Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-31 / 1513. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 31. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. FASISZTÁK ÉS GYILKOSOKNAK SZABAD AZ UT A JÓZANUL gondolkodó emberek előtt általában megütközést kelt az, hogy ma az Egyesült Államokban minden “valamire való” fasiszta — különösen a kelet európai országokból — minden akadály nélkül beutazhat, de ugyan akkor százezrek, akik még a náci-fasiszta uralom menekültjei internáló táborokban rothadnak és nincs mód részükre ide beutazási engedélyt kieszközölni. Ebben a kedvezményben kü- ; lönösen a magyar fasiszták részesülnek nagy előnyben az utóbbi időben és az Egyesült Államok ezen “vendégszeretete” annyira felbátorítja őket. hogy már oly hírhedt tömeggyilkos is, mint Vajta (Vlcsek) Ferenc bátorságot vett és sikerült neki. Ez az alak nem csak tagja volt a Milotay-Rajniss sajtó haramiának, amely a Horthy és később Szállási rezsim alatt a legalávalóbb náci propagandára használta fel a magyarországi sajtó jelentékeny százalékát, hanem aktiv tagja, sőt vezére volt a gyilkos nyilas különítménynek, amelyek a zsidók ezreit és a munkásság azon rétegeit, akik ellenezték a nyilas és náci eszméket, százával küldték a halálba a legkegyetlenebb módszerekkel és kínzásokkal. És ez a tömeggyilkos nyilas bandita, minden nehézség nélkül jutott be az Egyesült Államokba. AZ ELSŐ vészjelt a New Yorkban megjelenő “Az Ember” római levelezője adta meg Vajta ideutazásáról, azonban még mielőtt a figyelmeztetés napvilágot látott, Vajta már meg is érkezett New Yorkba, és az akció beutazásának megakadályozására elkésett. Azonban annál nagyobb vehemenciával folyt az, hogy itt tartózkodását, mennél rövidebbre szabják. Az érdekelt magyar körökön kívül, az amerikai sajtó is jelentékeny ismertetést közölt Vajta viselt dolgairól és Walter Win- chell az ABC rádió hálózaton is szóvátette, aki a “magyar Himrombolást végeztek közöttünk, hogy ma nagyszámban vannak olyanok, akik habár vagy 40 esztendeje élnek az amerikai köztársaság földjén, Magyarország részére mégis a királyságot sírják vissza. Az aztán egész biztos, hogy olyan tömeget, ahol az értelmiségi képzettség ilyen fokon áll, nem lehet megnyerni olyan haladott eszmének, mint amit az ipari szervezkedés képvisel. Mi legyen hát a teendőnk, hagyjuk őket tespedni tovább, avagy segítsük azokat, akik az uj változást megértve, igyekszenek az amerikai magyar tömegeket kiemelni a tespedésből, Petőfi világszabadságára és a kossuthi népszabadság eszmékre hivatkozva. Én tehát nem látok semmiféle eltérést ebben a kérdésben a munkásmozgalmi jellegtől, egylernek” nevezte Vajtát és kérdést intézett a hivatalos körökhöz, hogy hogyan kerülhetett ez a tömeggyilkos vízumhoz? Drew Pearson ugyancsak az ABC hálózaton már meg is adta a felvilágosítást Winchell-nek azon kérdésére, hogy hogyan jutott Vajta vízumhoz, mely szerint egy Németországban szolgálatban levő amerikai generális járt közbe a spanyolországi amerikai követnél, aki mivel Vajta ajánlólevele úgy szólt, hogy a jelen “magyarországi vörös terror üldözöttje” minden további vizsgálat nélkül kiálli- 1 tóttá a vízumot. Ugylátszik ma az amerikai hatóságoknak elegendő ok, hogy szabad utat nyissanak bárkinek, aki a “kommunizmusnak ellensége” bármilyen sötét is a múltja. Csak arra kell hivatkozni, hogy valaki a “kommunizmusnak ellensége” és hajlandó az ellen harcolni, minden további kutatás nélkül kész a beutazási engedély. Ugyan ez azonban nem szerezhető meg — vagy nagyon kivételes esetekben — azok részére, akiket a náci-fasiszta rezsimek tettek földönfutókká; akiknek szüleit, testvéreit, gyermekeit a legvadálla- tiasabb kegyetlenséggel irtották a Vájták és az általuk megvadi- tott tömegek, kik még ma is oly gyűlölettel vannak irántuk, hogy életveszéllyel járna visszatérni lakó helyeikre. A NAGYARÁNYÚ felháborodás láttán, a State és Justice Departmentek sem dughatták fejüket a homokba és kelletlenül bár, de kénytelenek voltak lépéseket tenni Vajta letartóztatására, amig az ügyet felülvizsgálják. Magyarország washing t o n i követe — Vámbéry Rusztem — szintén lépéseket tett, hogy Vajtát kiadják Magyarországnak, hogy alkalma legyen a magyar népbiróságnak Ítélkezni felette, mint tette azt Vajta társaival, akiknek nem volt nagyobb bűnük, mint Vajtának. Amig azonban ez meg nem történik, nem sok reményt füzünk a nagykövet akciójának sikeréhez, mert amint látszik a hiszerüen egy bizonyos célnak a gyakorlati munkája valósul meg. A néptömegek fölvilágosi- tása és kiemelése a reakció vaskarmaiból. A 48-as magyar forradalom 100 éves évfordulóján kétféle ünneplés van. Az egyiket a régi reakció, a rége szellem további föntartására tart, mig a másikat az uj 48-as bizottság az uj rendszer melletti demonstrációra a magyar nép nagy harcának ismertetésére és támogatására rendez meg. Ebben a kérdésben azok előtt, akik a magyar kérdésekkel foglalkoznak, nem lehet középút. Vagy az egyik, vagy a másik oldalon kell álljanak. Csak természetes az, hogy azok az amerikai magyar munkásemberek, akik életük nagyrészét a reakció elleni harcnak szentelték, minden további nélkül tudni fogják, hogy hol a helyük. vatalos köröknek nagy szükségük van az ilyen kipróbált vörösfaló gyilkosokra a jelenben és hajlandók szemet hunyni a múltja felett, a jövőben teendő szolgálataiért. “HARMADIK ÜTKÖZET” AZ UTÓBBI napokban a kapitalista sajtó nagy ellenszenvet igyekszik kelteni a közvéleményben a “third round” (harmadik ütközet) ellen, amelyet most készítenek elő az amerikai munkásszervezetek. Az “első ütközet” 1946-ban volt, amikor a “Congress of Industrial Organization” (CIO) az év ezen szakában akciót indított a 18 és fél centes órabér javításokért az általuk kontrolált iparokban, mely az acélipar, automobil, villamos- sági felszereléseket gyártó és általános fémáru ipar, élelmezési (vágóhidak) ipar, olajfinomítók, stb. alapvető iparokban. A “second round” (második ütközet) az elmúlt év hasonló szakában volt, amikor ugyan ezen szervezetek 15 cent órabér javításért mentek harcba és nagy általánosságban sikerrel. A “third round” most van készülőben, amennyiben a következő két hónapban esedékes a legtöbb iparban a szerződések megújítása és amint az életszükségletek árai emelkednek lehetetlenség a bérkövetelések elkerülése. AZ AKCIÓ mginditását az országos szervezetek közös bizottságainak gyűlése előzte meg, melyet az egyes szervezetek országos gyűlései követett, melyeken a nagyobb ipartelepeken foglalkoztatott munkások megbízottai vettek részt és állapították meg, hogy legalább is 12 dollár heti bérjavitásra van szükség az utóbbi év alatt az életszükségletek árai emelkedésének ellensúlyozására. Ezen összeg heti 40 órai munkára felosztva 30 cent órabér javítás követelését teszi szükségessé. Az autó ipari munkások szervezetének a General Motors Co. telepein foglalkoztatott munkások 200 delegátusa, 250.000 tag képviseletében a közelmúlt napokban gyülésezett és a bélkövetelést 30 cent órabér javításban állapították meg és ennek elérésére a GM mind a 100 telepén a közeli napokban kezdik meg a tárgyalásokat. A United Electric, Radio and Machine Workers szervezethez tartozó munkások megbízottai január első hetében gyüléseztek és azt követőleg a szervezet központi három tisztviselője körútra indultak, hogy a New Yorkban hozott határozatot ismertessék az ország nagyobb ipari központjaiban levő osztályokkal és kidolgozzák a bérharc megindításának részleteit. Hasonló tervek kidolgozása van folyamatban más iparok munkásai között is és nagv a valószínűség, hogy a közeli napokban nagyarányú bérharcoknak leszünk szemtanúi és részesei. A KAPITALISTA sajtó természetesen agitációt folytat a bérkövetelések ellen, mert -ze- rintük az a “public interest’ (a nép érdekei) ellen van. Ez a hang nem uj, mert már természetes, hogy a kitartott sajtó, a “nép érdekeit” mindig a kapitaI lista osztály érdekeivel igyekszik azonosítani és ami a kapitalista osztálynak rossz, az “ellenkezik a nép érdekeivel”. A sajtó és a tőkés osztály egyéb szószólói azt igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel, hogy ezek a bérkövetelések csak fokozni fogják az inflációt, amely már eddig is veszélyes arányokat ért el. Az újabb bérkövetelések a szükségletek árainak újabb emelését fogják eredményezni. Arról természetesen nem beszélnek és írnak, hogy az elmúlt évben elért bérjavitások csak az előző év áremelkedéseit ellensúlyozták és azóta az áremelkedések megduplázódtak, ami minden vásárlónál legalább is heti 10, vagy 12 dollárral redukálta a vásárló képességet. PEDIG, amint a nagy vállalatok évi kimutatásai bizonyítják, az áremelésekre semmi más ok nem volt, mint a kizsákmányolok határtalan profit éhsége. Egyáltalán nem nagyítás az, hogy a munkáltatók profitja egy év alatt ötezer millió (5,000,000,- 000) dollárral emelkedett, vagyis, amig 1946-ban 12,000,000,000 (12 billió) dollár haszonnal zárták az évet, 1947-ben 17,000,- 000,000 dollárral. Ez az asztronómiai számokat elérő profit mennyiség érthető, ha az egyes nagyobb vállalatok évi jövedelmét ismerjük. Éppen a napokban jelent meg a sajtóban a Wilson & Co. — a négy nagy vágóhíd tulajdonos társaságok egyikének — évi kimutatása, mely szerint ez a vállalat 15,448,823 haszonnal zárta az elmúlt évet. Ezzel szembe az 1946 évi haszna ugyan ennek a társaságnak 8,311,560 dollár volt, igy 1947-ben 7 millió 137 ezer 263 dollárral több profitot zsebeltek be, tehát majdnem a dupláját, mint az előző évben. De azért ez a vállalat is azt állítja, hogy a hús árának emelkedését az elmúlt évben a munkások pár centnyi bér javítása okozta. A FENTIDÉZETT számok nem egyedül állók, mert bármely nagy vállalat profitját vesszük vizsgálat alá, hasonló profit emelkedést látunk. A UE kimutatása szerint a villamossági felszereléseket gyártó iparban 23 nagy vállalat, amelyekkel a UE-nek szerződése van az elmúlt évben 597 millió dollár haszonnal zárta az évet az 1946 évi 333 millió dollárral szembe, ami 264 millió dollár profit többletet jelent egy év alatt. A munkabérek pedig ugyanezen idő alatt csak 15 centtel emelkedtek, ami átlagban nem több mint 10 százalékos emelkedés. A munkáltatók szerint azonban a vállalatok profitja és a munkabéreknek semmi közük egymáshoz. Ezt határozottan tagadjuk, mert e két tényező nagyon is szoros összefüggésbe van egymással, azonban eltekintve ettől, vizsgáljuk meg a megélhetési szükségletek árai és a munkabérek közötti egyenlőtlenséget. A fenti forrás szerint 11 fontos ipari központban végzett vizsgálat azt mutatja, hogy az élelmiszerek árai — amely a munkásság legfontosabb kiadásait képezi — 1945 január 1-től a jelen napokig, 83 százalékkal
