Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-05-29 / 1530. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. május 29. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 One Year ......................$2.00 Félévre ..................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy _______.... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre........... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás wivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE <*^>42 A szervezkedés szabadsága A Taft-Hartley név alatt ismert munkásellenes törvény meghozásánál a törvényhozók azt állították, hogy ezen törvénnyel nem megsemmisíteni, hanem csak “kiegészíteni” akarják a Wagner féle munkásvédő törvényeket. A gyakorlat azonban hamar bebizonyította, hogy azoknak volt igazuk, akik a törvény tárgyalásának idején megjósolták, hogy a honatyák célja nem a Wagner törvények kiegészítése, hanem azok hatástalanná tétele. Ezt a tényt bizonyítja a National Labor Relation Board legutóbbi határozata, amelyben kimondotta, hogy a munkáltatóknak joguk van a szervezkedés ellen beszélni a szervezkedni akaró alkalmazottaikhoz. Ez a határozat teljesen ellenkezik az előző felfogással, mert a Wagner törvények megsértése alapján már számos olyan szavazást semmisítettek meg, amelyeknél a munkások a union ellen, avagy kompánia unionra szavaztak a munkáltatók beavatkozására. A legújabb határozatot a National Labor Relation Board a Taft-Hartley törvényre hivatkozva az Augusta (Ga.) városban fekvő Babckock and Wilcox Company gyár alkalmazottainak a szervezkedési mozgalmával kapcsolatban hozta. A gyár munkásai a CIO-hoz tartozó “Stone and Allied Products Workers Union” égisze alatt szervezkedtek. A cég üzletvezetője a munkásokat három Ízben is összegyűjtötte és a szervezkedés hátrányairól beszélt nekik. A CIO erre a Wagner törvények értelmében panaszt emelt a cég ellen és követelte a National Labor Relation Boardtól, hogy a cég vezetőjét tiltsa el a munkások szervezkedési mozgalmába való beavatkozástól. A NLRB meglepő válasza azonban az volt, hogy a Taft-Hartley törvények értelmében a munkáltató most már bármiről is beszélhet alkalmazottainak az általa megfizetett idő alatt. Ez a határozat tehát nyíltan kimondja, hogy a Taft-Hartley törvény megsemmisítette a Wagner törvények legfontosabb részét, a munkások szervezkedési szabadságának a védelmét, mert köztudomású dolog, hogy a szervezkedés elleni beszéd lényege az a fenyegetés, hogy akik szervezkednek el fogják veszíteni munkájukat, — vagyis kidobják őket a munkából. De ebből a határozatból azt is láthatjuk, hogy azon elnőnyö- ket, amiket a munkások a Wagner törvényekkel — vagyis politikai utón nyertek, éppen olyan könnyen el is veszíthetik a politikai pálfordulásoknál. Ezért újból meg újból nyomatékosan figyelmeztetjük a munkásokat az Industrial Workers of the World szervezet azon elvi felfogására, hogy az úgynevezett mindennapi előnyök is maradandóbbak, ha azokat maguk a munkások a munka szinterén vívják ki gazdasági erejükkel. Az Industrial Workers of the World eddig is azt hirdette és gyakorolta, hogy a munkásokat nem a National Labor Relation Board jóvoltából kell szervezni, hanem a munkások öntudatra ébresztése révén. Ha a munkásokban a nevelés révén felébresztjük a munkásöntudatot, felismerik osztályhelyzetüket, rájönnek, hogy egyéni életszínvonalukat is csak osztályuk helyzetének javításával emelhetik, akkor már hiába beszél nekik a munkáltató a szervezkedés ellen. Az öntudatra ébredt, a munkásszolidaritás erejét felismerő munkások nem csak, hogy figyelmen kívül hagyják a munkáltatónak a szervezkedés ellen irányuló beszédeit, de egyenest tudják, hogy amit a munkáltató annyira eUenez, az bizonyára jó a munkásoknak. így tehát a munkáltató beszéde csak növeli a szervezkedési készséget és az ily szervezet képes is megvédeni az igy kivívott előnyöket. A National Labor Relation Board gyors pálfordulásának tehát az a tanulsága, hogy a szervezkedés szabadságának legjobb védője a munkások öntudata és harcikészsége. Hol maradt a jószándék? Az amerikai orosz nagykövet, W. Bedell Smith május hó 4- én meglátogatta Molotov orosz külügyminisztert s az amerikai kormány rendeletére olyan szóbeli nyilatkozatot tett, amely a szó szoros értelmében fenyegetés számba ment. A pár nap múlva nyilvánosságra hozott nyilatkozat szerint az amerikai kormány megfenyegette az orosz kormányt, hogy “ha Oroszországnak és a világ kommunistáinak a többi országokra való nyomása meg nem szűnik”, akkor az Egyesült Államok a fenyegetett többi államokkal egyetemben “önvédelemre kényszerül”. Másszóval Amerika megfenyegette a Szovjet Uniont, hogy ha meg nem hunyászkodik, avagy nem az amerikaiak által ajánlott külpolitikai irányt követi, el lehet készülve a háborúra. Hogy ennek a fenyegetésnek még nyomatékot is adjanak, Smith nagykövet részletezte, hogy ebben a tekintetben milyen egyöntetű álláspontot foglalt el az amerikai nép és figyelmeztette az oroszokat, hogy az őszi választásoktól ne várjanak semmi változást, mert bárki nyeri is el az elnöki széket, ez a külpolitikai irány itt megmarad. Smith nyilatkozatának egy másik szakasza azt fejtegette, hogy ez a politikai irány még akkor is megmarad, ha esetleg csakugyan bekövetkezne az a depresszió, amit az orosz gazdasági szakértők megjósoltak, amely, természetesen Smith állítása szerint teljesen alaptalan. De még ha bekövetkezne is, az oroszok ne számítsanak arra, hogy abban az esetben az amerikai ipari termelő kapacitás annyira leesne, hogy az esetleges háborúra befolyást gyakorolhatna. Smith ugyan nem említette a háborút, de elég vüágosan fejezte ki magát ezzel a mondattal: “Hangsúlyozom, hogy az itteni és más országok kommunistáinak azon minden alapot nélkülöző jövendölése, hogy gazdasági pangás áll majd be, még ha bekövetkezne is, nem okozna radikális változást az Egyesült Államok külpolitikájában.” Erre az állítólagos nagyon őszinte fenyegetésre a világ nagy meglepetésére Molotov azt válaszolta, hogy a két ország vezetői üljenek le a tárgyaló asztalhoz és mondja meg az Egyesült Államok pontosan, hogy hát mit is kívánnak valójában a Szovjet Uni- ontól. A válasz, mint ismeretes, a rideg visszautasítás volt. Előbb Truman elnök, később pedig Marshall külügyminiszter jelentette ki, hogy az Egyesült Államoknak semmi tárgyalni valója nincs a Szovjet Unionnal és ha az oroszok akarnak valamit, akkor ott van az Egyesült Nemzetek szervezete, ahol megkapják a kérdésre a választ. Az eseményeknek ez a váratlan fordulata ámulatba ejtette a józangondolkodásu embereket. Mi volt ez? — kérdezzük csodálkozva. Előre megfontolt szándékú tudatos bejelentése annak, hogy az Egyesült Államok meg fogja támadni Oroszországot? Avagy csak egy belpolitikai trükk azon demokrata párti tisztviselők részéről, akik érzik, hogy a lábuk alól már csúszik a talaj? Miért kellett megfenyegetni Oroszországot és miért kellett oly ridegen visszautasítani a tárgyalásokra adott ajánlatot? Hiszen igy ez a fenyegetés egészen úgy hangzik, mintha Amerika mindenáron háborút akarna, dacára annak, hogy Smith nyilatkozata ezt is tartalmazta: “Kormányunk minden félreértést kizáró módon kinyilatkoztatja, hogy az Egyesült Államoknak nincs támadó szándéka a Szovjet Union ellen.” A Truman és a Marshall nyilatkozatai után azonban ezt igen nehéz elhinni. MIN ALAPSZANAK A SZTRÁJKOK WASHINGTON — A munkaügyi minisztérium most közzé tett jelentése szerint ez évben 27 százalékkal emelkedtek a megélhetési árak. A jelentés szerint a drágulás a nyáron és a tél folyamán fokozódni fog. A HÚSIPARI MUNKÁSOK MUNKÁBA ÁLLNAK CHICAGO -— A húsipari munkások sztrájkja, amely súlyosan érintette az egész ország élelmezését, 67 napi erős harc után véget ért. A megegyezés teljes részletességét ezideig nem hozták nyilvánosságra. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található s dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmává, felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden a; egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelménél tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes nap munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BERRENDSZERRELf A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amíkoi a bérrendszer már elpusztult. Vz ipari szervezkedéssel az si társadalom szerkezetét é»i*iük u végi társadalom keretein belül i
