Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-03-20 / 1520. szám

1948. március 20.

BEKMLfNKA

6 oldaJ

KÉRDÉSEK

A falu vezető politikusai szerettek volna néhány “becsületes dollárt’’ csinálni, ezt pedig csak úgy lehet, ha valami közmunka van. Még egy hid a patakon nagyon megfelelő “project” lenne. Történetesen a falu legöregebb és legtiszteltebb lakosának a háza közel lett volna a tervezett hidhoz és igy az öregnek érdekében állna a felépítése, tehát könnyű lesz — remélték a politikusok — megnyerni az öreg támogatását és igy a terv sikerét.

Meg is környékezték az öreget. Előadták a tervet, hogy milyen szükség van egy uj hidra a megnövekedett fáidnak, a népességnek, de különösen az idősebbeknek, stb. stb.

Elgondolkodik az öreg s végül a fejét tagadólag csóválva azt mondja, hogy nem látja szükségesnek a hidat erre a pár évre.

Már néhány hónapja vesztegetem az időmet, szememet és a Bérmunkás oldalait a háború ellen irt cikkeimmel. Felmerült a “kérdés”, hogy mi értelme van az egésznek. Mit törődök vele, hogy mi lesz a világgal, hogy jobb lesz-e vagy rosszabb “erre a pár évre”.

Nem is taláíok rá okos választ. Talán még mindig ural valami buta szentimentalizmus.

Talán még mindég szeretem az emberiséget, az amebereket, különösen az elnyomottakat és még inkább azokat, akik értük harcolnak. Talán túl sokat áldoztam kényelmemből, egészségemből és az egész életemből egy “jobb jövő” eléréséért úgy, hogy nem tudok közömbös lenni azzal a kérdéssel szemben, hogy mi lesz az emberiség jovoje, amelyben én már nem is leszek részes.

Nem lehetetlen, hogy gyerekkori események, a nevelés és példák a családi körben és a velem született temperamentum közös és együttes hatása alatt teszem azt, amit teszek, minden egyéni érdek és “józan ész” intelme ellenére.

Nem lehetetlen, hogy dacos ellentállásom a hatalmon levőkkel — a “feljebbvalók”-kal — az apám vastagnyaku kálomista természetéből származik.

Mióta emlékezni tudok, emlékezek megismételt intelmére és biztatására: “Légy biztos abban, hogy igazad van, de ha aztán igazad van, ne fél] még az istentől sem.”

Ha valamit igazságtalannak tartott, akkor az ellen fellázadt nem mérlegelve a következményeket.

Néhány dolgot idézek fel a gyermek koromból, ami ugyle- het erősen befolyásolt egész életemre, más későbbi események mellett.

ANTISZEMITIZMUS

Az egész család, nagyszüléim, szüleim és fivéreim Lacházán — “Kis Kun Lacházán” — születtek. Én voltam az egyedüli “külföldi”. A család felment Pestre és végül letelepedett Erzsébet- falván, a mai Pest-Erzsébeten. Én ott születtem.

Talán négy-öt éves koromban levitt az anyám látogatóba a szüleihez. Természetes, “pestiesen” voltam felöltözve.

Kimentem az udvarra, az udvarról az utcára bámulva a disznót, tehenet és a gatyás paraszt gyerekeket. Azok engemet bámultak. De nemsokára össze- röffentek (nem a disznók, hanem a gyerekek) és elkezdtek dobálni és kiabálni. Egy szót lehetett legjobban kivenni: zsidó, zsidó.

Én persze megszaladtam. Éreztem, hogy valami csúnya szót vágtak hozzám. Az anyám megnyugtatott, hogy nem vagyok zsidó. Az apám meg azt mondta, hogy az se volna szégyen, ha az is volnék.

Később, mikor már megértettem, hogy mi a különbség a zsidó és keresztény között, a család már szocialisták befolyása alá került és tudatosan harcolt az antiszemitizmus ellen.

Bizonyára, hogy csak jóval későbben merengtem el azon, hogy milyen igazságtalanságot követnek el emberek, akik a tények megállapitása nélkül felületes látszat alapján gyűlölni és bántani tudnak egy embertársat, még ha az, mint a fenti esetben “honfitárs és hittárs” is.

Nem voltam több, mint nyolc éves, amikor a család a szocialisták befolyása alá került. A szocialisták között pedig voltak zsidók elég nagy számban. Es láthattam, hogy egészen jól jönnek ki katolikusokkal, reformátusokkal. Egyformán beszéltek, álmodoztak, terveztek és dolgoztak a különböző vallásuak. (Későbben még svábok és tótok is voltak a mozgalomban.) Aztán, ahogy az évek múltak, az antiszemitizmus borzasztó példáiból elvashattam a Tisza- Eszlári esetet.

Scharf rabbi élete hajszálon függött, mert az antiszemiták találtak tanukat, akik “látták”, a keresztény szűznek a megölését a nagy késsel.

A rabbi fia maga az apja ellen vallott, amikor végtére a Tisza felvetette a leány holttestét, amelyen még csak karcolás sem volt és igy az egész vádnak az alapja összeomlott.

A másik kimagasló eset a Dreyfuss úgy volt, melyben egy magasrangu francia tiszt és egy magyar gróf követett el valami disznóságot s ezt Dreyfuss nyakába várták. Volt bizonyiték

él alatt kellett laknia olyan emberekkel, akik a szent palást eé bújva nem csak szellemi mákonyt, hanem az alkohol es a m- tin név alatt ismert fizikai bóditó szerekkel is ellátták híveiket.

Lehet, hogy az Uyen felfedezések, mint a pénzügyőrök tettek, még inkább az az uj szellem, amely a tudás faklyaja mellett ad most az újjászületett Magyarországon, ki fogjak apasztani iáriapócsi Szüzmária könnyeit és reméljük, hogy a centenans íepségekre hazalátogató amerikai magyar ‘ zarándokok mar n a könnyező, hanem a jövőben bizó, mosolygo szuzmanakat ;nak találni Magyarországon.

dögével. El is Ítélték Dreyfusst.

Akinek nem tetszett a tárgyalás menete és az Ítélet, az maga is veszélyben volt. Zolának — aki tovább feszegette az ügyet — külföldre kellett menekülni és onnan folytatni a harcot, mig végre sikerült uj tárgyalást kicsikarni. Ma persze mindenki tudja, hogy Dreyfuss ártatlanul szenvedett öt vagy több évet az Ördög Szigeten.

Ilyeneket olvasva még jobban vonzódtam az elfogultság és az igazságtalanság áldozataihoz. De azután volt is kellemes barátságom számos zsidóval. Az elsők között volt Lőwy Ármin. Talán 12 vagy 13 éves voltam mikor ő Erzsébetfalvára került. Kis “kócos” volt. Visszanézve ma az a véleményem, hogy azért lett önálló, hogy több ideje legyen a mozgalomban résztven- ni. Nekem ő volt az első mesterem. De a tanítása csak a szocializmus és a mükedveiés terén fogott rajtam. Elsőrangú műkedvelő volt és faradhatatlan mozgalmi munkás. Kedves emberek voltak ő is a felesége is. A felesége szép is volt.

Ő már akkor olyan kopasz volt, mint én ma. Később kijött Amerikába ő is. Aktiv ember

lett itt is és ha jól tudom, még most is olvasója a Bérmunkásnak. (Ha a szerkesztő megengedi itt küldöm szeretetem neki.)

ÉVek múltak. Kikerültem Amerikába. Megnősültem. Zsidólányt vettem el. Harminc- nyolc év alatt sok minden felett különböztünk össze. Csak egyen nem. A vallás kérdésében soha sem volt összeütközésünk. Persze ő nem “pro-szemita”, amint hogy én nem vagyok “antiszemita.”

Ő nem tartja a zsidó népet az isten “kiválasztott népének”, vagyis felsőbbrangunak, én néni tartom őket rosszabbaknak, mint más népeket.

Hitler uralmáig nem is beszéltünk szemitizmusról. Voltak és vannak barátaim, akikről nem tudom, hogy zsidók-e vagy mások, bár évekig, sőt évtizedekig ismerem őket.

Általában véve, nem a fajokat, hanem a fajgyűlöletet gyűlölöm.

Egy másik kérdésben, a mili- tarizmus kérdésében szintén voltak gyermekkori benyomásaim, de ezekről a következő számban fogok imi.

Orosz hasgörcs Csehszlovákiától?

Irta: GOLD LAJOS

Az Associated Press egyik külföldi hírek analizáló] a Jimmy White rovata foglalkozik a fenti fejeim kérdésével. A cikk tartalma megérdemli, hogy azt magyar nyelven is megörökítsük a jövő történelem és azok számára, kik esetleg még mindig várnak annak a megvalósulására.

A Jimmy óhaj teli elgondolkodását mint angolul “wishful thinking”-nek nevezik, azzal kezdi, hogy (milyen agodalom- mal azt nem mondja) Oroszországot elfoghatja egy hasgörcs most, hogy felfalt először egy nagyon kulturális és szabad tra- diciós nemzetet. Ennek a diagnózis megejtésnek a fő megállapító ja Dr. Tobert J. Kerner a californiai egyetem történésze, ki a san franciscoi Common- welth Club tagjainak mulheti előadásán fejtegette “A hideg háború első áldozatát”.

Dr. Kerner szerint Csehszlovákia már régidők óta van az oroszok étiapján, de az oroszoknak nem volt jó étvágya rá (csak úgy, ha Truman halászni megy — szerk.) mostanáig. De ekkor is nem annyira éhségből falta fel azt az ő kommunista szférájába, hanem inkább félelemből, hogy a felemésztetlen Csehszlovákia még sikerre vi- hetné a Marshall tervet. Azonban siet a Dr. megnyugtatni hallgatóit azzal, hogy a nagyon csomós és nem nagyon emészthető Csehszlovákia fogj a, a világnak megmutatni, hogy a hideg háború milyen fordulatokat és eredményeket hoz magával.

A Kerner fejtegetésének egy érdemleges oldala van, hogy beismeri a haladás erőinek az óriási mérkőzését egy uj társadalom létrejövetelén és annak életben tartása mindenütt, ahol gyökere tápláló talajra akad. Ezért mondja ő, “hogyha a bolsevikoknak sikerül Csehszlovákiát önelégültté és ezáltal boldoggá tenni, ez reményteljessé válhat az egész világ számára, úgy eszményileg, mint gyakorlatilag és azok is óhajtanák a kormányzást olyanra átváltoztatni.” “Itt” — mondja ő — “inkább, mint bárhol másutt fog eldőlni és jelei mutatkozni annak, hogy a kelet és nyugat között ki lesz a nyertes”.

Csehszlovákia me g m a r a d mint a világ közfigelmének a központja. Ez igaz, de Európa változó kapujának a kulcsa már oly kezekben van, melyet acélos izmok fognak és azt abból 'kicsavarni csakis olyan próbálhatja meg, aki el van szánva öngyilkos lenne és ez a tény igazolja önmagát a Dr. Kerner zárószavaiban, amikor nagy sajnálkozásokkal mondja, hogy “mily szánalom az orosz vezetőség részéről reszkírozni ilyen (csehszlovákiai) külföldi kalandokba bocsátkozni, reszkirozni egy harmadik világháborút; reszkirozni az óriási alkalmat Oroszország felépítésére, belföldi ügyeik kifejlesztésére hazájukban csak azért, hogy délibáb álmaikat kergethessék a világ többi részeiben akkor, amikor saját népeik még mindig szenvednek az utóbbi háború sebeitől és nehéz vesztességeitől”. Mert hiszen, “a történelem sohasem hagyott adósságot maga után és ennek a kiegyenlítése sem maradhat el”. Az idéző jeleknek a végén én is azt határoztam, hogy először is eltörülöm a könnyeimet, aztán nekiülök megírni az oroszoknak, hogy ne verjék magukat adósságba a történelemmel, mert az nem ismer ám semmilyen móká- • zást és ha “Uncle Joe” nem tudná, hogyan is néz ki a creditor- ja, akkor csak forduljon bizalommal a Dr. Tobert J. Kerner-