Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-24 / 1525. szám
1948. április 24. BÉRMUNKÁS 5 oldal KÉRDÉSEK POLGÁRI DEMOKRÁCIA VAGY FASIZMUS A tőkés társadalmi rendszerben lehet messzemenő politikai szabadság és demokrácia. De lehet fasizmus is. A kettőt egy lapra Írni éppen olyan értelmetlenség, mint a Roosevelt vagy Wallace tipusu kapitalistát kommunistának nevezni. A fasiszta uralom alatt Wal- lacenek, bizony nem volna szabadsága a következőket mondani: “Ma áldozatot jelent az amerikai fasizmus elleni mozgalomban résztvenni, de, hála istennek, most még felszínen (above the ground) működhetünk. Holnap talán már szükséges lesz az alapvető politikai jogunkkal, a forradalommal élni.” A kapitalista osztály, az erős- bödő szocialista mozgalommal szemben tényleg nyers erőszakot szervezhet. Német, Olasz és Spanyolország csak néhány történelmi példa erre. Marx és általában a marxisták azt tartották, hogy ez mindenütt igy fog történni. Ámde bármiként is történne a nagy társadalmi átalakulás a kapitalizmusból a kommunizmusba, Marx a közbeeső átmeneti korszakot proletárdiktaturának nevezte el. Szószerint ezt irta a német s z o c i áldemokraták “Gothai“ programjáról irt kritikájában: “A kapitalista és a kommunista társadalom közé az egyiknek a másikba való forradalmi átalakulás korszaka esik. Ennek felel meg a politikai átmeneti idő, mikor az állam nem lehet egyéb, mint a proletárság forradalmi diktatúrája.” Marx azonban hangsúlyozta, hogy ez átmeneti s biztosra vette, hogy egy osztály nélküli társadalomban az “állam”-ra nincs szükség, tehát az “állam” magától megszűnik. SZOVJET DEMOKRÁCIA Lenin, Tortzky, Stalin és a többi orosz kommunisták, a bolsevikek, ezt az elméletet gyakorlatba vitték át. Nem a polgári demokrácia utján foglalták el az államhatalmat. Megalapozták a proletár- diktatúrát. A polgári remokrá- ciát eltörölték. A kommunista párt tartja kezében a kormányt, az államhatalmat. Azzal szemben nem tűrnek ellenzéki pártot. Ellenzéki sajtó nincsen. Azonban mégis demokráciának nevezik, sőt azt nevezik igazi demokráciának. IPARI DEMOKRÁCIA Az IWW-isták a polgári demokráciát nem tartották fontosnak. Persze ez2íel én sohasem értettem egyet. Azonban az érvelésük magja teljesen helyes szocialista érvelés. Ugyanis a szocialisták rámutattak arra a tényre, hogy a kapitalizmus alatt a polgári demokrácia csak annyiban jelent egyenlő jogot és szabadságot, hogy mindenkinek egyforma súlyú szavazata van és elméletben egyenlő szabadsága van. Azonban gyakorlatban a gazdagnak több szabadsága van, mert több lehetö'sége van a véleményének a kifejezésére és propagálására, mint a szegénynek és igy mégis nagyobb a politikai súlya is. Emellett még fontosabb a következő tény a kapitalista rendszerben. A munka színhelyén nincs demokrácia. Nincs ipari demokrácia. Egy alkalmazó esetleg tiz ember, száz vagy százezer ember felett diktátor a legfontosabb kérdésben — a megélhetésében. A munkaidő hossza, a munkabér megállapítása az alkalmazó korlátlan akaratától függ. Köztudomású persze az a tény, hogy ezzel szemben a munkások gazdasági szervezetei oly mértékben gyakorolnak ipari demokráciát, amilyen mértékben erősek. Itt New Yorkban például vannak olyan gazdasági szervezetek, amelyek már régen túlhaladták az erzsébetfalvi szociáldemokraták álmát: a nyolc órai munka napot. Mert ők hatszor nyolc órát gondoltak egy munkahétben. Az Egyesült Államokban már törvényben van a negyven órás munkahét. De amint mondtam, sok iparban csak 37, 36, 35 vagy. éppen 30 órát dolgoznak egy héten. Némely iparban már nyugdijat, betegsegélyt és fizetett vakációt kapnak a munkások, melyekhez az alkalmazók tekintélyes összeggel járulnak. Emellett, politikai nyomásra, az alkalmazók zsebéből kerül ki munkanélküli segély. N. Y. államban például 26 dollár hetenként 25 hétre évente. A nagyon szerény aggkori biztosításnak egyharmadát szintén az alkalmazók fizetik, a másik harmadát az állam, a harmadik harmadát a munkás fizeti. Némely iparban még az elbocsátás sem teljesen az alkalmazótól függ. De bármennyire szélesedne ki az ipari demokrácia a gazdasági szervezetek nyomása alatt, a szocialisták szerint teljes gazdasági demokrácia csak olyan társadalomban lehet, amelyben a föld és a termelési eszközök köztulajdonban vannak. Ezt mondják az IWW-isták is. Az orosz bolsevikiek ezt csinálták meg gyakorlatban. Megteremtették a gazdasági demokráciát. Ámde az IWW-isták — az orosz forradalom iránti lelkesedés első hulláma után — erősen kritizálták az orosz társadalmi berendezést. A kritika majdnem kizárólag csak arra szorítkozott, hogy a munkásoknak ninccsen szabadságuk, amennyiben egy politikai párt diktátorsága alatt élnek és dolgoznak. A bolsevikiek megteremtették a gazdasági demokráciát, de eltörölték a polgári vagy politikai demokráciát. A szociáldemokraták erre azt mondták, hogy a gazdasági demokrácia politikai demokrácia nélkül nem igazi demokrácia. Szóval a gazdasági és a politikai demokrácia kérdése fejtetőre lett állítva. A kapitalista rendszerben még a teljes politikai demokrácia sem igazi demokrácia; viszont a proletárdiktatúra alatt még a teljes gazdasági demokrácia sem igazi demokrácia. Azonban miért zárná ki az egyik a másikat? Miért nem lehet a politikai demokráciát, a kisebbségi ellenzéknek kritikai jogát megtartani, vagy ha a forradalomban elveszett, minél hamarább visszaállítani? “NÉPI DEMOKRÁCIA” Közforgalomba jött ez a kifejezés: “Népi Demokrácia”. A szó szoros értelmében véve ez egy értelmetlen kifejezés, mert ez magyarul “népi népuralmat” jelent. Varga Jenő, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja a Jugoszláviában, Bulgá ri á b a n, Csehszlovákiában és Magyarországban levő államformát uj tipusu demokráciának nevezi és igy írja le: “Ezeknek az államoknak a társadalmi szerkezete különbözik minden eddig ismert államétól. Valahogyan egészen uj jelenség ez az emberiség történetében. Nem burzsoá diktatúra, de. nem is proletár diktatúra. A régi állami apparátust nem törték szét, mint a Szovjet Unióban. Nem kapitalista államok a szó megszokott értelmében, de nem is szocialista államok. A szocializmus felé a legfontosabb termelési eszközök államosításán és magának az államnak újszerű jellegén keresztül vezet az ut.” (Magyar Jövő-bői) Továbbá ezt Írja az uj tipusu demokráciákról: “Sehol sem ismételték meg azt a hibát, amelyet a magyar kommunisták követtek el 1919-ben, amikor át akarták ugrani a történelmileg szükségszerű közbeeső állomást és az elkobzott nagybirtokokat állami gazdaságokká alakították át, ahelyett, hogy szétosztották volna a földéhes parasztok között.” Ha Vargának a fenti megállapításai igazak és helyesek, akkor nagyon sok régi kritikát kell elnyelni a baloldali, az úgynevezett “forradalmi” szocialistáknak, amelyeket a jobboldali, az úgynevezett reform szocialistákról írtak. Kiveszi a gyékényt azok alól, akik az angol szocialist4kat támadják, azon az alapon, hogy azok fokonként, lépésről-lépésre valósítják meg a szocializmust. Erről a Demokratikus Szocia- lizmus-ról a következő cikkem- fogok bővebben Írni. (Y) gyarországi hírek beszélnek. Minél nagyobb mértékű lesz a kollektiv termelési rendszer és az azzal kapcsolatos tervgazdaság, annál nagyobb ellenállást mutatnak a régi rendszer hívei. És most már a támadók között ott találjuk még az úgynevezett “liberális’ elemeket is, akik addig, amig csak a tőkés termelő rendszer bizonyos méretű megszorításairól van szó, hajlandók a totális kizsákmányolást hirdetőkkel szembeszállni. Most ezek is a régi, az igaz-1 ságtalan kizsákmányoló rendszer mellé állnak, mihelyt igazan kenyértörésre kerül a dolog. Ez magyarázza meg, hogy az amerikai magyar liberálisok is miért lépnek fel olyan támadóan mostanában az újjászületett Magyarország irányítóival szemben. A Bérmunkás irói tisztán látják ezt és anélkül, hogy szolgalelküleg magasztalnának mindent, ami most Magyarországon, — avagy az orosz befolyás alá került más országokban — történik, az érdemeket elismerve, a hibákat megkritizálva, kellő tárgyilagossággal ismertetik és analizálják az eseményeket. Éppen ezen tárgyilagosságunknál fogva a magyarnyelvű munkások, — akiket a vallás vagy a nemzeti sovinszta eszmék nem vakítottak el, örömmel olvassak lapunkat. így joggal remélhetjük, hogy az értekezlet a Bérmunkás terjesztésére sikeres határozatokat fog hozni és hogy azon határozakot hamarosan érvényre is lehet juttatni. Munkástársi üdvözlettel Geréb József, Elsinore, Cal. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. £ két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. i E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai he- süntessék á munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének' tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor 1 bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel yj társadalom 1 werkezeté* ét>i*iük v régi társadalom keretein HelBJ V