mint ő. Ha már itt tartok, felemlítek még egy dolgot. Ennek megérté­sére azonban el kell mondanom Mark Twain azon esetét, amikor fogadott egyik barátjával, hogy olyan humoros előadást tud tar­tani, ahol a hallgatóság minden tagja kacagni fog. Mark Twain, aki korának legnagyobb humo­ristája volt, a legjobb ötleteit sorolta fel ezen az előadáson, de hiába, a hallgatói csak néztek rá meredt szemekkel, zárt aj­kakkal. Hiába szedte elő a leg­jobb vicceit, egyetlen mosolyt sem tudott kicsikarni hallgató­itól. Pedig hej, de nagyon sze­LOS ANGELES ÉS KÖRNYÉKE! A Bérmunkás Los Angeles és vidékén lakó olvasói társas kirándulást rendeznek VASÁRNAP, MÁJUS 29-ÉN a Southgate Parkban. Úti­rány: A Firestone Boulevar- don át az Atlantic Boulevard- ig, ez utóbbin a déli irányba a Southern Avenueig, (csak a második utca), ahonnan jobb­ra mindjárt ott van a park. Mindenki hozza magával az ebédjét! rette volna a máskor már unos- untig hallott kacagást hallani; már bele is izzadt a nagy eről­ködésbe, de hiába, csúfosan el­vesztett a fogadást. Később az­tán megtudta, hogy a báartja a közeli siketnéma intézet hallga­tóit hozta el a kitűnő humorista meghallgatására. Valahogy én is igy jártam. Közel egy évvel ezelőtt összea­kadtam valakivel, aki nagy ér­deklődést és látszólagos tudást mutatott a gazdaságtani kérdé­sek iránt. El is dicsekedtem ne­ki, hogy a Bérmunkás valóban vezető újság ezen a téren, hogy ezen tárgykörből semmi más magyar lapban nem olvashat olyan jó cikkeket s ennélfogva “megengedte”, hogy a lapot küldessem a címére. No majd megmutatom én ne­ki! — fogadkoztam magamban, — hogy nem hiába dicsekedtem. S ha netán eddig nem tudta az olvasótábor most elárulom, hogy direkt ezt az embert akar­tam meggyőzni, müyen jó és ér­dekes gazdaságtani cikkeket hoz a Bérmunkás. Azért jelen­tek meg a Tervgazdaság külöm- böző nemeiről szóló értekezé­sek; direkt az ő számára fedez­tem fel a kartel tervgazdaság és kollektív tervgazdasági ellenté­tét és mibenlétét; a kartel terv- gazdaság és a háborús uszítás összefüggését, stb. stb. Vártam is, hogy a barátunk majd csak szól valamit, de hiá­ba vártam. Végre aztán mosta­nában megkérdeztem, hogy mit szól ezekhez a cikkekhez. — Oh, — mondotta némi büsz­keséggel a barátunk, aki állító­lag érdeklődik a jelen legfonto­sabb gazdasági problémái iránt, — nem érek én rá azokat elol­vasni, ITT VAN MIND AZ EGÉSZ ÉVI BÉRMUNKÁS ÚGY AMINT JÖTT, FELBON­TATLANUL! Geréb József 600 MILLIÓ DEFICIT WASHINGTON — John W. Sneider pénzügyminiszter beval­lása szerint az amerikai kincs­tár 1949-es deficitje elérte a 600 milliót és az év végére valószí­nűleg 700 millió dollár lesz, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak ennyivel kevesebb volt a bevétele, mint a kiadása. Azért van szükség újabb állami kölcsönökre. A cukorfogyasztás Magyar- országon 40,000 tonnával halad­ja meg a háború előttit, a do­hányfogyasztás pedig kétszere­séré emelkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents