Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-17 / 1524. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. április 17. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ___________$2.00 Félévre ..._....................... 100 Six Months _______ 1.00 Egyes szám ára ........ 5e Single Copy .............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio-------------------------------------------------------------------------------------j Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ”*@*»42 A “Repülő Tigris” A második világháború által kitermelt “hősök” egyike, Máj. General Claire L. Chennault, aki a sajtóügynökei által a szerény “Repülő Tigris” nevet adatta magának, most újabb hőstettre készül. Ez a Chennault generális a General Joe Stillwell parancsnoksága alatt álló ázsiai hadsereg repülő osztagának volt a parancsnoka, a háború befejezte után is Kínában maradt és azért Truman elnök mostanában jelentést kért tőle, mint a kínai ügyek szakértőjétől. Mint még emlékezetes General Joe Stillwell, akit “Old Vinegar Joe” néven említettek, nyers őszinteséggel jelentette Roosevelt elnöknek, hogy a Chiang Khai Shek vezetése alatt álló központi kínai kormány teljesen korrupt, megbízhatatlan s nem a japánok, hanem csak a végtelen nagy kizsákmányolást már megunt saját honfitársaik ellen harcol, akikre rányomták a “kommunista” bélyeget. Stillwell követelte, hogy az összes kínai csapatok a japánok ellen harcoljanak és ellenezte, hogy az amerikai segítséget csak Chiangék kapják, akik ezt a segítséget részben elgraftel- ték, részben pedig polgárháborúra használták fel. A “Repülő Tigris” most azon fáradozik, hogy az amerikai kormány milliókat vagy billiókat adjon a korrupt kínai központi kormánynak. De azonkívül küldjünk oda katonai kiképzőket, sőt ha az nem elég, akkor nagy hadsereget is a “kommunisták” leverésére. És hogy célt érjen, nem habozik meggyalázni volt parancsnokát, akiről azt állítja, hogy kommunista volt és a State Department John Davies nevű hivatalnokával összejátszva a kommunisták kezére akarta játszani Kínát. ' A jó információról hires Drew Pearson, washingtoni újságíró a legutóbbi rovatában megírja, hogy tulajdonképpen miért is olyan nagyon tevékeny mostanában ez a hős a Chiangék érdekében. Pearson információi szerint a Kínának adott UNRRA kölcsönből a “Repülő Tigris” Chiang segítségével, de T. V. Soong ellenzése dacára is megkaparintott 2 millió dollárt egy kínai repülővonal építésére. Kínának ugyan már volt egy másik repülő vonala, a China National Airways, igy a Chennault vonala ennek vetélytársa. A Chennault vonala, amelynek a “Civil Air Transport nevet adták, nagymértékben bírja a Chiangék támogatását. Ennek a jövője, — ami egyben a “Repülő Tigris” magánvagyonának a jövőjét is jelenti, — teljesen összeforrt a központi kínai kormány sorsával. Egyébiránt is minél több amerikai dollárt kap az a kormány, annál több jut belőle a “Repülő Tigrisnak” is. Pearson szerint Chennault generálisnak ez a személyes financiális érdekeltsége annyira közismert dolog Washingtonban, hogy a multkorában a Repülő Tigris ünneplésére rendezett díszvacsorára féltucat képviselőnél többet nem lehetett elcsalni, mert féltek, rájuk sütik, hogy a repülő hős privát üzletének a szekértolóivá lettek. , íme, igy festenek a politikai és üzleti mezőkre kalandozó hősök. A medálik alól szinte kicsülog a nagy vagyon utáni éhség, amelynek elérésére habozás nélkül áldozzák fel milliók életét. Rendőr brutalitás Amerika szervezett munkásai nagy felháborodással nézték azon képeket, amelyek mutatták, hogy a new yorki rendőrök milyen brutalitással támadták meg a wall streeti tőzsdepalota előtt fel és alájáró sztrájkőrszemeket. A polgári újságok nagy örömmel hozták ezeket a képeket, amelyek minden magyarázat nélkül is mutatták, hogy mint bánnak el a világ legnagyobb városában azokkal, akik a tőzsde-királyoknak uralma ellen lázadni mernek. Láttuk ezen képeken, hogy a nekivadult rendőrlegények miként ütik botjaikkal a körülöttük már földrezuhant és vértócsába fekvő sztrájkolókat, —■ nőket és férfiakat egyaránt. Sőt, amint a vizsgálatot követelő American Civil Liberties Union állítja, a rendőrök vadul ütöttek mindenkit, a véletlenül ott járó békés polgárokat éppen úgy, mint a sztrájkolókat. Hogy nekivadultságukban nem nézték hová ütnek, vagy kit ütnek, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyik társukat, Brady detektívet is összeverték. A civüruhás Brady hiába kiáltotta rendőrtársai felé, hogy ő is rendőr s hozzájuk tartozik, azok nem hallgattak rá, hanem addig verték, amig ájultan esett össze s ezzel valóban első helyről eredő információt nyert a rendőrbrutalitásról. Az amerikai népnek már elég ismeretei vannak a rendőrbrutalitásról. A new yorki rendőröknek ez az exhibiciója azonban mégis mindenkit meglepett. Meglepett pedig azért, mert New York városban több mint egy évtizeden át az American Labor Party által támogatott és általában munkásérzelmünek tartott La Guardia volt a polgármester és a jelenlegi polgármestert is ugyanezen politikai irány követőjének tartják. Más szóval a new yorki rendőrséget már másfél évtized óta a “munkásbarát” politikusok nevezik ki és irányítják? így joggal kérdezhetjük, hogy vájjon a new yorki rendőrség milyen brutalitással támadná a sztrájkolókat, ha történetesen nem munkásbarát, hanem munkásellenes adminisztrációt szolgálna? Avagy talán most csak azért vadultak meg ennyire a new7 yorki rendőrök, mert az alkalmazottak a tőzsdekirályok ellen merészeltek sztrájkolni? A new yorki rendőrök nagyon jól tudják, hogy az ország igazi urainak érdekeit a wall streeti irodák védelmezik s a sztrájkolok ezen irodák szabad forgalmát, — jobban mondva törvényes csalásait és .zsarolásait, akadályozták. Meg akarták mutatni, hogy nagyon hü védelmezői annak a rendszernek, amit a Wall street képvisel. Ez a rendőrbrutalitás egyben megérteti velünk azt is, hogy az amerikai sajtó és általában az amerikai “hivatalos körök” miért jajdultak fel olyan keservesen, amikor hire jött, hogy a közép- európai országokban a rendőrséget kicserélik. Azon országokban már nem bíznak többé a “munkásbarát” politikusokban, kicserélik a rendőrséget az osztályt udatos munkásság köréből sorozott emberekkel, akiknek nem nyújt élvezetet az, hogy erejüket “kipróbálják” a munkásokon. Közismert dolog, hogy az olyan városokban, mint például New York is, ahol a szervezett munkások elég befolyást gyakorolnak a városi adminisztráció megválasztására, a rendőrséget továbbra is a régi reakciós gondolkodású emberekből válogatják össze, hogy adott esetben a “kommunisták” vagy a “vörösek” ellen védelmet nyújtsanak. A vezetőség azonban valamennyire fé- kentartja őket bizonyos ideig. Időközönként azonban, — mint most a wallstreeti sztrájk alkalmával is, kitör belőlük az éveken át elfojtott düh és akkor mint eszeveszett vadállatok ütnek, vágnak maguk körül. Az ilyen rendőrök nem látnak különbséget a munkásmozgalmi frakciók között. Nekik mindenki vörös és kommunista, ha sztrájkolni mer. De a társadalmi rend különös nagy ellenségét látják abban a sztrájkólóban, aki a “bankár” ellen mer támadni. Az ilyen szellemben felnevelt rendőrség minden politikai egyezség és manővereskedés dacára is a munkásosztály legveszedelmesebb ellensége marad. Megbukott A budapesti Andrássy-uti Klub nagytermében összejöttek az öregdiákok, akik husz-hu- szonöt évvel ezelőtt a V., VI. és VII. kerület iskoláiban, a Bu- lyovszky-reálban, az Izabella utcai felsőkereskedelmiben, a Zsidó gimnáziumban, a fasori Evangélikus gimnáziumban, tehát úgynevezett jóhirü pesti középiskolákban diákoskodtak s mégis most, amikor megfordult a helyzet és ők feleltetik a régi iskolát, az majdnem minden tantárgyról négyesre felel. Galla Vilmos sorra veszi a tantárgyakat. Nem jól tanították a hittant, mert akkor nem érkezett volna 200.000 feljelentés a Gestapohoz 1944-ben. Az irodalomórákon nem tanította meg a régi iskola a diákokat olvasni, a modern magyar irodalomból csak igen keveset, a külföldi irodalomból semmit sem ismertetett és szerettetett meg. Ezért nincs ma a könyveknek vásárlója. Négyesre felelt a régi iskola a nyelvtanításból is. Négyévi nyelvtanulás után a tanár kö- nyörgött az egyik érettségi előtt áiló növendéknek: “Csak egy mondatot mondjon németül” “Nem tudok”, ismerte be őszintén a diák. A földrajztanítás annyiból állott, hogy a tanár kijelentette: “Jövő órára megtanulják a 120—123. oldalt.” Ritka kivételnek számított az olyan tanár, mint Orel Géza, aki könyv nélkül úgy megtanította a földrajzot, hogy még 22 esztendő múltán is birtokában vana régi iskola nak volt diákjai az Orel-órákon szerzett tudásnak. “Felülünk a fiumei gyorsra — idézi is a tanultakat az egyik Orel-tanitvány —, átmegyünk az összekötő vasúti hídon és nemsokára furcsa szag üti meg az: orrunkat. Nagytéténynél járunk, ahol tizezerszámra híznak a sertések ... És igy tovább Sömogyországon és a Karszton keresztül . . .” Két évtized múlva is eleven az a tudás, amit nem kellett a könyvből szajkómódra bemagolni. A magoltatás főleg a történelemmel volt szokásban. Ezt szóról-szóra kellett megtanulni. Feleltetésnél az egyik diák majdnem sírva a félelemtől, igy könyörgött segítségért a tanárhoz: “Tudom a leckét, tanár ur, csak nem tudom elkezdeni.” — “Na, segítek — mondta a tanár. —“A-betüvel kezdődik.” A régi iskola csak a tantárgyakat nézte és nem vette észre, hogy mennyi minden van még ezenkívül. Nem biztatott a régi iskola önálló politikai állás- foglalásra, nem tanította az emberek közti helyes magatartást, az emberekkel való sikeres bánásmódot, amitől úgy a munkaadónak, mint a munkavállalónak a sikeres életpályája függ. Még beszélni sem tudunk, pestiek egymással, ha egy ismeretlen emberrel összejövünk, a második kérdésünk már az, hogy mennyi a fizetése és meg tud-e élni bélőle? Nem hallottunk a régi iskolá- (Folytatás a 8-ik oldalon)
