Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-02-14 / 1515. szám

1848.február 14. bérmunkás 3 oldat Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ ÁRUHIÁNYT AKARNAK A háború végefelé egészen természetes és mindenki által érthető dolog volt, hogy úgy az élelemben, ruházatban, lakás­ban. építőanyagokban, automo­bilokban, mint minden más ké­nyelmi eszközökben igen n,agy hiány mutatkozott, mert az or­szág erejét teljesen a háborús erőkifejtés kötötte le. De már akkor hangoztatták, hogy a há­ború alatt a technikai fejlődés igen nagyot haladt, azonkívül ezer és ezer uj gyárat építettek, amelyeket teleraktak megmun­káló gépekkel, amelyeket kevés átalakítással fel lehet használni békebeli áruk termelésére is. így biztosra vették, hogy a há­ború okozta áruhiányt nagyon rövid idő alatt az árubőség fog­ja felváltani. A háború már több mint har­madfél éve végétért és ennek dacára az áruhiány még ma is igen nagy. Elismerem, hogy va­lamivel több áru van a piacon, mint harmadfél évvel ezelőtt, de azt mindenki tudja és tapasztal­ja, hogy a hiány még mindig igen nagy. A lakásínség még mindig hihetetlenül magasfoku, az építőanyagok után úgy kell futkosni, mintha az utolsó dara­bot adnák a vevőknek; élelmi­szereket és ruházatot nem azt veszünk, amit akarunk, hanem csak azt, amit kapunk és a vá­sárlásnál a kereskedő ha nem mondja is, de érezteti velünk: “Ha nem tetszik, hagyd itt, van rá elég vevőm!” A nagy áruhiánynak ez a megnyújtása, vagy megrögzíté­se napról-napra feltűnőbb lesz, mert nyilvánvaló, hogy ha az amerikai ipar csak fél olyan erő­vel ment volna neki a hiány megszüntetésének, mint amit a háborús anyagok gyártásánál mutatott, akkor ma már nem volna áruhiány, legfeljebb csak egyes izolált esetekben. így egé­szen természetes, hogy ma már mindinkább halljuk ezt a kér­dést : Mi vagy ki akadályozza az ipari termelést úgy, hogy az áruihányt nem lehet megszün­tetni? TERVEZETT GAZDASÁG Lapunk hasábjain már több­ször foglalkoztam ezzel a kér­déssel. Körülbelül egy évvel ez­előtt részletesen kifejtettem azt a véleményemet, hogy ezt az áruhiányt mesterségesen tart­ják fenn. Hogy a további mon­danivalómat könnyebben megér­tessem, nagyjából megismétlem az egy évvel ezelőtt tett észre­vételeimet. A magántulajdonra épült tő­kés termelő rendszert a szabad verseny fejlesztette naggyá. A termelők a profit elhóditása ér­dekében versenyeztek egymás­sal a minél több, jobb és olcsóbb árucikkek előállításában. Az ily versenyben a profit-éhes ver­senyzők nem törődnek egymás­sal, a termelést az “aki bírja, marja” elv irányítja, ami végre tel jes anarchiához vezetett jelen századunk elején már nagyon nyilvánvalóvá lett. Olyan nyilvánvalóvá lett ez, hogy az Industrial Workers of the World szervezet alapitói 1905-ben már azt is meglátták, hogy ezt a tőkés termelési rend­szert a demokratikus utón veze­tett, központilag irányított ter­vezett kollektiv gazdálkodás fog­ja felválani. Másfél évtizeddel később az oroszok, — noha de­mokratikus utón, — de nagy te­rületen bevezették a tervezett kollektív gazdaságot, amellyel negyedszázad alatt hihetetlenül nagy eredményeket értek el. Ez­zel szemben a tőkés termelő rendszer anarchiája a mind na­gyobb méretű depressziókhoz, majd a második világháboru- vezetett. A TERMELÉS HATÁRAI A tervezett gazdaságban, — akár demokratikus, akár autok­rata, — a javak termelését egy központi intézmény, amit ren­desen gazdasági tanácsnak ne­veznek, tervszerüleg irányítja. Számbaveszik a meglevő nyers­anyagot, a munkaerőt és a szük­ségletet aztán kiszámítják, hogy az- anyagnak és az embererőnek a leggazdaságosabb felhaszná­lása mellett hogyan lehetne a legtöbb élelmet, ruházatot, la­kást, nevelést, szórakozást és mindenféle kényelmi eszközöket szolgáltatni. Az ily tervezett gazdaságnál tehát a termelés minimumát ál­lapítják meg, azt követelik a gyárak vezetőitől és a munká­soktól, hogy hacsak lehet ter­meljenek többet a rájuk kisza­bott minimumnál. És miután a termelt javakat együttesen a saját használatukra termelik, igy a »termelt javakból a munká­sok annál többet kapnak, minél többet termelnek, mert nincse­nek tulajdonosok, akik lefoglal­nák a termelt javak legnagyobb részét. Ilyen tervszerű gazdálkodást fejeztek ki az orosz ötéves ter­vek, amelyek befejezte után az oroszok ipari gyarapodása szin­te szemmelláthatóvá lett. A ter­vezett gazdaság előnye az anar­chisztikus tőkés termelési rend­szer felett annyira nyilvánvaló­vá lett, hogy Hitlerék is csak ily módszerrel tudták felépíteni ka­tonai erejüket és úgy Anglia, mint az Egyesült Államok is a háború alatt átvették, — ha nem is teljes mértékben. A háború megszűntével azon­ban az amerikai tőkések köve­telték és hamarosan vissza is kapták az iparok feletti rendel­kezési jogaikat. Még az árszabá­lyozást is megszüntették, hogy jogaikat semmi se gátolja. Azon­ban azt ők is tudták, hogy a szabad versenyt többé nem le­het fentartani, mert akkor rövid időn belül újból nagy depresszió­hoz jutnának. És noha állandó­an a szabad verseny nevében ki­abáltak, közben megállapodtak abban, hogy a termelésből kikü­szöbölik a versenyt, — szóval ők is áttérnek a tervszerű gaz­dálkodásra. KARTEL GAZDASÁG Azonban amig a kollektiv gaz­dálkodásnál a tervszerű igazga­tás a nép érdekében történik, a tőkés termelés tervszerű átala­kításánál ez a tervszerűség is csak a termelőeszközök tulajdo­nosainak a profitját szolgálja. A szabad versenyt az egyes cégek­nek korporációkba való olvasz­tásával, majd a korporációknak trösztökké való átalakításával és végre a trösztöknek kartelek­be való foglalásával érték el. Ez­ért az ilyen gazdaságot “kartel tervezett gazdaságnak” nevez­hetjük. A kartel tervezett gazdaság­nál is központilag állapítják meg, hogy melyik cég mit és mennyit termeljen, mennyi mun­kást, milyen bérek és milyen munkaviszonyok mellett alkal­mazzon, stb. Amig azonban a kollektiv tervezett gazdaságnál arra törekednek, hogy minél többet termeljenek és abból mi­nél több jusson a termelőknek, akik egyben a fogyasztók is; a kartel tervezett gazdaságnál a termelés maximumát szabja meg. Megállapodnak abban, hogy az egyes cégek mennyit termeljenek, amit nem léphetnek túl, nehogy a piacon túlsók áru legyen, ami leszorítaná az ára­kat és igy a profitot is. Ugyan­akkor megszabják a munkabé­rek maximumát is, aminél töb­bet nem engednek fizetni, mert akkor szintén esne a profit. És dacára az amerikai igen nagyszámú trösztellenes pörök- nek, ez a kartel tervezett gazda­ság egyre nagyobb méretű lett, mig végre ma már uralja az egész amerikai termelést. En­nek a karlel tervezett gazdaság­nak köszönhetjük, hogy még mindig nagy hiány van az áru­cikkekben és hogy ez a hiány állandóan meg is marad mindad­dig, amig á trösztök és kartelok képesek kezükben tartani az iparok irányítását. A jó multkorában megírtuk azt is, hogy az ilyen rendszernek szüksége van bizonyos mennyi­ségű munkanélkliségre. A Nati­onal Association of Manufactu­rers központi ügyésze utján nyíltan hirdeti, hogy Ameriká­nak legalább 3-4 millió munka- nélkülire van szüksége “az ipa­rok egészséges folytatásához”, mert abban az esetben, — mond- j ják — “a munkáltató jobban ki tudja választani a megfelelő munkásokat, emelni tudja vala­mivel a termelő képességet és redukálhatja valamivel úgy a béreket, mint a,z árakat”. Szóval a nagyobbméretü munkanélkü­liségből “nagy haszna lenne a közönségnek”. TÖBB MUNKANÉLKÜLI És ime máris halljuk; hogy a politikusok több termelést kö­vetelnek a munkásoktól. De ugyanakkor a munkaügyi mi­nisztérium statisztikai irodája a munkanélküliek számának ál­landó növekedéséről ad hirt. És végre a lapok most adják hírül hogy Truman elnök alsóbbfoku állásba helyezte a Federal Re­serve Board elnökét, Marriner S. Ecclest, aki a bankok utján némi állami kontrolt akart fen­tartani a kartelok és trösztök felett. Mint tudjuk, már eddig is csaknem teljesen a bankárok ke­zében van a Truman adminisz­trációja. A kartel kapitalizmust már nem az iparbárók, hanem a bankárok irányítják, természe­tesen a legtöbbször ezen két “foglalkozási ágat” azonos sze­mélyek töltik be. És végre most már azt is tisz­tábban láthatjuk, hogy a vad háborús uszítás mögött tulaj­donképpen az a kérdés húzódik meg, hogy az uj tervezett ter­melésnél kinek a kezében legyen az irányítás? Mert az már bizo­nyos, ha az utca népe még nem is látja és ha a kitartott sajtó nem is ir róla, hogy a szabad­versenyt kivonták a termelésből és helyébe bevezették a terve­zett irányítást az egész világon. Amig azonban az oroszok és az általuk kontrolált területeken a tervezés és az irányítás a profit kizárásával a népmilliók javára történik, addig a kartel terve­zett gazdaságnál még mindig a profitszerzés a fő. Ezért az első esetben a minél nagyobb bőség­re törekszenek és ki akarják kü­szöbölni teljesen a munkanélkü­liséget, addig a másodiknál ál­landó hiányt akarnak teremte­ni és bizonyos mennyiségű mun­kanélkülit hagyni a munkapiac elárasztására. Ma oz a két rendszer áll szem­ben egymással Minden más ma­gyarázat alapjában véve csak frázis tömkeleg. És épen ezért a két rendszer közötti alapvető nagy különbség miatt a harma­dik világháborúval való fenye­getést nagyon de nagyon komo­lyan kell vennünk! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. JSem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található » dolgozo emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. iák akikből a munkáltató osztály áll. El két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezelfbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvképl felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell. valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. F maradi jelszó helvett :“Tisztesséees napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERRE!/” A ir.unkásosztálv történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend- «zert A termelő hadsereget nmi-sat a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is hnerz fnlvtassa a termelést akkor, amikor 1 bérrendszer már elpusztult Az ipari szervezkedésre) sz sf társadat«« azerke7eré4 ét>-*ii5l’ !-„e«ín helä1

Next

/
Thumbnails
Contents