Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-06-26 / 1534. szám

1948. junius 26. BÉRMU NKÄS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI POLGÁRHÁBORÚT AKARNAK A magyar főpapság lett az él­harcosa a világ reakciójának. Mindszenty bíborossal az élen, hihetetlen szemérmetlenséggel támadnak neki a népi demokrá­ciának. Három éven keresztül, ami­kor a magyar ipari és mezőgaz­dasági munkásság éhezve, ron­gyosan igyekezett felépíteni azt, ami a bitang Horthy-nyilas banditák gazsága miatt szét lett rombolva. Romokba heverő gyá­rak, amelyekből a gépeket el­hurcolták, ma már üzemképes állapotban vannak, nagy rész­ben a termelés túlhaladta a bé­kéidé ji mennyiséget. A náci hordák által felrobbantott hi- dak* felépítve, a közlekedési vo­nalak helyeállitva. A parasztság amely között felosztották az ezerholdas úri és papi birtoko­kat, igás jószág és szerszám nél­kül kezdte el a gazdálkodást, ma már többet termel, mint a béke időben. A munkásság, a parasztság és haladó szellemű értelmiség ösz- szeforrvá csodát müveit, a szét­rombolt, szétzüllött országot talpra állította. Európa legjobban prosperáló országává tette, annak dacára, hogy a főpapság, a tőkések és a régi hivatalnoki osztály minden módon igyekezett szabotálni az újjáépítést. A henye, panamista, züllött gentry hivatalnok osztályt a népi demokrácia leváltotta, he­lyükbe megbízható munkás és paraszt ifjúságot képzett ki. A gyárakat, a bankokat, bányákat államosította, ezzel kihúzta a gazdasági erőt a belső ellenség alól. Csak a papság volt a nebánts virág, minden szemtelenséggel, provokációval, amelyet a főpap­ság állandóan gyakorolt, a népi kormány hihetetlen türelemmel viseltetett. Soha magyar kor­mány olyan nagyfokú támoga­tásban nem részesítette az egy­házat, mint a mai. De a főpap­ság meforditotta a mondást, “aki téged kövei dob meg, dobd vissza kenyérrel”. Ők a kenye­ret adó kezet leköpték, piszkol- ták, de a segítséget elfogadták. A magyar kormány türelmét, jóindulatát, gyengeségnek vet­ték és annál durvábban támad­ták, provokálták. A templomot, az iskolát rendezték be hadiszál­lásul, innét indították a mind durvább támadásaikat. De minden türelemnek van határa, még a népi demokráciá­nak is és most elérkezett az ideje, hogy a kormány felvegye a harcot és felkészüljön a leszá­molásra. Mindszenty bíboros megtiltot­ta, hogy az egyházi iskolákba a magyar kormány által jóváha­gyott tankönyveket használják. A régi soviniszta, királyt dicső­ítő, munkást gyűlölő egyházi tankönyvek használatát meg a kormány ellenezte, mire Mind­szentyék tankönyv nélkül taní­tanak. A protestáns egyházak, belát­va a nép akaratával való szem­beállás ostobaságát, látva az uj rendszer megerősödését, a nép kulturális és gazdasági felemel­kedését, elhatározták, hogy be­lekapcsolódnak a társadalom építő munkába és felhagynak az ellenzékieskedéssel. Nem úgy Mindszentyék, ők vissza akarnak csinálni min­dent, főleg visszakapni a tízezer holdjaikat, ők nem alkusznak, ők továbbra is szabotálnak, tá­madnak, rombolnak. Erre a szemtelenségre, az iskolák fel- használására a kormányzó pár­tok is erélyesen léptek fel, elha­tározva, hogy az egyházi isko­lákat államosítják. Még itt is hihetetlen türelmet tanúsítottak amikor állami alkalmazásba ve­szik át az összes egyházi tanító­kat, amikor meghagyták a kö­telező vallás oktatást és mente­sítették az államosítás alól a ne­ves egyházi főiskolákat és pap­neveldéket. De a főpapság szembeszáll a nép akaratával és az egyházból való kiátkozással fenyeget meg mindenkit, aki ezt az intézke­dést támogatja, ki a törvénynek aláveti magát. De még ennél is tovább mennek, direkt polgár­háborúra uszítanak, amely uszí­tásnak már sajnálatos jelensé­gei is mutatkoznak, amelynek a kormány alkalmazottak közül halálos áldozatai és vannak. A papok uszításának csak az elmaradt falvakban van már eredménye, a nép nagy többsé­ge, az egyházi egyesületek szá­zai áll szembe a hecckáplánok uszításaival. A felekezeti taní­tók nagy többsége örömmel üd­vözölte az államosítást, hogy igy kikerüljenek a papi járom alól, de az alsó papság tekinté­lyes része ellenzi Mindszentyék politikáját. A magyar kormány, a ma­gyar nép bizalma alapján kell, hogy erélyes kézzel vessen vé­get az aljas uszításnak. Kell, hogy minden eszközzel megaka­dályozza azt, hogy a papiusztiás polgárháborút eredményezzen és megsemmisítse azt a nagy­szerű építő munkát, amelyet a magyar nép folytat. IGY IS LEHET 'A kenderesi Horthy kastély­ban, a lovastengerész tivornyá- zó helyén, 700 gyermeket befo­gadó ovódát nyitottak meg. A hajduhadházi gyermek ott­honban 110 görög gyermeket helyeztek el, akiknek az ellátá­sát a Hajdú megyei szakszerve­zetek vállalták. A felsőgödi üdülőbe 60 óvó­dás gyermek nyaral három hét­ig, egész szeptemberig egymást váltják a 60 turnusok. Balatonszamárdiba 160 gyer­mek turnusok váltják egymást 3 hetenként. A fóti Károlyi kastélyban 269 és a Béla telepen 150 gyermek fog gyaralni 21 napos turnusok­ba. Ezeket a főváros nyaraltatja, azonkívül naponta a gyermekek ezreit viszik ki külön villanyoso­kon egész napi üdülésre a budai hegyekbe, ahol a főváros gon­doskodik az élelmezésükről. Az üzemek, szakszervezetek és más egyesületek a gyerme­kek ezreink teszik kellemessé a nyári vakációjukat a különböző nyaralóhelyekre való elvitelével. BÁNYÁSZOK FIGYELMÉBE Tudvalevőleg az első iparág, amelyet Magyarországon álla­mosítottak a bányaipar volt. Az összes szénbányák egy központi igazgatóság alá tartoznak, mig a bányák hat kerületre oszlanak meg, amelyek felett egy-egy ke­rületi igazgató áll. A hat bánya kerületből ötnek az igazgatója bányász, nem hol­mi disz-bányász, aki valami üze­mi vagy szakszervezeti irodában ült ezideig, hanem tényleges vá­jár, aki csak a kinevezéskor tet­Az óhazában élő barátai ré­szére is küldesse a Bérmunkást. Egy évre $2.50. te le a csákányt és a lapátot. Mindegyik az egész életét a bá­nyában töltötte, ott ismerte meg az üzemvezetést gyakorlatilag és a saját bőrén'tanulta meg a bányászok életét. Miként a gyárakban, úgy a bányákban is, mikor a saját kö­rükből kikerült munkás lett az üzemvezető, a termelés emelke­dett, de a lehetőség szerint meg­oldódtak a munkásság problé­mái is, mert ezek a munkás igazgatók, nem szakadnak el az osztályuktól azzal, hogy az esz­tergapad, vagy a bányából az irodába kerültek, hanem tovább­ra is sorstársuknak tartják a fizikai dolgozókat, kikkel kar­öltve építik az uj társadalmat. A MARSHALL TERV A GYAKORLATBAN Már nagyban folyósítják a százmilliókat azoknak az orszá­goknak, amelyek részesülnek a Marshall terv jótéteményeiben. Hogy gyakorlatban kit segít ez a terv, arra jó választ ad az osztrák szakszervezeti kong­resszus egy delegátusa. A delegátus megállapítja, hogy ők nagy lelkesedéssel üd­vözölték a Marshall tervet, re­mélve, hogy segít az osztrák munkásság nagy nyomorán, megszünteti a munkanélkülisé­get, felemeli a fejadagokat, mert az eddigi csak éppen arra jó, hogy ne egyszerre, hanem lassan haljanak éhen. De a várakozásunkban csalód­tunk — folytatta a delegátus — kaptunk egy nagy csomó trak­tort, gyufát, cigarettát, holott a mi gyáraink nem csak az oszt­rák, de az egész közép Európát elláthatnák ezekkel az árukkal. Az eredmény az volt, hogy le- kelett zárni a traktor, gyufa és más gyárakat és igy a munka- nélküliség csak növekedett. Én úgy látom — fejezte be a felszólalását a delegátus, — hogy a Marshall terv nem min­ket, hanem az amerikai tőkése­ket erősiti meg, belőlünk meg egyszerű gyarmatokat csinál. Mi már számtalanszor megír­tuk azt, hogy az egész Marshall terv egy nagy szemfényvesztés, amelynek a célja, hogy piacot teremtsen az amerikai tőkésosz­tály számára és elodázza a világ kapitalizmusának az elmarad­hatatlan pusztulását. Csak elodázhassa, de meg nem mentheti, mert a kapitalis­ta termelési rendszer túlélte ma­gát és most születőben van az uj társadalmi rendszer, amely nem profiton, hanem az emberi­ség szükséletének a kielégítésén épül fel. Prágában hat heti börtönre Ítélték a 48 éves Ruzena Buzko- va kereskedőt, mert azt a rém­hírt terjesztette, hogy Amerika már megindította a háborút a Szovjet Union ellen. — Ha Ame­rikában minden rémhirterjesz- tőt börtönbe akarnának tenni, akkor a börtönök számát meg kellene tizszerezni. ELV1NY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a vHá» munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kczekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR­RENDSZERREL!’’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az yj társadalom uerkezetét épi+iük w régi társadalom keretein beint

Next

/
Thumbnails
Contents