Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-10-30 / 1551. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. október 30. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 One Year .......... $2.00 Félévre ........................ 100 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 ' “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. 1 Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A gyermek joga A Chicagóban lakó Karl E. Drewes két évvel ezelőtt elvált a feleségétől s az akkor kötött egyezség szerint két gyermekük, — — 6 és 8 éves fiuk, — az asszony gondozása alatt maradtak. A. férj, aki egyszerű munkásember, heti 15 dollárt fizet tartásdijra és hetenként egyszer meglátogatja a gyermekeket. Ugylátszik, hogy ez a Drewes nagyon szereti gyermekeit, de amellett igen tudatlan ember, mert azt hitte, hogy jót tesz, amikor állandóan hordta nekik az izgató, rémhistóriákat tartalmazó úgynevezett “comic” füzeteket és azonkívül ugyancsak rémes históriákat mutató filmek megnézésére vitte őket. A gyermek anyja hiába tiltakozott elvált férje ily eljárása ellen, nem hallgatott rá, mire az asszony bírósághoz fordult és Rudolph Desort biró igen érdekes, valószínűleg a jövőben precedensül szolgáló fontos ítéletet hozott ebben a kérdésben. A biró büntetés terhe alatt tiltotta meg Drewesnek, hogy gyermekeinek tovább is hordja az ártalmas “comic” füzeteket és hogy a gyermekeket rémdrámákat mutató fümek megnézésére vigye. Desort biró Ítéletének megokolásában azt mondja, hogy az apának nincs joga ahoz, hogy a gyermek kulturális nevelését veszélyeztesse, márpedig elismert tény, hogy a “comic” irodalom és a rémfilmek ilyen veszélyt rejtenek magukban. Reméljük, hogy Desort biró okoskodását a jövőben még folytatni és kibővíteni fogják. Odáig már eljutottunk, hogy a fizikai táplálék megszabásába beleszólhat az állami hatalom, megbüntetik azon szülőket, akik alkoholt, mákonyt vagy más, az egészségre ártalmas anyagot adnak be gyermekeiknek. De ugyanakkor egész mostanáig senki sem törődött azzal, hogy a szülők milyen szellemi élelemmel táplálják gyermekeiket. Most rájövünk, hogy a gyermekeknek adott szellemi táplálék, — amit röviden a nevelés fogalma alatt említünk, — éppen olyan fontos, vagy még fontosabb, mint a fizikai táplálék. Az emberiség azért esik egyik nagy válságból a másikba, mert a silány, káros szellemi táplálék képtelenné teszi őket korunk problémáinak tisztánlátására. Amerikai módszer Tagadhatatlan tény, hogy a választási kortesbeszédek túlnyomó nagy többsége csak a választók elbolonditására szolgál, de azért hébe-hóba napfényre hoznak olyan dolgokat is, amikről addig nem volt tudomásunk. Felszínre kerülnek ilyen dolgok azért, mert a különböző tisztségekre pályázó jelöltek igyekeznek leleplezni ellenfeleiket, hogy igy a szavazókat maguk felé tereljék. A most lezajlott elnökválasztási kampányban például napfényre jutott, hogy a villanyáramot fejlesztő társulatok miként akadályozták meg az állami erőtelepek további fejlesztését, mert eddig az igy nyert áramot az állam közvetlenül adta el a fogyasztóknak. Az áramszolgáltató iparokat kezükben tartó iparbárók ezt nem akarják megengedni, szigorúan tiltakoznak a “kommunizmus” bevezetése ellen és követelik, hogy a sok-sok százmillió dollár közköltséggel megépített telepeket az állam adja nekik bérbe és a közönség csak tőlük vásárolhasson áramot. Szóval profitot követelnek maguknak, holott az ilyen telepeket közpénzekből építették fel. Egy ideig az ország sajtójában nagy hirdetéseket helyeztek el, amelyekben megmagyarázták, hogy milyen nagy bűnt követ el a kormány, amikor az áramot direkt és még hozzá olcsó áron adja a fogyasztóknak, mert ez az eljárás már a “kommunizmust”, vagy legalább is “szociálizmust” jelent, — szóval valami idegen, ameri- kaiatlan “izmust”. Az igazi amerikai módszer az, amkor a kormány átadja a nagy ipartelepeket a magánvállalkozónak, akik az áramot aztán a profittal megnagyobbított áron szállítják a fogyasztóknak, — szóval a “free enterprise” alkalmat nyer a kifejlődésre. Nem tudjuk, hogy a fogyasztók, akik az amerikai módszer szerint minden kilowatt áramért jóval többet fizetnek, megértették-e ezt a nagyon különös okoskodást? De amint most kisült, a törvényhozók, — a képviselők éppen úgy mint a szenátorok, — igen jól megértették, mert nagy többséggel olyan törvényeket hoztak, amelyek a magántőke kezére szolgáltatják a közköltségeken épült áramfejlesztő telepeket. A TWA név alatt szereplő nagy villanyfejlesztő teleprendszernél ugyan egyenlőre még nem tudták elérni, de keresztülvitték azon újabb vízmüveknél, amelyek mostanában kerülnek befejezésre. Megtudtuk például az egyik kortesbeszédből, hogy a 80- ik kongresszus a vizi erőmüvek költségének megszavazásánál becsúsztatok egy pontot, hogy az Uy erőmüvekhez nem szabad építeni transzmissziós vonalat. A laikus ember persze nem tudja, hogy ez mit jelent, hacsak a szakemberek meg nem magyarázzák, hogy ezen belopott törvényszakasz érteimében az ily telepeken fejlesztett áramot csak a privát vállalatok által épített transzmissziós vonalakon lehet elszállítani, vagyis az ilyen telep kénytelen az áramot eladni annak a privát vállalatnak, amelyiknek transzmissziós vonala van a közelben. A kortesbeszédek tehát még sem vesznek kárba egészen, mert föltárnak ilyen nagymérvű csalásokat. Avagy mit ér az, ha feltárják is az ilyen durva csalásokat, ha az amerikai fogyasztó közönség egyszerűen nem törődik vele? A drága levegő Az amerikai háziasszonyok nem akarnak belenyugodni a még mindig emelkedő drágaságba. Nem tudják megérteni, hogy miért kell nekik egyre magasabb árakat fizetni a husért, tejért és kenyérért, amikor a termelő farmerok már kevesebbet kapnak ezen élelmiszerekért* Különösen feltűnő ez a dolog a kenyér áránál, mert az utóbbi hetekben a búza ára jelentékenyen esett és mégis a kenyér nemhogy olcsóbb, hanem ellenkezőleg, még drágább lett. A háziasszonyok panaszára a washingtoni újságírók egy bizottsága felkereste Charles F. Brannan földművelésügyi minisztert és megkérdezték tőle, mi lehet az oka annak, hogy a kenyér ára még akkor is emelkedik, amikor a búzának az ára esik? Hiszen köztudomású hogy a kenyér ára a búza árától függ. Az újságírók azt gondolták, hogy eme különös jelenséget a farmerokat támogató törvények okozzák, amelyek lehetővé teszik, hogy a kormány nagymennyiségű fölös termelvényt vásárol össze és ajándék gyanánt Európába, vagy más vüágrész ínséges népeinek szállítja. Ennek a törvénynek a szerzője George D. Aiken szenátor, a szenátus földművelésügyi bizottságának az elnöke, szintén jelen volt az újságírók kérdezősködése alkalmával de ő éppen úgy, mint Brannan földművelésügyi miniszter nem tudtak felvilágosítást adni, hogy miért emelkednek a kenyér árak, mikor a búza ára esik? Azt azonban tagadták, hogy ezen áremelkedést az említett törvények okoznák. Úgy másfél évtizeddel ezelőtt egészen hasonló körülmények között ugyanezt a kérdést adták fel Capper szenátornak, aki akkor a szenátus földművelésügyi bizottságának az elnöke volt. Capper sem tudott az érdeklődőknek azonnal választ adni, de megígérte, hogy utána jár a dolognak és megszerzi a helyes választ. Pár hét múltán aztán csakugyan magához szóllitotta az újságírókat és megmagyarázta nekik, hogy a kenyérhez sok minden más dolog szükséges, amelyeknek az árai egyre magasabbak lesznek és igy a kenyér ára is emelkedik dacára annak, hogy a búza ára esik. Ez a magyarázat elfogadható lett volna, ha az újságírók egyike, aki pék családból származott, meg nem magyarázza, hogy a kenyérhez liszten kívül csak élesztőt, sót, vizet és levegőt használnak. Ez utóbbit dagasztás közben adják a tésztához. De tekintettel arra, hogy az élesztő és a só ára nem ment feljebb, igy nyilvánvaló, hogy most már a viz és a levegő kerül annyival többe, hogy a pékek kénytelenek felemelni a kenyér árakat. Igen, a viz és a levegő az, amit a jelen esetben is megfizettetnek a kenyérgyárosok a fogyasztókkal, amit bizonyít az a hallatlan nagy profit, amit az adójelentéseikben kénytelenek elismerni. Brannan földművelésügyi miniszter és szenátor Aiken azonban erről nem akarnak, vagy nem mernek beszélni! MEGINT PÉNZT AKARNAK A GÖRÖGÖK ATHEN — A görög kormány kérésére George C. Marshall, amerikai külügyminiszter rövid látogatást tett Görögországban, hogy személyesen is meggyőződjön, miszerint a görög kormány az eddig kapott amerikai segély- lyel nem tudja elfojtani a kormány ellen irányuló guerilla támadást. A görög kormány beismeri, hogy ma sokkal nagyobbszámu és jobban felszerelt guerilla seregek támadják a kormánycsapatokat, mint mielőtt az amerikai segélyt kapták. A kudarcukat természetesen annak tulajdonítják, hogy nem kaptak elegendő segélyt az Egyesült Államoktól és most újabb száz és száz milliót kérnek, mert különben . . . A United Press tudósítója beismeri, hogy a görög kormány elherdálja az amerikai segítséget és valóságosan örülnek a guerilla csapatok sikereinek, mert igy újabb száz milliókat “követelhetnek” Amerikától. EGY LAPKEZELŐ NAPLÓJÁBÓL Azoknak, akik azzal fogadnak, hogy nem olvasnak újságot, csak ennyit mondok: Tudom jól, hogy újságolvasás nélkül is meglehet élni, hiszen a ló, a szamár, a marha, az ökör sem olvasnak újságot, mégis élnek. A jó újságot nem csak előfizetni és olvasni, hanem terjeszteni is kell!
