Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-02-14 / 1515. szám
4 oldal li E K M l \ i\ A 1948. február 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. VV. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................Í2.UÜ one Year ........ $2.00 Félévre ......................... 100 Six Months __________ 1.00 fc.gyes szám ára .......... öc Single Copy ------- 6c • ;somagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett :ikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még iem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyber. azonosak a Bérmunkás íivatalos felfogásával. —------------------------------—— ------------- ---------------------------------Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerika militarizálása Az amerikai szenátus katonaügyi bizottságának az a döntése, amellyel nem hagyta jóvá Laurence S. Kuter generálisnak polgári tisztségre való kinevezését, egyszerre nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok militarizálása milyen nagy mértékben halad dacára annak, hogy a haderő létszámát nem növelik. A Kuter generális kinevezésével kapcsolatos vita során kiderült, hogy Truman adminisztrációja alatt a külügyminisztérium teljesen a tábornokok és az admirálisok kezeibe került s ennek a természetes következménye az amerikai külpolitika állandó kardcsörtetése. Az amerikai törvények értelmében számos hivatalra az elnök nevezi ugyan ki a tisztviselőt, de a szenátusnak jóvá kell hagyni az ilyen kinevezéseket. így került Kuter ügye is a szenátus katonai bizottsága elé, amikor az elnök ezt a generálist a “Civil Aero- natics Board” elnökévé nevezte ki. Glen Taylor demokrata párti (Idaho) szenátor, aki már régebb idő óta figyelmezteti az ország népét arra a veszedelemre, amit a militaristák térhódítása jelent, most alkalmat nyert ezen térhódítás leleplezésére. Szenátor Taylor rámutatott, hogy a Marshall tábornok vezetése alatt álló amerikai külügyi hivatalban legalább 15 generális vagy admirális cimmel biró főtisztviselő foglal helyet, akik részben megszabják az Egyesült Államok külügyi politikáját, részben pedig olyan pozíciókat töltenek be, akiknek jelentései alapján döntenek igen fontos kérdésekben. És ha még tekintetbe vesszük azt is, hogy az uj, egyesitett honvédelmi minisztérium is teljesen katonai személyek vezetése alatt áll, akkor teljes képet nyerünk arról, hogy az állami hatalmat müyen nagymértékben kerítette magához az amerikai müitarizmus. Truman elnök azzal védekezik, hogy miután még ezen igen magas állami tisztségek is igen kevés fizetéssel járnak, azokra a polgári életből nem kap megfelelő embereket. Ellenben a katonatisztek, akik részben nyugdijat kapnak, részben pedig megtartják a katonai fiztésült egy részét is, vállalják a megbízatást, mert a kétszeres fizetésből valahogy csak megélhetnek. Miután az ily tisztviselők fizetése 15 ezer dollár körül mozog, ugylátszik, hogy ezt a heti 288 dolláros fizetést csak “éhbérnek” tartják. A militarizálás ellenzői azonban nem fogadják el Truman elnöknek ezt a védekezését. Ehelyett inkább rámutatnak, hogy Truman nagy bámulója az egyenruhának, rajongója a militarizmus- nak. Még mint fiatalember belépett a National Guardba, ahol katonai kiképzést nyert, az első világháborúban kapitányi ranggal szolgált és azóta is szinte alázatos tisztelettel viselteik a katonai személyekkel szemben, akikről úgy tartja, hogy mindenféle munkát és megbízatást el tudnak végezni. Ezért fordul feléjük olyan gyakran, midőn valamüy fogasabb közügy elintézése kerül eléje. És végre most újból felszínre került, hogy a Truman adminisztrációra milyen rendkívül nagy befolyást gyakorol William D. Leachy admirális, aki az elnök katonai tanácsadói szerepét tölti be. Leachy admirálisról általában keveset tud az amerikai közönség, nyilvánosan igen keveset szerepel, azonban a kuliszák mögött annál fontosabb szerepet tölt be. Ezt az admirálist még Roosevelt elnök nevezte ki 1942-ben. Egy ideig rendkívüli követ volt Franciaországban, ahonnan az áruló Petain tábornok nagy dicséretével tért vissza, ami már eléggé mutatja felfogását és érzelmi világát. Amig azonban Roosevelt oly kemény, individualista karakter volt, hogy nagy mértékben senki sem folyásolhatta be, addig a sokkal gyengébb akaratú Truman már teljesen ennek a Petain- nal rokonszenvező admirálisnak a befolyása alá került. Ennek a befolyásnak az eredménye a sok generális meg admirális kineve- zése. így szól a szenátor Taylor és általában a militarizmust ellenzők magyarázata, ami valószínűleg igaz, de az is valószínű, hogy nem tárja fel a teljes igazságot, hanem annak csak egy részét, mint hogyan a betegség szimptómáinak felsorolása még nem mondja meg a betegség okát. Az amerikai kormány militarizálásának igazi oka az amerikai tőkés termelési rendszer, a private enterprise védelmére való felkészülés. Ezt a rendszert veszélyezteti egyrészről a külföldi példa, másrészről az amrikai munkásoknak a mind magasabb életstandardot követelő szervezett ereje. A private enterprise haszon- élvezői most is, mint minden ilyen esetben az utolsó fórumhoz, a nyers erőhöz fordulnak. A militaristák kezébe adják az állami hatalmat, hogy azzal megsemmisítsék, vagy ha arra nem képesek, legalább is akadályozzák a külföldi kollektív termelő rendszereket, mert azok nem csak a profitjukat nyirbálják, de egyben rájuk nézve veszedelmes példát is mutathatnak az amerikai dolgozóknak. i>e ugyanakkor szükségük van a katonai hatalomra és a katonai szellemre a belföldi munkásság törekvéseinek az elnyomására is. Az amerikai szervezett munkásság a laza, sok tekintetben igen hibás és hátrányos szervezeti formájának dacára is igen nagy erőt képvisel, amellyel legkönnyebben a militarista klikk segélyével vélnek elbánni. Az amerikai kormánynak ily nagymérvű militarizálásában mi annak a bizonyságát látjuk, hogy az amerikai tőkés osztály nem lesz hajlandó feladni eddigi kívánságait békésen és erőszak alkalmazásához készülnek arra az esetre, ha más téren valami módon esetleg vereséget szenvednének. Truman hangja Játszó kisgyermekeknél gyakran látjuk, midőn egyikük a papa kabátját magára öltve s a papa nagy kalapját fejére huzva parancsokat osztogat játszópajtásainak. Azonban dacára annak, hogy a papa kabátja egész a földig letakarja kicsi testét, a nagy kalap pedig alig hagy valami látnivalót a pajkos kis arcból, a pajtások nagy nevetéssel fogadják a parancsokat, mert a hang, — a vékony* csengő gyerekhang elárul mindent. . A papát játszó gyerek képe tűnt fel lelkiszemeink előtt, amikor Truman elnök legutóbbi kongresszusi üzenetét olvastuk. Azt a kongresszusi üzenetet, amelyben az elődje, Franklin D. Roosevelt által kezdett és bizonyos mértékig kifejlesztett népjogok ki- terjesztésére vonatkozó törvények hozását kérte. Ez a Roosevelt köpönyegbe való burkolódzás talán nem lett volna olyan nagyon feltűnő mondjuk egy évvel ezelőtt, de most, amikor a választási kampány már megindult, senkit sem téveszt meg. Truman elnöknek csak most jutott eszébe, hogy az általa kiküldött “Civil Right Commission” javaslatait figyelembe vegye és azok alapján kérje a kongresszust, hogy hozzanak törvényeket a polgári jogok védelmére és kiterjesztésére. Ez a bizottság közel egy évvel ezelőtt tett jelentésében rámutatott arra, hogy a szövetségi, állami, megyei s városi hatóságok túlkapásai miként veszélyesztetik a polgári szabadság jogokat. Truman elnök most azt ajánlja, hogy a Department of Justice keretében a polgári jogokat védő osztályt kellene szervezni. Nagyon megszívlelni való lenne ez a roosevelti ajánlat, ha nem attól a Harry S. Trumantól jönne, aki csak pár hónappal ezelőtt elrendelte, hogy a szövetségi kormány szolgálatából ki kell dobni néhány tucat tisztviselőt anélkül, hogy az illetőkkel tudatták volna, hogy kik és mivel vádolják őket; anélkül, hogy a védekezésre a legcsekélyebb alkalmat is adtak volna nekik. Attól, aki a polgári jogokat igy gázolja le, lehet-e komolyan venni a polgári jogokra vonatkozó ajánlatot? Truman a négerek ellen irányuló úgynevezett “Jim Crow” amerikai szokást és tradíciót büntető, a poll-taxet eltörlő s a lin- cselés elleni védelmet nyújtó szövetségi törvények hozását is kérte, noha az eddigi közel három éves adminisztrációja alatt soha komolyan állást nem foglal! a színes népek ellen irányuló antidemokratikus megkülönböztetés ellen. Közismert dolog, hogy a szövetségi kormány minden ágában, — beleértve a haderőt is, a néger-ellenes “Jim Crow” szellem érvényesül. Truman ezt jól tudja és eddig semmit sem tett annak megszüntetésére, de most törvények hozását kéri, mert jól tudja, hogy a republikánus többségű kongresszus figyelmen kívül hagyja ezt a kérését. Pár hónappal ezelőtt Truman elnök érdemeit és hibáit mérlegelve arra az eredményre jutottunk, hogy Truman elnök “jó ember”. Jó ember, aki mindenkinek jót kíván és jót akar; olyan jó ember, hogy két verekedő egyént látva szívből kívánja mindkettőnek a győzelmet, vagyis hogy mindkettő verje el a másikat. Mert ez a jóság igy érvényesül a kritikus időkben, amikor az emberek két nagy táborban sorakoznak fel. Trumannak ez a gyerekesen naiv jósága adja magyarázatát annak az ellentéteknek, amik Truman tettei és nyilatkozatai között mutatkoznak úgy a kül, mint a belföldi politikájában. Állandóan a béke apostolának tartja magát, de a külügyek intézését generálisokra bízza, a munkások iránti nagy barátságát pedig azzal demonstrálja, hogy napról-napra több bankárt von be a kormányzatba. Minden ország ügyeinek intézése sok munkát ád, de különösen nagyméretű az egy olyan nagy országnál, mint a United States. így természetes, hogy az államfőnek segítőkre van szüksége. Az államfő nagysága, vagy kicsisége épen abban rejlik, hogy meg tudja találni a megfelelő segítőket, adminisztrátorokat, akiket általában minisztereknek nevezünk. Ebben a tekintetben Roosevelt sem volt valami szerencsés, azonban nála nem számított annyit, mint Trumannál, mert nagy munkaereje folytán minden fontosabb dologról tudomást vett és intézkedett. Truman ellenben nyugalmat szerető kisvárosi polgár, aki úgy tartja, azért nevezte ki minisztereit, hogy azok intézkedjenek és ő maga csak a legritkább esetekben avatkozik bele a felmerült kérdésekbe. így dacára annak, hogy Roosevelt is sok bankárt alkalmazott ez nem jelentett olyan nagy veszedelmet az ország népének a ki- zsámányolására, mint Truman bankárai, mert amig Roosevelt alatt csak alárendelt szerepet kaptak, addig most egészen a nyeregbe kerültek és ők tartják a kantárszárat. Éppen azért Truman legutolsó üzenetét csak választási fogásnak kell tekintenünk. Valahogy nem tudjuk elhinni, hogv az a Truman, aki oly gyorsan megtisztította a szövetségi kormányt a
