Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-02-14 / 1515. szám

4 oldal li E K M l \ i\ A 1948. február 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. VV. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................Í2.UÜ one Year ........ $2.00 Félévre ......................... 100 Six Months __________ 1.00 fc.gyes szám ára .......... öc Single Copy ------- 6c • ;somagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett :ikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még iem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyber. azonosak a Bérmunkás íivatalos felfogásával. —------------------------------—— ------------- ---------------------------------­Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerika militarizálása Az amerikai szenátus katonaügyi bizottságának az a döntése, amellyel nem hagyta jóvá Laurence S. Kuter generálisnak polgá­ri tisztségre való kinevezését, egyszerre nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok militarizálása milyen nagy mértékben halad dacára annak, hogy a haderő létszámát nem növelik. A Kuter ge­nerális kinevezésével kapcsolatos vita során kiderült, hogy Tru­man adminisztrációja alatt a külügyminisztérium teljesen a tá­bornokok és az admirálisok kezeibe került s ennek a természetes következménye az amerikai külpolitika állandó kardcsörtetése. Az amerikai törvények értelmében számos hivatalra az elnök nevezi ugyan ki a tisztviselőt, de a szenátusnak jóvá kell hagyni az ilyen kinevezéseket. így került Kuter ügye is a szenátus kato­nai bizottsága elé, amikor az elnök ezt a generálist a “Civil Aero- natics Board” elnökévé nevezte ki. Glen Taylor demokrata párti (Idaho) szenátor, aki már régebb idő óta figyelmezteti az ország népét arra a veszedelemre, amit a militaristák térhódítása jelent, most alkalmat nyert ezen térhódítás leleplezésére. Szenátor Taylor rámutatott, hogy a Marshall tábornok veze­tése alatt álló amerikai külügyi hivatalban legalább 15 generális vagy admirális cimmel biró főtisztviselő foglal helyet, akik rész­ben megszabják az Egyesült Államok külügyi politikáját, részben pedig olyan pozíciókat töltenek be, akiknek jelentései alapján dön­tenek igen fontos kérdésekben. És ha még tekintetbe vesszük azt is, hogy az uj, egyesitett honvédelmi minisztérium is teljesen ka­tonai személyek vezetése alatt áll, akkor teljes képet nyerünk ar­ról, hogy az állami hatalmat müyen nagymértékben kerítette ma­gához az amerikai müitarizmus. Truman elnök azzal védekezik, hogy miután még ezen igen magas állami tisztségek is igen kevés fizetéssel járnak, azokra a polgári életből nem kap megfelelő embereket. Ellenben a katona­tisztek, akik részben nyugdijat kapnak, részben pedig megtartják a katonai fiztésült egy részét is, vállalják a megbízatást, mert a kétszeres fizetésből valahogy csak megélhetnek. Miután az ily tisztviselők fizetése 15 ezer dollár körül mozog, ugylátszik, hogy ezt a heti 288 dolláros fizetést csak “éhbérnek” tartják. A militarizálás ellenzői azonban nem fogadják el Truman el­nöknek ezt a védekezését. Ehelyett inkább rámutatnak, hogy Tru­man nagy bámulója az egyenruhának, rajongója a militarizmus- nak. Még mint fiatalember belépett a National Guardba, ahol ka­tonai kiképzést nyert, az első világháborúban kapitányi ranggal szolgált és azóta is szinte alázatos tisztelettel viselteik a katonai személyekkel szemben, akikről úgy tartja, hogy mindenféle mun­kát és megbízatást el tudnak végezni. Ezért fordul feléjük olyan gyakran, midőn valamüy fogasabb közügy elintézése kerül eléje. És végre most újból felszínre került, hogy a Truman admi­nisztrációra milyen rendkívül nagy befolyást gyakorol William D. Leachy admirális, aki az elnök katonai tanácsadói szerepét tölti be. Leachy admirálisról általában keveset tud az amerikai közön­ség, nyilvánosan igen keveset szerepel, azonban a kuliszák mögött annál fontosabb szerepet tölt be. Ezt az admirálist még Roosevelt elnök nevezte ki 1942-ben. Egy ideig rendkívüli követ volt Fran­ciaországban, ahonnan az áruló Petain tábornok nagy dicséreté­vel tért vissza, ami már eléggé mutatja felfogását és érzelmi vi­lágát. Amig azonban Roosevelt oly kemény, individualista karak­ter volt, hogy nagy mértékben senki sem folyásolhatta be, addig a sokkal gyengébb akaratú Truman már teljesen ennek a Petain- nal rokonszenvező admirálisnak a befolyása alá került. Ennek a befolyásnak az eredménye a sok generális meg admirális kineve- zése. így szól a szenátor Taylor és általában a militarizmust ellen­zők magyarázata, ami valószínűleg igaz, de az is valószínű, hogy nem tárja fel a teljes igazságot, hanem annak csak egy részét, mint hogyan a betegség szimptómáinak felsorolása még nem mondja meg a betegség okát. Az amerikai kormány militarizálásának igazi oka az ame­rikai tőkés termelési rendszer, a private enterprise védelmére va­ló felkészülés. Ezt a rendszert veszélyezteti egyrészről a külföldi példa, másrészről az amrikai munkásoknak a mind magasabb élet­standardot követelő szervezett ereje. A private enterprise haszon- élvezői most is, mint minden ilyen esetben az utolsó fórumhoz, a nyers erőhöz fordulnak. A militaristák kezébe adják az állami ha­talmat, hogy azzal megsemmisítsék, vagy ha arra nem képesek, legalább is akadályozzák a külföldi kollektív termelő rendszere­ket, mert azok nem csak a profitjukat nyirbálják, de egyben rá­juk nézve veszedelmes példát is mutathatnak az amerikai dolgo­zóknak. i>e ugyanakkor szükségük van a katonai hatalomra és a ka­tonai szellemre a belföldi munkásság törekvéseinek az elnyomásá­ra is. Az amerikai szervezett munkásság a laza, sok tekintetben igen hibás és hátrányos szervezeti formájának dacára is igen nagy erőt képvisel, amellyel legkönnyebben a militarista klikk se­gélyével vélnek elbánni. Az amerikai kormánynak ily nagymérvű militarizálásában mi annak a bizonyságát látjuk, hogy az amerikai tőkés osztály nem lesz hajlandó feladni eddigi kívánságait békésen és erőszak alkalmazásához készülnek arra az esetre, ha más téren valami mó­don esetleg vereséget szenvednének. Truman hangja Játszó kisgyermekeknél gyakran látjuk, midőn egyikük a papa kabátját magára öltve s a papa nagy kalapját fejére huzva parancsokat osztogat játszópajtásainak. Azonban dacára annak, hogy a papa kabátja egész a földig letakarja kicsi testét, a nagy kalap pedig alig hagy valami látnivalót a pajkos kis arcból, a paj­tások nagy nevetéssel fogadják a parancsokat, mert a hang, — a vékony* csengő gyerekhang elárul mindent. . A papát játszó gyerek képe tűnt fel lelkiszemeink előtt, ami­kor Truman elnök legutóbbi kongresszusi üzenetét olvastuk. Azt a kongresszusi üzenetet, amelyben az elődje, Franklin D. Roose­velt által kezdett és bizonyos mértékig kifejlesztett népjogok ki- terjesztésére vonatkozó törvények hozását kérte. Ez a Roosevelt köpönyegbe való burkolódzás talán nem lett volna olyan nagyon feltűnő mondjuk egy évvel ezelőtt, de most, amikor a választási kampány már megindult, senkit sem téveszt meg. Truman elnöknek csak most jutott eszébe, hogy az általa ki­küldött “Civil Right Commission” javaslatait figyelembe vegye és azok alapján kérje a kongresszust, hogy hozzanak törvényeket a polgári jogok védelmére és kiterjesztésére. Ez a bizottság közel egy évvel ezelőtt tett jelentésében rámutatott arra, hogy a szö­vetségi, állami, megyei s városi hatóságok túlkapásai miként veszélyesztetik a polgári szabadság jogokat. Truman elnök most azt ajánlja, hogy a Department of Justice keretében a polgári jo­gokat védő osztályt kellene szervezni. Nagyon megszívlelni való lenne ez a roosevelti ajánlat, ha nem attól a Harry S. Trumantól jönne, aki csak pár hónappal ez­előtt elrendelte, hogy a szövetségi kormány szolgálatából ki kell dobni néhány tucat tisztviselőt anélkül, hogy az illetőkkel tudat­ták volna, hogy kik és mivel vádolják őket; anélkül, hogy a véde­kezésre a legcsekélyebb alkalmat is adtak volna nekik. Attól, aki a polgári jogokat igy gázolja le, lehet-e komolyan venni a polgári jogokra vonatkozó ajánlatot? Truman a négerek ellen irányuló úgynevezett “Jim Crow” amerikai szokást és tradíciót büntető, a poll-taxet eltörlő s a lin- cselés elleni védelmet nyújtó szövetségi törvények hozását is kér­te, noha az eddigi közel három éves adminisztrációja alatt soha komolyan állást nem foglal! a színes népek ellen irányuló antide­mokratikus megkülönböztetés ellen. Közismert dolog, hogy a szö­vetségi kormány minden ágában, — beleértve a haderőt is, a né­ger-ellenes “Jim Crow” szellem érvényesül. Truman ezt jól tudja és eddig semmit sem tett annak megszüntetésére, de most törvé­nyek hozását kéri, mert jól tudja, hogy a republikánus többségű kongresszus figyelmen kívül hagyja ezt a kérését. Pár hónappal ezelőtt Truman elnök érdemeit és hibáit mérle­gelve arra az eredményre jutottunk, hogy Truman elnök “jó em­ber”. Jó ember, aki mindenkinek jót kíván és jót akar; olyan jó ember, hogy két verekedő egyént látva szívből kívánja mindket­tőnek a győzelmet, vagyis hogy mindkettő verje el a másikat. Mert ez a jóság igy érvényesül a kritikus időkben, amikor az em­berek két nagy táborban sorakoznak fel. Trumannak ez a gyerekesen naiv jósága adja magyarázatát annak az ellentéteknek, amik Truman tettei és nyilatkozatai kö­zött mutatkoznak úgy a kül, mint a belföldi politikájában. Állan­dóan a béke apostolának tartja magát, de a külügyek intézését generálisokra bízza, a munkások iránti nagy barátságát pedig az­zal demonstrálja, hogy napról-napra több bankárt von be a kor­mányzatba. Minden ország ügyeinek intézése sok munkát ád, de különö­sen nagyméretű az egy olyan nagy országnál, mint a United Sta­tes. így természetes, hogy az államfőnek segítőkre van szüksége. Az államfő nagysága, vagy kicsisége épen abban rejlik, hogy meg tudja találni a megfelelő segítőket, adminisztrátorokat, akiket ál­talában minisztereknek nevezünk. Ebben a tekintetben Roosevelt sem volt valami szerencsés, azonban nála nem számított annyit, mint Trumannál, mert nagy munkaereje folytán minden fonto­sabb dologról tudomást vett és intézkedett. Truman ellenben nyu­galmat szerető kisvárosi polgár, aki úgy tartja, azért nevezte ki minisztereit, hogy azok intézkedjenek és ő maga csak a legritkább esetekben avatkozik bele a felmerült kérdésekbe. így dacára annak, hogy Roosevelt is sok bankárt alkalmazott ez nem jelentett olyan nagy veszedelmet az ország népének a ki- zsámányolására, mint Truman bankárai, mert amig Roosevelt alatt csak alárendelt szerepet kaptak, addig most egészen a nye­regbe kerültek és ők tartják a kantárszárat. Éppen azért Truman legutolsó üzenetét csak választási fogás­nak kell tekintenünk. Valahogy nem tudjuk elhinni, hogv az a Truman, aki oly gyorsan megtisztította a szövetségi kormányt a

Next

/
Thumbnails
Contents