Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-10 / 1510. szám
1948. január 10. bérmunkás 5 oldal KÉRDÉSEK MÉG EGY LECKE A TESTVÉRHARC KÉRDÉSÉBEN Nem ismerek még egy olyan történelmi helyzetet, amely oly kedvező volt sikeres forradalmi akcióra, mint a németországi helyzet 1930-tól 1933-ig. Mondjuk igy: Hitler első “sörházi puccsától“ kezdve a győzelemig. A kapitalista rendszer valóban összeomlott. A háború következménye mindenütt erősen megingatta a kapitalista rendszert. Még az Egyesült Államokban, a legszerencsésebb és leghatalmasabb országban is kitört a válság a “depresszió” formájában, amelyet ugyan egy rövid “prosperitás” előzött meg. Németország az elveszített háború után még egy rövid prosperitást sem élvezett. Csak természetes volt, hogy az összeomlása a legnagyobb méretű volt. A középosztály egy csapásra megsemmisült, tehát nem csak a munkások mondhatták ioesal, hogy nincs mit vesziteni, csak a láncokat. Ilyen körülmények között. Lenin szerint, elég egy aránylag kis “élcsapat”, hogy sikerre vigye a proletár forradalmat. De ennek az élcsapatnak ügyesnek és bátornak kell lenni. Hát Németországban volt “élcsapat”. Volt három is. A három közül a legkisebb győzött. A legújabb, a legtapasztalatlanabb, történelmileg a legkevésbé hivatott “élcsapat” — Hitler- ék* A szociáldemokrata párt volt a legnagyobb, a legrégibb “élcsapat”. Száz és ezer harcot vivott a kapitalizmus ellen úgy a gazdasági téren, mint a politikai téren. Ez a párt vezette es kontrolálta a jól fegyelmezett gazdasági szakszervezete k e t. Számtalan napi és heti lapja volt. Számtalan városban például Berlinben politikai uralmon volt, ahol a rendőrség a kezében volt. Nyolc millió polgár szavazott rá. Csak természetes, hogy még egy pár millió kiskorú es más nem-szavazó egyén rokon- szenvezője is volt. Ezt a szervezetet nem lehetett “kis” élcsapatnak nevezni. De úgy lehet, hogy “élcsapatnak sem lehetett nevezni, mert az “élcsapat” első tulajdonsága a bátorság. Az orosz bolsevikek és a né met kommunisták főleg azt támadták a szociáldemokrata pártban, hogy “sárga”, hogy nem forradalmi, hogy a sikeresen kivívott politikai és gazda- sági reformok és a kényelmes politikai állások megfosztották a pártot attól a képességétől, hogy egy forradalomra alkalmas helyzetet kihasználjon. És hogy soviniszta. Sőt messzebb mentek a kritikában. Azt mondták a német kommunisták, hogy amennyiben a szociáldemokraták nem hajlandók fegyveres forradalmi akcióra, ez a párt a kapitalizmus egyik védbástyája, tehát ez ellen kell legelőször és legfőképpen harcolni. És tényleg sikeresen harcoltak is. Ezrével jöttek át a tagok a szociáldemokrata pártból a kommunista pártba. Sok helyen a kommunisták nyertek a választásokban. A szociáldemakrata vezérek befolyása, sőt az állásuk is veszélyben volt. Csak természetes volt, hogy visszavágtak és a kommunistákat vádolták az egységbontással, forradalmi kalan- dorsággal és hogy kockáztatnak minden eddig elért politikai és gazdasági sikereket. Szerintük a kommunisták a kapitalista osztályt szolgálják azzal, hogy a szociálísta párt egységét megbontják és ezt a pártot támad ják inkább, mint magát a kapitalizmust. De a szociáldemokraták védekezései és támadásai dacára, a kommunista párt egyre erősebb lett. Végtére hat millió szavazatot kapott. Hát ezt sem lehet éppen “kis” élcsapatnak nevezni. Igaz, hogy még kisebb volt mint a szociáldemokrata párt, ellenben nem volt reform párt, nem volt soviniszta, nem Volt gyáva. És közel szomszédságban állt a kommunisták hazája, a hatalmas orosz szovjet köztársaság, amelynek a támogatására joggal számíthatott. Leninék bizony aránytalanul kevesebben voltak és nem volt egy barátságos nagyhatalom sem az oldalukon, mégis sikeresen vívták meg a forradalmat. A világ szociálísta munkássága teljes bizalommal nézett, a német fejlemények elé. Nem aggódtak azon, hogy Hitler újra akcióba fogott. Ma guk a német szociáldemokraták és a kommunisták sem tartót- ták Hitlert veszélyesnek. Éppen abban az időben, ami kor még könnyen letörhették volna Hitleréket azt mondták, hogy Németországban a fasizmus nem létezhet, nem juthat hatalomra. De bizony ez a harmadik “élcsapat” egyre nagyobb lett. Most már nem azt mondta a kommunista párt, hogy Hitler- ék nem győzhetnek, hanem azt, hogy nem baj, ha győzni fog, mert a győzelem után, a német nép elfogja seperni. Közben vi gan folytatták a harcot a szociáldemokraták ellen, kiket szoci- álfasisztáknak neveztek. Még későbben, amikor mar késő volt, egységfrontra hívta a kommunista párt a szociáldemokratákat, nem tartván logikátlannak a szociálfasisztákkal való együttműködést, az addig veszélyesnek nem látott Hitler mozgalom ellen. De a szociálde mokraták nem bíztak már az egységfrontban és amúgy is késő volt. A kommunisták és szociálde mokraták egyrésze a koncentrációs táborokban jutottak egységfrontra, a nagyobb része pe dig Hitler náci pártjában “egyesültek”. Nagyon kevés menekült külföldre. Győzött a fasizmus élcsapata a leghaladottabb kultur államban, a marxizmus hazájában, ahol legnagyobb párt a tradícióval biró szociálísta párt volt, a második legnagyobb párt a forradalmi kommunista párt volt, ahol az őszinte egységfrontba azonnal tizennégy millió szavazó polgárt és még néhány millió rokonszenvezőt hozhattak volna össze. Szociálizmus helyett a fasizmus győzött. És meg lett a második világháborúnak az alapja, amely háborúban több ember és vagyon pusztult el, mint a világtörténelem összes forradalmaiban együttvéve. KÉRDÉSEK A kérdések tömegét nyomta felszínre a fenti rövid, de nagy horderejű történelmi folyamat. Volt-e a testvérharcon kívül még más oka annak, hogy a kapitalizmus összeomlását nem szociálísta hanem fasiszta győzelem követte? (Például személyes hibák?) Miért nem hivta és vezette a népet forradalomra a kommunista párt a szociáldemokraták nélkül, amint azt az orosz bol- sevikiek tették? Mi volt a befolyása az orosz kommunista pártnak a német pártra a fenti kérdésben? Ha nem találták a kommunisták ezt a helyzetet alkalmasnak forradalmi cselekvésre, hogy képzelik el az “alkamas helyzetet” ? Ha a fasizmus veszélyét nem képesek előre felismerni a vezetők, hát mit tudnak felismerni? Ha már a nyakukon levő veszély nyilvánvaló, miért nem tudnak a szociálisták jobbszár- nyi és balszárnyi vezetők és közkatonák egyesülni eme veszély ellen ? Vagy tényleg nagyobb ellenségnek tartják egymást, mint a fasisztákat? Tényleg azok-e? Ha a két előző kérdésre igenlő a felelet, akkor valószínűnek, sőt biztosnak kell tartani a háborút a szocialista Anglia és a kommunista Oroszország között inkább, mint Anglia és Spanyol- ország, vagy Oroszország és Spanyolország között. Nem igaz? Azután ezek a kérdések is súlyosak : Hová lett nyolc millió szociáldemokrata és hat millió kommunista Németországban a náci győzelem után? Minden más országban volt valamire való földalatti mozgalom, nem csak a saját nemzeti fasiszták, de az elfoglaló német csapatok ellen is, csak Németországban nem. Lehetséges az, hogy egy jól szervezett fasiszta uralom ellen lehetetlen a szervezkedés és a sikeres lázadás ? Ha nem lehet leverni a fasizmust ha egyszer uralomra jut és az elnyomatás modern eszközeivel beláthatatlan időkig megtarthatja uralmát, úgy vájjon nem fontos-e a polgári jogok fen tartásáért harcolni, ahol még ezek megvannak? Nem lehetne-é ez a harc elég széles alap az egységfrontra a kommunisták, szociáldemokraták, sőt még az őszinte liberális polgári elemek között? De a kérdéseknek alig van vége. Talán lesz időnk tovább feszegetni a fentieket és másokat is. (Y.) AKIK KÖNNYEN FELEJTENEK A Trenton Times nyomdászai már harmadik éve, hogy sztrájkba léptek magasabb fizetést követelve. A nyomdászok uniója AFL szervezethez tartozik. az Amikor sztrájba léptek, akkor vagy öten piketelték a Times-ot, most már csak egy öreg bácsi piketel. Még az az egyén is, aki soha szervezkedésről nem hallott, az is belátja, hogy nagyon helytelen szervezet a nyomdászoké, mert amióta a sztrájk kiütött, még csak egy napra sem állt meg a Times nyomása. A bentmaradt munkások ugyan ahoz a szervezethez tartoznak, csak más szerszámokkal dolgoznak, A sztrájkban levő nyomdászok megindítottak egy hetilapot, amely már napilappá lett. Jártak a nyomdászok annak idején házról-házra, hogy támogassák ezt az uj lapot napilappá tenni, melynek a neve Trentonia. Arra kétek bennünket munkásokat, hogy ne olvassuk azt a lapot, amelyiket sztrájktörők nyomnak. A kérésnek eleget is tettünk. Megszületett, vagyis napilappá tettük a Trentoniat. És mit tett a Trentonia a munkásokért, azt hogy a kommunista pártnak a szervezője kivett egy termet népgyülés tartására, a rendőrség úgy megijesztette e terem tulajdonosát, hogy visszavonta a terem kiadását. Ennek hallatára a szervező felment a városházára és panaszt emelt a teremtulajdonos ellen és a rendőrség ellen. Annyira fejlődött a vita, hogy a polgármester ur kidobatta a szervezőt a városházából. Várta a munkásság, hogy a Trentonia uj napilap majd kijön az igazságtalan eljárás ellen. Hát ki is jött. Ezt irta: Már ideje, hogy ne kesztyűs kézzel kezeljék a kommunistákat a városunkban. Erre a kijelentésükre sokan lerendelték a lapot. Most már megint házalnak, hogy rendeljék meg a lapot. Az IWW elvinyilatkozata milyen érthetően mondja, hogy: “az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll”. És mi munkások mégis egymás ellen szervezkedünk csak azért, hogy a munkáltató osztály továbbra is élvezze az általunk termelt javakat. Én szerintem nem a kapitalizmus az erős, hanem a munkásság gyenge. Első sorban azért tartom a munkásosztályt gyengének, mert nem helyesen szervezkedik. Vájjon kell-e annál világosabban megmagyarázni, mint ahogy az IWW elvinyilat- ban. Megtaláljuk a helyes szervezkedést, amely ezt mondja: E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban vagy ha kell valamennyi iparban'dolgozó tagjai beszüntetik a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.” Hát vájjon nem-e az ilyen szervezkedésben nyilvánul meg az a követelmény, amelyet a tízparancsolatban találunk, hogy szeresd felebarátodat mint önmagadat. És az irás szerint ez a legnagyobb parancsolat. Sz-ó.
