Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-02-21 / 1516. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. február 21. Egyről-Másról ELMONDJA : J. Z. NYÍLT levél a “NEW REPUBLIC”-HOZ A MULTHETI, illetve a két utolsó lapszámban foglalkoztunk Wallace Stegnernek a New Republic heti folyóiratban elhelyezett förmedvényével Joe Hűire vonatkozólag és amig a két cikknek egyrésze ismétlés, más részt kiegészíti egyik a másikat és jobb alkalom nyílik a Bérmunkás olvasóinak az ügyet alapjában megismerni. Mivel Stegner cikkében ismételten hivatkozik Ralph Chap- lin-re. akitől az adatok nagyrészét kérte és Chaplin abban a hiszemben, hogy jó ügyet szolgál készséggel bocsátotta birtokában levő adatokat Stegner rendelkezésére, annál jobban megbotránkozott, amikor olvasta Stegner cikkét és az “Industrial Worker” hasábjain az alábbi nyílt levélben válaszolt Stegnernek. Wallace Stegner “Joe Hill: The Wobbly Troubadour” cimü cikke, mely a “New Republic” január 5-iki számában jelent meg, felindult tiltakozás viharát keltette az ország minden részében. Ezt én tudom leghatározottabban, mert én annak kellős közepébe kerültem. Hogy a dolgot tisztázzuk én magam is felháborodtam azon, ahogy Stegner kezelte a “tényeket’ mert a dolog úgy áll, hogy én is segítettem azok szolgáltatásában. Nem a tények, hanem inkább Stegner interpretálása az ügyben felszínre került tényeknek, ami a felháborodást felidézte. Ezért az interpretálásért, vagy annak bármely részéért a felelőséget magamról elhárítom. Joe Hill több mint 32 éve halott. Azok, akik ismerték az IWW-ban kifejtett aktivitását és azt a tragikus incidenst, mely azt betetőzte, nagyrészben szintén halottak. Elvárhatná az ember, hogy a jóizlés és az egyszerű józan ész visszatart ilyen fiatal írókat mint Stegner attól, hogy olcsó szenzáció szennyébe süllyedjenek és a mikroszkóp helyett a trágyamérő rudat használják, amikor ily természetű kutatást végeznek. Stegner, aki egyike az ország kiváló novellistáinak, megírhatta volna Joe Hill igazi történetét és csinálhatott volna belőle egy erőteljes, nagyon meggyőző társadalmi és humánus dokumentet. Az volt az én reményem, hogy ez megvalósul. És azért egyeztem bele, hogy Stegner rendelkezésére bocsátom a Joe Hill ügyre vonatkozó éveken át gyüjL tött anyagot. Nem hiszem, hogy ezért engem bárki is megróhatna. Honnan tudhattam én, hogy a tényeket, amelyeket rendelkezésére bocsátottam, mint egyike azoknak, akik túlélték az IWW elleni próba tüzét, igy elferdíti és elhomályositja? Az utóbbi két évben egy könyv megírásán dolgozom, amelyben őszintén törekszem az amerikai osztályharc történetét megörökíteni saját gyakorlati tapasztalataim alapján. Ebben a könyvben meg van írva az IWW története a sztrájkokkal, szólásszabadsági harcokkal, bebörtönözésekkel egyetemben és az azokban résztvevő férfiak és nők karakterének megbízható ismertetésével, akik azokat dinamikussá tették. Többek között természetesen Joe Hill-el is foglalkozom, akit nagyon tiszteltem, amikor beléptem az IWW-ba 1910-ben. “Stegner, a Houghton, Mifflin cég nyugati szerkesztője, tudomást szerzett ezirányu munkámról s érintkezésbe lépett velem. ‘Természetesen — biztosított 1946 feb. 21-iki levelében — nem Írnék novellát Joe Hillről, ha nem tételezném fel, hogy hírneves ember volt és egy nagy szimbolium. Ismerem dalait és a róla szóló legendát, de nem ismerem az embert. Amit tehát elmondhat róla nagy segítségemre lesz.’ Egy másik levélben, melyet 1946 ápr. 4-én irt Stegner kijelentette, hogy: ‘Mivel novelista vagyok, szándékom volt jó munkát végezni s ezt akarom is. Abba bizonyos va- eryok, hogy nem vagyok kompetens megírni az IWW történetét.. . Ha ön olvasta a Lencelot története munkámat, megérti, hogy mit akarok csinálni . . . Célom a legendával foglalkozni és nem szándékom azt a legendát lerontani.” “Ezen biztosíték erejére támaszkodva elküldtem Stegnernek a kéznél levő anyagot, hoz- záccsatolva könyvem egy teljes fejezetének másolatát. Ha cikkében úgy idézett volna, amint tárgyilagos jelentéseknél szokás, senkinek sem lett volna oka feltételezni, hogy részese vagyok az ő elferdített és gyűlöletet szító magyarázásának. Talán mondanom sem kell, hogy én teljesen ellenkező vélemé- nven vagyok azzal és ahhoz hozzá nem járultam. Az egyetlen magyarázat amit találok Stegner furcsa viselkedésére, hogy ez a brilliáns fiatal novellista, aki még három ágú nadrágot hordott, amikor Joe Hillt kivégezték, sokat hallgatott a ’’kicsinálta” véleményekre. Minden esetben ez a teljesítménye a “New Rebublic”-ban nagyon kevéssel emeli saját reputációjának fényét, vagy az úgynevezett “liberális” nyomtatványét, melyben elmefuttatása megjelent. “A tény az, hogy minden elfogadható ok nélkül, a “New Republic” kilépett “az elnyomottak bajnoka” sorból, hogy feldúlja és bemocskolja Joe Hill sírját, az egyetlen poétáét, aki mindenkinél sikeresebben öntötte dalba az elnyomottak bajait, álmait és aspirációit. Az IWW “troubadournak” ezen ujra- megfeszitésével két menthetetlen — megbocsáthatatlan — dolog történt, az egyik, hogy az egyáltalán megiródott, a másik pedig, sajtó alá került. Mindkettő mélyen sérti a jóizlést. Ezt azonban már késő visszacsinál- ' ni. Most már csak abban reménykedünk, hogy Frank Littkozni a tények elferdítése ellen, hajón meggyilkolt fiuk és más százak, akiket Stegner lekicsinylőén “munkás mártíroknak“ emlit, nem részesülnek hasonló sorsban. “Mint egyike azoknak, akik szolgáltatták Stegnernek a Joe Hill ügyre vonatkozó anyagot, kötelességemnek tartom tiltakozni tények elferdítése ellen. Mert mindenek felett Joe Hill amellett, hogy forradalmi költő és társadalmi eretnek volt, legalább is annyira ember is volt, mint akár Stegner, vagy a “New Republic” szerkesztői. És mint ilyen, Joe Hill megérdemelte az egyszerű igazságos elbírálást amig életben volt és ennél többet halála után. De a kérlehetet- len kapitalista igazságszolgáltatás e század első éveiben megtagadta tőle az előbbit és most, amint látszik Stegner és a “New Republic”-nak eltökélt szándékuk kiásni a halott költő hamvait és újra tárgyalni ügyét sokkal kevesebb irgalommal s meggyalázni a tiszta lelkét, mint ahogy fiatal tiszta testét meggyalázták a fegyveres bérencek golyói. “Azok közülünk, akik életben voltak és aktivak voltak 1914- ben emlékeznek a munkásellenes hisztériára, amely végig söpörte az országot abban az időben. Joe Hillt oly bűnnel vádolták és annak alapján tárgyalták, amit ő el nem követett és egy ellenszenves esküdtszék ezen hisztéria közepette Ítélte el. Hilton biró ezt a tényt megfontolás alá vette. Úgyszintén Woodrow Wilson (az Egyesült Államok akkori elnöke). Úgyszintén a svéd alkonzul és a svéd nagykövet és az öntudatos polgárok százezrei, akik elárasztották Spry kormányzót a tiltakozásokkal, amig a törvényes gyilkosság érlelődött és terve- ződött. “Stegner azt állítja, hogy ‘minden old timer, akikkel találkoztam és akik ismerték Joe Hillt, állítja, hogy Hill útonálló volt.’ Ezt pedig még a mezbe öltözött igazságszolgáltatás, mely Hillt halálra ítélte sem fogadta el bizonyítéknak. “De kik azok az ‘old timerok’ ? Hogyan lehetséges, hogy egy kívülálló mint Stegner többet tud azokról, mint a szervezet amelynek tagjai voltak? Nagy a valószínűség, hogy Stegner kevesebbet tud az élő wobblykról, mint a halottakról. Azok, akik- nak gyakorlati tapasztalataik vannak mindkettővel tud ják, hogy éppen annyi ‘barrelhouse stiffs” található, akik ismerték Joe Hillt, mint amennyi ház van, amelyben Grant generális aludt és mind a két állítás éppen oly hitelt érdemel, mint a komin- tern feloszlatásáról szóló hir. “Stegner megkísérelte elhomályosítani a tényeket azon állításával, hogy Hill tengerész unokafivére ‘Holland’ bevolt rúgva, amikor elmondta a wobbly költőre vonatkozó adatokat. Ennek éppen az ellenkezője az igaz, mert Holland teljesen józan volt, dacára a két italnak, amit együtt fogyasztottunk el egy clevelandi szalonban. Ez is bizonyítja, hogy mennyire összetéveszti Stegner a hajómunkás italbirását a kocktail ivókkal. Holland elbeszélése kiállja a próbát azon egyszerű oknál fogí va, mert az igaz, hiteles és rész- rehajlatlan. “Stegner megkísérli elhitetni, hogy az IWW tetszetős volt oly embereknek, akiknek “rendőrségi rekordja” volt. Én azonban csak olyan IWW-istákat ismertem, akik a rendőrségi rekordon azért szeröpeltek, mert ez elnyomottak jogaiért harcoltak — az IWW-ban soha semmi sem volt ami vonzotta volna a bűntetteseket. A tagsági lehetőség abban a szervezetben megkövetelte az áldozatos szolgálatot, munkát fizetés nélkül, harcolni a szólásszabadságért, jobb megélhetési lehetőségért az elnyomottaknak. Azon idők gang- szter eleme előtt az IWW minden ténykedése ellenszenves volt. “Mit vélhettek volna azok nyerni egy olyan szervezettől, amelynek mottója mindent adni és semmit kapni. A tény az, hogy ha Joe Hill akár útonálló vagy azoknak útmutató lett volna, a vörös könyvecske inkább teher lett volna számára mint előny. Bárki, aki megkísérli Joe Hillt a betörők és utonállók közé sorolni a gyakorlati élet ismeretének nagy hiányosságáról tesz bizonyságot. Ilyen irók nagy lehetőségeket szalasztanak el. Még oly esetben is, ha bizonyítani tudnák a tényeket — amit nem tudnak — ki nyerne vele? Halott költők és próféták becsmérlése nagyon ritka esetben talál megértésre. Én egyike vagyok azoknak, aki sokkal hitelesebb teljesítményt vártam a “The Big Rock Candy Mountain” szerzőjétől. ■ Ralph Chaplin” A “NEW REBUBLIC” feb. 9- iki számában Stegner válaszol több beérkezett tiltakozó levélre és ismét csak ragaszkodik ahoz, hogy az ő információi teljesen “megbízhatók”. Ismét említi, hogy ő beszélt néhány tucat old-timer wobblykkal és hét azok közül személyesen ismerte Hillt és három egészen közelről, de neveket nem emlit. tehát feltételezhető, hogy azok általa csinált old-timerek. Megnevez azonban néhány forrást, ahonnan szerezte, igy többek között “az egyetlen megmaradt másolatát a tárgyalás jegyzőkönyvének” amely természetesen nem lehet meggyőző, mert maga a tárgyalást vezető biró sem találta elfogadhatónak a bizonyítékokat, amelyeket a vád beterjesztett. Továbbá átnézte a “Deseret News” és a “Salt Lake City Tribune” akkori példányait. Ezek a lapok természetesen a rézbánya bárók szolgálatában állottak és nagyrészük volt abban, hogy Hillt vád alá helyezték és hogy az IWW-t belekeverték ebbe az ügybe. Ezen lapok terjesztették az előítéletet a szervezet ellen és mindent elkövettek arra, hogy az esküdtszék tagjait a szervezet elleni gyűlölettel telítsék meg, sőt megfélemlítsék. Úgyszintén állítja, hogy átnézte a ‘New York Times’ a San Pedro és Los Angeles-i lapok akkori példányait; beszélt a she- riffel, aki Hillt kivégeztette; a börötnőrrel; a törvény végrehajtó közegekkel stb., de mind olyan forrásokra hivatkozik,
