Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-17 / 1524. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. április 17. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A BÁNYÁSZOK “VAKÁCIÓZNAK” A PUHASZÉN bányászok szerte az országban az utóbbi három hétben “vakációznak” és pedig a bányabárók belegyezése nélkül. Bár a bányabárók és szócsöveik — sajtó, rádió, kormány és a politikusok minden fajtája — azt állitják, hogy a bányászok sztrájkolnak, a bányász szervezet és a bányászok azonban ezt tagadják és legálisan igazuk is van, ínért sem a központi vezetőség, sem kerületi és helyi tisztviselők nem prok- lamálták a sztrájkot, sem pedig a bányászok összesége nem döntött afelett, hogy beszünteti a munkát. A tény azonban az, hogy a puhaszén bányákban szünetel a munka az egész országban, ahol a United Mine Workers of America szervezet tagjai dolgoznak. A szerződésük pedig még nem járt le és az érvényben van még egy évi időtartamra, bérkövetelést nem állítottak fel, ami legtöbb esetben előidézi a munka- beszüntetést, de a termelés mégis szünetel a bányákban, ami nem kis főfájást okoz a hivatalos közegeknek és nem tudják mitévők legyek, mit tegyenek, hogy a bányászokat visszakény- szeritsék a bányákba. A BÁNYÁSZOK az elmúlt évi több hétig tartó bérharcban a bérjavitás és munkaviszonyok rendezése mellett egy nyugdij tervezet megalapozását is kiharcolták, még pedig olyformán, hogy a bányatársaságok minden tonna kibányászott szén után 10 centet erre az alapra helyeznek a bányászok részére és akkor abban állapodtak meg, hogy ezt a nyugdij alapot egy három tagú bizottság fogja kezelni, melynek tagjait a bányász szervezet, a bányautlajdonosok szövetsége és a “public” köréből állitják össze — az utóbbit a kormány nevezi ki. Az év folyamán ez a nyugdíjalap felszaporodott több mint 30 millió dollárra, eddig azonban egyetlen bányász sem részesült nyugdíjban ezen alapból. Bár a bizottság több gyűlést tartott, de megállapodni nem tudtak abban, hogy milyen feltételeket szabjanak meg a nyugdij jogosultságra. A bányász szervezet képviselője havi száz dollár nyugdij folyósítását ajánlotta és erre jogosult volna minden bányász, aki a 60-ik életévét betöltötte és legalább 20 éve dolgozik a bányában. Ezt az ajánlatot azonban a bányabárók és a “public” képviselői élesen ellenezték, mert szerintük ily magas nyug1 dij mellett az öreg bányászok “paraziták” lesznek és rossz példát fognak szolgáltatni a más iparokban dolgozó munkásoknak is. (Ezidőszerint a “social security” — társadalmi biztosítás — is csak havi 50 dollár nyugdijat fizet azoknak, akik legalább 65 évesek és az utóbbi években évi keresetük 3,000 dollár, vagy ennél magasabb volt. Akik ennél kevesebbet kerestek, azok aránylagosan kevesebb nyugdíjban részesülnek.) Érthető tehát, hogy a munkáltatók érdekeit képviselő két bizottsági tag élesen ellenezte a bányászszervezet képviselőjének ajánlatát és a közelmúlt hetekben megtartott tárgyalások zátonyra jutottak. A BÁNYÁSZOKAT a nyugdij bizottságban a szervezett központi elnöke John L. Lewis képviselte és amikor a tárgyalások holtpontra jutottak, Lewis erről levélben értesítette a bányászokat és rájuk bízta, hogy határozzanak, hogy mitévők lesznek. Az értesítés vétele után a bányászok minden további nélkül egyszerűen otthon maradtak. Nem proklamáltak sztrájkot, nem gyüléseztek és nem hoztak határozatokat, hanem ki-ki “saját belátása szerint cselekedett” és amint látszik, mind a 400 ezer ványászt egy gondolat és egy cél irányította. És a bányászok ezen akcióját még “törvénytelen” sztrájknak, vagy a szerződés megszegésének sem tudják bélyegezni, mert a munkáltatókkal kötött kollektív szerződés egyik pontja kimondja, hogy a szerződés érvényességének ideje alatt a munkán maradnak — “if they are able and willing” (ha képesek és akarnak). Mivel tehát ez nem kimondott sztrájk, a szerződésen nem esett sérelem, hanem egyszerűen mint egyének “nem képesek és nem akarnak” ily viszonyok mellett dolgozni. MIVEL két heti munkaszünet után a bányászok semmi hajlandóságot nem mutattak visszatérni a bányákba, Truman elnök a Taft-Hartley törvény értelmében egy három tagú vizsgáló bizottságot nevezett ki annak a megvizsgálására, hogy miért szünetel a munka a bányákban. Ez a bizottság beidézte kihallgatásra Lewist, a bányász szervezet elnökét, aki az idézést figyelmen kívül hagyta, mivel az “ő tudtával nincsen sztrájk” és semmi okot nem lát arra, hogy ő a bizottság előtt megjelenjen. Erre a bizottság a bírósághoz fordult idézésért és ennek hatása alatt jelent meg Lewis a bizottsági kihallgatáson, amely 50 percig tartott. Lewis azonban a bizottságnak sem tudott bővebb felvilágosítással szolgálni a sztrájkot illetőleg, mert mint mondotta: “Neki nincs tudomása arról, hogy a bányákban sztrájk volna, mert ilyent, sem ő, sem a szervezet központja nem rendelt el.” Lewis kihallgatása után a bizottság megtette jelentését Truman elnöknek, akinek dönteni kell abban, hogy mi lesz a következő lépés? Beszélnek arról, hogy az elnök utasítani fogja az igazságügyi osztályt tiltórendelet kérelmezésére a szövetsékerületi Értekezlet CLEVELANDON A Bérmimkás olvasói Cleveland körzetben ÁPRILIS 25- án, vasárnap reggel 9 óra i kezdettel KERÜLETI ÉRTEKEZ-' LETET tartanak a Bérmunkás, 8618 Buckeye Roadi iroda helyiségében. A Bérmunkás olvasóit ezúttal is meghívjuk erre a konferenciára. Ugyancsak kérjük azokat, akik munkájuk miatt nem tudnának személyesen eljönni, hogy a lapra és annak terjesztésére vonatkozó javaslataikat postán küldjék el az értekezleten való megbeszélésre, Tisztelettel, a BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. gi bíróságtól, eddig azonban semmi bizonyosat nem lehet tudni. A bökkenő ott van, hogy nem tudják megállapítani, hogy ki ellen kérjék a tiltóparancsot és miért? Azt nem tudják bizonyítani, hogy a bányászok sztrájkolnak, sem azt, hogy a szervezet bármely tisztviselője kibocsátott volna sztrájkrendeletet. Az “injunctiont” tehát csakis a bányászok, mint személyek ellen kérhetik, ami viszont alkotmány ellenes mert az alkotmány kimondja, hogy “bárkit munkára kényszeríteni akarata ellenére rabszolgaságot . jelent”. így a bányászok már negyedik hete vakációznak minden változás nélkül. NEVEZZÜK azonban a bányászok vakációját bárminek, egy bizonyos, hogy sok tanulságot nyújt a munkásosztálynak. Ma amikor a munkásság minden tömegmegmozdulását törvényekkel igyekeznek megbéklyózni, a bányászok ezen akciója félreértehetetlenül demonstrálja, hogy a munkásság szervezett ereje minden más erőnél hatalmasabb, ha azt céltudatosan alkalmazzák. Abban nem kételkedünk, hogy a bányászokat előbb-utóbb visz- szakényszeritik a bányákba, mert ha minden kötél szakad a kapitalista osztály kormánya nem fog habozni felrúgni az alkotmányt sem, hogy ezt elérjék. De ha nem csak a négyszázezer bányász, hanem a 15 millió szervezett munkás hasonlóan cselekedne, akik az összes alapvető iparokat kontrolálják, érvénytelenné válna az “injunction” sőt még a fegyveres erő is megbénulna. Mert a katonaságot sem lehet szállítani szállítási eszközök nélkül és a katonaság is csak úgy érvényesülhet, ha a munkásság ellátja őket gyilkoló eszközökkel. Ezeknek megvonása esetén a fegyveres erő hatástalanná válik. Ehhez azonban a munkásosztálynak meg kell tanulni önállóan cselekedni a vezérek nélkül, vagy ha szükséges azok pllené- re. Fel kell menteni a vezéreket — azok akarata ellenére is — a felelőségtől, hogy amikor ily akció szükségessé válik, ne tartóztathassák le a vezéreket a munkabeszüntetés rendeletéért és ne kényszerithessék őket törvényerővel a sztrájk lefuvására. Ma már szükségessé válik, hogy a munkásosztály minden egy e s tagja tudja, hogy mikor mit kell tenni anélkül, hogy a vezérek rángatnák a zsinórt, mint a fabáboknál. A bányászok ezen akcióját a kivénhedt és meghasasodott szakszervezeti basák ugyan elitélik — ezt tették mindig a múltban is, amikor a munkások önálló cselekvése nyilvánult meg — mert az ő henye életük csak addig tart, amig uralkodhatnak a munkásság felett és kényük-kedvük szerint bocsáthatják áruba a munkásságot. Mi azonban a legmesszebbmenő elismeréssel adózunk a bányászoknak, mert akciójukkal gyakorlati példát szolgáltatnak arra, hogy az IWW ilyirányu tanítása nem utópia, hanem gyakorlati valóság lehet, ha a dolgozó milliók azt megértik és aszerint cselekednek. Nathaniel Peffer, a Columbia Egyetem tanára, a nemzetközi politika egyik szakértője azt állítja, hogy a Kínának megszavazott 500 mülió dollár teljesen elherdált, kidobott pénz lesz. Az ily kijelentés ellen tiltakozik a kínai segélyért agitáló Claire Chennault generális, aki sokkal nagyobb szakértő a jó profesz- szornál, hiszen a legutóbbi UN- RRA kínai kölcsönből neki is jutott vagy két millió. Hát hogy volna ez kidobott pénz? DRÁGASÁGI PÓTLÉKKAL JÁRULTAK A BÉRMUNKÁS FENTARTÄSÄHOZ április 3-ig: M. Földi, Detroit ......... 2.00 J. Toth, Canada ............ .75 A. Maxim, Cleveland ___ 1.00 S. Gafrik, Chicago _____ 2.00 A. Szász, St. Louis ............ 2.00 J. Lengyel, St. Louis .............50 Anna Mojzer, McMechen .. 2.00 A. Patchy, Los Angeles .... 2.00 P. Csorba, New York ....... 2.00 L. Szakács, Coraopolis .... ..1.00 S. Starr, Phila ................... 2.00 J. Widlicska, Cincinnati .... 2.00 Rose Kurovszky, Copley .. 1.50 Mrs. L. Szántó, Chicago .... 1.00 S. Weiss, Jackson Hghts— 2.25 F. Antonfeld, Schenectady 1.25 A. Kovács, Brunswick .... 1.00 St. Kóta, Triadelphia ----- 2.00 A. Wassie, Cleveland ....... 1.50 J. Schubert, Elsinore ----- 2.00 A. Miklós, Chicago -------- 1.00 A. Toldi, Detroit............... 1.00 F. Pusztay, Cleveland..... 2.00 J. Mogor, Cleveland ------- 1.00 Wm. Berkovits, Cleveland.. 1.00 J. Bodnár, Bridgeport ---- 2.00
