Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-11-13 / 1553. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. november 13. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A MUNKÁSMOZGALOM SZÉGYENFOLTJA AZ AMERIKAI munkásmozgalom egyik legsötétebb szégyenfoltja az American Federation of Labor, (AFL) amely szakszervezeti szövetség megalakulása óta a legelitélendőbb árulásoktól, denunciálástól és sztrájktörésektől sem riadt visz- sza, hogy a munkáltatók kegyét megnyerje és tagjai részére valamelyes gazdasági előnyöket mutathasson fel, hogy ezzel igazolja létjogosultságát. Ezen szövetség és a kebelébe tartozó szakszervezetek munkás, szervezet és osztály ellenes működéséről köteteket lehetne Írni — és szükséges is volna — hogy a világ munkássága mégis merné azt és óvakodna attól, hogy ehez hasonló szervezetet épitsen, vagy csak meg is tűrjön és ahol kísérlet történik ily “munkás szervezet” felépítésére, azt még csirájában eltiporja, mert ha megerősödik éppen oly kerékkötője, éppen oly kölönc lesz a haladás nyakán, mint az AFL az amerikai munkásmozgalomén. A SZAKMAI szervezkedés már egyébként is idejét múlta nem csak Amerikában, hanem minden iparilag fejlődő országban, mert nem tartottak lépést a fejlődés kívánalmaival és ahelyett, hogy egyesítenék a munkásságot, hogy sikeresen harcolhasson az egyesített iparok irányítóival, széttagolják azokat és harc helyett testvér árulásra kényszerítik a munkásságot. Emellett azonban vannak más súlyos, sőt végzetes hibái is. Többek között, hogy túlságosan rosszakaratú, tudatlan, burzsoá felfogású vezérsereg irányítása alatt nyög, akik teljhatalmú urai a szervezeteknek és úgy kezelik a tagságot, mint a szatócs a portékát. Hogy ezt megtehessék a tagsággal, természetesen a legnagyobb tudatlanságba kell tartsák és nem csak nem törekednek osztályszellemben nevelni, hanem minden elképzelhető eszközt felhasználnak, hogy megakadályozzák a tagság felvilágosodását. Ezen osztályharc szempontjából elitélendő tulajdonságok következtében a munkásosztály harcának önzetlen harcosai már régen a “kapitalizmus védvárá- nak” minősítették az AFL-t és erre nem csak száz százalékban rászolgáltak, de az amerikai "munkásság legnagyobb szégyenére, azzal kérkednek. A MINAP az AFL központi elnöke, William Green Chicagóban a munkáltatók “Executives Clubijának összejövetelén diszszónokolt és szemrehányást tett a kizsákmányolóknak, hogy ahelyett, hogy segítenék az ő szervezetét a magántulajdon rendszer védelmezésében, túlságos nyílt támadásaikkal akadályozzák azt. Biztosította Green a munkáltatókat, hogy: “az amerikai munkásmozgalom (amely alatt természetesen az ő szervezetét érti) az első védelmi vonal a kommunista ötödik hadtest fenyegetése ellene” s hangsúlyozta, hogy “a szervezett munkásság a legbiztosabb védbástyája (bulwark) ezen ország szabad vállalkozási (free enterprise) rendszerének. Figyelmeztette a munkáltatókat, hogy “ha a mi free enterprise rendszerünk az összlakosság érdekeit szolgálja, akkor legyőzhetetlen, de ha elveszíti ezt az egyensúlyt és a kevesek érdekét fogja szolgálni a többség rovására, akkor a bukásra van kárhoztatva.” Hm . . . Szóval Green “munkásvezér” ur szerint a kapitalista rendszer eddig még “egyensúlyba“ van és az összlakosság érdekeit szolgálja. Hogy is láthatná ő a munkásság elkeseredett harcát, hogy a felszínen tudjon maradni. Huszonötezer dolláros évi fizetés (és szabad lopás, mert minden költségét a szervezet fizeti, fényes autó, privát soffőr, stb.) mellett igazán nem lehet csodálkozni, hogy ilyennek látja a rendszert és minden tőle telhetőt elkövet annak védelmezésére. Az AFL — mondotta Green — nem csak “álhatatos és meg- nemalkuvó ellensége a kommunizmusnak itt Amerikában, hanem harcol az ellen, hogy vörös kontrol alá kerüljenek a szak- szervezetek Európában és Dél- amerikában is. Az üzleti érdekeltség támadása a munkásság ellen ebben az országban, azonban “direkt a kommunisták kezére játszik, akiknek kedvenc stratégiájuk az osztályharcot gerjeszteni” — mondotta Green és szemrehányást tett a kizsákmányolóknak, hogy: “Ahelyett, hogy bátorítást és támogatást kapnának az iparok irányítóitól és a kormánytól, ami jelentékenyen megerősítene bennünket a free enterprise rendszer védelmezésében, vágják alattunk a fát a drasztikus és megnyomorító törvényekkel.” A KÖZMONDÁS azt tartja, hogy “fejétől büdösödik a hal” és ez száz százalékban ráillik az amerikai szakszervezetekre. És ami aggodalomra ad okot, hogy már meg sem akadályozható az egész szervezet romlása. Ennél már nem csak. a fej büdös, hanem a többi részét is átjárta a rothadás, ami kiszámíthatatlanul megnehezíti az amerikai munkásság felszabadulási harcát. Az AFL kebelébe tartozó International Printing Pressmen and Assistants’ Union of North America — a nyomdai gépmesterek szervezete — a közelmúlt hetekben tartotta országos konvencióját és a szervezet hivatalos lapja kérkedve számol be arról, hogy milyen “előkelő” vendégei és diszszónokai voltak a konvenciónak. A szervezet központi elnöke Major (őrnagy) George L. Berry, évtizedek óta “szolgálja” — de leginkább uralja — a szervezetet őrnagyi rangjához híven és minden fentartás nélkül jelenthetjük ki, hogy a gépmesterek szervezete Berry irányítása alatt egyike a legreakciósabb, a legtalpnyalóbb szervezeteknek az AFL kebelében. NEM TÉRÜNK el a tárgytól, ha itt kitérünk egy jellegzetes esetre, amely mindennél világosabban bizonyítja a gépmesterek szervezetének “munkás” jellegét. Mint ismeretes a chicagói napilapoknál a szedők és betűöntők már éppen egy teljes éve sztrájkban vannak — számsze- rint ezerötszázan — és ezen lapoknál alkalmazott 20 más szak- szervezet tagságának árulásából a lapok eddig minden fennakadás nélkül minden nap megjelentek. A gépmesterek szervezete' az egyik, amelyben ha csak egy parányi munkás szolidaritás volna, 24 órán belül megadásra kény- szerithetné a lapkiadókat és győzelemre segíthetné a szedők harcát. A chicagói szedők követelése nem több, mint amit a sztrájk kitörése óta más városokban megadtak a lapkiadók, de a chicagói szedőkön akarják kipróbálni a hírhedt Taft-Hartley rabszolgatörvény gyakorlati kivihetőségét a szervezetek felrobbantását illetőleg. Ez annyira nyílt cél, hogy a vak is láthat ja, azonban a szakszervezetek vakvezérei erről nem akarnak tudomást venni és a legalávalóbb testvérárulásra kényszeritnc a tagságot, amelyek a közeljövőben maguk is áldozatul fognak esni. EZÉRT a nyílt testvér árulásért és a jószolgálatért, amit a gépmesterek tesznek a kizsákmányolóknak azzal tüntették ki a gépmesterek szervezetének konvencióját, hogy egész sereg kizsákmányolót, vagy azok reprezentánsait vonultatták fel “üdvözölni” a munkások konvencióján megjelent delegátusokat. Meg kell adni, hogy még sem olyan hálátlanok a mi ki- zsákmányolóink. A jó szolgálatért nem fukarkodnak a — szóbeli — kitüntetéssel. így többek között megjelent a gépmesterek konvencióján a “McCall” — egyik legreakciósabb — magazin kiadótula jdonosa, Marvin Pierce, aki ugyan — mint kijelentette — csak viszonozza a tiszteletet, amivel tartoznak Major Berrynak, aki szintén megjelent a magazin kiadók konvencióján. Pierce megmagyarázta a gépmestereknek, hogy milyen ,:on- tos az üzlet fejlődéséhez, hogy a munkások “megértsék” a tulajdonosok helyzetét és ne legyenek tulkövetelők, mert csak igy lehet az üzletet fejleszteni. Több és több termelésre van szükség és a gépmesterek ebben példával járnak elő, mert amig — Pierce szerint is — 25 évvel ezelőtt egy Miehle nyomógépen két ember 1,200 nyomást csinált óránként, pár évvel később a gyorsabb McKee gépen már három ember 2,500 nyomást csinál négy színben, igy minden ember kétszer annyit termelt, mint az előző években. Ott azonban nem álltak meg, hanem újabb gépet állítottak be, melynek kezeléséhez hat embert alkalmaztak és óránként 8, vagy kilenc ezer nyomást csinál, ami négyszeresére emelte minden egyes munkás teljesítő képességét. Ezzel szemben a gépmester órabére 25 évvel ezelőtt 93 cent volt és' ma, amikor a teljesítő képessége hatszor oly magas, mint volt 25 év előtt, az órabér $2.56 és fél cent, tehát nem egészen háromszorosa a 25 év előttinek. Pierce szerint ez az üzlet; hatszor annyit termelni, de a munkabér ne emelkedjen a termeléssel aránylagosan, mert a meg nem fizetett munkából származik a profit. A MÁSIK diszszónoka a gépmesterek konvenciójának George N. Dale, az American Newspaper Association munkaügyi osztályának vezetője, akinek hatáskörébe tartozik az amerikai lapkiadók országos szövetségének érdekeit képviselni a munkásokkal tartott kollektiv tár- gyalásoánál. Ez a Mr. Dale szorosan érdekelve van a chicagói szedők sztrájkjában is a munkáltatók oldaláról és nagyon elismerően nyilatkozott a gépmesterek szervezetéről és különösen annak elnökéről, amiért nem “rohannak vakon a falnak” mint a szedők és különösen, hogy a gépmesterek nem veszítették el a fejüket és nem vállaltak szolidaritást a szedőkkel. Bár beismerte Mr. Dale, hogy a szedők szervezete eddig 51 esetben tárgyalt a munkáltatókkal, de azok nagyon makrancosak és nem akarjak hozzájárulni saját szervezetük felrobbantásához. Az elmúlt évben, Dale szerint az International Typographical Union 45 újság ellen vezetett sztrájkot, “de mind a 45 újság megjelenik 25 másik szakszervezet tagságának közös törekvésével. Nincs egyetlen újság Amerikában, amely csak egy napi kiadást is elmulasztott volna a szedők sztrájkja következtében” mondotta Dale. EZ LEHET erény a munkáltatók részéről, de a legszégyenletesebb vád munkásszervezet ellen. És ezeket, bár mi számtalanszor hangoztattuk és a legszigorúbban elitéltük érte a szak- szervezeteket, most a munkáltatók és azok uszályhordozói állítják, bár ők dicsérettel halmozzák el érte a szakszervezeteket és azok “bölcs vezetőit”. Kell-e ezeknél fontosabb bizonyíték a szakszervezetek munkás és osztály ellenes működésének bizonyítására. Ha csak elszigetelt csoportokról volna szó, figyelmen kívül hagyhatnánk, de maga az AFL hét millió tagot számlál, amely tulnagy szám még Amerikában is ahhoz, hogy a munkásosztály a kor követelményeinek megfelelhessen. Ezt a szégyenfoltot lemosni halaszthatatlan kötelessége az amerikai munkásságnak, hogy pirulás nélkül nézhessen a nemzetközi munkásság szemébe és ezt másként nem érhetjük el. csak ha minden erőnket a forradalmi szervezet építésére fordítjuk.