Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-04-09 / 1574. szám
1949. április 9. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ AZ UJ MAGYAR TANKÖNYVEKRŐL A múlt év december 18-iki számunk rovatában bírálatot mondottam néhány magyar tankönyvről a Magyar Világszövetségéhez címzett nyílt levél keretében, amennyiben a Szövetségtől kaptuk a könyveket s ugyanakkor egy levelet is. A Szövetség Kulturális Osztálya nevében Dr. Bier Lili most válaszolt a nyílt levelünkre, amelyet kérésének megfelelőleg közreadunk. Tekintettel arra, hogy a levél már úgyis jóval túlhaladja a rovat szokásos terjedelmét, majd csak a következő számok valamelyikében válaszolok rá. Itt csak azt kívánom megjegyezni, — hogy mint az olvasók emlékeznek rá, — a január elsei számunkban megírtam a tankönyveket DICSÉRŐ szemlét is, amit ugylátszik a levél Írója nem kapott meg. Elküldtük tehát a szorgalmazott cikket újból s ezzel ezt a dolgot elintézettnek tartjuk, de nem a Dr. Bier levelében talált számos kifogást, amelyre, mint mondottam, újból visszatérek. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A Bérmunkás múlt év december 18-iki számában hozzánk intézett, nevezetesen engem aposztrofáló nyílt levelére csak most válaszolunk, mért ugyanakkor kaptuk az Ön folyó évi január 1-i levelét, amelyben többek között azt irta, hogy könyvszemléjét folytatni fogja, minthogy “az első közleményben csak kifogásra volt helye”, s “a következő részben felsorolja a dicséretre érdemes dolgokat”. Erre azonban, sajnos, mindeddig hiába vártunk. Nem akarván az ügyet tovább halasztani, most visszatérünk az Ön bírálatára és kérjük, minthogy Ön is a nyilvánosság előtt közölte kifogásait, szíveskedjék lapjában a mi válaszunknak is helyetadni. Mindenekelőtt Ön kifogásolja a “honfitárs” megszólítást, holott ennek a szónak jelentősége ma más, mint volt Horthyék idejében. Ma nem Horthyék szólítják Önt igy és nem azok, akik “aranyat kértek vasért”. Ez az ország hazája lett a dolgozó népnek. Magyarországon ma a dolgozó nép az ur és ha a magyar népi demokrácia nevezi Önt honfitársának, azt hiszem, Szerkesztő Ur, ebben nincsen semmi szé- gyelnivaló, — sőt. Persze, mi is tudjuk, mennyi émelyítő dolog tapad ehhez a megszólításhoz, de mert egyszer bitorlók éltek vele vissza, még nem ok, hogy mi ezt a szép kifejezést örökre töröljük szótárunkból. A nyilasok például “testvér”-nek szólították egymást. De kinek jutna eszébe ennek a szónak a használatától azért tartózkodni, mert aljas, elvetemült gazemberek vették szájukra? A másik tisztázásra szoruló kérdés az, amit Ön a Magyarok Világszövetségével másfél esztendővel ezelőtt folytatott levelezéséről ir. Másfél év hosszú idő a mi országunk fejlődésében és a Magyarok Világszövetsége, Ugyanúgy mint az ország más intézményei, a fejlődéssel együtt formálódott. A Világszövetségnek mostani veztősége aligha vállalhat felelősséget a másfél évvel ezelőtti vezetőség cselekedeteiért, szavaiért. Ez éppen oly képtelenség, amilyen képtelenség lenne a jelen magyar kormány tagjaitól számonkémi Nagy Ferencék működését. Hogy a leváltott vezetőség milyen irodalmat terjesztett és milyen indokolással tagadta meg könyveknek küldését, ezért a mai vezetőség felelősséget nem vállalt, sőt továbbmegyek, elitéli az ő általuk képviselt és Ön által idézett álláspontot. A mi célunk ellenkezőleg éppen az, hogy a külföldi magyarsággal a lehető legbehatóbban és legőszintébben ismertessük meg mindazt, ami ebben az országban történik. Nincsen nekünk semmi takargatnivalónk. SOK JAVÍTANI VALÓ AKAD Mai iskolakönyveink bizonyára nem tökéletesek még. Sok javítanivaló akad és igen sokat fogunk is még javítani rajtuk. De nem tudom, hol találta Ön meg “a burkolt reakciós propagandát”? Erősen kétségbe vonom, hogy az 1948-as Történelmi Olvasmányok cimü tankönyv távolról is tartalmaz olyant, ami a “Hitler-Horthy-Mussolini banda iránti hódolatot” fejezné ki. Sem burkoltam, sem máskép. Magában a tényben pedig, hogy a könyv régi magyar legendákat tartalmaz, semmi elvetniva- ló nincs. Vagy Szerkesztő Ur minden régi magyar legendát — tekintet nélkül annak tendenciájára, nevelő hatására, pedagógiai értékére — rossznak tart? Ebben nem érthetünk egyet. Afelől viszont megnyugtathatom, hogy a magyar általános iskola megfelel a modern pedagógia követelményeinek és pedagógusaink — ha van is még javítanivaló e téren — megmondják növendékeiknek, hogy hol van a monda és a valóság közötti határ, ön tehát feltételez valamit, sőt tényként könyveli el, ami nincs. És itt le kell szegeznem egy elvi kérdést is. Csak nem kifogásolja Szerkesztő Ur azt, hogy mi a régi magyar hagyományokból mindent meg akarunk őrizni, ami jó? Mi a magunkénak valljuk a magyar történelem nagyjait —- Szent Istvánt, Dózsát, Rákóczit, Kossuthot, mi hisszük és tanítjuk például, hogy 1848-nak mi vagyunk a folytatói — de egyben bíráljuk mindazt, ami a magyar haladás kerekét megakasztotta. Bíráljuk, de nem titkoljuk. Nem hiszem, hogy talált a történelemkönyvben Verbőczyt magasztaló részt. Mi végre valóban magyar történelmet tanítunk az iskolákban és nem történelem- hamisitást. A MAGYAR MÚLT Megmutatjuk — persze a diák fejlettségi foka szerint — hogy a történelem bizony nem az egyesek hőstetteinek sorozata, hanem társadalmi erők, osztályok harca. Megmutatjuk, hogy ebben a harcban kik és milyen erők állottak a haladás, kik és milyen erők az elnyomás, a reakció szolgálatában. A magyar múlt éppen elég szemléltető bizonyítéka az önző osztályérdekek érvényesülésének, az osztály elnyomás sorozatának és számos példája akad az elnyomás elleni küzdelemnek, lázadásnak. Minthogy a termelő erők fejlődése feszíti szét a mindenkori termelő viszonyokon alapuló társadalmi formákat, természetesen más minősül haladásnak a hűbériség korában és más a polgárságnak a történelmi színpadán való megjelenése idején. Szent István cselekedeteit — akit egyébként a múlt történe- lemirása éppen úgy meghamisított, mint másokat — persze nem mérhetjük a francia forradalom feladatainak mértékével, mert azok csakis az akkor fennálló társadalmi viszonyok alapján értékelhetők mint haladó szellemű intézkedések. Ha viszont ma akadna valaki, aki azért küzdene, amiért Szent István küzdött, vagy akár a francia forradalmárok, az ma kétségkívül reakciós lenne —, mint ahogyan az is, ha teszi, ami itt-ott a nagyvilágban bizony előfordul. Mert hiszen időközben a felszabadított harmadik rendből már régen saját uralmáért világrészeket lángbaboritó imperializmus lett és a történelem porondján nemcsak, hogy megjelent a proletariátus, hanem a földkerekség igen tekintélyes hányadán uralomra is jutott és szocializmust épített, vagy épit. Bírálatából úgy éreztem, Szerkesztő Ur nem eléggé világosan látja, hogyan viszonylunk mi a népi demokráciában a magyar múlthoz. Lehet, hogy az az egy könyv, amely kezébe jutott, nem is adott eléggé módot erre. Remélem, hogy a ma postára tett VTII.-os tankönyv eloszlatja minden kételyét és meggyőzi. KISS JÓZSEF SZEREPE Ami pedig irodalmi kifogásait illeti, meg kell állapítanom, hogy félrevezető igen tisztelt Szerkesztő Urnák az a beállítása, hogy a VIII. osztályos magyar olvasókönyv “egyetlen zsidó eredetű írónak sem tartalmazza müvét”. Ilyen tendenciáról a magyar népi demokráciában szó sem lehet. Ne kívánja, Szerkesztő Ur, hogy a nürenbergi faji törvények alapján folytassak kutatást akár a tankönyvben szereplő, akár\ a népi demokráciában nagynak elismert, vagy Kossuth-dijjal kitüntetett művészek és irók között annak bizonyítására, hogy nem a származás, hanem egyedül a művészi teljesítmény nálunk a döntő. Kiss József bizony nem szerepel a tankönyvben, de nem mert zsidó volt, hanem mert harmadrangú költő, “gém az Olymposz alatt”, ahogy Ady mondta. Vájjon mit adott Kiss József annak a mi ifjúságunknak, amelyet a C ALIFORN AIAK FIGYELMÉBE! Lapunk dél-califomiai olvasói látván, hogy a Bérmunkás az ipari szervezkedés tanításával milyen fontos munkát végez most Magyarországon, Szombaton, Április 23-án, délután, 6 órai kezdettel vacsorával egybekötött nagy táncmulatságot rendeznek a 4201 So. Main street alatt fekvő LOS ANGELESI MUNKÁS OTTHONBAN amelynek jövedelme lehetővé teszi, hogy még több Bérmunkás menjen a “VASFÜGGÖNY” mögé. Kérjük Los Angeles és környékén lakó olvasóinkat, hogy mindannyian támogassák ezt a mulatságot. szocializmus építésére, a munka és a dolgozó nép szeretetére nevelünk? A “Rabasszony”-nál jobbak Arany balladái, sőt a népballadák is. Bródy Sándor sem azért maradt ki a könyből, mert netalán zsidó volt. Hiszen kimaradt igen sok nem-zsidó nagy iró is. Elvégre 13-14 éves gyermekek nem egyszerre és nem egy könyvből tanulnak meg mindent. Sajnálom, Szerkesztő Ur, hogy a tankönyvekről szóló pozitív bírálatát nem jelentette meg eddig. Ön azt írja, hogy lapját “egy csapat osztálytudatos, amerikai magyar munkás” tartja fenn. Nem gondolja, hogy ezeket bírálatával, bírálatának módjával és hangjával félrevezetheti, holott éppen őket nem szabadna abban a tévhitben hagyni, mintha a mi iskolapolitikánk, vagy sajtószolgálatunk olyan furcsa, felemás dolgok szolgálatában állana, mint amilyenekre Ön célzott? Hiszen az, ami nálunk történik, Szerkesztő Ur, az, amit mi építünk, ha van nemzetközi munkásszolidaritás, — mint ahogy van — akkor maga a tény, hogy nálunk a munkásosztály vezetésével válságmentes, jobb, szebb és boldogabb világ épül, nemcsak a mi sikerünk és győzelmünk, hanem egyben az ő vigaszuk és reményük is. Honfitársi üdvözlettel: Magyarok Világszövetsége Kulturális osztálya: Dr. Bier Lili Az egyházi sajtóügynökök hiradása szerint az “ájtatosság hetet” Truman elnök kezdte meg Washingtonban a baptista templomban. Nem mondják, hogy mit imádkozott, de bizonyára az általa oly kedvesen használt S.O. B.-vel kezdte az ájtatoskodást. Szenátor Taft nem akarja felfegyverezni a North Atlantic Paktum országait, mert attól fél, hogy az amerikai fegyverek majd ott is, mint Kínában a “vörösek” kezébe kerülnek. Nézze meg a lapot csomagoló előfizetése lejáratban van-e. Ha igen ne várja lapkezelőnket, hanem az önnél levő barna borítékban küldje el az előfizetését is.
