Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-04-23 / 1576. szám

1949. április 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal Mit írnak az óhazából? Az alábbi levelet a Miami, Fla.-ban lakó Deutsch Rudolf mtárs. kapta, mely sok, az amerikai magyarságot érdeklő kérdésre adja meg a tárgyilagos választ. Szeretett kedves Húgaim és Rezső Bátyám! Nagy örömmel vettem válaszukat és különösen azt a módot, ahogy megválaszolták. Nagy kitüntetésnek vettem, hogy a “Bérmunkás” magá­évá tette a levelemben foglaltakat és a nyilvánosság elé vitte. Engem ez a körülmény nemcsak, hogy nem bánt, de egyenesen örömmel tölt el, hogy én is hozzájárulhattam egy ‘téglával’ a Béke ügyéhez! Legjobban azonban a Bérmunkásnak örültem már csak azért is, mert végre meg­győződhettem, hogy valami egészsé­ges szellemet is tud Amerika expor­tálni. Nagy öröm azt látni, hogy van­nak harcos becsületes emberek Ame­rikában, akik ezekben a nehéz idők­ben bátran ki mernek állni a Béke és Haladás érdekében. Az újságot kollégáim között köröztem a hviatal- ban, akik nagy lelkesedéssel olvas­ták. Várom a további példányokat. Természetesen meg kell jegyeznem, hogy a levelet csak a magam szem­szögéből írtam, tehát egyesek azt mondhatták, hogy nem voltam tár­gyilagos. Ez a megállapítás helyes is, nem is tudhattam tárgyilagos len­ni, mert én csak az egyszerű kizsák­mányolt dolgozó szemüvegén keresz­tül tudom nézni a dolgokat, amint­hogy én egész életemben ehhez az osztályhoz tartoztam. Hogy hogyan és miként vélekednek Demokráciánk­ról azok a jómódú polgárok, akik a régi feudális-kapitalista rendszer ki­vételezettjei, dédelgetettjei voltak azt csak a hozzám eljutott különböző hírforrásokból tudtam megállapíta­ni. Ezeknek az Uj Világ sehogy sem tetszik. Természetes is, mert ebben az uj világban szünőfélben van az a lehetőség, hogy kalandoroskodással vagyont lehessen szerezni és evvel a népet kiuzsorázni. Ebben az ország­ban ma már csak becsületes mun­kával lehet megélni. Ez pedig nem tetszik nekik. Kommunista terrorról kiabálnak, kizsákmányolásról, meg minden olyanról amit ép ők csinál­tak, nekik volt ez a kenyerük évszá­zadokon keresztül. A tolvaj rendőr­ért kiabál. Elég volna csak annyit mondanom, ha itt tényleg kommunis­ta terror lenne, akkor ők ma már nem kiabálhatnának, nem sikkaszt­hattak volna milliókat a nép vagyo­nából, hanem méltó helyükön a sir fenekén feküdnének. Nem kell itt már terror, kinyílt a nép nagyobbik részének a szeme annak megállapí­tására, hogy kik a nép igazi barátai és kik az ellensége, ök a saját lelki­ismeretük elöl menekültek, féltek a nép szemébe nézni. Nem lehet a né­pet a végtelenségig csalni, becsapni, hogy egyszer ne jöjjenek rá. Nos amikor a pohár már betelt, jobbnak látták eliszkolni innen, mert féltek, hogy számot kell adni tetteikért és tudták, ha őszintén be kell számolni, hogy mit tettek “a népért” és mit tettek a nép ellen, akkor ez a börtönt jelenti. Nem lehet tárgyilagosan kifejteni az ügyet, ha nem vizsgáljuk meg az elmúlt 4 év eseményeit. Ez a 4 esz­tendő nem is időszak volt, hanem a magyar nép igazi történelme, amely­ben az évszázados gonoszság és em­bertelenség összesürüsödve harcolt a felvilágosodás és a felszabadulás el­len. Ma már nyugodtan mondhat­juk, hogy a nép győzött. És ez nem üres frázis Rezső bátyám, hanem olyan valóság, hogy csak az tudja ezt igazán értékelni, aki maga is részt vett ebben a grandiózus harc­ban. Itt nem csak arról volt szó, hogy meg kell birkózni egy évszáza­dos sötét népbutitó reakcióval, ha­nem fel kellett venni a harcot egy világviszonylatban összefonódott, összeszervezkedett reakcióval, mely­nek kulisszamögötti irányitói az amerikai monopolisták. Ez derült ki azokból az okmányokból, amelyeket Mindszentynél megtaláltak. Ezért lármáztak ök hamisításokról, meg kábításokról, mert el szeretnék tus­solni a vilák közvéleménye előtt a nyilvánosságra került bűnüket, hogy hogyan avatkoznak ők bele a kis országok belügyeibe, hogy hogyan készítik a polgárháborúkat és a vi­lágháborúkat elő. Kellemetlen dolog az ilyen, főleg ha kitudódik, hogy ez a nagy nyüzs­gés nem is minden cél nélkül van. Vizsgáljuk csak meg, hogy üzletileg hogyan van érdekelve a nemzetközi monopoltöke ebben a kicsiny magyar nemzetgazdaságban? Itt van mind­járt a folyékony magyar arany, az olaj. Amerikai tőkések kezében van. A Talbot elektócentrálé angoloké, a Felten gyár franciáké és még ki tudná felsorolni, hogy hány magyar gyár, hány bánya került idegen tőke tulajdonába? Felvetődik a kérdés, hogy kerül idegen tőkés kezébe az olyan magyar természeti kincs, amely magyar földben terem és ma­gyar munkás alkotja? Egész egysze­rűen: a Habsburgok, a Horthyék, az Eckhardték, a Nagy Ferencék, a Mindszentyék és az összes magyar álhazafiak, akik csak addig tudnak magyarok maradni, amig busásan fi­zet a haza, azonban nyomban elhagy­ják hazájukat és elárulják, ha “csak” dolgozni kell érte, busás dollárokért kiárusítják. Évszázadokon keresztül folyt a haza kieseinek ilymódon való elkótyavetyélése, holott ez a nemzet vagyonát képviselte és az lett volna a feladata, hogy a nép életszínvona­lát emelje. Ez azonban csak egyik bünük. A másik bünük az volt, hogy szándékosan visszatartották az or­szág gazdasági fejlődését, nem en­gedték iparosodni, hogy a tengernyi munkanélküli dojgozhasson, mert ez sem vágott a világ monopólistáinak érdekébe. így hát mindig azon mes­terkedtek, hogy a nép nyakába kény- szeritettek ilyen minden lelkiismeret nélkül népnyuzókat, akikkel nagyon jól meg tudtak egyezni. A népnyu- zók szabadon fosztogathatták a né­pet, a monopolisták pedig kezükbe kaparintották az ország gazdasági kincseit. Ez az összjáték lett lelep­lezve a Mindszenty féle perben. Érdemes azonban az előzményeket is ismerni, hogy az összjáték hogyan ment 1945 óta. Tudott dolog, hogy a magyar szegény .nép kulturálisan na­gyon el volt maradva, ami a régi re­akciós világ müve volt. Ebben az el­maradottságban az Egyházak nem álltak a nép oldalára, hanem az ural­kodó osztálynak lettek a szövetsége­sei már csak azért is, mert vagyoni- lag közös érdekük volt. Soha olyan fényűző életet nem éltek az egyházi főurak, mint a régi feudális világban, akkor amikor a népnek szegénységet és alázatosságot prédikáltak. Na­gyon kevés volt azoknak a papok­nak a száma, akik tényleg a néppel éreztek és a nép érdekeit szolgálták. A felszabadulás után a Demokrácia felosztotta a nagybirtokokat a sze­gény parasztság között az egyházak világi birtokaival egyetemben. Ha volt valaha krisztusi cselekedet, úgy ezt annak lehetett nevezni. Emiatt a fényűző életet élő főpapok halálos ellenségei lettek a Demokráciának és hadat üzentek. A templomi szószék átvátozott politikai párti és kor­tesszónoklattá. A papság bízott be­folyásában és azt hitte, hogy a val­lásos nép mindenben követni fogja, ebben alaposan tévedtek. A nép rá­jött, hogy miről is van szó: vissza a földet az uraknak és az egyháznak, vissza a régi világot, előre egy újabb háborúért. Ezt már nem akarta a nép és maga jelentette fel a hatósá­goknál a népáruló papokat. A temp­lomi szószékről a vallás áhítata he­lyett ismét a gyűlölködés hangja szólalt meg. Uszítottak minden és mindenki ellen. Az antiszemitizmus ismét innen merítette szellemi forrá­sát, a nemzeti gyűlölködés ismét itt verte gyökereit. És az egész politikai manővernek Mindszenty volt az irá­nyítója, mögötte az amerikai mono- pólistákkal, akik fegyveres segítsé­get is ígértek, amitől aztán vérsze­met kaptak. Azok az összeesküvők, népáruló diplomaták mind csak sakk­figurák voltak a kezeikben, azonban sikertelenségük nem abban rejlik, hogy a hazaárulók nem végezték el feladatukat, csak arra nem számí­tottak, hogy a nép nem áll melléjük. Amikor látták, hogy talajt vesztet­tek, amikor Mendszenty rájött, hogy csak vak eszköz a monopolisták ke­zében, nem tartotta tovább a titkot, kiadta őket. így leplezik le magukat a rablók, ha a koncon összevesznek. A templomok ma is zsúfoltak, sen­ki sem érzi magát vallásos érzésé­ben üldözvé, csupán ha valamelyik pap a templomi áhitat helyett politi­zálni kezdene, úgy a nép nem tűrné meg. A nép már kezdi felismerni a vallás és politika közötti külömbsé- get. És ez fáj a világ reakeósainak, mert nagyon jól tudják, hogy ahol a felvilágosodás talajt nyer, ott ural­muknak vége. Ez történt nálunk is. Mi az amit a kommunisták csinál­tak, amiért imperialista gazdáikhoz menekült hazaárulók "kommunista terrorról” óbégatnak ? Tény és igaz, hogy első alkalom az, amikor a kom­munisták is kimentek a nép közé és felvilágosító munkát végeztek. De hogyan? Vasárnapjukat feláldozva, szerszámaikkal kimentek a falvak­ba és egy darab kenyér ellenszolgál­tatás nélkül mindenben segítségük­re siettek a szegényparasztnak. Helyreállították házaikat, edényei­ket, szerszámaikat, a templomot, az iskolát. Ugyanakkor a pap a temp­lomban gyűlöletre és gyilkosságra uszított. Nem kellett sok, a paraszt­ság hamar külömbséget tudott ten­ni az egyik és a másik között. Itt a tények beszéltek. Ugyanakkor vasár­nap délután összeültek a munkások és parasztok és szépen megvitattak mindent. Ha valamit nem tudtak, nem értettek, megmagyarázták, ha valami bajuk volt, a városban elin­tézték. így jött rá a paraszt, hogy hogyan csapták be őket évszázadok óta és igy lett szövetségesévé a mun­kásságnak. Persze az úri gonoszte­vők amikor ezt meglátták és látták, hogy már nincs ■ csendörszurony, amely megakadályozza, hogy a pa­rasztságot felvilágosítják, éktelen haragra gerjedtek és elnevezték ezt “kommunista terrornak”. De van itt egy másik kérdés is. Ezek az uribitangok mindenképpen azon mesterkedtek, hogy a Demok­rácia vívmányait felrúgják, a földe­ket és a gyárakat visszajátszák régi gazdáik kezére, persze a törvény na­gyon éberen őrködött, hogy ezt meg­akadályozzák. Ezt is elnevezték “kommunista terror’’-nak. Felvető­dik a kérdés, hogy az U.S.A.-ban nem-e örködnek a törvények, hogy védelmezzék a társadalom vívmá­nyait. Arról is ordítoztak, hogy a vá­lasztásoknál érvényesült a “kommu­nista terror”. Ha az USA-ban, Ang­liában, Franciaországban és még sok más kapitalista országban olyan tiszta választások lennének, mint Magyarországon voltak, akkor bi­zony a nép már régen elsöpörte vol­na elnyomóit. A háborús és fasiszta bűnösökön kívül itt mindenkinek volt szavazati joga, aki a 20. életévét betöltötte, tekintet nélkül, hogy nő-e vagy férfi, vagy, hogy milyen feleke- zethez, fajhoz, vagy nemzetiséghez tartozott, nem úgy mint pl. Svájc­ban, ahol a nőknek nincs szavazati joguk. A képviselői mandátumok a szavazatok arányszáma szerint osz­lott meg, nem úgy mint Angliában, vagy Franciaországban, ahol egyik mandátumhoz elég 6000 szavazat, a másikhoz pedig 100.000 is kevés. Ezt a választójogot, ami most Ma­gyarországon van, az összes haladó pártok szavazták meg és nem a kommunisták diktálták. A nyugati államok uraiban nem volna meg a bátorság ilyen szavazásnak elébe néz­ni! És ők ordítoznak demokráciáért! Végül beszélni kell még a hajszá­ról, a munkások kiuzsorázásáról és a nélkülözésről is, amit a nyugati saj­tó oly tele szájjal szeret Magyaror­szágra dobni. Elsősorban is Magyar- országon nincs gyáros, aki hajszolja és zavarja a munkásokat, a gyárak már a dolgozóké. így hát a gyárak ügyeit maguk a munkások intézik. Időnként összegyűlnek a gyárakban a munkások értekezletre és itt meg­beszélik azokat az ügyes-bajos dol­gokat, amelyeket el kell intézni, megbeszélik azokat a feladatokat és terveket amit maguk elé kitűztek és ennek a jegyében mindenről maguk határoznak. Ha a munkások kimond­ták a jelszót, hogy “Termelj többet, jobban élsz”, akkor az ebből fakadó munkatöbbletet a munkások teljesen önkéntesen, minden erőszakoskodás nélkül vállalják. Dehát ezt nehéz is megérteni egy kapitalista államban élőnek, akinek a viszonya a gyárak­hoz majdnem semmi,' csak éppen annyi, hogy van egy hely, ahol min­dennapi kenyerét megkeresi, amig ez a tőkésnek jólesik. Nálunk a helyzet egészen más. Itt a munkások viszo­nya a gyárhoz teljes, mint a kézmü- iparosnak a szerszámjához. Az ad kenyeret éspedig minél jobban fej­lesztem annál többet. Ezt tudják a munkások. Minél többet termelnek, annál jobban növekszik a darab ke­nyér, annál jobban növekszik a ke­reset. Itt nem kell sztrájkolni a ma­gasabb bérért, itt a munkások ma­guk teremtik meg állandóan a bérek növekedését. Ezt pedig szereti agyon­hallgatni a külföldi sajtó, igyekszik csak a nehézségeket kikeresni, mint kákán a csomót és azop nyargalni. Hát jól van, beszéljünk őszintén a bajokról és a nehézségekről. Kétség­telen tény az. hogy nem egyformák a bérek. Ma minél többet termel, vagy magasabb minőségű munkát teljesít, annál többet keres. De ha ez nem volna igy, akkor senkinek sem

Next

/
Thumbnails
Contents