Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-01-08 / 1561. szám

1949. január 8. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ AZ UJ VALLÁS SZÜLETÉSE Az egyházak általános szoká­sa, hogy az évzáró ünnepeket az anyagi javak szerzésén kívül még térítésre, uj hívők nyerésé­re is felhasználják. Ilyenkor mindenfelé vallási propagandát tartalmazó röplapokat vagy fü­zeteket nyomnak a kezeinkbe. Én is kaptam a napokban egy ilyen füzetet, még hozzá a “mor­mon” vallásuaktól, akik dicse­kedve hirdetik már a fedél-la­pon, hogy “ez Amerika leggyor­sabban növő vallása”. Átnézve a füzetet, amelyet Stephen L. Richard irt, aki az egyház “12 tagból álló aposto­li tanácsának a tagja” és mint látom, az egyház hivatalos kiad­ványa, nem tudom megállni, hogy ne adjam tovább az ott ta­lált dolgokat, hadd lássák a ro­vat olvasói, hogy miként is ke­letkezik egy “modern” uj val­lás. A mormonokról a közönség leginkább csak azt tudja, hogy hisznek a többnejüségben. Fi­gyelmeztetem azonban azon me­legvérű olvasóimat, akiknek elég ennyit tudni és máris hajlandók a mormon vallás követésére, hogy csalódni fognak, mert ha­bár a vallás alapitói “isteni ki­nyilatkoztatásra követték a po- ligámiát”, lemondtak annak gya­korlásáról, mert úgy az Egye­sült Államok, mint más országok törvényei is ellenzik. Szóval ma már a mormon férfiaknak is csak egy feleségük van, kivévén a gazdagokat, akik nem törőd­nek a vallással. De meg is bűn­hődnek gazságukért, mert majd a túl világi életben, meg azután amely sokkal hosszabb, mint ez a gyatra földi élet, majd csak egy feleségük lesz; ellenben a jámbor hithü mormonoknak ott már nem parancsol Uncle Sam s kielégíthetik a többnej üség irán­ti vágyaikat. Eltekintve ettől a többnejü- ségi kérdéstől a mormon vallás­ról a következőket tudtam meg. Az alábbiakban, habár össze­vontan, de azért nagyon hűen adom vissza a füzetben kapott információkat. JOSEPH SMITH, — A PRÓFÉTA A mormon egyházat, amely­nek hivatalos neve “The Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints”, 1830 április 6-án alakí­tották New York államban. Az igazi kezdetét azonban 1920-ra teszik, mert abban az évben je­lent meg először az isten egy fi­atal fiúnak, akit kijelölt az uj vallás prófétájává. Ez a fiú a 14 éves Joseph Smith volt, egy farmer fia, aki nem részesült semmiféle különösebb oktatás­ban, éppen csak, hogy Írni és ol­vasni tudott. A szülei, mint álta­lában akkor mindenki, sokat foglalkoztak a vallással és a kis Józsi nem tudta megérteni, hogy miért lehet a vallást többféle módon is magyarázni. A vallási viták nagyon nyug­talanították, izgatták és végre, amikor a bibliában azt olvasta, hogy akinek hiányzik a bölcses­ség, forduljon istenhez s része­sülni fog abban, követte ezt a tanácsot. Elment a közeli erdő­be és ott térdreereszkedve imád­kozott. Egyszerre valami nagy erő ragadta meg és úgy vágta a földhöz, hogy azt hitte, örökre ottmarad. De végre is nagy eről­ködéssel feltápászkodott, körül­nézett s ime, a közelben két fér­fit pillantott meg, akiknek fejei körül dicsfény ragyogott. Józsi mindjárt gondolta, hogy itt nem közönséges embe­rekkel van dolga és valóban az egyik, aki idősebbnek látszott, mindjárt nyilvánosságra is hoz­ta, hogy ő az isten és a fiatalabb pedig a. fia. Ez a két személy (personages) tudtára adta, hogy egyetlen egyház sem követi az igazi vallást. Azért kiszemelték őt, hogy alakítsa meg a Krisztus igazi egyházát. Meghagyták ne­ki, hogy készüljön fel erre a ren­deltetésre és tudatták vei, hogy még sokszor meg fogják láto­gatni és majd ellátják tanácsok­kal. A“MORMON KÖNYV” A Józsi gyerek elmondotta a dolgot a szüleinek, akik hitelt adtak neki s beavatták a titok­ba a szomszédok némelyikét is. Azonban alig ment hire a dolog­nak, elkezdték üldözni őket, de minden üldöztetés dacára is egy­re szaporodtak a hívek. Közben a két isten, — az apa és a fiú, — többször meglátogatták a gyere­ket, három év múltán, vagyis 1823-ban pedig ráparancsoltak, hogy menjen fel a Cumorah ne­vű magaslatra, amely a vidék legnagyobb hegye, ahol átadtak neki egy kis kőládát, amelyben ősi eredetű aranytáblák voltak, rajtuk valami ősi Írással, de ott volt mindjárt a “kulcs” is, az írás megfejtésére. A fiatal pró­féta nagy nehézségek árán és “isteni segítséggel” végre elol­vasta és lemásolta az Írást, majd elment Palmyra, N. Y. vá­rosba, ahol kinyomatta könyv alakjában. Ez lett a mormonok szentkönyve és ma is a biblián kívül erre támaszkodnak, a ne­ve “Books of Mormon”. Amint a hívek tovább szapo­rodtak, úgy nőt az üldöztetés is, de azért 1830-ban mégis kivet­ték az állami chartert az egyhá­zukra. A charter szerint Jézus Krisztus egyedüli képviselői a hat alapitó személy, akik papi rangot kaptak és csak azok le­hetnek az uj vallás papjai, aki­ket ezek szentelnek fel. Az ül­döztetés végre annyira fajult, hogy egy bírósági tárgyalásnál a régi vallások hívei megrohan­ták a már akkor 39 éves Joseph Smithet és legyilkolták. Az egyház hívei akkor felke­rekedtek és előbb Ohio államba, majd Missouriba, onnan Illinois- ba és végre Brigham Young ve­zetése alatt Utah államba, a Great Salt Lake vidékére kerül­tek, ahol véglegesen letelepedtek, elszaporodtak s ma azt állítják, hogy körülbelül egy millió hívük van és a számuk egyre gyara­podik. A VALLÄS LÉNYEGE A mormon vallás lényegét a már említett “Book of Mormon” könyv foglalja magában. Ez a lényeg, — a már említett több- nejüségen kívül ez: Az emberek már megint eltértek az igazi val­lástól és azért uj kinyilatkozta­tásra volt szükség. Ez is mege­rősíti azt a régi kinyilatkozta­tást, hogy a földi élet csak elő­készítője a tulvilági életnek, a test csak sátra a léleknek, mely­re nem lesz szükség ha majd az isten, illetőleg az ő nevében Jé­zus Krisztus veszi át az uralko­dást. Isten országa “Zion” itt lesz Amerikában, Jézus személyesen fogja kormányozni a világot, amely boldog világban természe­tesen csak a “jók” részesülnek majd. Ezt a hitet nem terjesztik erőszakkal, hanem csak szere­tettel* de elvárják, hogy minden hivő jövedelm e tizedrészét adja erre a célra, — vagyis az egy­háznak. De azonkívül még sok más egyéb szolgálatot is elvár­nak a híveiktől, de minden kény­szer nélkül, mert az igaz hívőket nem kell kényszeríteni. íme igy születik az “uj” val­lás, ami, mint látjuk valójában nem uj, csak a réginek kis mó­dosítása. Először az isten szemé­lyesen jelenik meg valami tu­datlan nő vagy gyereknek. Miu­tán a Smith József már olvas­gatta a biblia másodikarészét, az Uj Testamentumot iS, neki az isten már nem egyedül jelent meg, hanem mindjárt magával hozta a fiát is, akit illő tisztelet­tel mutatott be. Persze, mint minden ilyen látomány, úgy ez is valami félreeső helyen történt, mert a két isten, — az apa és a fiú, — bizonyára megijedtek vol­na, ha valaki, mondjuk a Józsi­nál okosabb ember is találkozik velük. A gyerekre bizonyára nagy hatást gyakorolt a Mózes legen­dája is. így természetes, hogy ő is a környék legnagyobb hegyén kapta meg a szent parancsolato­kat. Azon a vidéken azonban nem volt nagy hegy, mint példá­ul a Sinai hegy, igy megelégedett a Cumorah dombocskával is, amit később a mormonok meg­vásároltak és ma kereszt jelzi azt a pontot, ahol az öreg meg a fiuisten előbb jól földhöz vágták Jóskát és csak azután mutatkoz­tak be neki. (Szokásban volt ré- gente alaposan elverni a suhanc gyereket, hogy valami esemény­re, határjelzésre, stb. visszaem­lékezzen) Úgy látszik, hogy az isteni hatalom nem volt elég nagy, hogy ilyen trükk nélkül is elegendő hatást értek volna el a kétkedő gyereknél. HINNI KELL Ugylátszik, hogy az aranytáb­lák az üldöztetések és vándorlá­sok folyamán elvesztek, de nem baj, mert megmaradt a fordítás, amit a gyerek a meg nem neve­zett segítőkkel együtt készített róluk. És kell ennél nagyobb bi­zonyíték is?! Hát nem Mózes is összetörte az eredeti kőtáblákat és manapság a zsidók is csak a képeket mutogatják róluk? Egyébiránt úgyis az a legfon­tosabb, hogy hiszel-e vagy nem az örök életben, az Isten orszá­gában, amely felett azonban már nem maga az öreg isten fog ural­kodni, — hiszen már igen öreg és fáradt, hanem a fia veszi át az uralkodást. És ha hiszel, ak­kor ne kérdezz többet. Mert aki hisz, az HISZ és nem kérdezős­ködik. Az hiszi és követi az egy­ház elöljáróit. De ami a legfon­tosabb, jövedelmének tizedrészét egyházi célokra adja. Ennyit csak megér az, hogy egyszer, amikor már a tulvilági életnek is vége szakad, eljön a feltámadás, polgára lehetsz a Krisztus által kormányzott Isten országának. Hát lehet ennél még többet is ígérni?! Persze kérdezhetnénk, — ha szabadna kérdezni, — hogy ma­napság miért nem lehet úgy té- pelődni a vallások különböző volta felett, mint tette a Józsi gyerek? Mert ha történetesen egy másik tépelődő megint fel­tenné ezt a kérdést az istennek, nem-e jönne el hozzá megint, de most már egyik oldalról a Krisz­tus nevű fiával, másik oldalról meg Smith Jóska próféta által támogatva és nem-e mondaná, hogy most már ezek is eltértek az igazi vallástól, mert az a ti- zedrész jövedelmi adó igazi nagy tőkés vállalattá tette a Mormon Egyházat is, amelyik éppen oly nagy propagandával árulja a népbutitó babonát, mint a többi, régebbi vallások. DRÁGASAGI PÓTLÉKKAL JÁRULTÁK A BÉRMUNKÁS FENTARTÄSAHOZ 1948 december 31-ig: P. Molnár, Cleveland....... 1.00 S. Sütő, Chicago ____.. 1.00 S. Balogh. Chicago _____ .75 St. Hevesy, Bridgeport__ 2.00 E. Benkő, Toledo________ 2.00 Mrs. K. Fehér, Fairfield .... 2.00 Titus Kiss, Winnipeg ____ 1.50 Joe Vanno, Zeigler----------- 2.00 St. Lovász, So. Norwalk ... 1.00 A. Schöpf, Upper Darby .... 1.00 P. Turucz, Newark ........ 1.00 A. Siskó, Toronto ______ 3.00 R. Klinkó, Cleveland____ 2.00 A. Lőrincz, Phila_______ 2.00 V. Hegedűs, Chicago ....... 1.00 A. Sohajda, Cleveland — 1.00 Anna Kalapos, L. Angeles 1.00 S. Y., Cleveland .............. 5.00 Paul Dobisz, Newark ____ 2.00 Mrs. B. Blatt, Phila............ 3.00 Mrs. Tüskés, Cleveland .... 1.25 A. Bolla, Buffalo--------- 2.00 St. Szabados, Chicago ....... 7.00 B. Varga, Pittsburgh ___ 1.00 Z. Harsányi, Pittsburgh .... 1.00 Ester Zellen, Detroit ........... 2.00 K. Kolozsváry, Cleveland .. 2.00 Andy Kandray, Joffre — 2.00 J. Kiss, Brunswick ______ 2.00 O. I., Elmhurst ................... 1.75 Frank Koos, Terre Haute 2.00 M. Rappaport, Cleveland .. 2.25 A Bérmunkás Naptárának ki­adásához hozzájárulok névsorá­ból kimaradt J. Frajták, Tren­ton, N. J. munkástársunk külde­ménye. $1.75, amit ezúttal he­lyesbitünk.

Next

/
Thumbnails
Contents