Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-06-12 / 1532. szám

1948. junius 12. BÉRMUNKÁS 7 oldal A nevelés fontossága (a.l.) Nevetséges együgyüségre vall, amikor a szocializmust a fasizmussal egy kategóriába sorozzák. Ilyen és ehhez hasonló csodabogarat, csak azokkal lehet elhitetni, akiknek társadalmi tudásuk a nullával egyenlő. Társadalmi tudást csak azok szerez­nek maguknak, akik éber figyelői a végbemenő eseményeknek. Kapitalista felfogás szerint a társadalomban nincsenek osz­tály ozódások. Különösen itt az Egyesült Államokban szokás-mon­dás, hogy itten mindenkinek módjában van a meggazdagodás le­hetősége. “Erre azzal felelhetünk, hogy a hollónak a tolla fekete, de nagy ritkán van fehér is.” A társadalmi osztályozódást természetesen a gazdasági kü­lönbözetek hozzák létre. Hogy a magántulajdon rendszerében vannak gazdagok és szegények, azt mindenki elismeri és még hoz­zá természetesnek is tartják. Ahol tehát gazdagok és szegények vannak ott már osztálykülömbözetekről beszélhetünk. Természetesen a kapitalista rendszerben is megtanítják a gyermekeket Írni olvasni, sőt még arra is, hogy ez a rendszer a legjobb és ezt a rendszert ha kell életükkel és védelmezzék meg. Nem tudja bizonyítani senki, hogy ha csak felületes nevelést adunk a fiatalságnak, hogy azzal bármiképpen elősegítjük a tár­sadalmi fejlődést. A második világháborúnak célja lett volna a fasizmus likvi­dálása. Milliók pusztultak el anélkül, hogy tényleg tudták volna miért. A tényleges ismeretek hiányában az embereket olyasmire lehet rávenni, ami érdekeikkel teljesen ellenkező. Azért nagyon fontos, mindenki részére a helyes tanitás. Az ember nem csak az­ért él, hogy egyen, mert ha csak éppen azt teszi, egyenrangú az állatokkal. Sajnos, de ma nagyon sok ilyen ember van a társada7 lomban. Sokak nem saját hibájukból, mások nemtörődömségből, sokakat pedig a mai rendszer igy nevelt. Tudatosan adnak a mai rendszerbe ilyen nevelést, mert a tudatlan tömegek mindig a leg­jobb védelmezői a rendszernek. Háborúkat is csak azért lehet folytatni, mert azok, akik ténylegesen áldozatai lesznek, nincsen- nek tudatában annak, hogy tulajdonképpen mi is van annak hát­terébe. Ha a második világháború idejében azokkal a( katonákkal akik a fasizmus ellen harcoltak, nem csak a katonai szakképzett­séget, hanem a fasizmus lényegét is megtanították volna, akkor azok ma külömbséget tudnának tenni a különböző társadalmi el­méletek között. Korántsem lehetne olyan könnyen, különösen az itteni átlagos emberekkel elhitetni, hogy a fasizmus, meg a szoci­alizmus azonos. Azoknak, akik a szocialista elmélet alapján akarják a társa­dalmat újjáépíteni, felülmúlhatatlan energiával kell hozzáfogni a munkásosztály tanításához. Kettős feladat vár azokra, akik ezt a munkát végezni akarják. Tudatában annak, hogy a kapitalista osztály tanítása, rendszere kizárólag arra irányul, elég munka­erőt nevelni a termelés folytatásához a gazdasági téren, társadal­mi, vagy ha talán igazibb jelzővel akarjuk megemlíteni, politikai téren hátvédet biztosítani a kapitalista rendszer dicsőítésére és aktiv védelmére. Ezzel kapcsolatban a munkásosztály nevelése szocialista szempontból, tényeket tartalmazza az igazságnak. Ezen igazsá­gokat tartalmazó tények első sorban a mai társadalom összeté­telének alapos ismertetése, amely ismeretek által a munkások föl­ismerik önmagukat, ezzel kapcsolatban azt a tényt, hogy a terme­lésben résztvevők a leghasznosabb tagjai az emberi társadalom­nak. Ma, amikor a kiváltságos osztály uralmától már a feltörekvő proletáriátus kezd megcsömörödni és a mainál egy minden tekin­tetben jobb és igazságosabb rendszert akar megvalósítani. A ka­pitalizmus ezt a törekvést minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni. A mai rendszernek legerősebb táma­szát képezi a munkásoknak az a rétege, kik még nem ismerték fel osztályhelyzetüket. Ilyen helyeken aztán nagyfontosságu szerepet kell betölteni a szervezés mellett az osztálytudatra való nevelés­nek. A szocializmus megvalósításáért küzdőknek teljes tudatában kell lenni a gyakorlati szocializmus alapvető tényezőivel. Ahol már a munkásosztály utat tört magának a szocialista rendszer kiépítéséhez, ott még sokkal fontosabb szerep vár a ne­velésre, hogy azután minden termelő munkás, legyen földművelő vagy más ipari munkás, tudniuk keil, hogy az egész társadalmi jó­lét biztosítása, csak a termelő erők fokozatos összmüködésétől függ. Éppen úgy mint magában a kapitalista rendszerben, az ösz- szes iparok szoros összefüggésben vannak egymással. Egy szoci­alista társadalomban ezt a viszonyt még sokkal szorosabb kapocs­csal kell összefogni. Egy újjáépített szocialista társadalomban a régi rend káros tanítása és mindent a múltra emlékeztető eljárá­sokat a modern társadalmi viszonyoknak megfelelőleg újakkal kell helyettesíteni. A szocialista rendszer a mainál egy sokkal jobban megszer­vezett, az összesség érdekeit egyformán kell, hogy szolgálja. Az­ért azután arra kell fektetni a fősulyt, hogy minden tagja ennek az újonnan kialakuló rendszernek tudja is a ráháruló kötelességet. A termelő erők megszervezése ebben az esetben nagyfontos­ságu szerepet tölt be. Hogy azután a szervezés munkája minden tekintetben megfeleljen társadalmi követelményének, magában a szervezetekben szocialista nevelést kell adni a tagságnak, hogy tényleg ne csak olvasni vagy Írni tanuljon meg mindenki, hanem tudja kötelességét, társadalmi teendőjét a ráeső munka elvégzé­sénél. Az Egyesült Államok gazdasági szervezetei, ha ugyan taglét­számban talán milliókat is számlálnak, de az osztálytudat szem­pontjából még mindég erősségét képezik a fenálló és kizsákmá­nyolásra épült kapitalista rendszernek. Az itteni gazdasági szervezetekben, — az IWW-n kívül — sohasem folyt szocialista nevelés, hiszen nem is állítottak soha végleges célkitűzést a munkásosztály felszabadításának érdeké­be. Nem a tagság hibája, hanem a vezetőségé, akik kényelmes és jól fizetett állásukkal megvannak elégedve és nem látják szüksé­gesnek a társadalom újjáépítését. Ott, ahol a kapitalizmus már nem minden tekintetben uralja a társadalmat, egy igazi szocialista rendszer csak úgy valósulhat meg, ha maguk a munkások szervezeteikben osztálytudtos neve­lést kapnak, hogy ténylegesen betölthessék a rájuk eső hivatásu­kat. HETI KRÓNIKA (Folytatás az 1-ső oldalról) úrhatnámoknak, hogy két urat nem lehet szolgálni, vagy nyíl­tan odaadással harcolnak azért az uj társadalmi rendszerért, melyben nekik is megfelelő, sőt vezető szerep fog jutni, vagy harcolnak a tőkés rendszerért és azzal együtt fognak elpusz­tulni. Mert azt az “Őrszemnek” és minden kéturat szolgálni aka­rónak meg kell látnia, hogy az öreg rendszer pusztult el és ma­ga alá temeti azokat, akik nem tudnak alkalmazkodni, nem me­nekültek a romok alól. Akiknek a szerelmük még most is olyan nagy a régi rendszer, a tőké­sek iránt, hogy inkább velük pusztulnak, minthogy tévtana- ikból, átkos következményeiből, levonták volna a tanulságokat. Ezek a középosztályosok, kö­zéputasok a legnagyobb akadá­lyai az uj rendszer kialakulásá­nak minden országban és bizony a munkásság és azok az intel­lektuelek, akik már belátják, hogy a régi rendszer rothadt nyavalyás és segítenek egy újat, jobbat építeni, ha kell erőszak­kal fogják őket félredobni a ha­ladás utjából. Mennyivel könnyebb volna az uj rendszert építeni, mennyi­vel jobbá lehetne azt építeni, ha ezek az úrhatnámok, képzett egyének, tanítók, irók, műveze­tők, mérnökök ahelyett hogy ellene harcolnak, azt segítenék építeni? Mennyivel több ener­gia az építésre lenne fordítva, a rombolás és a harc helyett? Mennyivel több értékes intellek- tuel menekülne meg a pusztulás­tól, az öngyilkosságtól és hasz­nos tagjaivá válnának az uj rendszernek ? Mi munkások, akiknek na­gyon sok harcunk volt ezekkel a középosztályosokkal, örömmel veszünk részt a temetésen, de sírni nem tudunk. Azt azonban amit a Népsza­va adásvételével végbe visznek, nem lehet szó nélkül hagyni, mert lekicsinylik az amerikai összmagyarság értelmi nívóját és úgy kezelik az amerikai ma­gyarságot, mintha még mindig a régi “zöld” korszakban volná­nak. Sőt mi több, az egyszerű és közönséges megánvállalko- záshoz az egyleti tagságot akar­ják, a vezetőségen keresztül sor­ba állítani, egyelőre az egyéni presztízs szimboliumával, ami később mint a múlt történelmét ismerjük az egyleti kassza meg­könnyítéséhez vezet. Azért állí­tanak uj figurákat az ünneplési pódiumra, mert a régiek bizony nagyon lejárták magukat és a régi amerikás magyarok még emlékeznek a múltak gyűjtési akcióira, melyek elsősorban az Amerikai Magyar Népszavára nem hagytak olyan emléket, amit büszkén fitogtatni lehetne. Vegyék hát tudomásul tisz­telt uj Népszava figurák, hogy az amerikai magyarság egy bi­zonyos része már kinőtt a régi gyerekcipőből, melyben a nagy újságíró vezéreik arra vezették amerre akarták. Hiába csúsz­tatják Nadányit lefelé és Pfeif- fert fölfelé, egy hang jön ki azokból, mint ahogyan a Nép­szavából is a régi reakciós hang jön, ne beszéljenek hát uj szín­ről, mert a régi királyi és föl­desúri szagtól most még jobban büzlenek, mint a régi időkben. Nem mindenkit lehet már “kom­munista” terrorral megtévesz­teni még akkor sem, ha egyál­talán nem hive a kommunista elveknek. Utóvégre jönnek a cenzúra nélküli levelek az óha­zából mindenkinek, az átküldött szeretet csomagokat és pénze­ket pontosan kézbesítik, a jelen pillanatban már jó néhányszáz amerikai magyar van odaát Ma­gyarországon mint vendég, a vasfüggönyön keresztül, mig né­hány ezer útra készen áll át­menni. Hát nem gondolják önök azt, hogy ezek között azért még­is lesznek olyanok is, akik Pfeif­fer óbégatását saj át szemeik ta­pasztalata által megcáfolni fog­ják? Ne csináljanak hát olyan nagyhangú ünnepségeket, mert az még nem növeli a 90 ezer dol­láros befektetést. Várjanak egy kicsit mondjuk úgy 5 évig, majd meglátják, a 90 ezer dollárból talán csak egy koporsóra való marad meg, melybe beletemet­hetik az Amerikai Magyar Nép­szavát, saját gyászvitézi mivol­tukkal egyetemben. Mert ne­künk amerikai magyaroknak egy nagy szerencsénk azért mégis csak van. Még pedig az, hogy a Népszava uj vezérei ké­sőn értek ide. A következő né­hány év nagy változásokat fog hozni az amerikai magyarság elöregedési folyamatában. így hát csak tervezgessenek a meg­lógott és ittrekedt reakciósok. Mi már tudjuk és ők majd tudni fogják, hogy Amerika a re­ménység és csalódás országa.

Next

/
Thumbnails
Contents