Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-05-29 / 1530. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879

VOL. XXXV. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1948 MAY 29

NO. 1530 SZÁM

CSAPDA

HETI KRÓNIKA

“AKI MÁSNAK VERMET ÁS, MAGA ESIK BELE.”

ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . .

(Vi.) Ez történt meg az Egyesült Államok külügyi hivatalával. Ugylátszik, hogy a modern diplomácia nem más, mint csapdák felállítása más nemzetek ellen, legalább is az amerikai műkedvelő diplomaták úgy kezelik.

Még január hónapban Robert Murphyn keresztül az oroszok tettek egy konkrét ajánlatot, hogy Stockholmban szeretnének egy konferenciát tartani, a kü- lömbségek megtárgyalására és lehetőleg a “Cold War”, az ideg- háború megszüntetésére. Erre Mr. Truman egyszerűen nemmel felelt. De azóta belső és külső nyomások alatt úgy látszott meggondolták a dolgot s a múlt hetekben a moszkvai nagyköveten, Smithen keresztül a következőket tartalmazó jegyzéket adtak át az oroszoknak. “Ami az Egyesült Államokat illeti, az ajtó állandóan nyitva áll egy teljes megbeszélésre, megtárgyalni a közöttünk fenálló kü- lömbségeket.”

Ezt Molotovék és még kevésbé okosabb emberek is, ismerve az előzményeket, az ajánlatot a Truman-Stalin találkozásra, a jegyzéket mintegy igenlő választ vettek és nagy örömmel kürtölték világgá. Mert az egész világ ilyesmire várt, azt remélte, hogy a harmadik világháború kikerülésére mindent meg fog tenni ez a két nagyhatalom, igy nagyon is jó meghallgatásra találtak az oroszok az egész világ előtt. De erre az amerikai műkedvelők visszahökkentek, elkezdtek magyarázkodni, hogy ők nem úgy gondolták ahogy azt Smith mondta, vagy a jegyzékben írtak. Azzal vádolják az oroszokat, hogy azok olyan buták, hogy nem jól értették meg azt a jegyzéket. No meg, hogy csakis azért akarnak tárgyalni, hogy ezeket a szegény amerikaiakat tőrbe csalják.

CSALATKOZAS

Erre az oroszok kijelentették, hogy a “Világ népe egy illúzióval szegényebb és egy fontos tapasztalattal gazdagabb lett.” Ezt nem csak az oroszok, hanem nagyon sok amerikai újságíró és rádió bemondó ugylátta és mondta, vagy irta meg. Mert azt Mr. Truman és majdnem mindenki tudja, hogy leginkább az öreg Európa népei még mindig a romok között járnak, sírva keresik az elveszett hozzátartozóikat, siratják lerombolt otthonaikat.

Ezek nem akarnak harmadik világháborút. Ezek megtanulták azt az egyet, amit még az amerikaiak nem bírtak megtanulni, hogy a háborús vesztességeket soha nem lehet helyrepótolni. így aggódva, remegve látták a két nagyhatalom közötti “hideg háborút” és azt a veszedelmet, hogy az átmehet égető, romboló háborúvá.

így az amerikaiak megakarták hagyni azt a látszatot, hogy ők hajlandók a külömbségeket kiegyenlíteni az oroszokkal, habár az első és még akkor félig titkos ajánlatukat visszautasították. így adták át ezt a homályos és mást értelmező jegyzéket titokban azon reményben, hogy azt az amerikai kívánság szerint titokban tartják az oroszok és nem tudnak vele majd mit csinálni, de később esetleg az amerikaiak úgy tudják majd beállítani a dolgot, hogy ők hajlandók voltak ezen jegyzék szerint a békés megegyezésre, de az oroszok nem, vagyis az oroszokra akarták tolni a felelőséget.

De az oroszok nem estek ezen csapdába, hanem érthető örömmel, nyilvánosan, nem a diplomácia sikátorjaiban eldugva, adták meg a választ és elfogadták a nyílt ajtónak nyilvánított meghívást. Erre az egész világ szenvedő népessége felujjongott örömében. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert hamarosan az amerikaiak hideg zuhanyt lódítottak a világ reménykedő népeinek nyakába kijelentve, hogy nem lesz békekonferencia, nem szűnik meg a “hideg háború” és a harmadik világháború veszedelme.

A VISSZAHATÁS

Nem csak az európai népek, hanem nagyon sok amerikai is elitélte Trumanék ezen visszautasítását. Úgy érvelnek, hogy ha csak egy csapda lett volna is, de meg kellett volna próbálni a tárgyalásokat, mert ha az amerikai diplomaták olyan okosnak, ügyesnek tartják magukat, akkor úgy sem ugrottak volna bele a csapdába. Ez csak a konferencia folyamatán, vagy utána tűnt volna ki, hogy lehet e tenni valamit a béke érdekében vagy nem.

így az amerikai újságírók egymás után ítélték el Turma- nékat a visszautasítás miatt. Ezek maguk mondják, hogy az

(Folytatás a 6-ik oldalon)

Jegyzeteim között kutatva, három olyan följegyzést találtam, melyek a hét elején a legfontosabb anyagot szolgálták a szokásos heti cikkemhez. De a hét végére mindhárom napi eseményt annyira agyoncsépelték a napilapok, hogy azokból nagyon nehéz volna fontos jelentőségű heti eseményt faragni. Jegyzeti kutatásaim közben aztán rábukkantam egy régebbi jegyzetre, vagy úgy 4-5 hét előtti new yorki szenzációra. Abban az időben az összes new yorki újságok hasábokon át foglalkoztak New York nyomortanyáival és mint valami rémregényeket tálalták föl olvasóiknak a nyomortanyákon uralkodó borzalmas viszonyokat. Ez az az esemény mely soha nem évül el mindaddig, mig kapitalista profit rendszer létezni fog. Ez az az esemény, mely egy munkáslapnál nem szenzációt, hanem állandó szomorú jelenséget szolgáltat, melynek végleges megszüntetésére csakis az olyan munkáslapnak van határozott ajánlata, mely a rendszert akarja megszüntetni melyből a nyomor és nyomortanyák származnak.

Ami New Yorkban történt, az “éjjeli menedékhely” lakóival az csak azért került az érdeklődés központjába, mert vizsgálat indult meg a Városi Segélyhivatal vezetői ellen, akiket azzal vádoltak meg, hogy az adófizetők pénzét olyanoknak adják ki mint segélyeket, akik arra nin- csennek rászorulva. Hónapokkal ezelőtt történt, hogy valaki egy “szőrmebundás” hölgyet pillantott meg a Városi Segély- hivitaiban, ebből aztán olyan szenzációs ügyet kavartak föl, melynek a következménye lett, a nyomortanyák minden eddigi borzalmakat fölülmúló helyzete. Mitsem változtatott ezen a később kiderült valóság, hogy a segélyen tengődő “szőrmebundás hölgy” egy munkás anya, aki egy úrnőtől levetett szőrmebundát viselt, melynek értéke nem érte el a zálogházi minimum két dollárját sem.

Megindult a tisztogatás, az első aktus az volt, hogy a Városi Segélyhivatal által, az olcsó szállodákban és bútorozott házakban elhelyezett családokat kilakoltatták, s mivel most New Yorkban még azokban a régi lebontásra alkalmas házakban is munkáscsaládok laknak, melyeknek évekkel ezelőtt már csak a patkányok voltak a lakóik, igy természetes, hogy a segélyen levő családok részére nem találtak lakást. így ezeket tömegesen a városi menhelyre szállították be, apró gyermekekkel anyákat s az egyik helyszíni jelentés szerint, egy szobában 150 személyt zsúfoltak be. Rövid idő alatt 8 munkásanya őrült bele a menedékhelyi viszonyokba. Hat hónap alatt, két ilyen városi kezelés alatt levő menhelyről 504 gyermeket szállítottak be a kórházakba, mint az ott uralkodó viszonyok következményének az eredményét. Az egyik helyen ragályos betegség terjedt el a gyermekek között, onnét 143 gyermeket kellett kórházi kezelés alá tenni, így folytathatnánk a nyomortanyák helyzeti jelentéseit hasá- bokon át, sőt még annak bizonyítására, hogy mindezek nem irói vagy riporteri elképzelések, hanem sajnos valóságok, a szerencsétlen áldozatok neveit is felsorolhatnánk. S mindez a világ leggazdagabb országának leggazdagabb városában van így- egy kőhajitásnyira a világ kincseit markában tartó Wall Streettől.

“Szegények mindig voltak és mindig lesznek,” szokták mondani a mai rendszert védelmező prókátorok. Ezt azonban mi megfordítva értelmezzük, ami a való igazságot bizonyítja és azt mondjuk, hogy “gazdagok csak addig lesznek ameddig szegények vannak”. A gazdaság a szegénységnek az előidézője és éppen ezért az emberiség megcsúfolásának tartjuk azt, ami- kor a szegénység okozói nagy- képüsködve jótékonysági se- gélyköppenyben álszenteskednek. Azok a morzsák melyeket a fenti esetben oly szégyenletesen szórnak szét New York nyomorgói között, nem csak a testi betegségek bacillusait tartalmazzak, hanem a szellemi mérgezés ragály bacillusait is. Ezzel hitetik el a nép széles rétegei között, hogy a kapitalista rendszer jó és humánus, mert ime még a nyomor áldozatairól is gondoskodik. Ezzel próbálják bizonyítani, hogy aki gazdag, az szellemi fölényének és ügyességének kiváló használatával érte azt el, amihez a szabad elvek és a demokratikus jogok alapján jutott hozzá, melyhöz minden embernek egyforma alkalma és joga van.

És ez az a gibraltári szikla melyre a magántulajdon rend-