Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-12-25 / 1559. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. december 25. "" 1 ~~ Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. MEGINT BETÖRÖTT A FÚRÓ AZ AMERIKAI munkásmoz­galom — éppen úgy mint min­den más ország munkásmozgal­ma — külömböző árnyalatokból tevődik össze, melyek: ultra re­akciós, konzervatív, haladó vagy liberális és a forradalmi irányza­tok. Sajnos, de való, hogy a túl­nyomó többséget az elsőnek em­lített, vagyis a reakció táborá­ban találjuk, a számban legkis- sebb árnyalatot pedig az utóbbi, a forradalmi csoport alkotja. A konzervatív reformerek és a progresszív elemek a középuton, hol ide, hol oda bukdácsolnak és tevékenységük abban merül ki, hogy igyekeznek a reakciós irányzatot “forradalmositani” a forradalmi irányzatot pedig re­formálni; a viszonyokkal való megalkuvásra bírni. A reakciós irányzatot az American Federation of Labor (AFL) néven ismert szakszerve­zeti szövetség képviseli és a kö­zéputon haladók évtizedek óta próbálkoznak a “belülről való fúrással” átformálni ezt a hatal­mas testületet, amely ismert te­vékenységével méltán vívta ki a “kapitalizmus védbástyája” jel­zőt. A középuton haladók a kü­lömböző politikai “munkás” pár­tok, kultur klubbok, ligák és ha­sonló alakulatok tagjai és köve­tőiből kerülnek ki, akik már fel­ismerték, hogy a kapitalista tár­sadalmi rendszer nem úgy mű­ködik, ahogy kellene s abban re­ménykednek, hogy azt fokozato­san átformálják úgy, hogy a “kecske is jóllakjon és a káposz­ta is megmaradjon”. Ezek törekvéseinek be nem vallott végcélja, valamelyes “kollektiv” vagy “szocialista” társadalmi rendszer megvalósí­tása, de hogy milyen legyen az, azt csak akkor tudjuk meg, ha esetleg sikerült egy ilyent meg­teremteni. Ezen törekvésük megvalósításához igyekeznek az AFL hét milliós taglétszámú in­tézményt “megfúrni”, de szeren­csétlenségükre, amikor munkál­kodásuk némi sikere mutatko­zik, mindig “beletörik” a fúró­juk”. MI, AKIK a munkásmozgalom forradalmi irányát képviseljük az Industrial Workers of the World (IWW) égisze alatt és el­lentétben a reformerekkel, nem a kapitalista társadalmi rend­szert akarjuk reformálni, foltoz­gatni, hanem azt egy teljesen ujjal helyettesíteni, melyet a ré­ginek keretein belül építhetünk fel, már évtizedek óta idő és energia fecsérlésnek véltük a be­lülről fúrók törekvéseit és ezt megállapítottuk még akkor, mi­kor a murikásmozgalom gyer­mek cipőben járt és az AFL is csak két millió tagot számlált. A forradalmi gondolkozásu munkásság már egy fél évszá­zaddal ezelőtt felismerte, hogy az A.FL-t nem lehet átformálni; azt csak tönkretenni lehet és pe­dig egy forradalmi szervezet fel­építésével és ez a gondolat hívta életre az IWW-t. A reformerek azonban más­ként vélekedtek és ahelyett, hogy a forradalmi szervezetet építették volna, azt állandóan támadták és a reakciós AFL-t segítették építeni abban a re­ményben, hogy egyszer majd ők kerülnek a húsos fazékhoz és a kezükben lesz ez a hatalmas in­tézmény törekvéseik megvalósí­tásához. Tagadhatatlan az, hogy az AFL-t az ily törekvésű reforme­rek építették hatalmassá, de an­nak mindenkori vezérei csak ad­dig tűrték meg őket a szervezet kebelében, amig megelégedtek a munkával. Amikor már a veze­tés gyeplője után nyúltak, a körmükre koppintottak és kisö­pörték őket a szervezetből, ami minden nagyobb megrázkódta­tás nélkül történhetett meg, mert az AFL úgy van felépítve, hogy ott a tagság csak fizető alany a szervezet irányításába való beleszólási jog nélkül. És ily háztisztitása alkalmakkor a reformerek kirepültek, de az ál­taluk szervezett tagság megma­radt, hogy a reakciós vezérek­nek annál nagyobb hatalmat biztosítsanak. AZ ELSŐ komoly megrázkód­tatás 13 évvel ezelőtt érte az AFL-t, amikor a United Mine Workers bányász szervezet elnö­ke, John L. Lewis vezetésével néhány szakszervezet kivált az AFL-ből és megalakították a ma Congress of Industrial Organi­zation (CIO) néven ismert szer­vezetet, bár mint ismeretes ezen szakadás sem a belülről fúrók munkájának volt az eredménye, habár látszólag azt szolgálta — ideiglenesen. Lewisnak régi vágya volt az AFL központi elnöki székébe ül­ni, azonban annak nagy akadá­lya volt ellentmondást nemtürő uralkodási természete, ami nyil­vánvalóvá vált Samuel Gompers halálával megüresedett elnöki állás betöltésénél. Az AFL élén álló vezérek ugyan hívei és gyakorolják a kérlelhetetlen diktatúrát a tag­ság felett, saját maguk felett azonban nem tűrnek meg diktá­tort és amikor Lewis látta, hogy esélyei a Gompers megrürese- dett székének betöltésére na­gyon rosszak, átmeneti időkre egyik adjutánsát, William Gre- ent ültette oda azzal a szándék­kal, hogy pár év alatt Green le­járja magát és az AFL vezérei is belátják, hogy szükség van egy oly képességű vezérre, mint Lewis. Az évek azonban teltek és Green nem mutatott hajlandó­ságot Lewisnak helyet engedni, az AFL főbb vezérei pedig Gre­en mellett és Lewis ellen nyilat­koztak. Az 1935 évi konvención Lewis még egy kísérletet tett vágya elérésére és amikor leg- meghittebb barátja Hutchinson a Carpenterek elnöke a szemébe vágta, hogy ők nem akarnak diktátort maguk felett, Lewis egy hatalmas pofonnal Merítet­te Hutchinsont és bejelentette, hogy ő kiszakítja szervezeti t a szövetségből és megalakítja az “ipari” szervezetet. Hasonlóan cselekedett Hil- man a férfiruha készítők szer­vezetének elnöke, Dubinsky a nőiruha készítők elnöke és még néhány más szakszervezet és igy alakult meg a CIO. AZ ESEMÉNY futótűzként terjedt szerte az országban és a reformerek nagy üdvrivalgással fogadták a hirt, hogy “megala­kult az annyira nélkülözött ipa­ri szervezet”. Bár az IWW akkor már há­rom évtizede vetette a forradal­mi ipari szervezkedés magvát, a reformerek azonban nem akar­tak oly ipari szervezetet, amely­nek forradalmi célkitűzései van­nak és amelyben a szervezet rá- nyitása a tagság hatáskörébe tartozik. Az ő elgondolásuk sze­rint olyan szervezetre volt szük­ség, amely “ipari” szervezet, de nem olyan mint az IWW, ahol csak áldozni lehet, hanem, ahol ők vezéreskedhetnek és a CIO ilyennek ígérkezett. Ami a munkásosztály forra­dalmi szempontjából rossz és ki­fogásolható volt az AFL-ben, azokat mind magukkal vitték a CIO-ba és bátran mondhat mk, hogy csak éppen nevet változ­tattak, a gyakorlatban azonban minden maradt a régi. A kedvező alkalmat ki is használták a reformerek és min­den erejükkel nekifeküdtek a CIO naggyá építésének. Ami a taglétszám megnövelését illeti elismerést érdemelnek, mert alig egy évtized alatt több mini öt millióra emelték a CIO taglét­számát. AZONBAN a munkásosztály forradalmi szemszögéből bírálva nem elégséges csak a mennyisé­get mérlegelni, hanem nagy fon­tossággal bir a minőség is. Eb­ben pedig az AFL és a CIO kö­zött még nagyitóval is nehéz kü- lömbséget felfedezni. És ezen nem lehet csodálkozni, mert a CIO ugyan úgy épült fel, mint az AFL, felülről lefelé és annak irányítása is szorosan az AFL nyomdokaiban haladt. Amig az előző években a CIO mutatott valami haladó sz ilie­met, az utóbbi években teljesen arra a bizonyos lejtőre került, amelyen nincs megállás. És ma már a “boszorkány vadászat” vagy “vörös üldözésben” vete­kedik az ultra reakciós AFL-el. Most már ugylátszik elég erős a reakció a CIO-ban is és ele­gendő tagsággal rendelkezik arra, hogy kockázat nélkül sö­pörhetik ki a szervezet építőit, akik abban reménykedtek, hogy építenek egy szervezetet, amely­nek segítségével doktrínájuknak érvényt szerezhetnek. Aminek annyiszor szemtanúi voltunk az AFL-ben, ma a CIO- ban is bekövetkezett és a refor­merek ismét bázis nélkül marad­nak, mig a reakció jelentéke­nyen megerősödött a forradalmi munkásság célkitűzéseinek még hatásosabb gátlására. AMÍG a múltban csak titok­ban ármánykodott a reakció a CIO-ban, ma már annyira biz­tosnak érzik magukat, hogy nyíltan és nagy lármával hirde­tik, hogy meg kell “tisztítani a CIO-t a vörösektől” és ezt a gya­korlatba is követik. A CIO országos konvenciója megfenyegette a “vörösek” irá­nyítása alatt levő szervezeteket, hogy tisztítsák ki a “kommunis­ta” vezetőket és felhatalmazta a CIO központi vezetőségét ar­ra, hogy azokat elmozdítsa tiszt­ségüktől, vagy ha a szükség azt megkívánja, ellen szervezeteket állítsanak fel. Ugyancsak utasította a kon­venció a United Farm Equip­ment and Metal Workers — a gazdasági gépgyári munkások — szervezetét, hogy csatlakoz­zanak a nagyobb és reakciósabb Auto Workers szervezethez, amely az utóbbi két évben tel­jesen a reakció kezébe került. Érdekes, hogy két évvel ezelőtt, amikor mozgalom indult meg, hogy a FE szervezetet az autó munkások szervezetéhez csatol­ják, Walter Reuther, aki ma el­nöke, akkor azonban még csak pályázott az elnökségre, kézzel- lábbal tiltakozott az ellen, mert attól tartott, hogy a FE haladó szellemű szervezet veszélyeztet­né az elnökségre való törekvésé­nek győzelmét. Azóta azonban a FE szervezet minden bérharcát hátba támad­ják Reutherék és igy buktatták el a West Ellis-i Allis-Chalmers valamint az East Peoria-i Cat- terpillar telepek munkásainak bérharcát, most pedig az egész szervezetet szőröstől-bőröstől felakarják falni. Ugyancsak utasította a kon­venció a CIO központi vezetősé­gét, hogy a New York állami In­dustrial Union Counciltól vonja meg a chartert, mert az a “kom­munisták“ irányítása alatt van, amire bizonyságot szolgáltattak, a választások alkalmával, ami­kor nem követték a központi ve­zetőség utasítását, hogy a De­mokrata párt jelöltjét — Tru- mant — támogassák, hanem a tilalom ellenére Wallace prog­resszív pártját támogatták. A konvenció arra is utasítást adott a központi vezetőségnek — azok kérelmére — hogy a Szakszervezetek Világszövetsé­gével szakítsák meg az összeköt­tetést, mert ott a kelet európai országok “kommunisták irányí­tása” alatt levő szakszervezetei is résztvesznek. A KITARTOTT polgári sajtó nagy szenzációnak fújta fel a CIO-hoz tartozó Transport Workers Union — közúti szálli-, tási munkások — szervezetének a közelmúlt napokban Chicagó­ban megtartott konvencióját, mert ott a reakció gőzhengerrel hengerelte le a “.vöröseket”. Ezen a konvención a hagyo­mányos szokás ellenére, hogy a vezetőséget a konvenciók befeje­zése előtt választották, a vezető­ség megválasztását a napirend első pontjának tették meg és még irmagját sem hagyták meg a haladó elemeknek, hanem a legreakciósabbakat választották meg. Es még a legaljasabb, a legelitélendőbb denunciálástól sem riadtak vissza, amikor a de­portálás alatt álló Szántó Já­nost, aki egyik legagilisabb szer­vezője volt eddig a szervezetnek kipellengérezték azáltal, hogy elbocsátották állásából, mint “vöröset” — egy tucat más

Next

/
Thumbnails
Contents